Üdvözöljük a

Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Kamarai rendezvények

<< 2019 November >>
KeSzeCsüSzoVa
    123
45678910
11121314151617
18
192021222324
252627282930 

Cimkék: vállalkozás

Generációs különbségek kezelése a munkahelyen

2017. 09. 19. 15:23

Zsúfolt szórakozóhelyeken „csápolnak”, mobil informatikai rendszerek hálózatának rabjai, neten gyűjtik a barátokat, Facebookon várják az üzenetet, hogy kész a vacsora. Itt van egy furcsa, számunkra sokszor érthetetlen generáció, mellyel Dr. Bajner Mária segítségével szót érthetünk és akár együtt is dolgozhatunk.

Vevőszerző reklámszövegek és a sikeres honlap titka

2017. 09. 19. 14:24

Hogyan szólítsuk meg a potenciális vevőinket? Mely szavakat, hogyan használjuk? Hogy jelenjünk meg az interneten? Szilágyi Tímea reklámszövegíró, marketing tanácsadó bevezeti a résztvevőket a jól megválasztott szavak és mondatok varázslatos világába.

KamarAAkadémia - A versenyképesebb vállalkozásokért

2017. 09. 20. 14:31

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási Központjának KamarAAkadémia képzési rendszere a megyében és a dél-dunántúli régióban működő KKV-k versenyképességének javítása, valamint a működésük és fejlődésük támogatásához szükséges elméleti és gyakorlati tudás, ismeretek, naprakész információk biztosítása érdekében jött létre.

I-DARE a legjobb 10 horvát üzleti terv

2018. 10. 30. 15:24

Kiválasztásra került idén szeptemberben a 10 legjobb magyar és most októberben a 10 legjobb horvát üzleti terv. Eszékről, Verőcéről és Vukovárról is érkeztek horvát pályázatok, de kik voltak a legjobbak?

20 nő, 30 gyerek, 5 őket támogató projekt

2018. 10. 16. 14:06

Idei harmadik ülését tartotta október 12.-én a PBKIK Üzletasszony Klubja a nemzetközi Erasmus Day keretében „NŐ a nyereség” címmel.

Cég nevére kért számla kifizetése saját bankkártyával

2018. 10. 16. 11:26

Mi a teendő abban az esetben, ha a munkavállaló a saját bankkártyájával egyenlíti ki a cég nevére kiállított számlát?

Rehabilitációs hozzájárulás fizetési kötelezettség külföldi vállalkozástól bérbevett munkaerő alkalmazása esetén

2018. 10. 09. 14:53

A munkaerőhiány enyhítésére évek óta sok vállalkozás veszi igénybe a külföldi illetőségű munkaerő-kölcsönző cégek szolgáltatásait. A bérbevevők jellemzően kiemelt adózói körbe tartoznak és nagy létszámban – magasabb szaktudással nem rendelkező – munkaerőt foglalkoztatnak.

Baranya megye vállalkozóinak véleménye is számít

2018. 10. 05. 09:46

Indul az MKIK GVI 2018. októberi online konjunktúra felvétele. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft. (MKIK GVI) 1998 óta évente kétszer rendszeresen felméri a magyar vállalkozások üzleti helyzetét és várakozásait.

Egyéni vállalkozás indítása: milyen képesítés szükséges?

2018. 10. 04. 10:15

Mielőtt valaki egyéni vállalkozói tevékenységet kezd folytatni, gyakran merül fel kérdésként, hogy az adott tevékenységhez milyen képesítés szükséges.

Városi díjak a legjobbaknak

2018. 10. 02. 12:44

Kamarai tagunk, a Trust Hungary Zrt alapító tulajdonosa, valamint cégvezetője, Szigetváron, a Város Napján jelentős elismerésben részesültek.

Áttérés devizás könyvvezetésre: ezeket mérlegelje, mielőtt vált!

2018. 09. 24. 10:37

Milyen jogszabályi feltételei vannak a forinttól eltérő devizában történő könyvvezetésnek? Az áttérésre milyen határidők és jogszabályi követelmények vonatkoznak?

NAV tájékoztató a bejelentett részesedés fogalmának módosulásáról

2018. 09. 11. 09:05

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény [Tao. tv.] 4. § 5. pontja, mely a bejelentett részesedés fogalmi meghatározását tartalmazza, 2018. augusztus 25-i hatállyal módosult. A módosításokat a NAV az alábbi tájékoztatóban ismertette.

Az adózón múlik, lesz-e bírság

2018. 09. 06. 11:33

Augusztustól az adózó magatartásán múlik, hogy kap-e bírságot a NAV-tól az elmulasztott, vagy késedelmes, hibás online számlaadat-szolgáltatás miatt. Amennyiben minden tőle telhetőt megtett az adatszolgáltatás teljesítése érdekében, akár mentesülhet is a szankció alól.

Kereskedelmi kapcsolatok Új-Zélanddal – mit gondolnak a baranyai vállalkozások?!

2018. 09. 05. 13:09

Az EU és Új-Zéland közötti szabadkereskedelmi tárgyalások megkezdéséhez kapcsolódva az Európai Bizottság kérdőívet tett közzé honlapján, ahol a baranyai vállalatok is hangot adhatnak véleményüknek, Új-Zélanddal folytatott üzleti kapcsolatokból származó tapasztalatiknak és felmerült problémáiknak.

A 8+1 tudnivaló az online pénztárgép üzemeltetéssel kapcsolatban

2018. 08. 16. 13:39

Az utóbbi hetekben végzett fővárosi és balatoni ellenőrzéseken tapasztaltak nyomán nyolc pontban gyűjtötte össze a NAV azokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyek ismerete segíti az online pénztárgépet használókat, hogy betartsák a vonatkozó szabályokat. A plusz egy tudnivaló pedig a mulasztás következményeire hívja fel a figyelmet.

Nyári konzultációk üzleti terv készítéshez

2018. 08. 16. 00:00

Az I-DARE projekt képzései júniussal befejeződtek,  augusztusban van még lehetőség egyéni és csoportos konzultációkra az üzleti tervekről, ahol a tervezett, konkrét vállalkozásra specifikusan, adnak javaslatokat, ötleteket a mentorok.

Új koncepciók az energiahatékonyság érdekében, nyári programok

2018. 08. 14. 11:30

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara projekt partnerként aktívan részt vesz a zéró, vagy közel nulla energiafelhasználású épületekről szóló lakossági és építész szakmai tájékoztatók szervezésében, hogy minél többen tájékozódjanak a közel nulla energiaigényű épületekkel kapcsolatos információkról.

Európai körkép a női vállalkozókról és bevált gyakorlatok a női vállalkozókért - nem csak nőknek!

2018. 07. 26. 12:18

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara projektpartnere a “Fostering the Exchange of practices to Empower Mumpreneurship in Europe” (FEMME) Erasmus+ projektnek, melynek második hírlevelét ezúton tesszük közzé Partnereink számára!

Beruházás? Fejlesztés? Használja ki a pályázati lehetőségeket!

2018. 07. 26. 08:51

A jelenleg is nyitva álló tizenhárom Széchenyi 2020 program keretében kiírt pályázat 411 milliárd forintos keretösszegéből eddig mindössze 175 milliárd forintra érkezett be kérelem. A fennmaradó támogatási összegre továbbra is várják a pályázati anyagokat, melyek közül pozitív elbírálást akár 7 ezer vállalkozás is kaphat.

Görög üzleti partnerek nyilvános adatbázisa

2018. 07. 25. 13:33

A görög üzleti közösség legújabb gazdasági és üzleti partnerségi lehetőségeiről tájékozódhatnak az export-import iránt érdeklődő vállalkozások a nemrég elkészült “Greek Exporters Portalról”.

Naturhelix Kft tapasztalatai GDPR témában

2018. 07. 24. 10:50

Önkéntes tagunk, a Naturhelix Kft ügyvezetője a GDPR bevezetésével kapcsolatban fordult információért a kamarához. A kamara javasolt számukra több a témával foglalkzó céget, melyek közül az egyikkel fel is vették a kapcsolatot és megkezdték a közös munkát. Tapasztalatukat szeretnék megosztani azokkal a vállalkozásokkal, melyeknél még nem megoldott ez a kötelezettség, vagy amelyek bizonytalanok abban, hogy helyesen jártak el annak kidolgozásakor.

Egyre nehezebb a terep a frissen létrejövő vállalkozásoknak

2018. 07. 23. 10:16

Az újonnan létrejövő vállalkozások várható élettartama romlik, illetve a milliárdosok klubját is egyre kisebb eséllyel érik el.

Javul a hazai cégek termelékenysége

2018. 07. 23. 10:09

Évek óta növekszik az egy alkalmazottra jutó árbevétel a hazai cégek körében, de a 2017-es év a korábbiakhoz képest is kiemelkedőt hozott.

FEMME – 100% nő, anya, vállalkozó

2018. 07. 18. 11:30

Lezajlott a “Fostering the Exchange of practices to Empower Mumpreneurship in Europe” (FEMME) második projektmegbeszélése a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara projektpartner részvételével. A női vállalkozók helyzetétről készült átfogó tanulmány és a 8 partnerország tapasztalatai és legjobb gyakorlatai, szakmai és kutatási eredmények ismertetése mellett bemutatásra került több, az "anyavállalkozók" helyzetét javító elképzelés.

Új adónem, amire érdemes figyelni!

2018. 07. 17. 08:38

A NAV több ellenőrzés alkalmával tapasztalta, hogy a turizmusfejlesztési hozzájárulás fizetésére kötelezett adózók adóbevallási és megfizetési kötelezettségeiket számos esetben elmulasztják, amely többnyire a tájékozatlanságra vezethető vissza.

Ezért jó, ha számlatömb is van a számlázóprogram mellett

2018. 07. 12. 07:59

Kell-e számlatömb, ha egy vállalkozás számlázóprogramot használ? Van-e rá törvényi előírás?

A hazai vállalkozások jelentős részét padlóra küldené a GDPR-ral kapcsolatos maximális bírság

2018. 07. 09. 09:09

Amíg a nagyvállalatok rendelkeznek az ehhez szükséges és megfelelő apparátussal, és amennyiben szükséges a GDPR szakértők és tanácsadók magas óradíját is ki tudják fizetni, addig a mikro-vállalkozások döntő többsége képtelen erre erőforrásokat allokálni.

Jókor, jó helyen - a proaktivitás hasznossága

2018. 07. 05. 13:09

A maga nemében első alkalommal tartott a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Ismerje meg a Kamarát – Ismerjük meg egymást címmel rendezvényt a 2018. januárja óta regisztrált vállalkozók részére.

Kivárja a júliust a NAV

2018. 07. 02. 09:52

Ha egy vállalkozás számlázó programja július elsejétől még nem képes az új szabályok szerinti számlaadat-szolgáltatásra, a NAV szankciómentességet garantál, ha az adatok még július végéig beérkeznek.

Szakma felnőtteknek

2018. 06. 28. 12:16

Felnőttoktatás keretében tervezik elindítani a kőműves szakma oktatását, idén ősszel Mohácson. Az építőiparban dolgozó vállalkozásoknak lehetősége van, akár saját alkalmazott képzésére, melyre bizonyos feltételek mellett állami támogatás is igénybe vehető.

Elindult a regisztráció az Online Számla rendszerben

2018. 06. 27. 10:05

A július elsejétől kötelező számlaadat-szolgáltatáshoz regisztrálnia kell mindenkinek, aki belföldi adóalanyok számára legalább 100 ezer forint áfatartalmú számlát állít ki akár számlázó programmal, akár számlatömbben. A NAV Online Számla felületén a mostantól elvégezhető regisztrációhoz ügyfélkapus hozzáférésre van szükség.

Cégeladás tagi kölcsönnel együtt: mi lesz a tartozással?

2018. 06. 20. 11:05

Mi a teendő, ha egy korlátolt felelősségű társaságot eladnak, amelynek van tagikölcsön-tartozása?

Adótanácsadók nyilvántartásba vételi eljárása és továbbképzése 2018-tól

2018. 06. 14. 09:43

Az új adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: új Art.) 2018. január 1-jétől rendelkezik az adótanácsadók, az adószakértők és az okleveles adószakértők nyilvántartásba vételéről. Az új törvény az adótanácsadói, adószakértői és okleveles adószakértői tevékenység végzéséhez szükséges nyilvántartásba vételi eljárást egyszerűbbé és gyorsabbá teszi az ügyfelek számára, mivel a tevékenység végzésének korábbi engedélyhez kötöttsége megszűnt.

Startup Safary-n az SZTNH-nál

2018. 06. 14. 08:03

2018. április 19-20-án került megrendezésre a Budapest Startup Safary. Az idei év rendezvényeihez  - a kamara szakmai partnere - az SZTNH is csatlakozott.

Üzleti és technológiai együttműködési igények - Enterprise Europe Network (2018. június 7.)

2018. 06. 07. 12:36

A nemzetközi piacra induló, vagy már aktív, de további partnereket kereső cégek számára ajánljuk az Enterprise Europe Network folyamatosan frissülő, díjmentesen használható adatbázisát (POD – Partership Opportunity Database), mely elérhető a http://pod.pbkik.hu weboldalon. Ajánlóként néhány érdekes üzleti és technológiai együttműködési profil magyar fordítását közöljük.

Japánban nem csak a cseresznyefa virágzik

2018. 06. 06. 14:42

Baranyai cégek részvételét is várják a japán szervezetek által kiírt beszerzői pályázatokon, melyek az európai KKV-k számára is nyitva állnak.

Online számlaadatok: itt a rendeletmódosítás

2018. 06. 06. 12:44

2018. július 1-jétől kötelező a számlázó-programok online bekötése az adóhivatalhoz. A számlát kiállító vállalkozónál az adatszolgáltatást a program automatikusan végzi el, ez a vállalkozónak semmilyen plusz munkát nem jelent. Az online számlázás a csalárd cégek kiszűrésével nemcsak a tisztességes vállalkozókat és az államkassza bevételét védi, hanem jelentősen csökkenti a vállalkozások adminisztrációs terheit is.

Innováció, befektetés, felelősségvállalás

2018. 06. 05. 09:01

A kamara pályaorientációs munkatársai önkéntes kamarai tagunk a Z Elektronika Kft. meghívására egy szakmai beszélgetésen és rendhagyó üzemlátogatáson vehettek részt a múlt héten.

Ellenőrzési határidők és zárlati teendők végelszámolás esetén

2018. 05. 30. 07:56

A végelszámolás során végrehajtandó ellenőrzési határidőkről, az adószámla rendezéséről és a pénzforgalmi számla fenntartási kötelezettségről is fontos tudniuk a végelszámolást tervező, vagy már éppen végelszámolást végző társaságoknak, szervezeteknek.

A mi Holnapunk is

2018. 05. 29. 16:55

Formabontó klubülésre hívta májusban a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Üzletasszony klubja az érdeklődőket. Egy mindenkit érdeklő téma - milyen lesz a holnap emberének és vállalkozójának környezete, gazdasága, iskolája, pénze -, köré szervezett filmvetítésre és azt követően egy beszélgetésre invitáltuk a vállalkozókat.

Hol tartanak a finn gazdasági klaszterek?

2018. 05. 29. 15:11

Négy évvel ezelőtt kiválasztottak hat európai régiót arra, hogy mintaklasztereket hozzanak létre, kidolgozzák az ilyen típusú együttműködések legeredményesebb stratégiáját, ezek egyike Lappföld.

Kamarai és klaszter delegáció Linzben

2018. 05. 29. 10:26

Linz Felső-Ausztria jelentős gazdasági és kereskedelmi központja. Az autóipari és gépipari fókusz mellett a kreatív ipar, turizmus és a pénzügyi szektor a legfontosabb alágazatok. Pécsről 6 óra kényelmes autózással elérhető, számos kiaknázatlan gazdasági kapcsolódási lehetőséget rejt magában.

A vállalkozások határokon átnyúló mozgásának és az online megoldások használatának megkönnyítése

2018. 05. 24. 09:58

Az Európai Bizottság új társasági jogi szabályokra tett javaslatot, melyek a vállalkozások összeolvadását, szétválását és belső piacon belüli mozgását kívánják elősegíteni. Egyrészt több költségcsökkentő és időtakarékos online megoldást bevezetésével, másrészt azzal, hogy lehetőséget biztosít a vállalkozók számára, hogy szabadon megválaszthassák, hol folytatják üzleti tevékenységüket, hogyan növekedjenek és szervezzék át vállalkozásaikat.

