Üdvözöljük a

Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Kamarai rendezvények

<< 2019 Június >>
KeSzeCsüSzoVa
     12
3456789
10111213141516
171819
20
212223
24252627282930

Cimkék: kutatás-fejlesztés

YOUNG SPIRIT - Fiatalos nyerő párosok születése

2018. 09. 14. 09:56

Immáron fél éve indult öt kereskedelmi és iparkamara kezdeményezésére a Young Spirit program, melyhez a kamarák székhelyein található egyetemi partnerek is csatlakoztak. A program célja, hogy az innovatív, ötletekkel rendelkező, ám kutatói tudásnak vagy kapacitásnak híján lévő vállalkozókat összekösse a fiatal, tettre kész kutatókkal. Az eltelt időszak félszáz vállalkozói ötlet és közel ugyanennyi kutatói ajánlat összegyűjtésére volt elegendő.

Európai innovációs eredménytábla 2018: Európának növelnie kell teljesítményét az innováció terén

2018. 07. 03. 10:33

Az Európai Bizottság június 22-én közzétett 2018. évi európai innovációs eredménytáblája azt mutatja, hogy az EU innovációs teljesítménye továbbra is javul, de további erőfeszítésekre van szükség Európa globális versenyképességének biztosításához. A Bizottság minden évben összehasonlító értékelést tesz közzé a tagállamok innovációs teljesítményéről, és összeveti azt nemzetközi vetélytársaink teljesítményével is. Az adatok segítenek a tagállamoknak és az EU egészének abban, hogy felmérjék, az erőfeszítéseket mely területekre kell összpontosítani.

Gasztronómiai turizmus – a technológia hatalma

2018. 06. 06. 15:46

Az UNWTO 4. Gasztronómiai Turizmus Világfórumának központi témája a gasztronómia - turizmus és a technológia fejlesztések voltak. Az 52 országból érkező mintegy 600 résztvevő a fenntartható fejlődés megvalósításának lehetőségeit tárgyalta, ezen belül a technológiai újítások az egész idegenforgalmi értéklánc és a gasztronómia összekapcsolásával.

Open4Business: fókusz a kreatív-, az IT- és a gépiparon

2018. 05. 22. 13:34

A korábbiaknál is nagyobb érdeklődésre tarthat számot az Open4Business nemzetközi konferencia és üzletember-találkozó, amelyet az idén már harmadik alkalommal rendez meg október 3. és 5. között az Enterprise Europe Network magyarországi hálózatának dél-dunántúli irodája a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával karöltve.

Sikerrel valósította meg nemzetközi rendezvényét az Alkalmazott Földtudományi Klaszter

2018. 05. 17. 10:38

Az Alkalmazott Földtudományi Klaszter 2018. május 15-16-án tartotta a "GEO-ENERGY EUROPE" (GEE) című nemzetközi projekt partnertalálkozóját. A klaszter francia, belga, spanyol, német, ír és török partnereket látott vendégül a kamara székházában, illetve Kővágószőlősön, a Geochem Kft., a Kőmérő Kft. és a Mecsekérc Zrt. laboratóriumaiban.

Az üzleti életben nincs nyári szünet

2018. 05. 09. 11:18

A vállalkozóknak is jár a pihenés, de az üzlet sosem állhat meg. A nyár folyamán is érdemes az Enterprise Europe Network által szervezett üzleti találkozókat figyelemel kísérni.

Napjaink valósága: AR, VR, AI – látszólagos, kiterjesztett, virtuális

2018. 04. 18. 10:12

Az Enterprise Europe Network rendezésében sorra kerülő nemzetközi üzletember találkozókat ajánljuk minden a számítástechnika világához kapcsolódó baranyai vállalkozó figyelmébe.

VentureEU: 2,1 milliárd euró az innovatív vállalkozásokat segítő kockázatitőke-befektetések fellendítésére

2018. 04. 11. 11:10

Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Alap (EBA) útjára indította a kockázatitőke-alapok páneurópai alapja (VentureEU) elnevezésű programot azzal a céllal, hogy Európa-szerte fellendítse az induló és a felfutóban lévő innovatív vállalkozásokba irányuló befektetéseket.

„Young Spirit” – hogy a szellem kiszabaduljon a palackból

2018. 03. 28. 12:56

Fontos, hogy a piaci igény alapú technológiai fejlesztések megvalósulását segíteni tudja a magas szellemi potenciállal bíró egyetemi - kutatói környezet. Sokszor hallhattunk már olyan esetekről, hogy egy innovatív vállalkozói ötlet azért nem valósult meg, mert nem volt elegendő tőke, fizetőképes kereslet, vagy éppen szakember, ideértve a kutatói tudást is. Ezen kíván segíteni az öt megyében – Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar - működő kereskedelmi és iparkamara által elindított kezdeményezés, a Young Spirit.

Élet az SME Instrument után

2018. 03. 27. 11:13

A KKV-k kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét támogató uniós pályázat nyertesei a fázis kettes projektjeik megvalósítása után is támogatásban részesülnek, bár ez már nem közvetlen pénzügyi forrást jelent. Az alábbi táblázat a tavasszal megvalósuló befektetői, vállalati kapcsolatépítő és egyéb lehetőségekről értesíti a nyerteseket. Két helyszínt Budapest ad.

Segédanyag a Horizont 2020 KKV Eszköz pályázói számára - Access4SMEs

2018. 02. 20. 11:04

Az 1. és 2. fázisra való pályázás megkönnyítése érdekében készítették el nemzeti kapcsolattartó pontok a csatolmányban elérhető segédanyagot. A felhívás keretében a kiugróan innovatív európai technológiákat, termékeket, szolgáltatásokat támogatják.

MISZ vélemény a megújított nemzeti KFI stratégiáról

2018. 02. 06. 08:27

A Magyar Innovációs Szövetség véleményezte a megújított nemzeti KFI stratégiát. Az anyagot 2018. január 26-án küldte meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Innovációpolitikai Főosztályának.

Új uniós innovációs pályázatokat is támogat az Enterprise Europe Network 2018-tól

2018. 01. 11. 10:50

Az új Európai Innovációs Tanács (EIC) nem sokkal ezelőtt kezdte meg tevékenységét. Az EIC pilóta projektjének középpontjában az SME Instrument (KKV Eszköz) mellett két másik innovációs pályázat áll: a Fast-Track to Innovation (FTI) és a Future and Emerging Technologies (FET)-Open programok. Habár az SME Instrument az egyetlen olyan program, mely kifejezetten a KKV-k számára nyújt támogatást, az FTI és a FET-Open programok szintén támogatják őket (általában más szereplőkkel együttműködésben).

2018-tól az utóbbi két pályázat nyertesei is részesülhetnek business coaching és kiemelt ügyféltámogatási szoltáltatásban.

Üzleti és technológiai együttműködési igények - Enterprise Europe Network (48. hét)

2017. 11. 30. 09:00

A nemzetközi piacra induló, vagy már ott tevékenykedő, de további partnereket kereső cégek számára ajánljuk az Enterprise Europe Network folyamatosan frissülő, díjmentesen használható adatbázisát (POD – Partership Opportunity Database), mely elérhető a http://pod.pbkik.hu weboldalon.

Ajánlóként néhány érdekes üzleti és technológiai együttműködési igény magyar fordítását közöljük.

Startup ökoszisztéma felmérés

2017. 10. 24. 12:09

Átfogó startup ökoszisztéma felmérés készült V4 szinten. A magyar startup helyzetről - 113 cég megkérdezése alapján - Hild Imre, a MISZ Startup tagozatának vezetője Tar Lászlóval és Réz Évával közösen készítette el az anyagot.

Virtuális? Valóság?

2017. 09. 15. 15:29

Fogadta mát Önt hologram hostess konferencián? Elterelhetjük-e a fájdalom gondolatát a virtuális valóság szemüvegén keresztül? Megszűntethetők-e fóbiáink, félelmeink pókoktól, szűk terektől, embertömegtől, közönségtől a virtuális valóságban zajló tréning által? Meg tudja-e szerelni a szakács a tengeralattjáró motorját a kevert valóságra (mixed reality) fejlesztett program segítségével? Fel tud-e építeni 100 bármilyen szakképzettségű ember a virtuális valóság eszközeinek segítségével egy űrbázist a Marson?

Kulturális örökségek védelme innovatív és fenntartható megoldásokkal

2017. 09. 01. 08:33

A SHARE projekt azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a kulturális örökséggel foglalkozó szervezetek munkáját, hiszen egyre jelentősebb erőfeszítéseikbe kerül az érintett örökségek gondozása, megőrzése, a modern kor közönségének megfelelő kiszolgálása. Ennek érdekében innovatív, egyúttal okos (smart) és fenntartható megoldások kidolgozására van szükség.

Pályázati felkészítő: H2020 KKV Eszköz a Knowledge2Money club keretében

2017. 08. 22. 16:41

A Knowledge 2 Money Club egy non-profit kezdeményezés, egy rendezvénysorozat melyet negyedévente rendeznek meg budapesti helyszíneken. A klubnapokon valós, innovatív megoldás piacra vitelét célul tűző projekteket elemeznek a H2020 szerződött szakértői (coach-ok, bírálók, pályázatírók, KAM-ok) és tőkebefektetők. A pályázók azonnali visszajelzéseket kapnak a bemutatott üzleti modelljükről az értékelés legfontosabb kritériumait áttekintve, továbbá hasznos tanácsokat kapnak ahhoz, hogy miként tudják továbbfejleszteni azt.

Pályázati felkészítő: H2020 KKV Eszköz a Knowledge2Money club keretében

2017. 08. 22. 16:41

A Knowledge 2 Money Club egy non-profit kezdeményezés, egy rendezvénysorozat melyet negyedévente rendeznek meg budapesti helyszíneken. A klubnapokon valós, innovatív megoldás piacra vitelét célul tűző projekteket elemeznek a H2020 szerződött szakértői (coach-ok, bírálók, pályázatírók, KAM-ok) és tőkebefektetők. A pályázók azonnali visszajelzéseket kapnak a bemutatott üzleti modelljükről az értékelés legfontosabb kritériumait áttekintve, továbbá hasznos tanácsokat kapnak ahhoz, hogy miként tudják továbbfejleszteni azt.

PTE Innovációs Nap 2017

2017. 05. 05. 09:15

A Pécsi Tudományegyetem Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Osztálya és a Szentágothai János Kutatóközpontja Innovációs Napot szervez, mely idén az Egyetem alapításának 650 éves évfordulója tiszteletére tartott ünnepi rendezvénysorozat részeként kerül megrendezésre.

Nagyvállalatok K+F tevékenységének támogatása

2017. 02. 07. 08:02

2017. január 1-től megnyílt a lehetőség nagyvállalatok számára, hogy a kutatás-fejlesztési projektek a Kormány egyedi döntése alapján vissza nem térítendő támogatásban részesüljenek a beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló 210/2014. (VIII.27.) Korm. rendelet módosítása alapján.

H2020 pályázati kiírások az IT szektornak

2016. 12. 01. 10:31

A szektor Baranyában is egyre nagyobb szerephez jut. Érdemes figyelemmel követni az alábbi pályázati lehetőségeket.

"Az innováció, mint kitörési pont" konferenciáról

2016. 11. 25. 09:23

Lezajlott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara „Az innováció, mint kitörési pont” című konferenciája. A rendezvény levezető elnöke a Magyar Innovációs Szövetségben is elnök prof. dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora volt, aki mára már az MKIK Kutatásfejlesztés- és Innovációs Kollégium elnöki posztját is betölti. A kiváló előadások mind elméleti, mind gyakorlati oldalról megvilágították az innováció és a kutatás-fejlesztés gazdaságpolitikai, finanszírozási, infrastrukturális és szellemi tulajdonvédelmi aspektusait.

Szellemitulajdon-védelem: Intellectual Property SME Scoreboard 2016

2016. 06. 17. 13:42

Az EUIPO megjelentette a kis és közepes méretű vállalkozások szellemi tulajdonával foglalkozó 2016. évi tanulmányt. Egy tavalyi jelentésben az állt, hogy a nagy cégek 4x annyi oltalmat adtak be, mint a KKV-k, valamint az, hogy a szellemi tulajdonukat jogi oltalommal védő cégek jobban teljesítettek, mint az ezt elmulasztó társaik. A 2016-os tanulmány nagyobb részletességgel tér ki a KKV-k szellemitulajdon-védelemmel kapcsolatos szokásaira, problémáira.

Bemutatja, hogy az oltalommal bíró cégek pozitív hatást tapasztaltak mind a megnövekedett jó hírnév, megbízhatóság, a hosszú távú üzleti kilátások és nagyobb forgalom tekintetében.

Csendben suhan az új magyar elektromos kukásautó

2016. 06. 13. 08:34

altKamarai tagvállalkozásunk, a Seres Kft. logója látható azon a felépítményen, melyet ezúttal egy elektromos hajtású kukásautóhoz készítettek. A vezess.hu autósportál cikke szerint "olyan olcsón üzemel, hogy használata kitermeli a második árát." Gratulálnuk és reméljük, hogy hamarosan Pécsett is láthatjuk a magyar fejlesztők kiváló munkájának eredményét.

VPI – Visegrádi Szabadalmi Intézet

2016. 05. 18. 15:01

A Szellemi Tulajdon Világszervezete Közgyűléseinek 55. sorozata keretében a Szabadalmi Együttműködési Szerződés (PCT) közgyűlésének döntése alapján a Visegrádi Szabadalmi Intézetet (VSZI) nemzetközi PCT- hatósággá jelölték ki. A budapesti központtal létrehozandó nemzetközi kutatási szerv 2016 július elsején kezdheti meg működését.

„Az üzlet házhoz jön” – "Open4Business" nemzetközi üzletember találkozó Pécsett

2016. 05. 12. 18:28

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Enterprise Europe Network szakértő hálózat aktív, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező magyar vállalkozásokkal együttműködve 2016. szeptember 19-21 között Pécsett szakmai konferenciával kísért üzletember találkozót szervez.

Az innováció szabályozásának hatása - az Európai Bizottság felmérése

2016. 05. 12. 13:37

Az Európai Bizottság K+F-fel és innovációval foglalkozó igazgatóságának (DG Research and Innovation) kezdeményezésére elkészült egy kérdőív, amely segítségével a Bizottság szeretné kikérni az innovációval foglalkozó szervezetek, vállalkozások európai K+F és innovációs szabályozásaival kapcsolatos véleményét. Az EB ennek segítségével javítani szeretné az innováció és a kutatás-fejlesztés európai uniós szabályozási kereteit, ezzel is nagyobb lendületet adva az új technológiáknak, illetve az innovatív vállalkozásoknak.

Külföldi befektető Baranyában? Második rész.

2016. 04. 18. 08:46

Mi lehet a vállalkozások célja a nemzetközi piacokon? Mi lehet a megye, egy térség érdeke? Majdnem azonos. Csak amíg a cégek munkaerőhiánnyal küzdenek, nehezebben támogatják nagy ipari cég letelepítését, hiszen féltik a meglévő munkavállalóikat, a kollégák elcsábítását (a munkaerő számára a kínálati verseny persze hasznos, főleg ha az munkakörülmények és bér ágon is növekedést, fejlesztést eredményeznek).

Knowledge to Money Club - Horizont 2020 Fázis 2 pályázatra készülők számára

2016. 03. 17. 11:15

Enterprise Europe Network partnerünk, az MNKH meghívóját továbbítjuk a Horizont 2020 – KKV Eszköz program Fázis 2 pályázatra készülő vállalkozások számára. A rendezvényre a Knowledge To Money Club keretében kerül sor.

Az uniós kutatás támogatása javítja a versenyképességet

2016. 02. 08. 10:26

Az FP7, azaz az Európai Unió 2007-től 2013-ig tartó időszakra szóló kutatásfinanszírozó programjának utólagos értékelése szerint a kutatás és innováció nagymértékben hozzájárultak az európai tudományos kiválóság javulásához és versenyképességének erősítéséhez. A befektetett 55 milliárd euró igen vonzónak bizonyult a magánszektor szereplői, köztük rekordszámú kis- és középvállalkozások számára.

Pályázna és kérdése van? Segítünk!

2016. 01. 27. 11:27

A vállalati fejlesztésekre irányuló GINOP KFI pályázatokon innovatív - tudás-intenzív - vállalkozások prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatás fejlesztésének támogatására nyerhető forrás, mely támogatja a fejlesztési munkát, prototípus gyártását, illetve a teljes folyamatot akár a piacra lépésig.

Deloitte Vállalati K+F Jelentés, 2015

2016. 01. 12. 12:27

altMegjelent a Deloitte 2015-ös Vállalati K+F Jelentése, amely a hazai vállalatok K+F tevékenységeit befolyásoló tényezőket vizsgálja. A közép- és nagyvállalatok körében végzett regionális felmérésben idén a 75 válaszadó hazai cég mellett tíz további közép-európai ország vállalatai vettek részt (Bulgária, Horvátország, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia).

K+F minősítés elfogadása GINOP pályázat esetében

2015. 12. 07. 08:29

altA „GINOP 2.1.1-15 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című pályázati kiírás módosítása révén a támogató minden további vizsgálat nélkül automatikusan elfogadja a támogatást igénylő vállalkozás támogatni kívánt K+F projektjét tartalmi szempontból, amennyiben a pályázó rendelkezik az SZTNH K+F minősítési határozatával a projekt K+F tartalmára vonatkozóan.

Egyetemi technológiai ajánlatok felmérése

2015. 11. 05. 15:44

A végéhez közelednek azok a feladatok, melyek célja a Pécsi Tudományegyetem piacilag hasznosítható kutatásainak felmérése. Végrehajtásuk idén augusztusban tréninggel kezdődött, novemberben pedig magyar és angol nyelven is megkezdődik az együttműködési profilok publikálása.

GINOP pályázati információk 2015. október-december

2015. 10. 08. 15:39

Felhívjuk a tisztelt pályázni kívánó szervezetek figyelmét az alábbi táblázatra, melyben közöljük a 2015. október – december között kiírásra kerülő pályázatok jelét, címét, státuszát és megjelenésük várható idejét. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara ajánlott pályázatírói köre támogatást nyújt a pályázatok elkészítésében.

Együttműködési profilok – miért és hogyan érdemes külföld felé nyitni ezzel a módszerrel?

2015. 08. 26. 12:18

A kamarai munkatársak sok időt töltenek a tagok megismerésével annak érdekében, hogy megfelelő hazai és külföldi üzleti lehetőségeket tudjanak számukra kínálni. A több mint 20 000 baranyai vállalkozást természetesen nem ismerhetjük meg olyan részletesen, ahogyan szeretnénk, de az alapvető információkat kinyerhetjük a Kamarai Regisztrációs Rendszerből – már ha a vállalkozás megadja ezeket.