Az egyszerűsített végelszámolás új előírásai

2018. 05. 24. 09:58

Az egyszerűsített végelszámolás szabályai jelentőse változnak 2018. július 1-től, mely számos tekintetben további egyszerűsítéseket és könnyítéseket hoz magával. Cikkünkben áttekintjük a folyamatot és a jelenleg hatályos előírásokhoz képest történő változásokat.

Üzletfejlesztési tréning és workshop a kamarában

2018. 05. 23. 11:24

A rendezvényt a kamara a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft.-vel együttműködve szervezte meg az INPUT program keretén belül május elején.

Átírták a keretösszegét sok gazdaságfejlesztési uniós pályázatnak

2018. 05. 15. 12:10

A korábban közzétett, de nehezen áttekinthető, jogszabálymódosítás után tegnap sorozatosan jelentek meg azok a közlemények a hivatalos pályázati oldalon, amelyek külön rögzítették, hogy mennyiről mennyire változott az egyes uniós gazdaságfejlesztési pályázatok keretösszege. Ezek közül számos esetben már lezárult pályázatokról van szó, így a keretösszegek "csak" utólag igazodtak a benyújtott, illetve elfogadott támogatási igényekhez, illetve több pályázat esetén különböző szabályok is módosultak most. 

Csekkbefizetés bankkártyával – hogyan könyveljük?

2018. 05. 08. 09:07

Egy kft. a csekkes számlákat bankkártyával fizeti ki, postán. A számlákat szállítóra ajánlott könyvelni, vagy pénztáron, és a kifizetett összeg készpénzfelvételnek minősül?

Zöld út a számlázó programok bekötésének

2018. 05. 02. 09:50

Jóváhagyta az Európai Bizottság a számlázó programok online bekötését - olvasható az EY közleményében.

Innováció menedzsment képzés a Pécsi Tudományegyetemen

2018. 04. 26. 10:04

Hárommodulos, ötnapos innováció menedzsment képzést indít 2018 májusában a Pécsi Tudományegyetem Kutatáshasznosítási és Technológia-transzfer osztálya, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara együttműködő partnere.

„Van egy jó ötleted, találmányod, de nem tudod, mihez kezdj vele? Félsz, hogy valaki ellopja, vagy megelőz a piacon? Hogyan találhatsz befektetőt, hasznosító partnert?”

Módosítások a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó irányelvben

2018. 04. 26. 07:21

Az Európai Tanács a Parlamenttel közösen alakította ki a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó irányelv módosításait, mely végleges elfogadására egy későbbi szakaszban kerül majd sor, azt követően, hogy az Európai Parlament szavazott a jogszabályról.

Mindent a kéznek

2018. 04. 24. 12:12

Minden a helyszínen jelen lévő szakmában kipróbálhatta magát az, aki múlt hét pénteken ellátogatott a Mohácson megrendezett Szakmák Napja című, szakmabemutató kiállításra.

Mutass valami újat!

2018. 04. 19. 15:51

A WORTH projekt olyan vállalkozókat keres, akik egy-egy kreatív ötlet megvalósítására együttműködnének egy innovatív termék előállításában és piacra vitelében.

Online számlázás bekötése: közeleg a határidő

2018. 04. 19. 08:21

Már csak kevesebb, mint 3 hónap van hátra a valós idejű online számla adatszolgáltatási kötelezettség hatályba lépéséig, ami a cégek életében az elmúlt évek egyik legfontosabb változása adó-adminisztrációs szempontból.

Fontos figyelmeztetést adott ki a NAV

2018. 04. 18. 12:19

Tájékoztatót adott ki az adóhatóság (NAV) arról, hogy milyen esetekben adhatnak a cégek adómentesen dolgozóiknak betegségbiztosítást. Előfordulhat, hogy a biztosítást végül munkaviszonyból származó jövedelemnek minősíthetik – annak minden adókövetkezményével együtt.

Közös LEADER pályázat a gazdasági kapcsolatokért

2018. 04. 12. 15:19

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara 4 partnerével nyújtott be pályázatot a Dél-Baranyai Határmenti Települések LEADER HACS  „Térségi üzleti típusú együttműködések” c. pályázati felhívására.

Iparűzési adó bevallása több fióktelepnél

2018. 04. 10. 09:05

Üres a fióktelep, hogyan kell bevallani az iparűzési adót?

Kisboltok - nagy problémák

2018. 04. 09. 13:41

A GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzésében a hazai élelmiszer és nem élelmiszer jellegű boltokat érintett változásokról (vasárnapi zárva tartás, bérek gyors növekedése, nemzeti dohányboltok létrejötte, online pénztárgépek) és jelenlegi helyzetéről ad átfogó képet.

NAV Mentor Program

2018. 04. 09. 10:28

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új szolgáltatása a Mentor Program, amelynek keretében az induló vállalkozásoknak segítünk abban, hogy adókötelezettségeiket pontosan teljesíthessék és kialakíthassák a helyes adózási gyakorlatot.

Szakmák Napja Mohácson

2018. 04. 06. 09:51

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a tavaly nagy sikerrel Mohácson megrendezett „Szakmák éjjel-nappal” című kiállítása után, idén is megszervezi interaktív szakmabemutató rendezvényét. Ebben az évben a kamara mohácsi testülete, társzervezőkkel és az előző évhez hasonlóan helyi vállalkozások részvételével április 20 – án „Szakmák Napja” címmel rendezi meg a kiállítást.

A megye vállalkozóinak véleménye is számít

2018. 04. 04. 13:14

Indul az MKIK GVI 2018. áprilisi online konjunktúra felvétele. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft. (MKIK GVI) 1998 óta évente kétszer rendszeresen felméri a magyar vállalkozások üzleti helyzetét és várakozásait.

A legújabb kreatívipari lehetőségek az EU-ból 2018/2.

2018. 03. 27. 10:14

Megjelent az Enterpise Europe Network nemzetközi vállalkozásfejlesztési hálózat legfrissebb összegzése a jelenleg elérhető, kreatív ipari pályázati, támogatási és nemzetközi üzleti partnerkeresési lehetőségekről. A hálózat kifejezetten ezzel foglalkozó szektorcsoportja minden negyedévben összeállítja az aktualitásokat, melyet a mellékletben olvashatnak.

Bólyi vendégség

2018. 03. 22. 14:03

Céglátogatással és vállalkozói fórummal kibővített elnökségi ülést tartott tegnap Bólyban a kamara mohácsi elnöksége.

Energetikai verseny: PowerUp!

2018. 03. 20. 14:36

Idén negyedszerre indult útjára, az InnoEnergy szervezésében Közép-Európa legnagyobb energetikai versenye, a PowerUp!, amelyre a cleantech-ágazatában tevékenykedő startup vállalkozások jelentkezését várják.

Cégautóadó a figyelmeztető jelzéses járművek után

2018. 03. 13. 10:46

A NAV többször ellenőrzött olyan vállalkozásokat, amelyek figyelmeztető sárga jelzéssel ellátott járművet üzemeltettek, azonban, helytelenül, nem vallottak és nem fizettek cégautóadót.

Piaci lehetőségek az Ormánságban

2018. 03. 10. 10:24

A PBKIK munkatársai folyamatosan látogatják a vidéki térségben is azokat a termelő vagy innovatív szolgáltatást nyújtó vállalkozásokat, akik elkötelezettek a baranyai üzleti közösség kialakításában. A héten a kamara siklósi irodavezetője és a kereskedelemfejlesztési osztály vezetője az ormánsági Kisszentmártonban keresték fel az Olajütő Szociális Szövetkezetet.

 

Ki lehet venni a pénztárból a tőketartalékot?

2018. 03. 08. 11:11

A Ptk. előírása szerint a veszteség (a negatív saját tőke) rendezése kft. esetében történhet – többek között – pótbefizetés előírásával, a törzstőke mértékét elérő saját tőke más módon történő biztosításával. 

Sikeres állás-, és képzésbörze Siklóson

2018. 03. 01. 09:30

„Felvillanyozó”  álláslehetőség címmel, hosszú távú álláslehetőséget kínáltak munkát keresőknek villamosi ipari cégek a február 28-án Siklóson megtartott fórumon.

Tájékoztatás a eseti meghatalmazottak elektronikus ügyintézéséről

2018. 02. 28. 13:14

Az ellenőrzési eljárások során az elektronikus iratok fogadására kialakított ELLUGY Adatlap benyújtására a törvényes képviselők, és az adózó/ügyfél nevében az állami adó- és vámhatóság előtt állandó meghatalmazott, megbízott, illetve egyéb – jogszabályon alapuló – azon képviselője jogosult, akinek

Megalakult a Sásdi Üzleti Közösség

2018. 02. 27. 11:19

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara az elmúlt esztendőben is nagy hangsúlyt fektetett a helyi üzleti közösségek szakmai támogatására.

Újabb kutatási eredmények a munkaerőhiányról

2018. 02. 22. 13:22

Minden évben kétszer készítenek Európában konjunktúra felmérést a kamarák. Ebben aktívan részt vesznek a hazai szervezetek is. Baranya megyében tavasszal és ősszel vizsgálják a vállalkozások helyzetét és várakozásait. Az elemzésben az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) vállalatvezetői vélemények megfigyelése alapján azt vizsgálta, hogy hogyan alakult a munkaerőhiány hazánkban az elmúlt években, milyen vállalati kört és milyen területeken érintenek a toborzási nehézségek. Az elemzéshez az GVI vállalati konjunktúra-vizsgálatának 2017. októberi hullámát használta fel, amely 3064 hazai vállalkozás vezetőjének válaszain alapul.

Szakmabemutató áprilisban

2018. 02. 22. 13:01

Az előző testületi ülésen megbeszéltek szerint, a kamara mohácsi elnökségének tagjai megkezdték, a tavaly nagy sikerrel lebonyolított szakmabemutató kiállítás ez évi rendezvényének a szervezését.

1,2 milliárd euró felett a hazai online kiskereskedelem

2018. 02. 21. 13:27

A hagyományos kiskereskedelemhez képest továbbra is háromszoros sebességgel bővül a hazai online értékesítés, a szektor 2017-ben átlépte a 360 milliárd forintos forgalmat. A bővülés mértéke jelzi, az ágazat továbbra is dinamikusan fejlődik.

Üzleti és technológiai együttműködési igények - Enterprise Europe Network (2018. február 20.)

2018. 02. 20. 15:02

A nemzetközi piacra induló, vagy már aktív, de további partnereket kereső cégek számára ajánljuk az Enterprise Europe Network folyamatosan frissülő, díjmentesen használható adatbázisát (POD – Partership Opportunity Database), mely elérhető a http://pod.pbkik.hu weboldalon. Ajánlóként néhány érdekes üzleti és technológiai együttműködési profil magyar fordítását közöljük.

Már 42 ezer személy van eltiltva a cégügyektől

2018. 02. 13. 10:38

2017-ben több mint 12 ezer magánszemélyt tiltottak el a cégvezetéstől, ezzel 42 ezer felé közeledik az eltiltott személyek száma.

Elindult a START2ACT Téli Kihívása!

2018. 02. 09. 09:46

A Pécs-Baranyai  Kereskedelmi  és Iparkamara is csatlakozott a START2ACT projekthez, melynek célja az 5 évnél fiatalabb mikro, kis- és középvállalkozások, start-up vállalkozások részére a hosszú távú energia-tudatos gondolkodásmód elsajátítása, melyen keresztül további cél: fenntartható vállalatok működtetése, energiahatékonyság növelése.

Megkezdődött

2018. 02. 08. 13:46

Ma délelőtt kezdődött meg Mohács legnagyobb idegenforgalmi látványossága a Busójárás. Az idei népünnepélyre is százezres nagyságrendű látogatót várnak. Kézművesek, népművészek vendéglősök, számára az árusítás feltételeiről a rendezvény saját weboldalán ad tájékoztatást.

Határidő közeleg

2018. 02. 08. 09:44

Közeleg az egyéni vállalkozók adóbevallásának határideje. Az SZJA bevallás lehetőségei idéntől bővültek, hiszen már az egyéni vállalkozók is igénybe vehetik a NAV webes kitöltőjét. A bevallások elkészítésnek határideje február 26.

Tavaszi kiállítás

2018. 02. 01. 14:21

A tavaly nagy sikerrel lebonyolított szakmabemutató kiállítást, szeretné idén is megszervezni a kamara mohácsi elnöksége, melynek időpontjára javaslatot kért, a helyi és térségi általános iskoláktól.

Soha nem látott magasságokban az egyéni vállalkozók száma

2018. 01. 30. 12:45

2017 során közel 70 ezer egyéni vállalkozás indult, mely messze meghaladja a korábbi évek szintén extrém magas értékeit is, közölte az Opten Kft.

Tájékoztató a jövedelem letiltás visszaigazolás (VHJOV) elektronikus úton történő beküldéséről

2018. 01. 30. 10:14

A NAV honlapján az alábbi tájékoztató jelent meg 2018. január 25-én az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtásokról.

X.Tenkesalja Böllérfesztivál - 2018. február 03.

2018. 01. 26. 11:01

Immár tizedik alkalommal vehetnek részt a Siklósra látogatók azon hagyományos böllérfesztiválon,melyet kamaránk tagja Riczu Sándor szervez.

Turizmus számokban – Hol tartunk most?

2018. 01. 25. 09:18

A 2017-es év végével megérkeztek a legfrisseb statisztikák a turisztikai szektor adatairól. Mit keresnek idén az utasok? Melyek a legújabb trendek és igények.

Globus, Ikarusz, Bikavér

2018. 01. 25. 08:39

Ezekre a márkákra és termékekre még tisztán emlékezett a héten kamaránkba látogató Stanislav Yavorszkij, aki az Oroszországi Föderáció Kereskedelmi képviseletéről érkezett, hogy megismerkedjen Pécs és Baranya gazdasági együttműködési lehetőségeivel, vállalkozóival.

GDPR Gyakorlati megvalósítás workshop

2018. 01. 24. 08:56

Amennyiben az elmélettel már tisztában vagyunk, de nem tudjuk merre induljunk el a felkészülésben, akkor ez a workshop egy sorvezetőt biztosít a megfeleléshez vezető úton.

Újra bemutatkoznak a szakmák

2018. 01. 19. 09:11

Tegnap délután tartotta évi első összejövetelét, a kamara mohácsi elnöksége. Tavalyi év összefoglalója, kihelyezett elnökségi ülés szervezése mellett a fő  téma, az idénre tervezett szakmabemutató kiállítás volt.

 

Mikro? Kis? Közép? - KKV-k az EU-ban

2018. 01. 16. 09:01

Az Európai Bizottság felülvizsgálja a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) fogalom meghatározását egy nyilvános konzultáció keretében, ahol elsősorban olyan baranyai vállalkozások részvételére számítunk, akik találkoztak már az uniós kkv fogalommeghatározással.

A NAV előtti elektronikus ügyintézés általános szabályai 2018. január 1-jét követően 3. rész

2018. 01. 15. 10:07

Cikksorozatom harmadik része az ÁNYK űrlapok elektronikus úton történő benyújtásáról és a NAV előtti képviselet benyújtásának szabályairól szól.

A NAV előtti elektronikus ügyintézés általános szabályai 2018. január 1-jét követően 2.rész

2018. 01. 11. 10:39

Cikksorozatom első felében az elektronikus ügyintézés természetes személyekre vonatkozó szabályait mutattam be, most tekintsük át az egyéni vállalkozók és az adóköteles tevékenységet végző természetes személyekre vonatkozókat.

Akkor és most, megújuló energiákról 2007- 2017-ben

2018. 01. 09. 13:37

Magyarországon 2007-től találunk nemzeti stratégiai szintű terveket és jogi rendelkezéseket a megújuló energiákkal kapcsolatosan. Ennek gyakorlati megvalósíthatóságával is foglalkozik a Pécs-Baranyai Kereskedelmi Iparkamara partnerségével megvalósuló EN-EFF projekt.

Ipari park kialakítása Harkányban

2018. 01. 09. 13:19

Harkány városa TOP pályázati keretből nyert 392 millió forint támogatást, ipari területének fejlesztésére.

Új év, új adószabályok

2018. 01. 04. 12:40

Csökkenő adómértékeket, növekvő bérkötelezettséget is hozott az új év. Cikkünkben összefoglaltuk a legfőbb változásokat.