Üzleti, technológiai és kutatás-fejlesztési pályázati együttműködési lehetőségek az EEN-ből - 2015. július

2015. 07. 24. 09:37

Közreadjuk az Enterprise Europe Network (EEN) üzleti, technológiai és kutatás-fejlesztési pályázati partnerkereső adatbázis júliusi profiljait angol nyelven, letölthető formában. A személyre szabott, strukturált lekérdezésre a http://pod.pbkik.hu oldalon, illetve az ott elérhető, célzott partnerkeresést lehetővé tevő EEN Hírlevélben van lehetőség.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara jelenleg is több, az EEN által létrejött partnerségi megállapodáson dolgozik, melyek kizárólag a felek jóváhagyásával publikálhatók.

Üzleti, technológiai és kutatás-fejlesztési pályázati együttműködési igények - 25. hét

2015. 06. 19. 14:15

Az alább csatolt fájlokban olyan együttműködési igények találhatók, melyeket külföldi szervezetek jelentettek meg az Enterprise Europe Network adatbázisában. A http://pod.pbkik.hu weboldalon bármikor elérhető profilokat most fájlokba kimentve is közöljük, de kérjük, csak azon szervezetek képviselői jelentkezzenek, akik felkészültek a nemzetközi együttműködésre.

Visegrádi Szabadalmi Intézet

2015. 06. 19. 08:30

A V4 országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) iparjogvédelmi hatóságainak vezetői 2015. február 26-án, Pozsonyban írták alá a Visegrádi Szabadalmi Intézet létrehozásáról szóló megállapodást. A budapesti központtal létrehozandó nemzetközi kutatási szerv előreláthatólag 2016 elején kezdheti meg működését.

Egy KKV a kutatás-fejlesztési pályázati partnerkeresőn? Miért?!

2015. 06. 15. 12:20

Növekvő érdeklődés jellemzi a csehországi kutatás-fejlesztési pályázati partnerkereső rendezvényt, melyre 2. alkalommal került sor június 11-én. Az eseményen az önkéntes kamarai tag Kerko Média Kft. képviseletében Keresnyei János is részt vett. „6 tárgyalásunk volt beütemezve, ebből mind meg is valósult, és még több ismeretséget kötöttem helyben is. Hatékony volt!”

Hazai technológiai partnerkeresés - InnoPortfólió

2015. 02. 13. 15:56

Az elmúlt időszakban megnőtt az aktivitás a hazai innovációs együttműködések létrejöttét támogató InnoPortfólió projektben. A honlapot az ország minden szegletéből látogatták az érdeklődők. Újabb profilok megírása is megkezdődött, illetve az adatbázisban lévőkre is érkeztek együttműködési szándéknyilatkozatok.

Kutatás-fejlesztési pályázati együttműködési profilok - EEN

2015. 02. 06. 08:10

Az elmúlt egy héten 10-nél több olyan K+F pályázati együttműködési profilt töltöttek fel az Enterprise Europe Network (EEN) adatbázisába, melyben magyar partnerek jelentkezését is várják. A közvetlen finanszírozású Horizon 2020 számos kiírása megtalálható.

MKIK innovációs konferencia és képzés Pécsett

2014. 12. 03. 09:55

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) december 2-4. között innovációs konferenciát és munkamegbeszélést tart Pécsett, melyen részt vesznek az MKIK Innovációs Kollégiumának tagjai és a területi kereskedelmi és iparkamarák innovációs munkatársai is. A feladat decentralizált: a pécsi kamara is húzza azt a szekeret, amelyet minden területi kamara is - képessége és ereje függvényében - húz. Nincsenek potyautasok. A reálgazdaság érdekében történik a kamarai innovációs rendszer folyamatos fejlesztése.

Kutatás-fejlesztés, 2013

2014. 11. 18. 08:03

A KSH napokban megjelent kiadványában szektorok szerinti bontásban mutatják be a hazai kutató-fejlesztő helyek főbb adatait, a K+F-személyzet számának alakulását.

3D robot és az iskolai innováció

2014. 11. 03. 08:43

altKamaránk a közelmúltban tartott nagysikerű 3D képzésén számos terület merült fel, ahol a 3D nyomtatás úttörő változásokat hozhat. Friss hír: az EU útjára indította "Poppy" robotot, az iskolai innováció fejlesztéséért.

Közlemény az OTKA-törvény hatályon kívül helyezéséről

2014. 11. 03. 08:36

altAz Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokról szóló törvényt az év végével hatályon kívül helyezik. Az OTKA programjait, a futó pályázatok ügyintézését és az új pályázati felhívás kezelését a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal  veszi át.

Lezárult az S3 tervezési dokumentum vitája Baranyában

2014. 10. 20. 15:38

altKözel negyvenen vettek részt a Baranya Megyei Kormányhivatal felkérésére a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia (S3) tervezetének második körös véleményezésében, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével.

Megváltozott a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap ügyfélszolgálatának elérhetősége

2014. 09. 17. 08:18

A kormány tagjainak feladat és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 4. § 8. pontja értelmében 2014. június 6-tól a KTIA feletti rendelkezési jog a Miniszterelnökséget vezető minisztert illeti. A KTIA átadás-átvétele során módosult a KTIA ügyfélszolgálat elérhetősége az alábbiak szerint.

Hisztopatológia: egyre szorosabb együttműködés a biotechnológiában

2014. 09. 09. 15:27

A kamarai tag Hisztopatológia Kft. együttműködési megállapodást kötött a szlovákiai DB Biotech, spol. s r.o.-val. A kooperáció eredményeképpen mára egy olyan innovatív termékcsalád született, mely az elsődleges antitestektől az immunhisztokémiai kit-ekig terjed. A laikusok számára: az egészségipar ezen területe a daganatos megbetegedések diagnosztikájában, kezelésében és kutatásában bír jelentős szereppel.

Mit tegyek, ha van egy innovatív üzleti ötletem?

2014. 08. 29. 12:03

A kamara innovációs osztályán megkaphatja a választ!

Kutatás-fejlesztés, 2013 (előzetes KSH adatok)

2014. 08. 13. 15:50

altA statisztikai hivatal adatai szerint 2013-ban kutatás-fejlesztési tevékenységre nemzetgazdasági szinten több mint 420 milliárd forintot, a GDP 1,44%-át fordítottak. A Statisztikai Tükör sorozat legújabb kiadványa díjmentesen letölthető a KSH honlapjáról.

Tipikus hibák a H2020 KKV pályázatok beadása során

2014. 08. 11. 09:05

altA KKV eszköz új pályázati konstrukció, ezért az első körben nagyon sok pályázó követett el típus hibákat. Magyarországról 166 pályázóból 3 lett sikeres.

Az uniós kkv-támogató eszköz első pályázati körében 155 kisvállalkozás jut támogatáshoz

2014. 07. 28. 15:43

Az Európai Bizottság július 24-én jelentette be a 3 milliárd euróból gazdálkodó új kkv-támogató eszköz ("SME Instrument") első pályázati eredményeit. A Horizont 2020 keretprogrammal létrejött támogatási eszköz innovatív kisvállalkozásokat segít abban, hogy ötleteiket piacképes termékekre váltsák. A pályázatból 21 ország (uniós tagállamok és a Horizont 2020 programhoz társult országok) összesen 155 kis- és középvállalkozása (kkv) jut egyenként 50.000 eurónyi forráshoz innovációs stratégiájához kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmány finanszírozására. Emellett a nyertes kkv-k egy maximum három napos üzletvezetési tréningen is részt vehetnek. Ebben az Enterprise Europe Network segít, mely hálózatnak a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara is tagja.

100 millió euró innovációt célzó eszközre és öt innovációs díjra

2014. 07. 22. 15:57

Az Európai Bizottság a mai napon részletesen bemutatja „Gyorsított innováció” („Fast Track to Innovation”, FTI) elnevezésű kísérleti intézkedését, valamint öt innovációs díjat. Az új intézkedésekre az Európai Unió 100 millió eurót irányzott elő 80 milliárd eurós kutatási és innovációs programja, a Horizont 2020 keretében. Az európai gazdaság élénkítését segítő „Gyorsított innováció” innovatív vállalkozások és szervezetek részére nyújt támogatást azzal a céllal, hogy végső lökést adjon a kiváló ötletek piacra jutásához.

Az európai élmezőnyben a magyar innovatív vállalkozások a Horizon 2020 kkv-pályázaton - NIH

2014. 07. 01. 15:02

Az Európai Bizottság a napokban tette közzé a Horizon 2020 kkv-pályázat első fordulójában benyújtott pályázatok statisztikai adatait. A magyar innovatív kis- és középvállalkozások (kkv) Európa élvonalában vannak a 2014-2020-as időszakra szóló Horizon 2020 program kkv-pályázatán: a 35 uniós és a keretprogramhoz társult országból a hatodik legtöbb, 166 projektjavaslatot nyújtották be Brüsszelbe. Magyarország - a kelet-közép európai és társult országokhoz viszonyítva - pedig első a beadott pályázatok számát illetően. Az Enterprise Europe Network az induló coaching programon keresztül tud majd segítséget nyújtani a Phase I illetve II szakaszban támogatott cégek számára.

Az innováció a foci nyelvén

2014. 06. 23. 12:25

Zajlik a Világbajnokság. Az európai csapatok versenyképtelenségét az eddigi eredményeik is jelzik. Spanyolország és Anglia búcsúzik, nagy eséllyel a görög és portugál válogatott is csomagol. A bosnyák és horvát csapatoknak sem termett túl sok babér. Az eddigi mérkőzéseket tekintve 6:2 az állás Amerika és Európa versenyében. Mintha az innováció és kutatás-fejlesztés területén versenyeznénk.

Magyar üzleti, technológiai és K+F pályázati partnereket kereső külföldiek - 22-25. hét

2014. 06. 18. 09:31

Keresve sem találni még egy olyan állandóan frissülő nyílt és díjmentesen használható adatbázist, mely az Enterprise Europe Network-höz hasonló mértékben látná el információval a nemzetközi partnerségre törekvő piaci szereplőket és K+F+I területen tevékenykedőket.

A május 26. és június 18. közötti időszakban több mint 1 000 üzleti ajánlatot és igényt, majd’ 400 technológia transzfer együttműködési lehetőséget, és mintegy 20 konkrétan kidolgozott K+F pályázati projektet (partnerkeresést) töltöttek fel az EEN partnerek. A profilok mögött valós szereplők valódi megkeresései állnak.

Vállalkozásoknak nyújtott állami támogatások – új uniós szabályok a K+F fellendítése érdekében

2014. 06. 17. 16:07

A kutatási és fejlesztési tevékenységek fellendítését célzó szabályozási reformjával az EU a jövőben meg kívánja könnyíteni a kormányok számára a vállalkozások támogatását. A vállalkozások a tevékenységek szélesebb köréhez különféle típusú és magasabb összegű támogatást kaphatnak anélkül, hogy terveiket az uniós hatóságok előzetes vizsgálatnak vetnék alá.

Tájékoztató a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA) új e-mail elérhetőségéről

2014. 06. 10. 10:47

A Kutatási és Technológiai Innovációt Alap (KTIA) programjaihoz kapcsolódó elektronikus levelek a jövőben a KTIA@ngm.gov.hu címre küldhetők.

Tudta-e? Horizon 2020-ban csak az pályázhat...

2014. 06. 06. 12:55

...akinek van érvényes regisztrációja. Ehhez érvényes kapcsolati, pénzügyi és jogi adatok és nyilatkozatok szükségesek. Az alábbiak abban segítenek, hogy a Horizon 2020 kiírásaira pályázni kívánók a visszaigazolt adatok birtokában kommunikálni tudjanak az Európai Bizottság megfelelő szerveivel, illetve ezek hiányában a támogatási procedúra sem indulhatna el.

Szellemi tulajdon a Horizont 2020 projektekben - online webinárium

2014. 06. 02. 16:53

A kamara EEN partnere, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) az Enterprise Europe Network közreműködésével European IPR Helpdesk online webináriumot szervez június 23-án, melynek célja, hogy alapvető ismereteket biztosítson az Európai Unió által támogatott kutatási és innovációs kezdeményezésekben – különösen a Horizont 2020 projektekben - felmerülő szellemi tulajdonnal kapcsolatos kérdések kezeléséhez.

Befektetés a Geochem Kft-nél

2014. 06. 02. 08:40

Céltudatos munkával nagy lehetőséghez jutott a kamarai tag Geochem Kft., miután egy közelmúltban hozott döntés alapján a Széchenyi Tőkealap (SZTA) 120 millió forintot fektet a cég fejlesztéseibe.

Magyar üzleti, technológiai és K+F pályázati partnereket kereső külföldiek – 20-21. hét

2014. 05. 22. 15:12

Az üzleti igények között: élelmiszeripar, nyáklap gyártás, műanyag fröccsöntés, korhadás gátló technológia, szlovák és cseh piacra lépést segítő tanácsadás… A technológiai igények között: karotin-kinyerési technológia, bolyhosodást gátló komozit technológia, Internet of Things… A K+F pályázati partnerigényeket megfogalmazók között: H2020 GIS, EUREKA-Eurostars krónikus gyulladásos betegségek elleni fejlesztések, SME Instrument: energetikai megtakarítással járó gyógyszeripari sterilizációs technológiafejlesztés… és még sok más profil szerzője várja magyar partnerek jelentkezését.

Magyar üzleti, technológiai és K+F pályázati partnereket kereső külföldiek – 18-19. hét

2014. 05. 08. 13:03

Az üzleti igények között: élelmiszeripar, ingatlanpiac, méhészet, fémipari nyersanyagok, audiovizuális eszközök, mezőgazdasági szolgáltatások és ipar…

A technológiai igények között: nagy nyomású csővezeték, biomarkerek fertőzések beazonosítására, mikro(bio)-szenzorok, smart metering…

A K+F pályázati partnerigényeket megfogalmazók között: fotovoltaikus technológiák, orvosi/gyógyszeripari fejlesztések, textilipari folyékony hulladékkezelés, rádiókommunikációs fejlesztések… és még sok más profil szerzője várja magyar partnerek jelentkezését.

Innovációs Nap a Pécsi Tudományegyetemen - 2014

2014. 05. 06. 10:03

A hagyományokhoz híven idén ismét lesz Innovációs Nap a Pécsi Tudományegyetemen. A rendezvény keretében érdekes előadásokkal és izgalmas innovációs kiállítással várják az érdeklődőket, akik megismerhetik a legújabb egyetemi kutatási eredményeket, találmányokat is. A főszervező a kamara partnere, a Kutatáshasznosítási és Technológia-transzfer Központ. A látogatókat tisztelettel várják 2014. május 27-én a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában (7624 Pécs, Ifjúság útja 20.).

Biotechnológiai fejlesztés miatt fordul Baranya felé a világ szeme

2014. 04. 29. 10:57

Kockázati tőke segítségével tart a világpiac felé egy magyar tudományos újdonság, a PTE professzora, dr. Pongrácz Judit és csapata által kifejlesztett 3D-s mesterséges tüdőszövet modell.

Magyar üzleti, technológiai és K+F pályázati partnereket kereső külföldiek - 17. hét

2014. 04. 24. 12:59

Az üzleti igények között: fémfeldolgozás, litván vámügyintézés, francia szóda-mész üveg újrahasznosító, svéd textilgyártó keresés, lengyel élelmiszeripari disztribútor, horvát szépségipar…

A technológiai igények között: brit autóipari fejlesztést, olasz hulladék-újrahasznosítást, brit anyagelemző és gázrészecske-analizáló technológiát, svéd video-elemző technológiát kereső partnerek…

A K+F igényeket megfogalmazók között német szélenergetikai kutató, lengyel nyersanyagkutató, brit nanokompozit-kutató, görög rákkutató, energetikai pályázatot koordináló görög egyetem, olasz Erasmus+ profilok szerzői várják magyar partnerek jelentkezését.

Magyar üzleti, technológiai és K+F pályázati partnereket kereső külföldiek - 16. hét

2014. 04. 18. 13:34

Az Enterprise Europe Network adatbázisába feltöltött profilok közül az április 14-i héten 3 üzleti igény, 6 technológiai igény és 3 K+F+I pályázati partnerkeresés érintheti a magyarországi ügyfeleket. Ezek angol nyelvű kivonatai letölthetők alább.

Nők a nem tipikusan női szakmában „Lányok Napja 2014”

2014. 04. 15. 13:19

A 2014. április 24-én megrendezésre kerülő "Lányok Napja" a középiskolás, pályaválasztás előtt álló fiatal lányok érdeklődését kívánja felkelteni a természettudományi és műszaki kutatások, a mérnöki karrier és minden olyan, nem tipikusan női szakma iránt, melyek irányába a lányok nem mernek, vagy nem akarnak elindulni a megszokások, a társadalmi és családi elvárások miatt.

Kutatás-fejlesztési együttműködési profilok az Enterprise Europe Network adatbázisában

2014. 04. 10. 11:33

Ahogy nyílnak meg az új Horizon2020-as pályázati lehetőségek, úgy növekszik az EEN partnerkereső adatbázisába feltöltött konkrét projektek száma is. A héten ezidáig 4, magyar partnereket is érintő lehetőség nyílt meg a környezetipar, az egészségipar, üzleti modell-fejlesztés és a közbeszerzés az innovatív fenntartható energetikai megoldások témakörökben.

Elérhető a „deszka-modell” - DESCA 2020

2014. 03. 28. 14:23

Az IPR Helpdesk híreiből informálódva tesszük közzé a Horizon 2020 keretprogramban pályázni kívánók munkáját megkönnyítő konzorciumi megállapodás modellt. A feleslegesen bonyolult megfogalmazásoktól mentes modelldokumentumot neves szervezetek alkották meg, illetve illesztették az új programnak megfelelően.

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szakértő partnereivel a konkrét pályázást is segíti.

Magyarország innovációs teljesítménye - Innovation Union Scoreboard

2014. 03. 19. 09:38

Az éves rendszerességgel összeállított kutatási és innovációs eredménytábla az EU-tagállamok innovációs teljesítményének fejlődését méri 25 kritérium alapján.
Az idei jelentés megállapítja, hogy Európa csökkentette lemaradását az Egyesült Államokhoz és Japánhoz képest, és továbbra is megelőzi Ausztráliát, Kanadát és a legfontosabb feltörekvő gazdaságokat.
Mi a helyzet Magyarországon?
Magyarország továbbra is ún. Moderate innovátor, az EU tagországok utolsó harmadában foglalunk helyet a részletes elemezés szerint. 2006-2013 között a teljesítmény alapján eredményeink az EU átlaghoz képest 60%-ról 63%-ra emelkedtek, ami egy igen lassú, de mégiscsak fejlődést mutat.