Új adókedvezmény angyalbefektetők számára

2018. 01. 04. 12:17

A 2017. december 9-én hatályba lépő 331/2017. (XI. 9.) Korm. rendelet megteremti a keretfeltételeit annak, hogy a korai fázisú (start up) vállalkozásokba befektető gazdasági társaságok igénybe tudják venni a Tao. törvény szerinti adóalap-kedvezményt.

Bankszámlaszám változás a pécsi helyi adók tekintetében

2018. 01. 03. 11:16

2018. január elsejétől megváltoztak a Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adóügyi Osztályának bankszámlaszámai.

A kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adózás szabályainak változásai 2018. január 1-jétől

2017. 12. 13. 10:28

2017.12.12-én az alábbi közlemény jelent meg a NAV honlapján.

Kisvállalati adóra (kiva) vonatkozó tájékoztató és kalkuláció

2017. 12. 11. 09:52

Már a 2017. adóévtől jelentősen egyszerűbbé vált a kiva-kötelezettség meghatározása, a kedvezőbb szabályok sok adózó szempontjából előnyösnek bizonyulhatnak.

Ügyfélszolgálati nyitvatartás decemberben

2017. 12. 08. 12:05

Az ünnepi időszakban változik az ügyfélszolgálati iroda nyitvatartása.

Előkészületek 2018-ra

2017. 12. 07. 13:52

A kamara mohácsi elnöksége már a következő évre készül. Több feladat megbeszélése is felmerült a januári testületi ülés előkészítése során.  

Ki lehet korai fázisú vállalkozás?

2017. 12. 07. 12:52

Megjelent a várva várt kormányrendelet, amely nélkül a korai fázisú (startup) vállalkozásokba befektető adózók a számukra biztosított, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény [Tao. tv.] 2017-től hatályos rendelkezései körében megjelent kedvezménnyel nem élhettek volna.

Üzem- és gyárlátogatások: munkaerő-piaci ismeretek első kézből

2017. 12. 06. 14:11

A gazdaság fejlődésének egyik fontos feltétele a gazdaság igényeinek megfelelő munkaerő-utánpótlás kinevelése. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara évek óta aktív szerepet vállal a pályaorientáció elősegítésében, melynek egyik meghatározó eleme az üzemlátogatásokon történő ismeretátadás, élménynyújtás.

Kedvező üzleti helyzet, javuló várakozások

2017. 12. 06. 10:56

A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet legfrissebb vállalati konjunktúra vizsgálata 3.064 vállalkozás vezetőjének válaszain alapul. Az országos eredmények szerint a konjunktúramutató értéke 2017 áprilisában 49,0 ponton áll. Ennél az értéknél az adatfelvétel kezdete, 1998 óta csak egy alkalommal, tavaly áprilisban (49,3 pont) volt magasabb a konjunktúramutató értéke.

Az ügyvédi iroda is választhatja a KATÁ-t

2017. 12. 04. 08:42

A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény (a továbbiakban: Katv.) módosításáról szóló 2017 évi CLVII. törvény egy újabb adózói kör részére ad lehetőséget a kisadózó vállalkozások tételes adója (a továbbiakban: kata) szerinti adóalanyiság választására.

Bankszünnap

2017. 11. 30. 10:03

A Szigetvári Takarékszövetkezet, a Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet és a MECSEK TAKARÉK Szövetkezet egyesülésével létrejövő Dél TAKARÉK Szövetkezet 2017. december 1-jén és 2017. december 4-én teljes körű bankszünnapot tart.

Üzleti és technológiai együttműködési igények - Enterprise Europe Network (48. hét)

2017. 11. 30. 09:00

A nemzetközi piacra induló, vagy már ott tevékenykedő, de további partnereket kereső cégek számára ajánljuk az Enterprise Europe Network folyamatosan frissülő, díjmentesen használható adatbázisát (POD – Partership Opportunity Database), mely elérhető a http://pod.pbkik.hu weboldalon.

Ajánlóként néhány érdekes üzleti és technológiai együttműködési igény magyar fordítását közöljük.

Decemberben kell dönteni az eváról

2017. 11. 29. 14:16

2017. december 1-je és december 20-a között választhatják 2018-ra az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) az újonnan bejelentkező adózók. Azoknak, akik idén az eva szerint adóztak, és ezen jövőre sem változtatnak, nem kell újra bejelentkezniük.

Testületek találkoztak Mohácson

2017. 11. 29. 13:39

Tegnap délután tartotta összevont ülését a kamara Kereskedelemfejlesztési Bizottsága és Mohácsi Elnöksége, önkéntes kamarai tagunk, a Gráf Trans Bt telephelyén.

Készüljön 2018-ra! - Nemzetközi kiállítások, konferenciák, üzletember találkozók

2017. 11. 29. 09:06

A jövő évi nemzetközi rendezvények színes kínálatát már most érdemes szemrevételezni, hogy elegendő idő álljon rendelkezésünkre kiválasztani, mikor, hol, milyen potenciális üzleti partnerekkel, vásárlói körrel ismertessük meg termékeinket, szolgáltatásainkat.

Munkajogról érthetően - fórum Harkányban

2017. 11. 24. 10:35

A PBKIK Siklós Városi Elnökségének meghívására egy tucat vállalkozás élt a lehetőséggel, hogy meghallgassa a Pécsi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettesi posztját is betöltő Dr. Berke Gyula egyetemi docens közérthetően megfogalmazott előadását. A rendezvényen Bakó Eszter, a kamara tanácsadója a tanulószerződések és az együttműködési megállapodások rendszeréről, illetve a tanulókra vonatkozó munkavédelmi szabályokról prezentált.

Új együttműködési lehetőségek Szarajevó Kantonnal

2017. 11. 22. 13:20

Együttműködési megállapodást írt alá a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Magyar-Horvát Tagozat elnöke a boszniai Szarajevó Kanton Gazdasági kamarájával 2017. november 21-én Pécsett. Mindhárom intézmény érdekelt abban, hogy a két térség vállalkozói érdemi együttműködést folytassanak, és a kamarák minél hatékonyabban támogathassák Baranya megye és Szarajevó Kanton gazdasági szereplőit és üzleti kapcsolataik fejlesztését.

Ünnepi marketing tippek kisvállalkozásoknak

2017. 11. 22. 10:54

A kamara szakmai partnere és önkéntes tagja a Marketing Soul Kft. időről időre jelentkezik innovatív ötleteivel, szolgáltatásaival. Egyik projektjükben blog bejegyzéseken keresztül segítik ügyfeleiket és az őket követő vállalkozásokat.

Török üzleti együttműködési lehetőségek

2017. 11. 17. 16:34

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarában tett látogatást Kiss Gábor, Magyarország ankarai nagykövete és Rév András, az MKIK Magyar-Török Tagozatának elnöke. A delegációt Rabb Szabolcs a PBKIK titkára, és Horváth László a Török Köztársaság korábbi tiszteletbeli konzulja, a kamara szigetvári elnöke fogadta.

Nyílt nap az IKON-nál

2017. 11. 17. 10:00

2017. november 15-én tartotta éves nyílt napját az IKON Kézműves Szappan Manufaktúra. A céget vezető Szalay Annamária élményekben gazda programot szervezett a részvevőknek.

Együtt a HR sikerekért

2017. 11. 16. 14:23

A kamara a Jobcapital Kft-vel közösen vett részt állásbörzén , ahol a megye humánerőforrás keresletének és kínálatának egymásra találását segítették, a vállalkozások humánerőforrás problémáira próbáltak megoldást találni.

Átütő újdonságok – csak régen voltunk-e kiválóak?

2017. 11. 15. 12:03

Működik-e ma is a magyar agy, és milyen támogatási lehetőségei vannak az újító elméknek? Miért ad pénzt innovatív termékek, szolgáltatások kifejlesztésére egy befektető, a magyar állam vagy az Európai Unió? Az ipari termelés, a kapcsolódó szolgáltatások vagy a hétköznapi fogyasztó számára is érthető, és lehetőleg pénzügyileg megtérülő kiválóságot keresik, ami ráadásul jól kommunikálható.

Kiragadva egyet a számos pénzcsapból: az EU által biztosított „KKV Eszköz” forrásainak megnyitására törekszik a szakember, Dobay Balázs (D-Lab).

Családbarát fejlesztések a Harkányi Gyógyfürdő Zrt-nél

2017. 11. 12. 19:52

A héten ünnepélyes keretek között adták át a fürdő újonnan kialakított gyermekvilág részlegét, mely egy többlépcsős fejlesztés első üteme.

Videóinterjú a 25 éves Pécsi Orgonaépítő Manufaktúrával

2017. 11. 09. 09:31

Önkéntes kamarai tagunkkal, az idén 25 éves évfordulóját ünneplő Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft-vel készített interjút az Echo TV.

Hogyan nőhet a termelékenység?

2017. 11. 08. 10:29

Tervek szerint halad-e a termelés? Hogyan jelezhetők előre a termelési folyamat hibái, és ennek következtében hogyan csökkenhet az állásidő? Hogyan segíthetik a kis-, és középvállalkozások munkáját a felhasználható új technológiák? Milyen támogatást, mennyi ideig kaphat a vállalkozás, ha 25 év alatti munkavállalót foglalkoztat?

Eredményes volt az elnökség találkozója

2017. 10. 27. 14:57

Csütörtökön tartotta a kamara Siklós városi elnöksége soron  következő ülését, melyen több fontos döntés is született.

Döntés született

2017. 10. 26. 11:01

Megyei és helyi kitüntetésekre szóló javaslatokról, vállalkozói fórumról a következő évi szakmabemutató kiállításról született döntés, a kamara mohácsi elnökségének tegnap délután tartott ülésén.

Szakmai nap Mohácson

2017. 10. 26. 10:29

November 7.-n a mohácsi járási kormányhivatal  foglalkoztatási osztályával közösen szakmai nap kerül megrendezésre Mohácson. A rendezvény témái: a foglalkoztatáshoz kapcsolódó aktuális támogatási lehetőségek, Ipar 4.0, virtualizáció és digitalizáció a KKV-k életében, interaktív szakmabemutató kiállítás.

Veszteséges a cég: lehetséges és kötelező tennivalók

2017. 10. 24. 12:55

Létezik-e valamilyen konkrét törvényi előírás arra vonatkozóan, hogy egy kezdő vállalkozás mennyi ideig lehet veszteséggel működő anélkül, hogy ebből problémája származna, valamely hivatal megkérdőjelezné a működés jogosságát? Ha a saját tőke rendezése megtörténik, tehát nem csökken a jegyzett tőke fele alá, az segít a kezdeti veszteség tolerálásában?

Startup ökoszisztéma felmérés

2017. 10. 24. 12:09

Átfogó startup ökoszisztéma felmérés készült V4 szinten. A magyar startup helyzetről - 113 cég megkérdezése alapján - Hild Imre, a MISZ Startup tagozatának vezetője Tar Lászlóval és Réz Évával közösen készítette el az anyagot.

Iparjogvédelmi találkozó Brüsszelben

2017. 10. 24. 11:54

2017. október 19-20-án zajlott az European IPR Helpdesk iparjogvédelmi nagyköveteinek találkozója Brüsszelben. 14 ország képviseletében 18 nagykövet vett részt az eseményen, melyen a B2B találkozók és az alapvető szolgáltatások fejlesztése, további szolgáltatások kiajánlása volt a téma.

Turisztikai fejlesztések Almamelléken

2017. 10. 20. 11:37

Jelentős fejlesztések valósultak meg kamarai tagunknál, a Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészetének üzemeltetésében lévő Almamelléki kisvasútjánál, ami Almamellék és Sasrét között szállítja az utasokat.

A siklósi Hotel Castello indulhat az ÉV HOTELE címért

2017. 10. 19. 11:42

Az RTL Klubbon futó műsorban leadott közönségszavazatok alapján 2017 szeptemberében a HÓNAP HOTELE a Dél-Dunántúli régióban a siklósi Hotel Castello**** lett.

Unikornisok és pécsi csótányok - CONNECT-IT 2017

2017. 10. 19. 09:58

A hallgatóságot lebilincselő előadásokat tartottak a CONNECT-IT 2017 konferencián október 4-én. A Brachmann Ferenc klasztermenedzser által vezetett Információmenedzsment Innovációs Klaszter (I2K) hívó szavára mind a start-up-okat támogatói, mind az őket képviselő előadói oldal felé valósággal záporoztak a kérdések. A befektetői oldal képviselői megtudtuk, hogy az általuk pénzügyileg is támogatott több tucatnyi kezdeményezés több százmillió euróra rúg, ráadásul pozitív a mérleg – ezért cserébe viszont a másik oldal éjt nappallá téve, a munkaórákat és a kilométereket nem számolva hajt projektjének megvalósítása érdekében.

Az egyes meghatározott juttatások téves elszámolása

2017. 10. 18. 08:54

A NAV 2017.10.17-én kiadott tájékoztatásában az alábbiakra hívja fel a figyelmet.

Kamarai szakmai tanulmányút Brüsszelbe

2017. 10. 16. 15:49

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének szervezésével és finanszírozásával, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével 2017. szeptember 19-21. között 24 fős, kamarai delegáció utazott Brüsszelbe, köztük a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara képviselője is.

Újult lendülettel a közös célért

2017. 10. 13. 12:26

Újabb egyeztetések folynak a LEADER helyi akciócsoport és a Kamara között a térségi web piac kialakításáról.

Vállalkozásvezetéshez szükséges kulcskompetenciák fejlesztése

2017. 10. 12. 15:36

Mi minden kell ahhoz, hogy egy vezető sikeres legyen? Milyen személyiségre, elméleti tudásra és gyakorlati kompetenciákra van szüksége, hogy munkájában még jobb és hatékonyabb legyen? A MyPro Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Kkt, a Humán Innovációs Csoport Nonprofit Kft. és a D-Lab Consulting Kft. trénerei megadják a választ.

Szakmabemutató jövőre is

2017. 10. 12. 13:55

Elkészült a kamara mohácsi elnökségének jövő évre szóló, szakmabemutató rendezvényének tervezete. A kiállítás megszervezésének a szükségességet igazolja az is, hogy helyben és a térségben aktuálisan megkérdezett cégek továbbra is a munkaerő-hiányt látják üzleti fejlődésük legnagyobb akadályának.

Ismét “Családbarát Munkahely” a Webstar Csoport

2017. 10. 12. 12:16

A Webstar Csoport Kft. számára a hivatalos elismerés mellett, amely az egész éves családbarát programot pénzügyileg is támogatja, legalább ennyire fontos kollégáik lelkesedése, pozitív visszajelzése. A családbarátság jegyében az elmúlt években megvalósított szervezetfejlesztési és kommunikációs program után 2017-re a hangsúlyt az egészségmegőrző és sportprogramokra helyezték. Ennek eredményeképpen immár ötödik alkalommal nyerték el a kitűntető címet. A PBKIK tisztelettel gratulál önkéntes kamarai tagjának!

Kalamár József kapta a Baranya Fejlődéséért Díjat

2017. 10. 11. 09:58

Önkéntes kamarai tagunk, Kalamár József vállalkozó, a Kalafarm  étterem, panzió és lovarda tulajdonosa a megyenapon vehette át a Baranya Fejlődéséért Díjat, Baranya megye gazdaságának, idegenforgalmának fejlesztése érdekében kifejtett tevékenységéért. Gratulálunk az elismeréshez!

Szellemivagyon-diagnózis szolgáltatás kkv-k számára

2017. 10. 10. 09:21

A kamara szakmai partnere, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala - az Európai Szabadalmi Hivatala támogatásával - térítésmentes szolgáltatást vezetett be azon vállalkozások részére, melyek a szellemi vagyonuk jogi védelmének biztosításában érdekeltek a nemzeti és nemzetközi versenyképességük megtartása és növelése érdekében.

Segítsen, hogy segíthessünk - hogy áll most az Ön vállalkozása?

2017. 10. 09. 10:03

A magyar vállalkozások üzleti helyzetét és várakozásait felmérő kérdőív kitöltésére kérjük. Idén először a kamara tevékenységét is értékelheti, mondja el véleményét!

Munkaerő-piaci előrejelzés

2017. 10. 06. 10:26

Kamaránk szigetvári irodája idén is vállalta a „Rövidtávú munkaerő-piaci előrejelzés” kutatásában való részvételt.