/Forrás: Innovation Union Scoreboard/

Kutatna? Fejlesztene? A megoldás: www.nyitottlabor.hu

2014. 03. 14. 07:59

A K+F folyamatok kiemelt szerepet töltenek be azon vállalkozásoknál, akik figyelmet szentelnek a versenyképességük fenntartására, növelésére.

EEN a pálinkán keresztül

2014. 02. 28. 10:25

Sokszor az a vád éri a projekteken, főleg a nemzetközi projekteken dolgozó kollégákat, hogy zsargonban beszélnek, külső hallgató számára idegen dolgokról, melyeknek első hallásra még hasznuk sincsen.

Előfordul az EEN, vagyis az Enterprise Europe Network munkatársaival is, hogy magukról megfeledkezve előveszik az „argót”. Lássuk egy egyszerű példán keresztül, mire is gondolnak ilyenkor!

Nyitott labor – A szabad K+F kapacitások tárháza

2014. 02. 04. 08:16

Már működik az első szabad K+F aktivitásokat kiajánló weboldal a www.nyitottlabor.hu.

Horizon 2020 pályázati források – mennyit hoz el Baranya, a Dél-Dunántúl?

2014. 01. 29. 10:30

Az Európai Bizottság rendelkezésre álló jelentése szerint a 2007-2012 közötti időszakban egyetlen magyar NUTS3 (megyei) szintű földrajzi egység, Budapest tudott felkerülni arra a TOP 50-es listára, mely az uniós források lehívása szerint rangsorolja a résztvevőket az FP7 kutatás-fejlesztési pályázatok esetében.

Sikeres pályázati zárás a Karotázs Kft-nél

2014. 01. 24. 16:13

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara tagja, a Karotázs Kft. az Új Széchenyi Terv keretében 10.4 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a GOP131/C „Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére” című pályázati kiíráson. A Projekt címe „Akusztikus Impedancia mérésekhez alkalmazásfejlesztés”. Kamaránkat Henézi Ferenc ügyvezető tájékoztatta.

Megújult a K+F minősítés módszertani útmutatója

2013. 11. 27. 08:14

altBaranyai kutató-fejlesztő vállalkozások számára fontos hír: hatályba lépett az innovációs törvénynek a minősítési eljárást is érintő része.

EVLIA – Folytatódik a szakmai munka

2013. 11. 11. 13:58

2013. november 7-8-án a projektben résztvevő országok képviselői Pécsett tartottak partnertalálkozót.

„Szimulált” fejlesztés – valós eredményekkel

2013. 11. 08. 13:10

Háber István Ervin, a PTE Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar oktatója november 5-én, kedden a Nyitott Egyetem keretein belül előadást tartott a „Szélcsatorna a számítógépen” témában. Az egy és negyed órás előadást mintegy 80 fő kísérte figyelemmel a helyszínen, és több százan a Pécs TV közvetítése segítségével.

A doktori disszertációjára készülő fiatal oktató, a leendő kamarai tag Renergy Consulting Kft. vezetője a hozzá nem értők számára is érthető és érdekes módon beszélt a tudományágról.

Látogatás a Prezi főhadiszállásán

2013. 11. 05. 08:17

Prezi főhadiszállásKamaránk információval segíti a startup (induló és gyorsan növekvő) vállalkozásokat is - ezúttal egy interjúra hívjuk fel a figyelmet, ahol Somlai Fishcer Ádám, az alapítók egyike enged bepillantást az indulás és a a szokatlanul gyors fejlődés titkaiba.

PIAC_13 pályázati kiírás felfüggesztése

2013. 10. 29. 06:37
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felfüggesztette a “Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című, PIAC_13 kódszámú kutatás-fejlesztési pályázatot. A felfüggesztés oka, hogy a beérkezett pályázatok támogatási igénye jelentősen meghaladta a rendelkezésre álló keretet. A 2013. október 26-án 24:00 óráig postára adott pályázatokat még befogadják.

Lezárult az InnoPortfólió nyílt felhívása - a rendszerhez azonban továbbra is lehet csatlakozni

2013. 10. 25. 14:44

Az InnoPortfólió egy az Enterprise Europe Network-höz hasonló, de magyar-magyar technológiai együttműködések létrejöttét segítő pécsi indíttatású, de mára már országossá vált kamarai rendszer része. Szeptember 26. és október 22. között minden baranyai innovatív vállalkozásnak lehetősége volt az előnyös ajánlatokkal megtűzdelt felhívás alapján csatlakozni a rendszerhez. A felhívás ugyan lejárt, az InnoPortfólió azonban továbbra is fogadja az innovatív projektjeikhez partnereket kereső profilokat.

Szakmai bemutatkozás Tiranában

2013. 10. 18. 16:35

A kamara együttműködő partnere, a Dél-Dunántúli Környezetipari Klaszter, és kamarai tagja, a Karotázs Kft. részt vett a 7. nemzetközi BGS (Congress of Balkan Geophysical Societty) és az EAGE (European Associations of Geoscientists & Engineers) által rendezett, kiállítással egybekötött nemzetközi konferencián, Tiranában.

Felfüggesztették az FP7 magyar részvételt támogató EU_KP_12 pályázatot

2013. 10. 16. 08:24

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent, a Kutatási és Innovációs Technológiai Alapból finanszírozott „Ösztönzés az Európai Unió 7. Kutatási-, technológiafejlesztési és demonstrációs keretprogramjában (FP7) és egyéb közös EU-s kezdeményezésekben való magyar részvétel támogatására, EU_KP_12” című pályázati felhívást - a rendelkezésre álló forrás és az eddig beérkezett pályázatok támogatási igényére való tekintettel - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013. október 14.-i hatállyal felfüggeszti.

Elérhető a Tudománypolitikai Stratégia (2014–2020) tervezete

2013. 09. 17. 09:43

A www.kormany.hu oldalon elérhető a Tudománypolitikai Stratégia jogszabálytervezete. A társadalmi egyeztetésre nyitott tervezethez 2013. október 4-ig várják a véleményeket a jogalkotas@emmi.gov.hu, illetve a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara innovációs osztályán az inno@pbkik.hu e-mail címen.

Innováció a szakképzésben - Ipari tanulók Porschét terveznek

2013. 09. 16. 08:02

Meglepődve, hitetlenkedve olvastuk a szeptemberi Autobild elemzését a Porsche konnektoros hibrid luxusautójának tervezéséről. Egy a Porsche gyár által üzemeltetett ipari tanműhelynek adták a fejlesztési feladatot, merthogy nem volt forrás a gyárban történő prototípus projektre. Az eredmény olyan meggyőző lett, hogy jövőre már sorozatgyártás lesz belőle.

Hírek üzleti lehetőségekről, új technológiákról

2013. 09. 11. 16:29

Naponta frissülő adatbázis - a mai Enterprise Europe Network hírlevélben mintegy 40 üzleti ajánlat, 100 technológiai ajánlat és igény található. A szolgáltatás díjmentes, igénybevételéhez mindössze az angol nyelv ismerete és nyitott szem szükséges.

Mintaként - szűretlen állapotban - csatoltuk a legújabb profilok kivonatait. A feliratkozáskor természetesen üzleti érdeklődés alapján személyre szabható az automatikus hírfolyam.

Klaszterfejlesztéshez ajánljuk

2013. 09. 04. 10:36

"A klaszter olyan, mint egy szőlőfürt: a szemek jelentik a résztvevő vállalkozásokat, szervezeteket, a szár pedig a közös érdek mentén végzett tevékenységet. Ha a szár vastag és tápanyagban gazdag, a szemek is gyarapodnak – a szőlőfürt is egészséges."

Az elmúlt időszakban kamaránkban számos klaszterfejlesztéssel foglalkozó dokumentum készült, melyeket nem csak a régióban működő klaszterek hasznosíthatnak.

Üzleti delegáció Kínába kamarai támogatással

2013. 08. 20. 20:31

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Kínai Tagozata 2013. október 18-25. között üzleti delegációt szervez Csengduba és Csungkingba. A kínai piacfeltáró tanulmányút keretében olyan üzleti lehetőségek feltérképezésére nyílik lehetőség, melyek új perspektívát nyithatnak a magyar cégek számára kínai exportjuk bővítése terén.

A világon egyedülálló fejlesztést hajtott végre a pécsi Enviroinvest Zrt.

2013. 08. 02. 09:05

A Pécsi Újság.hu hírportál a nanotechnológiát és fágterápiát ötvöző, úgynevezett nanofágterápiás központ létrehozásáról számol be cikkében. Az Új Széchenyi Terv keretében támogatott létesítményt csütörtökön mutatták be. Gratulálunk az újdonságot létrehozó kamarai tagunknak, az Enviroinvest Zrt.-nek!

Elindult az Enterprise Europe Network új szolgáltatása, a Partnership Opportunities Database (POD)

2013. 08. 01. 12:26

Az szolgáltatás a kamara új weboldalán érhető el, és a több mint 50 országban működő Enterprise Europe Network (EEN) 2013. júliusától megújult eszközéhez vezet. Az EEN továbbra is díjmentesen áll azon ügyfelei szolgálatában, akik üzleti, technológiai és K+F pályázati projektjeikhez partnert keresnek, vagy Üzletember / Technológiai partnertalálkozókon kívánnak részt venni.*

INVESMED 2014 - Lehetőség befektetők keresésére az orvostechnikai eszközökkel foglalkozók számára

2013. 07. 10. 10:09

2014. február 3-4-én rendezik meg Izraelben az első Invesmed orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos nemzetközi konferenciát és kiállítást.

LED-es fejlesztések Magyarországon

2013. 07. 09. 10:48

LED lámpaTöbb tagvállalatunk érintett a LED technológián alapuló szolgáltatások fejlesztésében, számukra is érdekes hírre bukkantunk. Magyar kkv is tagja volt annak az NKTH Nemzeti Technológiai program keretében 2013. júniusában lezárult K+F projektnek, amely mintegy 650 millió forintos támogatást nyert el LED-es világítástechnikai berendezések fejlesztésére.

Hat tudományos klaszter a Duna-stratégia támogatására

2013. 06. 24. 09:41

Duna RégióA Duna régió 14 országának kutatóival és politikai döntéshozóival együttműködésben az Európai Bizottság elindította azt a kezdeményezést, amelynek célja a régió gazdasági fejlődésének elősegítése. A hat klaszter  (ezútttal tudományos hálózat) középpontjában a következő területek állnak: víz, föld és talaj, bioenergia, levegő, információcsere és harmonizáció, valamint intelligens szakosodás.

A kutatás-fejlesztés-innováció területi jellegzetességei Magyarországon

2013. 06. 24. 09:32

NIHElgondolkodtató adatsorokat és tényeket tett közzé a NIH a hazai régiók és megyék innovációs potenciáljának alakulásáról. A Budapest-vidék, Kelet-Nyugat konvenciókon túl megtudhatjuk, mekkora a hatása egy jó egyetemnek a felsőfokú végzettségűek arányára, a KFI koncentrációjára vagy miben múlja felül két alföldi régió a Nyugat-Dunántúlt.

EVLIA - Workshopok Közép-Európa szerte

2013. 06. 11. 12:27

Az EVLIA projekt bemutatkozása a sajtó és az érintett vállalkozások számára a környező országokban is elindult.

SZTA – A „konzervatív” kockázati tőke

2013. 06. 05. 09:18

 

 

 

A Széchényi Tőkealap-Kezelő Zrt. 2013. május 31-én a DDRFÜ támogatásával bemutatta a tőkealapot nyújtotta lehetőségeket. A Hisztopatológia Kft. ügyvezetője, Dr. Szekeres György megosztotta tapasztalatait a tőkebefektetési folyamatról, hiszen az ő cégébe az idei évben fektetett be az alapkezelő.

 

 

 

A jövő „alternatív” fedezete – a szellemi vagyon

2013. 06. 05. 09:01

 

 

 

2014-től új uniós források nyílnak meg, azonban ezek kihasználása sok esetben nem egyszerű a fedezettel nem rendelkező vállalkozások számára.

 

 

 

Rövid hír - egyetemi sikersztori a Shell Eco-marathonon!

2013. 05. 23. 08:29

Újabb pollack-os sikertörténetről tudunk beszámolni, miután a Háber István Ervin által vezetett Team ORCA 123,3 km/kWh teljesítményt ért el a Shell Eco-marathonon - ez kb. 1096 km-nek felel meg, benzinegyenértékre átszámítva. A siker eléréséhez helyi támogatók, céges fejlesztők - többen közülük kamarai tagok - járultak hozzá.

A csapat további támogatókat keres!

A szellemi eszközök menedzsmentje nemzetközi szinten is előtérbe került

2013. 05. 08. 14:10

Az EVLIA projekt egyik osztrák partnere, az AWS – Austria Wirtschaftservice az egyik társszervezője az ASTP – Európai Tudás és Technológia Transzfer egyesület éves rendezvényének, mely idén 2013. május 22 és 24 között kerül megrendezésre Bécsben.

Erősítené ipari kapcsolatait az egyetem műszaki és informatikai kara

2013. 05. 06. 09:17

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara segítségével és szervezésében a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kara nyílt napot szervez a kar képzéseiről, a rendelkezésre álló kutatási és labor kapacitásokról - az ipari együttműködés erősítése érdekében.

Készülnek a klaszterek a Pécs Expo rendezvényre

2013. 04. 29. 08:46

A régió legnagyobb rendezvényén először jelennek meg együtt a klaszterek: a szakmai közönség és a látogatók is most ismerkedhetnek meg ezek képviselőivel, az általuk ajánlott szolgáltatásokkal és tevékenységekkel.

Pollack Nyílt Nap a vállalkozások részére

2013. 04. 23. 12:36

A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kara és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara nyílt napot szervez annak érdekében, hogy a vállalkozások naprakész ismeretekkel rendelkezzenek a kar képzéseiről, a rendelkezésre álló kutatási és labor kapacitásokról - az ipari együttműködés erősítése érdekében.

Fiatal kutatók és innovatív cégek fóruma: „HUB Collaborations” innovációs napok Pécsett

2018. 10. 11. 13:26

2018. november 19-20. között a PTE, a kamarák és társegyetemeik szervezésében gyakorlati konferenciát szervezünk. A programhoz a „Young Spirit” kezdeményezésben résztvevő iparkamarai partnerek és velük együttműködő egyetemek is csatlakoznak, lehetőséget teremtve az országhatárokon átívelő kutatási-, oktatási, valamint üzleti kapcsolatok megalapozásához.

Knowledge To Money Club - 2018. szeptember-18

2018. 09. 03. 16:15

A Knowledge 2 Money Club egy olyan non-profit kezdeményezés, melyet rendszeresen, negyedévente rendeznek budapesti helyszíneken. A klubnapokon valós projekteket elemeznek a H2020 szerződött szakértői (coach-ok, bírálók, pályázatírók, KAM-ok....) és tőkebefektetők. A projektgazdák azonnali visszajelzéseket kapnak a bemutatott üzleti modelljükről az értékelés legfontosabb kritériumait tekintve, továbbá hasznos tanácsokat kapnak arról, miként tudják továbbfejleszteni azt.

HUNGAROMEDICA 2018.

2018. 08. 28. 12:21

A HUNGAROMEDICA rendezvényén az Egészségügyi és Orvostechnológiai Kiállítás, a Magyar Nemzeti Kereskedőház és az Enterprise Europe Network Budapest vendégül lát egy nemzetközi partneri találkozót, mely a HUNGEXPO Budapest Vásárközpontban kerül megrendezésre.

Innovatív iparágak az intelligens növekedésért - INDustrial TECHnologies 2018

2018. 07. 23. 10:09

Mikro-, nano-, bio-, technológia, kutatás-fejlesztési kérdések és megoldások ötvözve üzleti partnerkereséssel az Enterprise Europe Network szervezésében megrendezésre kerülő nemzetközi üzletember találkozón idén ősszel.

Digitális megoldások az élet minden területén - "Dolgok Internete" Világkongresszus

2018. 07. 23. 09:49

Az ismét megrendezésre kerülő esemény társrendezvényeként az Enterprise Europe Network nemzetközi üzletember találkozót szervez az IoT (Internet of Things) World Congress keretében.

Kulturális örökség - szárazföldön, vízen, vitruálisan

2018. 06. 18. 07:52

Az Enterprise Europe Network szervezésében nemzetközi üzletember találkozót tartanak az idén szeptemberben 5. alkalommal megrendezésre kerülő "SuperScienceMe2018" kutatók éjszakája társrendezvényeként "Cultural Heritage Matchmaking" címmel.

Körkörös gazdaság kicsit másképp

2018. 05. 09. 10:20

Az Enterprise Europe Network nemzetközi üzletember találkozót szervez a szeptemberben megrendezésre kerülő Oslo Innovációs Hét társrendezvényeként.

Agrárélelmiszeripar – egészséges étkezés és intelligens élelmiszer logisztika

2018. 05. 09. 10:14

Az Enterprise Europe Network nemzetközi üzletember találkozót szervez a „Terra Madre Salone del Gusto” élelmiszeripari kiállítás és vásár keretében.

Innovat&Match; 2018, Bologna

2018. 04. 20. 15:31

12. alkalommal rendezik meg a kutatók és az üzleti világ közös platformját megteremtő Innovat&Match 2018 nemzetközi partnerkereső rendezvényt, Bolognában. A június 7-8-án lezajló eseményt a „R2B - Research to Business 2018” kiállítás keretein belül rendezik meg. Idén 15 fő számára pénzügyileg is támogatják a részvételt, 500 € keretig – erre május 7-ig lehet jelentkezni!

PTE Innovációs Nap 2018 a Zsolnay Negyedben

2018. 04. 20. 13:57

Tisztelettel meghívjuk a Pécsi Tudományegyetem Kutatáshasznosítási és Technológia-transzfer Osztálya, a Simonyi BEDC, az ÁOK ITD és a PBKIK által szervezett Innovációs Napra, melynek az idei évben a Zsolnay Negyed ad otthont!

Knowledge To Money - 2018. április 24.

2018. 04. 04. 16:58

Enteprise Europe Network partnerünk, az MNKH Promóciós Kft. társszervezésében ismét megrendezésre kerül a Horizon 2020 SME Instrument kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati felkészítő rendezvény. A Knowledge 2 Money Club (K2M) egy olyan non-profit kezdeményezés, mely találkozóit rendszeresen, negyedévente tartja. A klubnapokon valós projekteket elemeznek a H2020 szerződött szakértői (coach-ok, bírálók, pályázatírók, Key Account Managerek) és tőkebefektetők.