Mentesség az innovációs hozzájárulási kötelezettség alól

2017. 10. 06. 08:41

A kis- és középvállalkozások, valamint a mikro-vállalkozások több adónem esetében mentesülnek - nagyságrendjükből fakadóan – a bevallási és befizetési kötelezettség alól. Egyik ilyen adónem az innovációs hozzájárulás, mivel a vonatkozó jogszabály szerint nem tartozik e törvény hatálya alá a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint kis- vagy mikro-vállalkozásnak minősülő gazdasági társaság.

Idén is nőtt az igénylők száma

2017. 09. 28. 13:16

Mohácson és térségében a tavalyi évhez hasonlóan idén is növekedett azon mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozások száma, amelyek Agrár Széchenyi Kártyát igényeltek.

Összevont bizottsági ülés a Tomelilla Kft-nél

2017. 09. 28. 11:30

A  KKV-fejlesztési és az Iparfejlesztési Bizottság megjelent tagjait Boda község polgármestere, Kovács Győző, és a házigazda Tomelilla Kft. ügyvezetője, Borsiczky István üdvözölte. A kamarai stratégiai és operatív beszámolókat a precíziós ökogazdálkodásról szóló élvezetes ismertetés követte, a vendéglátó előadásában.

Stabilizálódott a női vállalkozók aránya a hazai cégvilágban

2017. 09. 28. 09:02

Tartósan őrzik elért pozícióikat a női cégvezetők a férfiakkal szemben. A működő hazai vállalkozásokban a női cégjegyzésre jogosultak 31%-os aránya alig változott 2013 óta – állítja Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

A „kis adónemben” gyakori hiba

2017. 09. 26. 09:19

A rehabilitációs hozzájárulás a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási rehabilitációját szolgálja.

Büttner Kft. negyedévszázados sikertörténete

2017. 09. 25. 18:09

Alapításának negyedévszázados jubileumát ünnepli a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter tagja (menedzsment szerv: PBKIK), a nagyatádi Büttner és Társai Szerszámelemgyártó és Kereskedelmi Kft.

Futárral támadó csalók!

2017. 09. 21. 21:42

Már megint! Vagy még mindig? Sajnos, egyre több a virtuális térhez köthető, vállalakozókat érintő megtévesztési kísérlet, mondjuk ki bátran, a szándékos csalás.

Points Of You™ Önismereti találkozás és Delegálás, feladatkiadás tréning

2017. 09. 19. 15:39

Amikor kérdéssel, problémával szembesülünk, sokszor azért nem látjuk a kiutat, mert nem tudunk két lépést hátralépni, hogy kívülről lássuk a problémát. A vezetők számára a munkatársak megfelelő bevonása, motiválása nem könnyű feladata a céges mindennapoknak. Ódorné Kovács Ildikó és Dobay Balázs szakemberek megfelelő modern szemléletet és módszereket kínálnak a képzésen résztvevő vezetőknek és munkatársaknak mind az önismeret, mind a motiválás, delegálás témaköreiben.

Üzleti Kommunikáció – Ügyfélszolgálati kommunikáció

2017. 09. 19. 15:30

Tudta, hogy egy vállalkozás életében az egyik legfontosabb és legnehezebb szerep az ügyfelekkel foglalkozó munkatársaknak jut? Hogy mik a nehézségek, mi mindenre kell figyelni, ugyanakkor mi a szépsége ennek a feladatnak és, hogy mi a titok? A Forlong Bt. trénerei, Héder Sándor és Sipos Tünde megosztják a résztvevőkkel.

A vállalati kultúra szerepe az eredményességben

2017. 09. 19. 15:14

A vállalati kultúra óriási hatással van egy vállalkozás eredményes működésére. A kultúra határozza meg, hogy milyen külső és belső értékek mentén működik egy cég, hogyan viselkednek a munkavállalók a partnerekkel, és egymással, hogyan reagálnak a problémákra, mennyire lojálisak. Ezen jellemzők közvetlenül hatnak a munkavállalók elégedettségére, és a vállalkozások sikerességére. Rajnai Edina interaktív hr szakértő (Beugró) beavat minket a téma rejtelmeibe.

Szimulációs projektmenedzsment tréning

2017. 09. 19. 15:01

Hallotta már róla? Tanult már róla? Alkalmazni is próbálta már, de mégsem az igazi? Ódorné Kovács Ildikó az Odoor Consulting szakértője egyszerűen, hatékonyan a gyakorlatban mutatja be a projektek előkészítésének, tervezésének, követésének és értékelésének módszertanát.

Amit a külpiacokra való kilépéshez a gyakorlatban tudni kell

2017. 09. 19. 14:40

Hogyan induljon el termékeivel egy vállalkozás a nemzetközi piacokon? Mi mindenre kell figyelni? A képzésen Dr. Rekettye Gábor professor emeritus a PTE KTK egyetemi tanára és Mátrabérci Zsolt az Attract Kft. ügyvezető igazgatója a külpiacra lépés elméleti és gyakorlati hátterét is egyaránt bemutatja.

Vállalkozzon Hollandiában! – új online platform

2017. 09. 19. 09:19

A holland kormány a holland kamarával együttműködésben létrehozott egy angol nyelvű online platformot azon európai cégek számára, amelyek Hollandiában szeretnének üzletelni, vállalkozást indítani vagy befektetni.

Stratégia alkotás és üzleti terv készítés

2017. 09. 13. 11:16

Mi a stratégia szerepe egy vállalkozás életében? Hogyan készítsünk üzleti tervet? Önnek van már? Rajnai Attila, a Rati Kft. ügyvezetője Önt is megismerteti azzal, hogy a mindennapi üzleti életben mi a haszna ezeknek.

Stratégiai szövetség útján

2017. 09. 12. 09:17

2017. november 30-i hatállyal három, a régióban jelentős takarék egyesül. A Szigetvári Takarékszövetkezet, a MECSEK TAKARÉK Szövetkezet és a Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet egy szervezetként, Dél TAKARÉK Szövetkezet néven, 7622 Pécs, Bajcsy Zs. utca 7. szám alatti székhellyel folytatja tevékenységét.

Aktuális feladatok Mohácson

2017. 09. 07. 14:44

Jövő héten tartja soron következő elnökségi ülését a kamara mohácsi elnöksége. A testület tagjai kihelyezett elnökségi ülésen tárgyalják meg aktuális feladataikat, javaslataikat a következő időszakra vonatkozóan.

 

Kiküldhető-e e-mailben a számla, ha spórolna a postaköltségen?

2017. 09. 05. 08:20

Megspórolhatja-e a postaköltséget a vállalkozás azzal, hogy e-mailben, esetleg távnyomtatással küldi el ügyfeleinek a bizonylatot?

Mitől lesz más az Ön cége?

2017. 09. 01. 10:27

Az olyan céges és promóciós ékszerektől és más kiegészítőktől, melyek kifejezetten az Ön cégének készülnek! Egy olyan cég számára, amelynek fontos, hogy ügyfeleit és üzleti partnereit ne a szokásos tárgyakkal ajándékozza meg! Na, de mitől lesz egyedi egy ajándéktárgy?

Figyelem! Cégkapu regisztráció – közeleg a határidő!

2017. 08. 25. 12:47

Amit feltétlenül tudnia kell az érdekelteknek: 2017. augusztus 31-ig kötelező a Cégkapun történő regisztráció a gazdálkodó szervezeteknek, továbbá – az illetékesek hivatalos tájékoztatása szerint – a hivatalos és kötelező használatig, 2018. január 01-ig, történő regisztrációt az augusztusi időpontot követően nem fogják szankcionálni.

 

 

Az örök téma: beruházás, felújítás, karbantartás

2017. 08. 23. 09:49

A téma súlyát az elszámolásbeli különbözőségek adják, gyakorlati nehézségét pedig a problémás megkülönböztetés.

Találjon üzleti partnert Ön is!

2017. 08. 15. 10:00

Megkezdődött az Open4Business konferencia és üzletember találkozó honlapján a kétoldalú tárgyalások foglalása.

Cégkapu-regisztráció: ezért kötelező alapítványnak, egyesületnek is

2017. 08. 14. 13:14

Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény szerint a gazdálkodó szervezeteknek kell bejelenteniük a Rendelkezési Nyilvántartásba az elektronikus kapcsolattartásra szolgáló hivatalos elérhetőségüket, amihez a cégkapu-regisztráció szükséges. Tehát a gazdálkodó szervezetek kötelezettek a cégkapu-regisztrációra.

Megjelent a társadalmi vállalkozásokról szóló alapkutatás

2017. 08. 10. 09:41

A GINOP-5.1.2-15-2016-00001 „PiacTárs” kiemelt projekt keretében a Miskolci Egyetem az OFA Nonprofit Kft. közreműködésével a társadalmi vállalkozások jelenlegi helyzetének feltérképezésére vállalkozott.

Online számla - elindult a tesztelés

2017. 08. 10. 08:04

Eddig több mint 100 cég regisztrált az online számla tesztoldalán, a 2018. július 1-jén induló e-számlázás újabb állomásaként

A jövedéki termékek készpénzfizetéssel történő beszerzésének, értékesítésének tilalmáról

2017. 08. 09. 10:02

A NAV tájékoztatása szerint a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény (továbbiakban: Jöt.) 67.§. (5) bekezdésében határozza meg a jövedéki engedélyes kereskedő beszerzéseire és értékesítéseire vonatkozó fizetési szabályokat.

NAV ellenőrzések Baranyában

2017. 08. 02. 11:41

A NAV Baranya megyei munkatársai augusztus 1. és 6. között Mohácson, Villányban, Siklóson, Harkányban és Komlón, valamint a megyeszékhelyen végeznek ellenőrzéseket

Kreatív ipar támogatása minden mennyiségben 2.0

2017. 08. 01. 13:33

Megjelent az Enterpise Europe Network nemzetközi vállalkozásfejlesztési hálózat legfrissebb összegzése a jelenleg elérhető, kreatív ipari pályázati, támogatási és nemzetközi üzleti partnerkeresési lehetőségekről. A hálózat kifejezetten ezzel foglalkozó szektorcsoportja minden negyedévben összeállítja az aktualitásokat, melyet a mellékletben olvashatnak.

Tízből négy vállalkozás nagykorú

2017. 07. 27. 08:50

A hazai kkv-k nagy része több mint 20 éves múltra tekint vissza, miközben az 5 év alatti cégek aránya elenyésző derül ki egy felméréséből, amely arra kereste a választ, hogy mióta működnek a hazai vállalkozások.

Változott az üzletek nyitvatartási rendjéről szóló szabályozás Mohácson

2017. 07. 20. 15:30

Módosította az üzletek nyitvatartási rendjéről szóló szabályozását, legutóbbi rendkívüli ülésén a mohácsi önkormányzat. A vendéglátóegységek kerthelyiségeire vonatkozó szigorítás már életbe lépett, így a rendeletet be nem tartó vállalkozások már bírságra is számíthatnak.

A cégvásárlási lehetőségek jogi következményei

2017. 07. 20. 14:51

A cégvásárlások lehetséges módjai közül történő választás, bár üzleti kérdés, értelemszerűen eltérő jogi konzekvenciákat eredményez. Cikkünkben ezeket a lehetséges útakat járjuk körbe.

Forget Heritage - Az épített örökség védelme közös ügy

2017. 07. 19. 15:47

A Kreatív Ipari Klaszter egyike annak a 10 partnernek, aki részt vesz a Forget Heritage című projektben, melynek célja, hogy a városokban, kisebb településeken elhagyottan álló, ám értékes épületek kreatív ipari hasznosításához menedzsment és tréning modellt dolgozzon ki.

A klaszter felkérte a kamarát, hogy szervezzen meg egy fókuszcsoportot a téma megvitatására.

Cégkapu regisztráció, közeleg a határidő

2017. 07. 18. 13:25

Amit feltétlenül tudnia kell az érdekelteknek: 2017. augusztus 31-ig kötelező a Cégkapun történő regisztráció a gazdálkodó szervezeteknek, továbbá – az illetékesek hivatalos tájékoztatása szerint – a hivatalos és kötelező használatig, 2018. január 01-ig, történő regisztrációt az augusztusi időpontot követően nem fogják szankcionálni.

Pontosították az evát

2017. 07. 11. 09:53

Januártól hatályos új szabály, hogy a költségek fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított támogatás összege csökkenti az eva alapját. Szintén januártól módosult az evázó egyéni vállalkozók magasabb járulékalapról történő választásának szabálya is. A friss adócsomag az osztalékelszámolás szabályain változtatott.

Támogatás kapható!

2017. 07. 05. 14:17

Azon vállalkozások, akik bizonyos feltételek teljesülése mellett, 15-24 év közötti fiatalokat foglalkoztatnak, bér-, illetve bérköltség támogatásban részesülhetnek.

NAV ügyfélszolgálat a kormányablakokban

2017. 07. 03. 09:37

Baranyában egyszerre négy kormányablakban nyílik NAV ügyfélszolgálat. 2017. július 3-ától Komlón, Mohácson, Siklóson és Szigetváron is lehetősége lesz a megyében élőknek, hogy a Kormányhivatal kormányablakaiban intézzék adóügyeiket.

2018-tól jön a céges ügyfélkapu, azaz cégkapu

2017. 07. 03. 08:49

Az eddig csak természetes személyek által egyéni döntés vagy szükségszerűség alapján igényelt ügyfélkapu mellett hamarosan a gyakorlatban is találkozhatunk a cégek számára kötelező elektronikus ügyfélkapu, vagy más néven cégkapu intézményével.

Új vásárcsarnok épül

2017. 06. 29. 15:02

Nyert Mohács tavaly beadott pályázata, a helyi piac felújítására. A félmilliárdos program megvalósítása során a jelenlegi piac helyén egy korszerű vásárcsarnok épül. A piac átépítési munkálatai várhatóan jövőre kezdődhetnek, és az év végéig fejeződnek be. 

Közlemény a számlázó programhoz kapcsolódó GYIK II. módosításáról

2017. 06. 28. 09:10

6. Milyen jogi következménye lehet annak, hogy a program rendelkezik adatszolgáltatási funkcióval és az megfelelő (XSD-vel ellenőrzött) formátumban elő is állítja az XML-eket, de az adattartalom hiányos?

Mi lesz a catering áfájával januártól?

2017. 06. 26. 13:09

Az étkeztetési (vendéglátó) szolgáltatás nyújtása Áfa kulcs változásának negatív hatása a catering szolgáltatókra címmel küldte el a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara legfrissebb véleményezését a MKIK Kereskedelmi Kollégiuma részére.

Egy hatósági ellenőrzés margójára

2017. 06. 22. 10:40

Építőipari kivitelezéssel foglalkozó vállalkozó jelent meg az ügyfélszolgálaton, akihez még aznapra, bejelentkezett az Építésügyi Hatóság, ellenőrzésre. Az egyéni vállalkozó viszont még nem rendelkezett a tevékenysége végzéséhez szükséges nyilvántartási számmal, melyet a hatóság ellenőriz.

Nemzetközi összefogás a helyi vállalkozókért

2017. 06. 21. 15:01

Hosszú előkészítést igényel egy-egy nemzetközi szintű konferencia és üzletember találkozó megszervezése. Az Open4Business októberben Pécsett tartandó üzleti fórum idei szervezése kapcsán azonban azt tapasztalta a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, hogy egyre több nemzetközi szervezet figyelt fel a lehetőségre, és ajánlotta fel együttműködését a szervezéshez.

Enterprise Europe Network – Ön is ossza meg tapasztalatait

2017. 06. 20. 10:39

Európa legnagyobb vállalkozásfejlesztési hálózatának ügyfélelégedettségi felmérése

Online kassza a taxikban – a következő lépés a problémák megoldása felé

2017. 06. 15. 08:42

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Közlekedési és Logisztikai Kollégiumának Taxis Tagozata egyeztető megbeszélést tartott, melynek célja a hordozható online pénztárgép használatával kapcsolatos műszaki és technikai tapasztalatok felmérése volt.

Egyéni vállalkozás szüneteltetése elég a bt.-beltagsághoz?

2017. 06. 14. 13:02

Ha szünetelteti az egyéni vállalkozását a magánszemély, akkor lehet bt. beltagja, vagy meg kell szüntetni a vállalkozást?

Ősszel folytatódik

2017. 06. 08. 14:59

Egy kötetlen beszélgetés alkalmával találkozott nemrég a kamara mohácsi elnöksége, a nyári szünet előtt. Az eltelt félév értékelése, az őszi programok, feladatok megbeszélése volt az aktuális téma.