Nemzetközi innovációs fórum - think.BDPST 2018

2018. 01. 30. 14:18

Közép-Európa egyik legnagyobb okosfóruma kerül megrendezésre Budapesten, ahol nemzetközi és hazai szakértők, vezető politikusok és gazdasági döntéshozók tartanak előadásokat önvezető autókról, okosvárosokról és okosközlekedésről.

Módosult dátum! Knowledge to Money Club: február 28., Budapest

2018. 01. 25. 08:26

A Magyar Nemzeti Kereskedőház és az Enterprise Europe Network szervezésében találkoznak az ország legaktívabb, az uniós Horizont 2020 programhoz kötődő K+F és innovációs pályázatírói, bírálói, a segítő szervezetek képviselői – és természetesen a pályázók. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Enterprise Europe Network közös utazást szervez pécsi indulással, melyre február 19-ig lehet jelentkezni, korlátozott számban.

Az EASME tájékoztatót tart a 2018-tól bevezetett H2020 SME Instrument értékelési rendszer tapasztalatairól február 21-én. Ebből az okból a rendezvény dátumát 1 héttel későbbre, 2018. február 28-ra tolták a szervezők - új regisztráció nem szükséges!

Üzlet az egészségben - Medipharm Expo 2018

2018. 01. 10. 12:55

Idén is több állomással kerül megrendezésre a Medipharm Expo Vietnam nemzetközi vásár, ahol a középpontban a kórházi, rehabilitációs gyógyászati felszerelések, azaz minden ami orvos-technológia áll.

Knowledge to Money Club: december 7., Budapest

2017. 11. 09. 10:32

Ismét a Magyar Nemzeti Kereskedőház ad otthont a decemberi klubülésnek, melyen összegyűlnek az ország legaktívabb, az uniós Horizont 2020 programhoz kötődő K+F és innovációs pályázatírói, bírálói, a segítő szervezetek képviselői – és természetesen a pályázók. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Enterprise Europe Network közös utazást szervez pécsi indulással, melyre november 23-ig lehet jelentkezni, korlátozott számban.

Pályázati felkészítő: H2020 KKV Eszköz a Knowledge2Money club keretében

2017. 08. 22. 16:41

A Knowledge 2 Money Club egy non-profit kezdeményezés, egy rendezvénysorozat melyet negyedévente rendeznek meg budapesti helyszíneken. A klubnapokon valós, innovatív megoldás piacra vitelét célul tűző projekteket elemeznek a H2020 szerződött szakértői (coach-ok, bírálók, pályázatírók, KAM-ok) és tőkebefektetők. A pályázók azonnali visszajelzéseket kapnak a bemutatott üzleti modelljükről az értékelés legfontosabb kritériumait áttekintve, továbbá hasznos tanácsokat kapnak ahhoz, hogy miként tudják továbbfejleszteni azt.

Smart Cities – válasszon okosan üzleti partnert!

2017. 06. 27. 08:13

Az Enterprise Europe Network szervezésében nemzetközi üzletember találkozó és konferencia kerül megrendezésre harmadik alkalommal a Nordic Edge Expo részeként

PTE Innovációs Nap 2017

2017. 05. 05. 09:15

A Pécsi Tudományegyetem Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Osztálya és a Szentágothai János Kutatóközpontja Innovációs Napot szervez, mely idén az Egyetem alapításának 650 éves évfordulója tiszteletére tartott ünnepi rendezvénysorozat részeként kerül megrendezésre.

A digitális üzlet jövője – IV. Nemzetközi B2B Szoftver Napok Bécsben

2017. 03. 23. 09:18

Idén 4. alkalommal kerül megrendezésre Bécsben a Nemzetközi B2B Szoftver Napok konferencia és üzleti találkozó az Enterprise Europe Network, EUREKA, FFG - Austrian Research Promotion Agency, WKO/Advantage Austria, Vienna Business Agency és az Austria Wirtschaftsservice társszervezésében.

Future Match - CeBIT 2017

2017. 02. 02. 12:52

A világ legjelentősebb ICT kiállítása, a CeBIT ismét Hannoverben kerül megrendezésre.
A rendezvénnyel párhuzamosan kerül sor a "Future Match" partnerkereső találkozóra az Enterprise Europe Network szervezésében.

Hannover Messe 2017 - Ipar minden mennyiségben és elsőrangú minőségben

2016. 12. 21. 16:53

A világ vezető ipari kiállításának, a Hannover Messe-nek keretein belül 2017. április 24-28. között már 13. alkalommal kerül megrendezésre az a nemzetközi üzletember találkozó, amely 2005 óta 60 ország, 4000 üzletember és 3000 cég részvételével több mint 23000 üzleti tárgyalásnak adott otthont.

A b2fair találkozó az Enterprise Europe Network (EEN) üzletfejlesztési hálózat tagjainak és több más szakmai szervezetnek a rendezésében valósul meg, együttműködésben a kiállítás “Global Business & Markets” részlegével.

Knowledge to Money Club - Horizont 2020 Fázis 2 pályázatra készülők számára

2016. 03. 17. 11:15

Enterprise Europe Network partnerünk, az MNKH meghívóját továbbítjuk a Horizont 2020 – KKV Eszköz program Fázis 2 pályázatra készülő vállalkozások számára. A rendezvényre a Knowledge To Money Club keretében kerül sor.

Meet in Italy for Life Sciences 2015 - Nemzetközi üzletember-találkozó és konferencia

2015. 05. 24. 19:46

2015. szeptember 29. és október 1. között kerül megrendezésre a "Meet in Italy for Life Sciences" nemzetközi üzletember-találkozó a milánói expo keretében, melynek az Enterprise Europe Network pécsi irodája is társszervezője. A biotechnológia és egészségipar köré épülő szakmai eseményen ingyenes a részvétel. Az érdeklődőknek lehetőségük van kétoldalú tárgyalásokat folytatni, és bemutatkozó előadást is tarthatnak.

PTE Innovációs Nap 2015

2015. 04. 20. 15:13

A hagyományokhoz híven idén ismét lesz Innovációs Nap a Pécsi Tudományegyetemen! A május 4-i rendezvényen szó lesz az egyetemen és az iparban folyó innovatív tevékenységről, valamint a két szektor együttműködési lehetőségeiről. Bemutatják a PH mérésre alkalmas marhabendő szonda fejlesztést, előadást hallhatunk az ELI-ALPS lézerközpontról, mobil applikációs tüdődaganat szűrésről, a HerbaDei-ről, az innovációról mint gazdasági csodafegyverről, és a műszaki felsőoktatásról

HORIZON 2020 pályázati partnerkereső rendezvény júniusban, Csehországban

2015. 01. 22. 12:45

A 2014-ben első ízben megtartott H2020 pályázati partnerkereső rendezvény is nagy érdeklődés övezte: 11 országból 169 résztvevő érkezett azért, hogy a nyitott vagy megnyitás előtt álló felhívásokból forrást szerezzen – konzorciumához partnert találjon, vagy éppen már meglévőkhöz csatlakozzon. A H2020 mellett természetesen más, pl. az ERASMUS+ és Eurostars call-okra pályázók is megtalálhatják számításaikat.

Új piacok, új lehetőségek a magyar vállalkozások előtt!

2014. 02. 19. 09:04

Az "Új piacok, új lehetőségek" elnevezésű export tanácsadási fórummal mutatkozik be Magyar Nemzeti Kereskedőház Partner Programja március 19-én a Magyar Nemzeti Kereskedőház és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával.

MEDICA 2013 Orvostechnikai Partnerkereső Rendezvény

2013. 09. 18. 13:41

Az Enterprise Europe Network 2013. november 20-22-én nemzetközi üzletember találkozót szervez a MEDICA kiállítás idején és helyszínén, Düsszeldorfban. A rendezvényen 2012-ben 25 országból több mint 190 cég vett részt. A magyarországi főszervező a Nemzeti Külgazdasági Hivatal. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara az Enterprise Europe Network partnereként információadással segíti a dél-dunántúli szervezeteket.

K+F célkitűzések megvalósítását támogató pályázati lehetőség

2018. 05. 02. 14:50

Az ECSEL közös EU-s programba való bekapcsolódás támogatása (2018-2.1.6-NEMZ_ECSEL) című felhívás a nemzetközi együttműködésekben való részvételhez szükséges hazai forrás biztosításával ösztönzi a baranyai vállalkozások részvételét a Kiváló európai elektronikai alkatrészek és rendszerek közös programban.

EUREKA - Magyar-német K+F pályázat

2018. 04. 26. 09:32

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal felhívása magyar intézmények részvételét támogatja a nemzetközi együttműködésben megvalósuló EUREKA projektekben a részvételhez szükséges hazai forrás biztosításával.

K+F együttműködések ösztönzése, magyar szerepvállalás nemzetközi szinten (2018-2.1.3-EUREKA)

2018. 03. 20. 09:39

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázati lehetőséget biztosít az EUREKA programban való magyar részvétel támogatásához.

Itt a kutatás-fejlesztés a TéT!

2018. 02. 14. 08:19

Megjelent a kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködés támogatása a magyar-francia relációban (2018-2.1.13-TÉT-FR) című pályázati kiírás kiegészítése

Versenyképességi és kiválósági együttműködések (2018-1.3.1-VKE)

2018. 02. 06. 09:21

A felhívás a hazai vállalkozásokat ösztönzi jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák házon belüli kifejlesztésére.