Tudnivalók az adótúlfizetésről

2017. 06. 07. 08:40

Ha az adózónak adótartozása nincs, és bevallási kötelezettségeinek eleget tett, rendelkezhet a fennmaradó összeg visszatérítéséről.

 

Külpiaci roadshow

2017. 06. 01. 16:05

A Magyar Nemzeti Kereskedőház rendezésében Szlovénia, Ausztria, Horvátország üzleti környezetének megismerésére volt lehetőségük a résztvevő vállalkozásoknak kedden a Pécsi Kereskedelmi Központban.

Amit a készpénzfizetésről tudni kell

2017. 05. 29. 09:37

A nagy összegű készpénzfizetést számos esetben be kell jelenti. Érdemes megismerni részletesen a szabályokat, mert jelentős bírság fenyegeti azt, aki megszegi őket.

Agrár Széchenyi Kártya - már évi 0,15%-os kamattal

2017. 05. 25. 12:59

A Széchenyi Kártya Programon belül az Agrár Széchenyi Kártya jelenleg rekord alacsony - már évi nettó 0,15% - kamattal elérhető. Érdeklődjön a Kamara ügyfélszolgálatain.

Jó példák

2017. 05. 23. 13:49

Kamaránk egyik nagyon fontos célja, hogy támogassa a térség vállalkozóinak együttműködését.

A kölcsön elengedésének jogkövetkezményei

2017. 05. 23. 08:19

Hogyan kell eljárni, ha a kft. által a tulajdonosnak nyújtott kölcsönt a tulajdonos nem tudja visszafizetni? Elengedheti a kölcsönt a társaság?

 

Vigyázzon: csalók!

2017. 05. 19. 11:07

Ismét átverős trükkel próbálják megrövidíteni a magyar cégeket a hvg.hu-hoz eljuttatott hangfelvétel alapján.

Sikeres volt

2017. 05. 17. 13:17

Szakmákat bemutató újabb kiállítás megrendezése, szakmai program összeállítása, a vállalkozókat érintő aktuális problémák, valamint nyelvi képzés indítása voltak a fő témái a kamara mohácsi elnökségének tegnap megtartott ülésén.

Üzleti Prezentáció a Radnótiban

2017. 05. 17. 08:45

A kamara munkatársa is részt vett a Pécsi SZC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziuma 2017. május 16-án megrendezett Üzleti Prezentáció zsűrizésében, ahol 14 csapat prezentációját kellett értékelni egy kilenc pontos részletes értékelési szempontrendszer alapján.

Kisvállalati adóra áttérés kapcsán keletkező számviteli kötelezettségek

2017. 05. 17. 08:10

A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény (a továbbiakban: Katv.) 15. §-ának előírása szerint a Katv. előírásait a számviteli törvény rendelkezéseire tekintettel, azokkal összhangban kell értelmezni.

Pályázati tájékoztató Bólyban

2017. 05. 11. 17:10

A Széchenyi Program Iroda Dél-Dunántúli régiójának tanácsadói tartottak tegnap pályázatókról szóló tájékoztatót Bólyban, önkéntes kamarai tagunk a New Trade Kft. telephelyén.

 

Társaságiadó-bevallás – 2017. május 31.

2017. 05. 09. 10:55

A naptári év szerint működő társasági adóalanyoknál lezárult a 2016. adóév és közeledik a társaságiadó-bevallás elkészítésének a határideje, 2017. május 31.

Az Európai Unió prioritásai 2017-re

2017. 05. 08. 14:02

Az Európai Unió vezetői hat jogalkotási prioritást határoztak meg az idei évre. Ezek olyan fontos területeket érintenek, amelyek mindannyiunk életére hatással vannak, mint például az egyik legnagyobb kihívást jelentő migrációs válság, a biztonsági kérdések és a klímaváltozás.

Vélemények

2017. 05. 04. 15:48

A közelmúltban Mohácson megrendezett „Szakmák éjjel-nappal” elnevezésű rendezvényen tapasztaltakról kérdezte a résztvevő vállalkozásokat és iskolákat a kamara mohácsi elnöksége. A visszajelzések alapján az idén első alkalommal megrendezett szakmabemutató kiállítás sikeres volt.

Lakatos nem lehet szerkezetlakatos?

2017. 05. 04. 08:03

Önkéntes kamarai tagjaink jelezték, hogy a területileg illetékes kormányhivatal vizsgálja nem csak az újonnan vállalkozást indítani szándékozók, de a már sok éve fémmegmunkálással foglalkozó vállalkozások és munkatársainak szakképesítéseit. Az elmúlt három hónapban több vállalkozásnál, vállalkozónál felmerült az egyes fémipari tevékenységek, elsősorban a szerkezetlakatos tevékenység végzésének nehézsége a nem egyértelmű hatályos jogi előírások miatt.

Számlázó programok: egy év haladék az adatbejelentésre

2017. 05. 03. 10:14

Érdemes már most erőforrásokat átcsoportosítaniuk a vállalkozásoknak a számláikkal kapcsolatos valós idejű adatszolgáltatáshoz szükséges informatikai fejlesztésekre.

Átadták a mohácsi vágóhidat

2017. 04. 26. 14:19

Kedden adták át az MCS Vágóhíd Zrt. mohácsi beruházását a vágó, csontozó, daraboló és csomagoló üzemet. A hivatalos megnyitón Orbán Viktor miniszterelnök többek között beszélt a Szeged és Pécs között tervezett négysávos összeköttetés megteremtéséről, valamint a mohácsi hídról.

 

Napi MNB-árfolyam alkalmazása

2017. 04. 26. 09:16

A gyakorlatban sok vállalkozás választja az MNB-árfolyamot a számviteli elszámolások körében. Tudta, hogy az adott napon 11 óráig még az előző napi árfolyam érvényes?

 

Súlyos következményei lehetnek, ha ez nem szerepel a számlán

2017. 04. 19. 12:28

Kell-e a számlán szerepeltetni a „fordított adózás” kifejezést, vagy megfelel helyette egy tartalmilag ugyanezt jelentő változat?

Szakmák előnyben Mohácson

2017. 04. 12. 18:19

Szakmák éjjel-nappal című pályaválasztási kiállításon megjelenő vállalkozások listáját,  illetve a rendezvénnyel kapcsolatos teendőket összegezte tegnapi aktuális ülésén a kamara mohácsi elnöksége.

Osztalékfizetés: az egyik tag kéri, a másik nem?

2017. 04. 11. 09:26

Van-e arra lehetőség, hogy egy társaság adózott nyereségéből több tulajdonos esetén csak néhány vegyen fel osztalékot?

KKV-fejlesztési Bizottság: hiteles elnökkel, jó célokért

2017. 04. 06. 12:36

Valódi – alapításának idején, 1990-ben talán még ismeretlen fogalommal élve – mikrovállalkozásból lett mára közepes méretű a Kresz & Fiedler Műanyagfeldolgozó és Szerszámkészítő Kft. A KKV-fejlesztési Bizottság tagjait Kresz Erika, a cég ügyvezetője hívta meg a székhelyére, egy kihelyezett ülésre. Egészségügyből az iparba, nehézségekkel teli úton jutott el a 1,5 milliárd forintos árbevételig a munkavállalóira, mint családtagjaira odafigyelő vezető és csapata.

Az ülés központi témája egy olyan munkaterv megalkotása volt, melynek végrehajtásával az üzleti közösség tagjai, a vállalkozások jobb helyzetbe kerülnek.

Téves könyvelés évekig? Így hozható helyre

2017. 04. 06. 08:08

Mit tehetünk, ha a már közzétett beszámolóban évekkel később számviteli hibát fedezünk fel?

Ön mit vár ettől az évtől? – indul a GVI áprilisi vállalkozói konjunktúra felmérése

2017. 04. 03. 13:49

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft. (MKIK GVI) 1998 óta évente kétszer rendszeresen felméri a magyar vállalkozások üzleti helyzetét és várakozásait. A vizsgálatban alkalmanként 2500 - 3000 kis-, közepes- és nagy magyarországi cég vesz részt.

„Nagyon örülök a kezdeményezésnek”

2017. 03. 31. 11:48

Tegnap délután találkoztak Mohácson a Marek Sportcsarnokban azok a vállalkozók, akik az április 21-én, Szakmák éjjel-nappal névvel megrendezésre kerülő, interaktív szakmabemutató rendezvényen bemutatkoznak majd az odalátogató gyerekeknek.

Feketelista készül a jogsértő webshopokról

2017. 03. 30. 10:20

Az internetes vásárlók kiszolgáltatottságának enyhítése érdekében adatbázist hozott létre a fejlesztési minisztérium (NFM) a súlyosan jogsértő webáruházakról. A kormany.hu oldalon elérhető lista február végétől nyilvános és két évig mutatja azokat a vállalkozásokat, amelyek ellen jogerős határozat született.

Behajthatatlan a követelés, és még el is évült: nem jó hír a társaságnak

2017. 03. 29. 09:19

Kft. évek óta próbál behajtani vevői követelést. Értékvesztést nem számolt el, kétes követelésként tartotta nyilván. Időközben a lejárt követelés öt éven túli lett. Most az eredmény lehetővé tenné, hogy leírja és kivezesse ezt az összeget. A kft. rendelkezésére áll minden bizonylat a behajtásra tett intézkedésekről. Kell-e társaságiadó-alapot növelni a leírt, egyéb ráfordításként elszámolt összeggel?

Összeállt a csapat

2017. 03. 24. 09:24

A kamara mohácsi elnöksége tegnap délután helyszín bejárást tartott, az április 21-én, főként helyi önkéntes kamarai tagvállalkozások részvételével megrendezésre kerülő, interaktív szakmabemutató rendezvény leendő helyszínén.

Ki halaszthatja az áfabevallást, ha nem fizet időben a vevő?

2017. 03. 21. 14:52

Lehet-e halasztva szerepeltetni az áfabevallásban azokat a tételeket, amelyeket a fizetési határidőn túl egyenlített ki a vevő?

Eredményes kamarai véleményezési munka

2017. 03. 21. 13:42

A KKV-fejlesztési Bizottság a februári ülésén az adózással és bürokráciacsökkentéssel kapcsolatban egyeztetett. Kresz Erika bizottsági elnök kérésére Opauszki László szakértő, bizottsági tag (azóta már címzetes kamarai tanácsos) foglalta össze a beérkezett véleményeket és javaslatokat. Ezeket a bizottsági tagok összesítették és eljuttatták a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részére, onnan a felelős Minisztériumba.

Eredményt értünk el!

Lépjünk előre, közösen!

2017. 03. 14. 11:32

 

Folytatódnak a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Siklósi Irodája által kezdeményezett találkozók a térségben működő vállalkozásokkal a felmerülő problémák, az aktuális lehetőségek, és a szorosabb, eredményesebb együttműködés érdekében.

Így selejtezheti készleteit, aki áfa körösből alanyi mentessé vált

2017. 03. 14. 10:06

Vállalkozás áfakörös jogállásúból alanyi mentes lett, szeretné a készleten lévő anyagait leselejtezni. A készlet vásárlása még áfás időszakban történt, ebben az esetben keletkezik áfafizetési kötelezettsége, s ha igen, azt hogyan kell feltüntetni a bevallásban?

Kamarai vélemény: Problémák az online pénztárgépekkel

2017. 03. 13. 15:12

Az online pénztárgépek üzemeltetésével, karbantartásával kapcsolatos aktuális gondokról kért jelentést a Magyar Kereskedelemi és Iparkamara. Kereskedelmi Kollégiumának alakuló ülésén több tag jelezte, hogy továbbra is komoly gondok vannak az online pénztárgépekkel, ezért az MKIK levélben szeretné felhívni a Nemzetgazdasági Minisztérium figyelmét ezekre a problémákra. 

Megint jól vizsgázott

2017. 03. 10. 11:51

Nagykövet Úr, főkonzul, államtitkár, parlamenti képviselők, testvérvárosok delegációi –szóltak elismerően a Busójárás programjainak sokféleségéről, színvonaláról, a kitűnő szervezésről, a mohácsiak vendégszeretetéről. Mindemellett a rendezvény mérlegét javítja az is, hogy a hatóság az ellenőrzések során, főként nem baranyai vállalkozásoknál találtak mulasztást.

A Kamarai védjegyről

2017. 03. 10. 10:17

 

A végjegy, a márka, a brand a jó termék arca, a megbízhatóság szimbóluma.

Adótraffipax-előrejelzést indít a NAV

2017. 03. 06. 14:01

Rendszeresen nyilvánosságra hozza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az előre meghatározott ellenőrzési helyszíneket.

Szigetvári jövőkép

2017. 03. 03. 11:41

Ezen a héten tartotta ez évi második ülését a szigetvári városi elnökség, ahol véglegesítették a hó közepére tervezett tájékozódó rendezvényük programját és meghívotti körét.

Pályaválasztás és üzleti nyelvi képzés

2017. 03. 03. 10:21

Pályaválasztással, szakképzéssel foglalkozó szakmai rendezvény tervezetéről és aktuális feladatairól, valamint vállalkozóknak szóló üzleti idegen nyelvi képzés lehetőségéről tárgyalt tegnap aktuális ülésén a kamara mohácsi elnöksége.

Üzleti delegáció Japánba

2017. 03. 01. 13:11

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara üzleti delegációt szervez Japánba, Tokióba és Oszakába a Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány támogatásával.

Információs és támogatási igények felmérése az EU-ban

2017. 03. 01. 12:48

Az Európai Bizottság javaslatot készít egy egységes digitális adatbázis létrehozására, olyan cégek számára, akik az EU más tagállamaiban szándékoznak üzletet kötni.

MKIK Gazdasági évnyitó

2017. 02. 28. 14:35

- Azon a pályán kell maradni, ahol vagyunk, 2017-2020 között meg kell védeni azt a lehetőséget, hogy a magyar gazdaság bővülése a 3-5 százalékos sávban legyen. Közben végre kell hajtani egy versenyképességi fordulatot, és 2020 után az 5 százalék fölötti növekedési tartományt kell elérni – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az MKIK február 28-án rendezett gazdasági évnyitóján Budapesten.

Az adóellenőrzés teljességi nyilatkozatot kérhet az adózótól

2017. 02. 28. 08:51

Eddig elsősorban a könyvvizsgálattal összefüggésben találkoztunk a teljességi nyilatkozattal. A könyvvizsgáló részére adott teljességi nyilatkozat lényege, hogy a vállalkozás vezetője az átadott adatok teljeskörűségére vonatkozóan nyilatkozik. Egyrészt arról, hogy a beszámoló minden általuk ismert pénzügyi adatot tartalmaz, másrészt, hogy a könyvvizsgáló részére adott információk teljes körűek.

E-kereskedelem: folyamatos növekedés, de meddig?

2017. 02. 23. 09:41

Az összesített hazai online kiskereskedelmi forgalom elérte az éves 1 milliárd eurós értékhatárt, ugyanakkor idén minden eddiginél nagyobb kihívások és változások elé néz a netes piac.

Helyi kézműves termékek védjeggyel

2017. 02. 22. 14:31

A Duna-Dráva Nemzeti Park pályázati felhívást tett közzé Termék védjegy kérelmezésére és használatára.

Mire figyel a NAV 2017-ben?

2017. 02. 22. 10:34

A NAV 2016 januárja óta új filozófia mentén végzi ellenőrzéseit. Egy év tapasztalatai és tényei arra engednek következtetni, hogy az új szemlélet nyomán javult az adózási fegyelem, nőtt az ellenőrzések hatékonysága, reálértéken is emelkedtek az adóbevételek.

Változott az EKÁER szabályozása

2017. 02. 22. 08:37

Változott az EKÁER-ben a kockázati biztosíték fizetésre kötelezettek köre: a február 15-től hatályos módosítás szerint kockázati biztosítékot kell fizetnie az új EKÁER kötelezetteknek még nem kockázatos termékek esetén is. A szabályozás a Közösségen belüli termékértékesítéseket továbbra sem érinti, csak a beszerzést, valamint az első belföldi értékesítést.

2017. téli gazdasági előrejelzés

2017. 02. 21. 13:16

Az európai gazdasági élénkülés tavaly ellenállónak bizonyult a globális kihívásokkal szemben, és a várakozások szerint az idén és a következő évben is folytatódni fog: csaknem tíz év óta először fordul elő, hogy a teljes előrejelzési horizonton (2016, 2017 és 2018 tekintetében) az EU minden tagállamában növekedésre számít az Európai Bizottság.

Körforgásos gazdaság: az Európai Bizottság hozza az ígért eredményeket

2017. 02. 21. 13:10

Az Európai Bizottság 2015. december 2-án ambiciózus jogalkotási csomagot fogadott el a körforgásos gazdaságra vonatkozóan. A csomag egy uniós cselekvési tervből áll, amely a termékek teljes életciklusát felölelő intézkedéseket tartalmaz: a tervezéstől, beszerzéstől, gyártástól és fogyasztástól a hulladékgazdálkodáson át a másodlagos nyersanyagok piacáig.

Kamarai együttműködés a Leader helyi akció csoportjával

2017. 02. 16. 15:05

Ezen a héten megkezdődött az a megbeszélés sorozat a két szervezet között, amelynek célja egy térségi web piac létrehozása és működtetése.

Eladó a Tüke Online Piac

2017. 02. 15. 13:06

„A Tüke Online Piac lényegi részét képezi, hogy a palettát kizárólag egy, vagy több minősítésen átesett Partnerek termékei alkotják. Minden alkotó Baranya megyéből kerül meghívásra az oldalra és csak az előzetes minősítést követően kerülhet be terméke az oldal kínálatába, így garantálva azt a törekvésünket, hogy tökéletes, hozzáadott értékkel és szeretettel készült online piacot teremtsünk.” - olvasható a Tüke Online Piac, rövidebb nevén a TOP webshop oldalán.

Ha a NAV leplezett munkaviszonnyá minősíti a katás munkavégzést

2017. 02. 14. 10:58

A katás egyéni vállalkozásnak "kellően függetlennek" kell lennie megbízójától (saját eszközökkel, külön telephellyel, önálló munkaidőbeosztással stb.).

Aki lemarad...

2017. 02. 10. 10:57

A vállalkozás számára fontos, foglalkoztathatóság javításával, foglalkoztatás támogatásával kapcsolatos információkról maradt le az a szervezet, amelynek képviselője felkereste a kamara mohácsi ügyfélszolgálatát. A beszélgetés során derült ki, egy egyszerű adatmódósulást mulasztott el bejelenteni, mely miatt nem értesült a programról.

Nyugdíj mellett vállalkozók, figyelem!

2017. 02. 10. 09:01

A februári személyi jövedelemadó bevallás a „nyugdíjas” egyéni vállalkozókra is vonatkozik - figyelmeztetett közleményében a NAV.

Tervek és lehetőségek a kereskedelem-fejlesztésben

2017. 02. 09. 08:39

A Bagolyvár Fogadóban tartotta idei első ülését kedden a kamara kereskedelemfejlesztési bizottsága. A találkozó első részében az export-fejlesztési albizottság nézte át az idei év legfontosabb nemzetközi üzletember-találkozóit, melyekről folyamatosan tájékoztatják a vállalkozókat a kamara honlapján keresztül és hírlevélben.

Az Eva tv. 2017-es adóévre vonatkozó változásai

2017. 02. 07. 12:37

Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Eva tv.) változásai jellemzően a törvény pontosítása érdekében kerültek bevezetésre.

Szakképzett munkaerőre lenne szüksége?

2017. 02. 03. 10:02

A kamara kiemelt feladatának tekinti a megye gazdasági vállalkozásainak a megfelelő utánpótlás biztosítását azáltal, hogy segíti a fiatalok pályaválasztását. A mohácsi elnökség kezdeményezésére szervezés alatt áll, egy vállalkozói megjelenésnek lehetőséget adó, pályaválasztási rendezvény, melyen megoldást keresünk a kifejezetten helyi munkaerő problémákra.

Elindult a vállalkozások kérdőíves lekérdezése

2017. 02. 02. 11:30

Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet ez év elején is felmérést készít a vállalkozások szakképző iskolát végzettek iránti keresletének alakulásáról.

Új jogszabály-javaslat magas fokú adatvédelemre

2017. 02. 02. 10:37

Az Európai Bizottság új jogszabályt javasol a jelenlegi adatvédelmi szabályok frissítésére, valamint azok hatályát kiterjesztenék a legújabb elektronikus hírközlési szolgáltatókra és szolgáltatásokra is pl. WhatsApp, Facebook Messenger, Skype, Gmail, iMessage, Viber stb.

Tartós bérlettel kapcsolatos változások a cégautóadóban

2017. 02. 02. 09:15

A korábbi években a tulajdonjoggal esett egy tekintet alá a tartós bérleti jogviszony (egy éven túli, vagy határozatlan időre történő bérbeadás), vagyis a tartós bérbe vevő (üzembentartó) volt az cégautóadó alanya.

Ezek a kata-alanyok iparűzési adó-bevallásának módszerei

2017. 02. 01. 14:17

A kata-alany vállalkozás alapvetően három módszert is választhat az iparűzési adója megállapításához.

Mennyi a flambírozott palacsinta áfakulcsa?

2017. 01. 23. 16:28

Ilyen és hasonló részletességű kérdések miatt rendezte meg a kamara ez évi első Hatósági fórumát a január elsejével bevezetett étkezőhelyi vendéglátást érintő Áfa változásokról. Az azóta eltelt 23 nap ügymenete alapján keletkezett már elég tapasztalat a végrehajtás, értelmezés esetleges nehézségeivel kapcsolatban, a rendezvény ezek tisztázásában kívánt segítséget nyújtani.

Siklósi üzleti közösség, térségi üzleti háló

2017. 01. 20. 10:50

Ezen a héten tartotta a Siklós Városi elnökség a január havi találkozóját, ahol az iroda egyik legfontosabb projektjét, illetve az abban történő továbblépést tekintette át.

Itt a 18 százalékos áfa az éttermi fogyasztásra

2017. 01. 18. 10:03

A munkahelyi étkeztetés és a közétkeztetés nem esik a kedvezményes kulcs alá - figyelmeztet tájékoztatójában a NAV.

Mi az, ami közös minden vállalkozásban?

2017. 01. 18. 09:39

Minden cégnek van neve, amely elvileg alkalmas arra, hogy megkülönböztesse más vállalkozásoktól. Ezzel a névvel azonosítja a vásárló, felhasználó és ez az a név, amihez visszatér az ügyfél!

Mik a tervek 2017-re?

2017. 01. 13. 11:21

A Siklósi Városi Elnökség a 2017-es évre vonatkozóan a következő feladatok elvégzését tűzte ki célul maga elé.

A jövő szakembereiért

2017. 01. 13. 10:19

A kamara mohácsi elnöksége legutóbbi ülésén pályaorientációval szakképzéssel foglalkozó szakmai rendezvény illetve helyi idegenforgalmi együttműködés lehetőségét vizsgálta meg.

 

2017. január 1-től a NAV-hoz is benyújtható az iparűzési adóbevallás

2017. 01. 11. 08:58

Az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében 2017. január 1-től már lehetőség van arra, hogy az adózók az állandó jellegű helyi iparűzési adóról szóló bevallási kötelezettségüket az állami adó- és vámhatósághoz teljesítsék.

Közös élmények, személyes fejlődés, sikeresebb vállalkozások - „We can do it”

2017. 01. 10. 13:39

Mozgalmas év áll a PBKIK Üzletasszony klubja mögött, és ha mindent megszerveznénk, amikre tavaly igény merült fel, akkor idén sem fogunk szundikálni.

Nekik is kötelező januártól az online kassza

2017. 01. 03. 09:19

Tíz új tevékenységi körben kötelező online pénztárgépet használni január 1-jétől.

Idén az e-kereskedelem kerül a fogyasztóvédelem fókuszába

2017. 01. 03. 09:07

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára tavaly év végi tájékoztatójában hívta fel a figyelmet a 2017 évi kiemelt ellenőrzési területre.

Megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

2017. 01. 03. 09:02

A 378/2016. (XII. 2.) Kormányrendelet értelmében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2016. december 31. napjával jogutódlással megszűnt, fogyasztói panaszokkal a járási hivatalokhoz lehet fordulni ezután.

Év végéig rendezheti tartozását, aki katás akar maradni

2016. 12. 19. 10:40

A kisadózó vállalkozóknak érdemes figyelniük arra, hogy még az idén rendezzék adótartozásukat. Nem lehet tovább katás ugyanis az, aki az évet 100 ezer forintot meghaladó adóhátralékkal zárja. A NAV adatai szerint ez közel tízezer kisadózót érint.

Aktuális változások- vállalkozói fórum

2016. 12. 15. 11:20

Év elejétől aktuális változásokról hallhatnak az érdeklődők a rendezvényen, a NAV és a kamara szakértőitől.

Követek viszik az EEN jó hírét

2016. 12. 15. 08:52

Az Enterprise Europe Network (EEN) magyar konzorciuma által létrehozott Követ program 2013-ban indult. Új követeinek kinevezésére 2016. december 13-án került sor. A Dél-Dunántúlon Keresnyei János, majd Orosz Norbert után most Herbály István vállalta a feladatot.

A szakképzési hozzájárulásról és a bevallásáról

2016. 12. 14. 15:07

A 2016. december 5-én megtartott konferencián dr. Kárpáti Éva a NAV tájékoztatási főreferense a szakképzési hozzájárulás 2016. évi szabályairól tartott előadást.

Karácsonyi céges ajándék adózása

2016. 12. 14. 13:19

A karácsony kapcsán sokaknak talán elsőként a család vagy a szeretet jut eszébe, netán a bejgli, a szaloncukor, esetleg a zsúfolt áruházi parkolók. Mindez szép és/vagy igaz, ám ne feledjük az adózást sem, ha cégvezetőként karácsonyi ajándékokat adnánk alkalmazottainknak és üzleti partnereinknek.

Enterprise plus – Készül a munkafüzet a tananyag mellé

2016. 12. 14. 10:55

A projekt célja, hogy segítséget nyújtson a fiataloknak a vállalkozói attitűd elsajátításában. A magyar csapat a tananyag kialakításában vesz részt.

Képben vagyunk!

2016. 12. 08. 15:12

A kamarában 2004 óta működik a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) információs pontja. Képzett iparjogvédelmi tanácsadó kollégáink várják a vállalkozókat és magánszemélyeket a szellemi tulajdonvédelmet érintő témákban.

Építőipari vállalkozók figyelmébe

2016. 12. 08. 13:13

Építőipari vállalkozók sajnos gyakran kerülnek abba a helyzetbe, hogy elvégzett munkájukért nem fizet a fővállalkozó, teljesítésigazolást sem kapnak. Kevésbé ismert az a kamara mellett működő szervezetet, melynek legfőbb célja az elhúzódó elszámolási viták rendezésének felgyorsítása.

A belvárosban a legjobb az ünnepi készülődés

2016. 12. 07. 13:54

A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. újra megrendezi a nagysikerű belvárosi shopping hétvégét!

Ünnepi fények, öröm, nyugalom. Lassan minden adott a karácsonyi készülődés megkezdéséhez. Az Advent beköszöntével már hivatalosan is elkezdődött 2016 karácsonyi időszaka, s ezzel a ’milyen ajándékot adjak a szeretteimnek’ izgalma is lassan eluralkodik az embereken. Azért, hogy az ajándékok beszerzése ne az utolsó pillanatra maradjon, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. idén másodszorra is megrendezi nagysikerű Shopping napját, ezúttal három napon keresztül.

Kata és kiva: jelentős pluszkedvezmények buktatókkal

2016. 12. 07. 08:44

A kata és a kiva rendszerében is változások lesznek 2017. január 1-től. A módosítások kedvezően érintik a katás és kivás adóalanyokat, így érdemes azoknak is áttekinteni a változásokat, akik eddig nem voltak alanyai ezen adóknak, de jogosultak lennének rájuk.

Erősödik a vállalatok szerepvállalása a felsőoktatásban

2016. 12. 06. 10:45

Egy éven belül megduplázódott a diplomás duális képzéshez csatlakozó vállalkozások száma, olyan sokan szeretnének jól képzett munkaerőt a hallgatók köréből.

Folytatódnak a találkozók az önkormányzatokkal

2016. 12. 02. 12:52

Az újonnan megválasztott siklósi kamarai elnökség az együttműködési lehetőségek bővítése érdekében, tovább folytatta találkozóit a térség nagyobb településeinek vezetőivel. Ezen a héten Sellye és Vajszló polgármestereivel találkoztunk.

Ez az életem

2016. 12. 01. 15:06

Országos szakmai szövetség elismerését, az Arany Perec díjat kapta meg a közelmúltban, önkéntes kamarai tagunk a SZAVA Bt. ügyvezetője, Szabó László pékmester. A pályázattal elnyerhető díj elbírálásánál figyelembe vették, a kamara mohácsi elnökségétől korábban kapott szakképzési díjat is.

Jövő évi tervek

2016. 11. 30. 11:42

A kamara mohácsi elnökségének tegnap megtartott ülésén, a jövő évi és e ciklusra szóló tervekről, illetve azon vállalkozások jelöléséről döntött, akiknek ez évi teljesítményük alapján, megyei elismerések adhatók.

Együtt az üzleti közösségért

2016. 11. 25. 11:39

A PBKIK Siklós Városi Elnöksége találkozókat szervezett az év folyamán annak érdekében, hogy kialakulhasson egy térségi üzleti közösség.

Szünetelő és megszűnt egyéni vállalkozók

2016. 11. 24. 13:28

Szünetelő egyéni vállalkozások részére bizonyos engedményt tesz lehetővé a gazdasági kamarákról szóló törvény, mely szerint 2012. január 1-től a gazdálkodó szervezetek kötelesek kamarai nyilvántartásba vételüket kezdeményezni a székhelyük szerinti területi kereskedelmi és iparkamaránál, valamint a kamarai közfeladatok ellátásához évente 5.000,- Ft kamarai hozzájárulást fizetni.

2017. január elsejétől változik a számla kötelező adattartalma

2016. 11. 22. 13:54

A számlának több kötelező tartalmi eleme van, amelyek feltüntetése elengedhetetlen a szabályosan kiállított bizonylaton. A tartalmi kellékek egy részének szerepeltetése ugyanakkor az adózó adózási módjától függ, illetve értékhatárhoz kötöttek.

Az Európai Bizottság uniós szintű társaságiadó-reformot javasol

2016. 11. 18. 12:40

Az Európai Bizottság bejelentette arra vonatkozó terveit, hogy átalakítsa a vállalatok adóztatását az egységes piacon, és ezáltal növekedésbarát és tisztességes társaságiadó-rendszert hozzon létre. A vállalkozásoknak elég lesz egyetlen szabályrendszert alkalmazniuk, és valamennyi uniós tevékenységük vonatkozásában egyetlen adóbevallást benyújtaniuk hazai adóhatóságaikhoz.

Aláírták a támogatói szerződést

2016. 11. 18. 12:03

Már tavaly megszületett a kormányhatározat arról, hogy 4,75 milliárdos támogatást kap Mohács a régóta tervezett kikötőfejlesztés megvalósításához. A napokban írták alá a pályázati forrásból érkező összegről a támogatói szerződést. A beruházás iránt már érdeklődnek a vállalkozások.

Kétszer több az Agrár Széchenyi Kártya

2016. 11. 18. 11:26

Mohácson és térségében megduplázódott a Széchenyi Folyószámlát igénylő vállalkozásokhoz képest az Agrár Széchenyi Kártyát igénylő, mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozások száma.

Használtjármű-kereskedők adózása

2016. 11. 17. 10:32

Milyen esetekben használható a különös szabályok szerinti adózás az EU-n belül beszerzett használt gépjárművek értékesítése esetén?

Fontolja meg, mit lép! Sokba kerülhet a katás áttérés

2016. 11. 14. 09:12

Milyen teendői vannak egy egyéni vállalkozónak eszközök és készletek tekintetében, amennyiben  a következő évtől áttérne a katára?

Hogyan fejleszthetném magam és a vállalkozásomat?

2016. 11. 11. 08:30

A vállalkozókban sokszor felmerül a kérdés: hogyan lehetek jobb, hogyan képezhetném magam tovább, hogyan lehetne még sikeresebb a vállalkozásom. Az idejük azonban kevés, így ritkán jutnak el tréningekre, vagy vesznek részt olyan felméréseken, elemzéseken, amik iránymutatást adhatnak számukra, merre tovább. Azonban léteznek kevésbé időigényes, azonban hatékony megoldások.