Női Innovátor Díj 2017

2017. 10. 31. 09:14

Az Európai Bizottság ötödik alkalommal hirdette meg a Női Innovátorok Díját, mellyel a kiváló és sikeresen piacosítható innovációk női alkotóit jutalmazza, ha ismer olyan baranyai céget, vállalkozót akire ráillik a leírás, esetleg Ön is közéjük tartozik ne habozzon jelentkezni!

Gábor Dénes-díj 2017

2017. 08. 03. 08:18

A NOVOFER Alapítvány – szakmai-erkölcsi támogatói között tudva a szakminisztériumok és az MKIK, továbbá az MTA, az SZTNH, az MGYOSZ, a VOSZ, a MISZ, a MKK és a Magyar Mérnökakadémia vezetőit – immár 29. alkalommal hirdeti meg a Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívását, mely az innovációs folyamatban alkotó módon résztvevő szakemberek fokozott erkölcsi elismerését célozza. Az Alapítvány kuratóriuma a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarát is felkérte a felhívásban megfogalmazott feltételeknek megfelelő szakemberek felterjesztésre.

PowerUp! - energiaipari verseny

2017. 07. 04. 16:05

Harmadik alkalommal hirdeti meg Európa vezető fenntartható energiagazdálkodást támogató vállalata, az InnoEnergy a kontinens legnagyobb versenyét.

50 ezer eurót nyerhetnek innovatív egészségügyi vállalkozások - EIT Health

2017. 04. 20. 11:27

Egészségügyi újításokkal foglalkozó start-upok, kis- és középvállalkozások számára írt ki versenyt az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által életre hívott és támogatott EIT Health. Az EIT Health a világ egyik legnagyobb egészségügyi innovációs kezdeményezése. Tagjai közt megtaláljuk Európa vezető egészségipari és gyógyszeripari vállalatait, kutatóintézeteit valamint a kontinens tíz leginnovatívabb egyeteme közül nyolcat is. Magyarországról két kategóriában nevezhetnek az érdeklődők.

Új támogatási lehetőség K+F tevékenység támogatására

2017. 01. 24. 15:30

2017. január 1-től lehetőség nyílik nagyvállalatok számára, hogy jövőbeli kutatás-fejlesztési projektjeik a Kormány egyedi döntése alapján vissza nem térítendő támogatásban részesüljenek a beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló 210/2014. (VIII. 27.) Korm. rendelet módosítása alapján.

Nemzeti versenyképességi és kiválósági program (NVKP_16)

2016. 03. 29. 09:29
A felhívás célja olyan stratégiai jelentőségű, Magyarország versenyképességét növelő kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatása, amelyek felsőoktatási intézmények, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei, valamint hazai vállalkozások együttműködésében hoznak létre jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes terméket, szolgáltatást, technológiát az alábbi területek valamelyikén.

Magyar-izraeli ipari kutatás-fejlesztési co-funding együttműködési pályázat (TÉT_15_IL)

2016. 03. 03. 09:37

Meghosszabbodott a a magyar-izraeli TéT-pályázat beadási határideje és módosult a kitöltőprogram

A pályázat benyújtásának határideje május 17-re módosult. A TÉT_15_IL pályázati felhívás módosított kitöltőprogramja letölthető. Kérjük a pályázókat, hogy pályázatuk benyújtása előtt a korábban letöltött kitöltőprogramot a megadott helyről frissítsék.

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés (GINOP-2.1.7-15)

2015. 11. 02. 12:57

A Kormány célul tűzte ki a kutatás, a technológiai fejlesztés és az innováció erősítését. Kiemelt cél a K+F+I együttműködések elterjesztése és a kiválóság felkarolása, illetve a KKV szektor kiaknázatlan K+F+I lehetőségeinek ösztönzése. A támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.

Közös EU-s kezdeményezésekbe való bekapcsolódás támogatása (NEMZ_15)

2015. 09. 28. 08:18

A pályázat a nemzetközi együttműködésekben való részvételhez szükséges hazai forrás biztosításával elősegíti magyarországi szereplők bekapcsolódását az alábbi, részben az EU Horizont 2020 keretprogram költségvetéséből, részben a tagállamok hozzájárulásaiból finanszírozott közös programokba és kezdeményezésekbe:

European Inventor Award 2016

2015. 07. 24. 08:49

Az Európai Szabadalmi Hivatal (European Patent Office, EPO) - néhány héttel a 2015-ös díjátadó ünnepség után - meghirdette a 2016. évi, feltalálóknak szóló díjat. 5 kategóriában lehet pályázni: ipar, KKV, kutatás, életmű és nem európai ország. A 2015. október 14-ig nyitott pályázatra már lehet nevezni, a feltételek azonban nem könnyűek: például megadott EPO szabadalommal kell rendelkezni. Az angol nyelvű felhívás elolvasható alább, a kiírás letölthető az EPO weboldalán.

K+F Versenyképességi és Kiválósági Szerződések 2014 pályázat

2014. 10. 28. 13:19

Forráshoz juthatnak az egészségipari, energetikai vagy irányítástechnikai K+F projektek.

Baranya Megyei Innovációs Díj - 2014

2014. 10. 21. 12:30

##kep:29193:jobb:tnx##A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara ezzel az elismeréssel kívánja honorálni azt a kiemelkedő eredménnyel járó fejlesztő munkát, amely következtében

- termékfejlesztés,
- technológiai fejlesztés,
- technológia transzfer,
- informatikai rendszerfejlesztés,
- szolgáltatásfejlesztés,
- szervezetfejlesztés,

- high-tech termelő beruházás valósult meg az elmúlt 2 év során.

A beérkezési határidő 2014. november 25.

Újra megnyílt a EUROSTARS program pályázati felülete

2014. 07. 04. 08:37

A 2013. októberében elindult EUROSTARS2 program az Európai Bizottság és az EUREKA tagállamok közös kezdeményezése, amely a rendkívül sikeres EUROSTARS program (2007-2013) folytatása, és amely a kutató-fejlesztő KKV-k nemzetközi együttműködésben megvalósuló projektjeit támogatja.

Consolidator Grant, 2014

2014. 02. 03. 14:38

altA Consolidator Grant a már önálló kutatócsoporttal, független kutatási programmal rendelkező, de még annak megszilárdításán dolgozó kutatóknak szól. Pályázni ebben az esetben is  kiemelkedő felfedezést vagy tudományos áttörés ígéretét hordozó, megvalósítható kutatási tervvel lehet, maximum 2 millió EUR támogatásra, legfeljebb öt éves kutatási tervvel.

Kutatás-fejlesztés és innováció Magyarországon

2013. 11. 07. 09:13

Megjelent a Nemzeti Innovációs Hivatal legújabb kiadványa, mely átfogó betekintést nyújt hazánk és az EU országok KFI tevékenységére, statisztikai számsorok és grafikonok formájában.

Kutatás-fejlesztés, 2012

2013. 10. 17. 08:50

K+F, 2012A kiadvány a Magyarországon működő kutató-fejlesztő helyek főbb adatait tartalmazza, szektorok, megyék és tudományágak szerinti bontásban. Bemutatja a kutatás-fejlesztéssel foglalkozók tényleges és számított létszámának alakulását, munkakörök, nemek, kor és iskolai végzettség szerinti megoszlását. Részletes adatokat tartalmaz a K+F ráfordításokról és azok forrásairól. Az MTA kutatóhelyek K+F tevékenységére vonatkozó adatok, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalától származó országos szabadalmi adatok külön táblasorokban szerepelnek.

Nyitott Labor

2014. 05. 09. 14:12

A szabad kapacitások tárháza

Key Account Management a H2020 KKV Eszköz nyertesei számára

2017. 05. 23. 14:07

A Horizont 2020 KKV Eszköz pályázat kedvezményezettei jogosultak egy regionális kapcsolattartó segítségének igénybevételére. A kapcsolattartó a projekt célkitűzéseinek ismeretében segíti az elnyert támogatás optimális felhasználását, valamint a program keretein belül elérhető szolgáltatások kiválasztásában. Az Európai Bizottság felkérésére hazánkban az Enterprise Europe Network munkatársai töltik be a tanácsadói szerepet.

Saját ajánlatok és igények feltöltése

2017. 07. 20. 14:56

Üzleti ajánlata van? Vagy éppen külföldi cég hazai képviseletét látná el?

Saját fejlesztése van? Vagy a fejlesztéshez, a továbblépéshez ötletre, partnerre van szüksége? Menedzselje saját fejlesztését, vagy találjon megoldást saját technológiai igényére!

Az Enterprise Europe Network a K+F+I pályázati konzorciumok (pl. Horizont 2020) összeállításában is segítséget nyújt.

Nemzetközi üzletközvetítő, technológiai és K+F+I pályázati partnerkereső adatbázis

2017. 07. 20. 14:55

Az Európai Bizottság hivatalos üzletközvetítő, technológiai és K+F+I pályázati partnerkereső adatbázisa (Partnership Opportunities Database) több mint 60 ország mintegy 600 Enterprise Europe Network partnerirodáján keresztül érhető el, így segítségükkel a benne gyűjtött és rendszerezett információk rengeteg helyre eljutnak. Az adatbázisban részletes keresésre is lehetőség van, így konkrét elképzeléseihez megfelelő partnert találhat.