Tisztújítás Mohácson

2016. 11. 10. 18:47

Új elnökkel és két új elnökségi taggal kezdte meg munkáját a kamara mohácsi elnöksége november 8-án tartott alakuló elnökségi ülésén.

Katás vállalkozó adózása, aki ingatlan-bérbeadó magánszemély is

2016. 11. 08. 13:17

Ingatlan-bérbeadással foglalkozó adószámos magánszemély katás egyéni vállalkozást is indítana, amelyhez támogatást kap. Katás bevétel lesz-e a támogatás, s beleszámít-e az alanyi adómentesség határértékébe az ingatlan-bérbeadásból magánszemélyként kapott bevétel?

Ajándék weboldal a Marketing Soul-tól!

2016. 11. 07. 13:08

A kamara önkéntes tagja a Marketing Soul idén karácsonykor is igazán kitesz magáért, hiszen egy 210.000 Ft + áfa értékű weboldallal kíván meglepni egy szerencsés vállalkozást. "A nyereményjátékra a vállalkozók a www.marketingsoul.hu/karacsonyi_ajandek oldalon tudnak jelentkezni, ahol egy név, e-mail cím, telefonszám és cégnév megadásával már részt is vesznek a sorsoláson.” mondta Szalona Szandra a Marketing Soul Kft. ügyvezetője.

Adhat-e cég tagja nem tagi kölcsönt a saját vállalkozásának?

2016. 11. 03. 13:14

Egy társaság tagja nyújthat-e másféle kölcsönt saját vállalkozásának, mint tagit?

DesignPécs összefoglalása

2016. 10. 28. 12:01

2016-ban a Pécs-baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, Pécs Várossal, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karával és a Kreatív Ipari Klaszterrel közösen harmadszor is megszervezte a DesignPécs eseménysorozatot, mely a Design Hét Budapest hivatalos részeként, 2016. szeptember 23. és október 2. között valósult meg. Dr. Páva Zsolt Pécs Megyei Jogú Város Polgármestere, Dr. Bódis József a PTE Rektora és Dr. Kéri István Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a rendezvénysorozat védnökei voltak idén is.

DesignPécs - visszaszámlálás indul!

2016. 09. 16. 12:31

2016.szeptember 23. és október 2. között ismét megrendezésre kerül a DesignPécs programsorozat, mely a Design Hét Budapest rendezvénysorozat hivatalos része.

 

Részletes információk a következő oldalakon érhetők el:

designpecs.hu

facebook.com/designpecs

Önellenőrzés kell, ha nincs lekötött tartalék

2016. 09. 14. 12:35

Amennyiben a Társaság csökkentette a társasági adóalapját, de elfelejtett lekötött tartalékot képezni, a fejlesztési tartalék összegére adótörvény szerinti önellenőrzést kell benyújtania.

Újjáépülhet a gyártelep

2016. 09. 09. 10:59

Mohács Duna-parti városképéhez részben műemlék gyárépületek, a Selyemgyár és a Temaforg egykori telephelyei is hozzátartoznak. A város a tulajdonában lévő ingatlanok rehabilitációjára adott be pályázatot, melynek elfogadása után egy teljesen új negyed épülhet fel.

SME Instrument: nő a büdzsé, publikálták az értékelők listáját, felkészítő rendezvény is lesz

2016. 09. 08. 15:13

51,6 millió euróval nő a pályázat 2017-es költségvetése, elérve ezzel a 437,5 millió €-t. A legutóbbi döntésnél 18 ország 65 kis- és középvállalkozása nyert a fázis 2-esek közt. Összességében csaknem 90 millió € talált gazdára ezzel. Nyilvánosságra hozták az értékelők listáját is. A több mint 1200 szakértő országra és szakterületre vonatkozó információit az átláthatóság érdekében osztották meg.

Az Enterprise Europe Network is érintett az SME Instrument (KKV Eszköz) pályázatban: a magyarországi konzorciumvezető MNKH szeptember 29-én Phase 2 felkészítő rendezvényt szervez.

Ingyenes nyelvi képzések életkortól függetlenül

2016. 09. 08. 12:46

Új, bárki számára elérhető, ingyenes, 300 órás nyelvtanulási lehetőség indul most szeptemberben, a jelentkezők esti tagozaton tanulnak majd - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Kötelező pénztárgép, szeptember 30-ától ismét bővül a kör

2016. 09. 05. 12:24

Mi a teendő, ha ugyanaz a személy egyik tevékenységénél köteles online pénztárgép használatával eleget tenni nyugtaadási kötelezettségének, a másiknál viszont nem?

Új lakossági pályázat családi házak energiahatékonysági felújítására

2016. 09. 05. 10:27

Családi házak felújításával folytatódik az Otthon Melege Program. 2016. július 1-jétől 5 milliárd forint keretösszeggel induló vissza nem térítendő támogatást biztosít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium családi házak energetikai korszerűsítésére és felújítására. Az igényelhető támogatás összege maximum 2,5 millió forint, a támogatás intenzitása 40-55% a fejlesztés komplexitásától függően.

A kettős adóztatás elkerülése a társasági adóban

2016. 09. 01. 12:40

A társasági adóról és az osztalékadóról 1996. évi LXXXI. törvény [Tao. tv.] 1. § (4) bekezdése alapelvi szinten rögzíti, hogy „a nemzetközi szerződés előírását kell alkalmazni, amennyiben törvénnyel vagy kormányrendelettel kihirdetett nemzetközi szerződés e törvénytől eltérő előírást tartalmaz.” Ez az alapelv akkor érvényesül, ha egy meghatározott jövedelem valamilyen nemzetközi szerződés hatálya alá tartozik. Ilyenkor ugyanis a nemzetközi szerződés – és nem a Tao. tv. – előírásai alapján kell meghatározni többek között az adóztatásra jogosult államot.

Tájékoztató az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatással kapcsolatos változásokról

2016. 08. 25. 15:22

2016. augusztus 1-jén léptek hatályba a lakáscélú munkáltatói támogatást érintő változások. A módosítás lényege, hogy a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendeletnek a munkáltatói lakáscélú támogatások figyelembe vételekor releváns szabályai átkerültek a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvénybe (a továbbiakban: Szja törvény).

Figyelmeztetés feltalálóknak és védjegyeztetőknek

2016. 08. 19. 10:06

A Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara figyelmeztetést tett közzé honlapján annak érdekében, hogy lehetőségei szerint felhívja a figyelmet arra, hogy szaporodnak az interneten és közösségi oldalakon az olyan hirdetések, amelyek megtévesztően szabadalmi és védjegy iroda, vagy ügyvivői végzettség látszatát keltik.

Így ellenőrizhetik a vállalkozások üzleti partnereiket a NAV-nál

2016. 08. 16. 09:42

Megbízható adatokhoz lehet-e jutni az adóhatóságtól arról, hogy egy adott munkáltató adott esetben hány munkavállalót foglalkoztat?

Elindult a Tüke Online Piac - Ismét felélénkül a pécsi designer élet!

2016. 08. 02. 13:17

Hosszas előkészületek után ismét egy új közösségi kezdeményezés látott napvilágot. Két fiatal - akik nem mellékesen a kamara önkéntes tagjának, a Marketing Soul Kft.-nek a tulajdonosai -  úgy döntöttek, hogy a baranyai alkotókban, kézművesekben rejlő értékeket meg kell mutatni a világnak. A Tüke Online Piac alapötletét az adta, hogy számos pécsi, pécs környéki, baranyai alkotóművész, designer, kézműves és úgy egyébként megannyi kreatív művész tesz le valami igazán különlegeset az asztalra, azonban ezt csak kis részben ismerik a nem baranyaiak, vagy a baranyaiak egyaránt. 

Hamis szeszesitalok és borok: évente 1,3 milliárd € veszteség az EU-ban

2016. 08. 01. 12:49

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) új jelentésében kimutatta, hogy a legális szeszesital-eladások 4,4%-ának, illetve a legális boreladások 2,3%-ának megfelelő mértékű tranzakció nem valósul meg a hamisított termékek piaci jelenléte okán. Ezek a meg nem valósult eladások 4800 munkahely létrejöttét eredményezhetnék az EU ezen szektoraiban, ha a hamisítás nem volna jelen.

Technológia transzfer Kínába: az EU SME Centre szolgáltatásaival

2016. 07. 28. 11:18

Az EU SME Centre az Európai Unió kezdeményezése, mely azon európai KKV-k támogatása céljából jött létre, melyek Kínában vagy Kínával szeretnének üzleti tevékenységet folytatni. Az alábbiakban 2 szolgáltatásukról adunk hírt: a technológia transzfer folyamatok segítéséről, valamint a kínai vállalkozások ellenőrzéséről.

Kik szervezik a nyaralásunkat? - Piaci körkép az utazásszervezőkről

2016. 07. 27. 11:00

Nyáron sokak számára jön el a pihenés, nyaralás ideje. Ki ne szeretne minden problémáról elfeledkezni? Ám ilyenkor sem árt az óvatosság – például az utazásszervező cég kiválasztásánál.

Új pénzügyi beruházási eszközök induló innovatív vállalkozások számára és a fenntartható városfejlesztésben

2016. 07. 25. 13:14

Az Európai Bizottság 2016. július 11-én az esb-alapok beruházásaihoz kapcsolódó két új szabványosított, azaz használatra kész pénzügyi eszközt fogadott el, hogy megkönnyítse a fiatal vállalkozások és a városfejlesztési projektgazdák számára a finanszírozási eszközökhöz való hozzáférést.

Megkezdődött a folyószámla-kivonatok és a pótlékértesítők kiküldése

2016. 07. 25. 09:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését. Október végéig mintegy másfél millióan kapnak értesítést a hivataltól.

Adóellenőrzés indult a vállalkozással szemben? Így lehet önrevíziózni

2016. 07. 19. 08:56

Egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló ellenőrzés indításáról értesítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társaságot, van-e lehetősége még ezt követően önrevíziót benyújtani?

Mit kezdjünk a telefonszámla egyéb tételeivel?

2016. 07. 12. 10:13

Nem elég nekünk a vállalkozás telefonköltségeinek bonyolult és értelmetlen elszámolási, adózási szabályait betartani, de a telefonszámla más egyéb költségeket is tartalmaz, melyek tovább nehezítik a helyzetünket. Ugyanis a vállalkozások telefonszámlái gyakran tartalmaznak internet-előfizetést, parkolási díjat is.

Brazília csatlakozása az A.T.A. rendszerhez

2016. 07. 07. 13:02

2016.06.28-tól már Brazíliában is elfogadják az ATA igazolványt. Így már 75 országba szállítható áru ATA igazolvánnyal, illetve a tajvani ideiglenes bevitelhez a CPD igazolvány használandó, tehát már 76 ország csatlakozott az ATA rendszerhez.

Nyugtaadási kötelezettség az alkalmi kitelepüléseken

2016. 07. 05. 08:56

A nyári fesztiválszezon és a népszerű szabadtéri rendezvények kapcsán felmerült annak igénye, hogy áttekintést adjunk a szabadtéri rendezvényekre standdal, elárusító asztallal alkalmilag kitelepülő vállalkozások (általános forgalmi adóalany termelők, kereskedők, magánszemélyek) ilyen elárusító helyeken történő értékesítéseikkel összefüggő bizonylat-kibocsátási kötelezettségének szabályairól, vagyis arról, hogy számla- vagy nyugtaadásra kötelezettek-e, és azt milyen módon teljesíthetik, valamint, hogy milyen szankciókkal járhat a kötelezettség teljesítésének elmulasztása.

Tájékoztató a kisadózó vállalkozások bevételét érintő változásról

2016. 06. 27. 10:31

A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény (a továbbiakban: Katv.) 2. § 12. pontja tartalmazza a kisadózó vállalkozás bevételének fogalmát, mely alapján lényegében minden, a kisadózó vállalkozás által a vállalkozási tevékenységével összefüggésben bármilyen jogcímen és bármely formában mástól megszerzett vagyoni érték bevételnek minősül.

A folyamatos változás – együtt a kamara Marketing és Üzletasszony Klubja

2016. 06. 22. 10:50

A folyamatos változás címmel rendhagyó összejövetelt tartott a kamara 20 éve működő Marketing Klubja valamint az év elején újjászerveződött Üzletasszony Klub. Utóbbi tagja, Polgár Katalin látta vendégül a villányi Polgár Pince Panzióban a vállalkozókat, akik a borismeret és borkóstolás mellett a bormarketinget érintő regionális együttműködési lehetőségekről és problémákról is hallhattak előadást.

"Világelsők lehetünk "

2016. 06. 21. 15:48

Egészséges önbizalom, a munka becsülete, szorgalom és kitartás – ezek azok az alaptulajdonságok, melyek hiánya végzetes lehet, amennyiben nagy tervek megvalósításáról van szó.

Közeledik a második minősítés

2016. 06. 21. 13:54

Még nem késő rendezni az esetleges adótartozást ahhoz, hogy a második minősítési időszakban – ha az egyéb feltételek is teljesülnek – megbízható besorolást kapjon a vállalkozás.

Webshopot szeretnék működtetni...- Hetedik rész

2016. 06. 21. 10:46

Ki-mit-hogyan ellenőrizhet az e-kereskedelemben? A fogyasztóvédelmi hatóság feladata annak vizsgálata, hogy a vállalkozások eleget tesznek-e a jogszabályok által előírt tájékoztatási kötelezettségeiknek, ezen felül a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (a továbbiakban: NFH) ellenőrizheti, hogy a weboldalon közzétett általános szerződési feltételek tartalmaznak-e tisztességtelen szerződési feltételeket, és szükség esetén közérdekű keresetet indíthat a bíróság előtt.

Üzemcsarnok és turistahajó

2016. 06. 17. 11:58

Horvátországi településekkel közösen adott be pályázatot az Önkormányzat. A pályázati pénzből sokac tájház kialakítása, kulturális események népszerűsítése, turistahajó beszerzése, inkubátorház fejlesztés is tervezett. Nyertes pályázat eseten a beruházások, fejlesztések mindegyikéhez az 5% önerőn kívül biztosított a 85% uniós- és 10% kormányzati támogatás.

A legrangosabb elismerés

2016. 06. 17. 11:50

Gasztronómiai munkásságáért, életművéért kapta meg a közelmúltban, Nagy Tibor önkéntes kamarai tagunk szakmájának egyik legrangosabb díját.

 

A könyvelő felelőssége

2016. 06. 14. 09:39

Az alábbiakban összefoglaljuk a könyvelő felelősségét az adózással kapcsolatos eljárási ügyekben.

 

Egyéni vállalkozók figyelem! - új funkció a webes ügysegéden

2016. 06. 13. 15:12

A KEKKH a képviseleti jogosultságot igazoló meghatalmazás tételével összefüggésben jelentős, az egyéni vállalkozók bürokratikus terheit csökkentő szolgáltatást vezetett be.

Tervek mohácsi piac felújítására

2016. 06. 10. 09:48

Pályázatot adott be a város, a helyi piac felújítására. Nyertes pályázat esetén, a félmilliárdos program megvalósításaként, a piac helyén egy korszerű vásárcsarnok épül.

Webshopot szeretnék működtetni...- Ötödik rész

2016. 06. 09. 13:58

Aki webáruházat szeretne működtetni, annak nem árt mindent végiggondolni a fogyasztó fejével, hiszen minden siker vagy sikertelenség végső soron ezen is múlik. Cikksorozatunk ötödik része ebből a szemszögből vizsgálja az online kereskedelemben felmerülő kockázatokat, vitarendezési módokat és tipikus hibákat.

NAV: telefonon is érdeklődhet a minősítésről

2016. 06. 07. 08:33

Egyedi ügyfél-azonosító szám (PIN-kód) birtokában már telefonon is lehet érdeklődni az adózói minősítésről.

Külpiaci fórumok júniusban országszerte

2016. 06. 02. 13:01

A hazai piacon sikeresen működő innovatív cégek többnyire exportpiaci potenciállal is rendelkeznek, de sokan közülük nem merik vállalni a külpiaci megmérettetést. Ennek egyik oka lehet, hogy nem ismerik eléggé a célországuk üzleti környezetét, szokásait.

A Magyar Kereskedelmi Iparkamara, a területi kamarák és a Magyar Nemzeti Kereskedőház rendszeresen szerveznek üzleti fórumokat, ahol egy adott országot vagy egy térség országait mutatják be szakértők segítségével.

 

Júniusban több ilyen külpiaci fórumot is rendeznek, ezekre szeretnénk felhívni a figyelmet.

Webshopot szeretnék működtetni...- Negyedik rész

2016. 05. 30. 10:25

Az online vásárlás alapköve a bizalom. Ezt megalapozni első körben azzal lehet, hogy egy virtuális térben beazonosíthatóvá tesszük magunkat, és tisztázzuk, hogy az adásvétel során kinek mi a feladata, kötelezettsége és joga a másikkal szemben. Cikksorozatunk negyedik részében az adatszolgáltatás témakörét boncolgatjuk.

Adószámváltozás: mikor kell cserélni nyugta- és számlatömböt?

2016. 05. 30. 09:01

Cserélni kell-e a nyugta- és számlatömböket, ha megváltozik a vállalkozás adószáma amiatt, hogy megszűnik az alanyi adómentes státusza, és belép az áfakörbe?

POD – újabb külföldi üzleti ajánlatok

2016. 05. 26. 14:55

A nemzetközi piacra induló, vagy már ott tevékenykedő, de további partnereket kereső cégek számára ideális az Enterprise Europe Network folyamatosan frissülő, díjmentesen használható adatbázisa a Partership Opportunity Database.

Széleskörű szolgáltatások vállalkozóknak: Enterprise Europe Network

2016. 05. 24. 14:53

Hogyan segítheti az Enterprise Europe Network nemzetközi hálózata az Ön vállalkozását? Miért kellene felvennie velünk a kapcsolatot, ha nemzetközi-, vagy innovációs projektjéhez keres partnert? Kapjon választ kérdéseire kevesebb, mint két perc alatt:

Partnerkeresés az Ingatlantörzskönyv rendszer régiós képviseletére

2016. 05. 24. 09:23

A Go-Home Kft. - a kamara önkéntes tagja - komplex épületdiagnosztikával, műszakilag támogatott értékbecsléssel és amortizációs kockázatelemzéssel foglalkozó vállalkozás.

A cég a hazai piacon egyedüliként működő műszaki franchise hálózatának bővítéséhez, valamint az Ingatlantörzskönyv és az Ingatlanszervizkönyvrendszerének piaci bevezetéséhez keres az építőiparban, az ingatlanszektorban, és a kereskedelemben nagy tapasztalattal bíró társcégeket Magyarország megyeszékhelyein, megyei területi képviselet ellátására franchise partneri pozícióban.

Amikor egy cégnél azonnal össze kell hívni a taggyűlést

2016. 05. 23. 15:04

A Kft. saját tőkéje a jegyzett tőke alá csökkent? A bt. beltagja elhunyt, és nem tudja aláríni a beszámolót? Mi a teendő?

Webshopot szeretnék működtetni...- Harmadik rész

2016. 05. 23. 10:36

Mint az előző két cikkünkből is kiderült, rengeteg szempontot és jogszabályt kell figyelembe vennünk, amikor kialakítjuk webáruházunkat. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ennek érdekében létrehozott egy „Minta webshopot”, amely egy folyamatosan frissített minta-webáruház honlap az online kereskedelemmel kapcsolatos jogkövetés előmozdítása érdekében.

Webshopot szeretnék működtetni...- Második rész

2016. 05. 18. 10:50

Cikksorozatunk első részében tisztáztuk az online kereskedelem és ellenőrzésének mibenlétét. A mostani részben a szóba jöhető vállalkozási formákkal fogunk foglalkozni. Hogy álljak neki? Kell-e, és ha kell, milyen vállalkozást alapítsak? A webshop alapításának első lépcsője, hogy az alapító jogi státusza tisztázva legyen. Ennek nyomán több alternatíva merül fel, hogy milyen formában lehet működtetni az üzletet.

Konzultáció a KKV-kat érintő HÉA szabályozás felülvizsgálatáról

2016. 05. 17. 13:56

Az Európai Bizottság konzultációjának célja, hogy a 2006/112/EK irányelv (héairányelv) szerinti, kisvállalkozásokra vonatkozó különös szabályozásokra és azok lehetséges továbbfejlesztésére vonatkozóan összegyűjtse a kkv-k véleményét. A konzultáció a létező jogszabályok szélesebb körű felülvizsgálatának része. A felülvizsgálat eredményeképpen valószínűleg új jogalkotási aktusokra vonatkozó javaslat fog születni. E javaslatot a Bizottság várhatóan 2017 végéig nyújtja be.

Katás vállalkozás esete a helyi iparűzési adóval

2016. 05. 17. 08:26

Főállású katás vállalkozás a múlt év közepén kezdte a tevékenységét; hogyan kell kiszámítania és bevallania az iparűzési adóját?

Egy lépéssel közelebb vagyunk a roamingdíjak megszűnéséhez

2016. 05. 13. 12:17

Egy uniós megállapodásnak köszönhetően 2016. április 30-tól ismét csökkentek a roamingdíjak. A szolgáltatók 2017. június 14-ig még kiszabhatnak egy magasabb összegű díjat a belföldi árakhoz képest.

„Az üzlet házhoz jön” – "Open4Business" nemzetközi üzletember találkozó Pécsett

2016. 05. 12. 18:28

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Enterprise Europe Network szakértő hálózat aktív, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező magyar vállalkozásokkal együttműködve 2016. szeptember 19-21 között Pécsett szakmai konferenciával kísért üzletember találkozót szervez.

Webshopot szeretnék működtetni...- Első rész

2016. 05. 12. 13:06

Napjainkban szinte minden hagyományosan folytatható tevékenységnek megvan az online dimenziója is. A tájékozódás, a szórakozás és természetesen a vásárlás is egyre gyakrabban történik a világhálón keresztül. A hagyományos módon, a kereskedő üzlethelyiségében – személyesen – kötött ügyletek mellett az információs technológia fejlődésének köszönhetően az internetes áruházak alkotják a kiskereskedelmi értékesítési csatornák legnépszerűbb irányait. Mivel ebben a témában rengetegen érdeklődnek kamaránknál, elindítunk egy 6 részből álló cikksorozatot, mely igyekszik minden szempontból körüljárni az eddig hozzánk fordulók kérdéseit.

Újabb kérdés az iparűzési adózásban: lízing és adómegosztás

2016. 05. 09. 09:40

Lízingelt eszköz értékét hogyan kell figyelembe venni az iparűzési adó kiszámításakor?

Külföldi befektető Baranyában? Negyedik rész

2016. 05. 05. 11:30

Cikksorozatunk negyedik részében egy olyan módszert mutatunk be, amely igen hatékony módja úgy a céges üzleti kapcsolatok bővítésének, mint kisebb befektetői tárgyalások lebonyolításának. Heti témánk a nemzetközi üzletember találkozókat járja körül. Hiszünk abban, hogy a személyes kapcsolat és bizalom felértékelődik az üzleti életben.

Egyéni vállalkozó átalányadózása

2016. 05. 02. 08:45

Cikkünkben áttekintjük, mit jelent pontosan, milyen következményekkel jár az egyéni vállalkozó számára az átalányadózás választása.

Elkötelezett munkavállalót! De hogyan? - 99%-os részvétellel zárult a 2016-os konferencia

2016. 04. 29. 13:13

A munkavállalói elkötelezettség növelése akár 25%-os profitemelkedést eredményezhet a vállalatoknál – ugyan ezt nemzetközi felmérések állítják, de a hazai vállalatok is érzik, hogy valamit tenniük kell dolgozóik megtartásáért. Demográfiai adatokkal igazolható, hogy egyre csökken a munkaképes korú lakosság hazánkban, jelentős a munkaerő elvándorlása, és már Magyarországon is munkaerő-hiány van: a működő cégek 47%-a küzd ezzel a problémával.

...hogy ez sokakat érint, azt a 90 feletti résztvevői létszám - a bejelentkezettek 99%-a - is mutatja.

Külföldi befektető Baranyában? Harmadik rész

2016. 04. 27. 12:12

Cikksorozatunk harmadik részében azokat az eszközöket és szolgáltatások szeretnénk bemutatni, ami minden vállalkozónak rendelkezésére áll annak érdekében, hogy nemzetközi kapcsolatrendszerét bővítse. A világ legnagyobb szakértői hálózata a vállalkozások nemzetközi növekedéséhez itt helyben is elérhető. Az Enterprise Europe Network (EEN) – pécsi irodával - , az Európai Bizottság által létrehívott, 63 országban működő vállalkozásfejlesztési program. Célja az európai kis- és középvállalkozások (kkv-k) nemzetközi növekedésének elősegítése, kapcsolatrendszereik bővítése. Magyarországon 9 tagú konzorcium biztosítja az országos lefedettséget.

Szabványok KKV-knek - KKV e-learning tanfolyam

2016. 04. 21. 19:05

Az e-learning tanfolyam segítségével megtudhatja, hogyan profitálhat a szabványok alkalmazásából, illetve hogyan befolyásolhatja az új szabványok tartalmát, és hogyan járulhat hozzá a lehető legjobb üzleti környezet kialakításához a vállalat tevékenysége során.

A pénzügyi lízing könyvelése

2016. 04. 19. 13:43

Pénzügyi lízing esetében a lízingbe adó a lízingbe vevő helyett megvásárolja a kiszemelt eszközt. Két fajtája ismeretes, melyeket alapvetően az különböztet meg egymástól, hogy a futamidő végén a tulajdonjog kire száll át, vagy arról ki rendelkezhet.

A szív, az ész és a kapcsolatépítés - Üzletasszonyok a kamarában

2016. 04. 18. 13:42

 A nők másként gondolkodnak, másféle problémamegoldó mechanizmusok és hangsúlyok mentén élik az életüket, mint a férfiak, és ez igaz az üzleti életben való érvényesülésre is. Ez a közös véleményen alapuló új látásmód hívta életre a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Üzletasszony Klubját, amely második ülését tartotta a napokban. 

Női vállalkozók támogatása az Európai Unióban

2016. 04. 18. 13:03

A nők motivációja egy vállalkozás beindítására általában jelentősen eltér a férfiakétól. A kutatások szerint a női vállalkozók számára nem a pénz az elsődleges szempont, sokkal inkább valamilyen segítő szándék, valamint az, hogy így megpróbálhatják munkaidejüket a családi élettel összhangban beosztani.

Üzleti közösség – Női Vállalkozóknak

2016. 04. 18. 11:50

A kamara önkéntes tagi körében nagy számban vannak női vállalkozók, akik szívesen megosztják tapasztalataikat egymással, és mentorálnak fiatal vállalkozó nőket. A nekik létrehozandó klub tartott előkészítő megbeszélést február 24-én.

Bólyon fejleszt az Eckerle

2016. 04. 15. 10:00

Megkezdte bólyi gyáregységének átstrukturálását az Eckerle Magyarország. Megrendelés állományának folyamatos növekedése miatt nagyobb üzemegység kialakítását indította el a cégcsoport. A beruházás, melynek összértéke meghaladhatja a 1,2 millió eurót, várhatóan összesen 180 új munkahelyet teremt.

Elkötelezett munkavállalót! De hogyan? - egy konferencia, 99%-os részvétellel

2016. 04. 14. 14:17

A munkavállalói elkötelezettség növelése akár 25%-os profitemelkedést eredményezhet a vállalatoknál – ugyan ezt nemzetközi felmérések állítják, de a hazai vállalatok is érzik, hogy valamit tenniük kell dolgozóik megtartásáért. Demográfiai adatokkal igazolható, hogy egyre csökken a munkaképes korú lakosság hazánkban, jelentős a munkaerő elvándorlása, és már Magyarországon is munkaerő-hiány van: a működő cégek 47%-a küzd ezzel a problémával.

...hogy ez sokakat érint, azt a 90 feletti résztvevői létszám - a bejelentkezettek 99%-a - is mutatja.

A szív, az ész és a kapcsolatépítés - Üzletasszonyok a kamarában

2016. 04. 14. 09:52

 A nők másként gondolkodnak, másféle problémamegoldó mechanizmusok és hangsúlyok mentén élik az életüket, mint a férfiak, és ez igaz az üzleti életben való érvényesülésre is. Ez a közös véleményen alapuló új látásmód hívta életre a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Üzletasszony Klubját, amely második ülését tartotta a napokban.

Ez az értékcsökkenés tényleg terven felüli, így kell elszámolni

2016. 04. 12. 09:10

Aki autóba ül, számoljon vele, hogy hamar megesik a baj, még ha meg is ússza ép bőrrel. Javító megjavítja, biztosító fizet is, de hogy számoljon el vele, mármint a számvitel szabályai szerint.

Szeretne külföldi üzleti partnereket találni?

2016. 04. 11. 12:39

Az Enterprise Europe Network 63 országban működő nemzetközi vállalkozásfejlesztési hálózata többféle eszközzel segíti a helyi vállalkozókat abban, hogy lehetőségük legyen megismerni új piacokat, illetve különböző országok üzleti- és vállalkozói környezetét.

Full house lesz az "Elkötelezett munkavállalót! De hogyan?" konferencián?

2016. 04. 07. 10:51

Az előzetes várakozásokon túlmenően jóval 80 fölötti jelentkezőt érdekel a PBKIK Humán Klub által szervezett humán erőforrás konferencia! A www.humankonferencia.hu honlapon 2016. április 8. péntekig még lehet jelentkezni, de a mai naptól már várólistára kerülnek a jelentkezők. Hogy mi vonzza őket, az a honlapon, illetve az alábbi videoriportban tekinthető meg.

Indul az adózók minősítése

2016. 04. 05. 15:05

A NAV áprilisban megkezdi az adóalanyok minősítését, megbízható, kockázatos és egyéb kategóriába sorolva őket.

Vállalkozók Európai Parlamentje 2016

2016. 04. 05. 13:31

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Vállalkozók Európai Parlamentje 2016. október 13-án az Európai Parlament brüsszeli üléstermében.

Külföldi befektető Baranyában? Első rész.

2016. 04. 05. 09:39

Évek óta tudjuk és lassan minden közszereplővel egyet értünk abban, hogy több száz főt foglalkozató ipari cég több okból sem tud Baranya megyében megtelepedni. Ezek az okok a következőek:

  • a helyben már évtizedek óta működő feldolgozóipari vállalkozások is drámai munkaerőhiánnyal küzdenek, lassan a munkaerő (geográfiailag értelmezhető) importjára szorulnak
  • a munkaerő piaci igényeknek megfelelő képzési rendszer fejlesztése akadozik, a gépipari – elektronika és környezetipar területén, ahogy az IT területen sem egyszerű sem a közép, sem a felsőfokú képzés minőségi fejlesztése, a gyakorlati képzés megvalósítása
  • hiányzik a beszállítói képesség megfelelő kapacitása
  • a megye legfontosabb intézményei még mindig sokszor koordinálatlanul, egymással párhuzamosan fejtik ki tevékenységüket

Interreg Europe nemzeti információs napot szervezett az NGM

2016. 04. 01. 12:35

Március 30-án Budapesten került megrendezésre az Interreg Europe nemzeti információs nap, mely rendezvényen kamaránk is részt vett.

Változtak a behajtási költségátalány szabályai

2016. 03. 30. 09:47

Március 24-én lépett hatályba a behajtási költségátalányról szóló törvény, ami a Ptk., illetve annak végrehajtási rendeletében e téren eddig érvényben lévő rendelkezéseket váltja ki.

Női vállalkozók támogatása az Európai Unióban

2016. 03. 29. 12:48

A nők motivációja egy vállalkozás beindítására általában jelentősen eltér a férfiakétól. A kutatások szerint a női vállalkozók számára nem a pénz az elsődleges szempont, sokkal inkább valamilyen segítő szándék, valamint az, hogy így megpróbálhatják munkaidejüket a családi élettel összhangban beosztani.

A munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv reformja

2016. 03. 22. 14:34

Az Európai Bizottság előterjesztette a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó jogszabály-javaslatát. A Bizottság biztosítani kívánja a méltányos javadalmazási feltételeket, valamint a kiküldő és a fogadó ország helyi vállalatai közötti egyenlő versenyfeltételeket.

Kifizetők! Ezeket kell jelenteni a NAV-nak a katásokról

2016. 03. 22. 12:53

A katás számláját befogadó vállalkozásoknak a tárgyévet követő év március 31-éig adatot kell szolgáltatniuk az állami adóhatóság részére.

Future Brain – éhenhalás mentes marketing KKV-knak

2016. 03. 18. 09:07

2016. március 29-én, 16.30-tól megrendezésre kerül az idei év első formatervezési klubtalálkozója a Pécsi Kereskedelmi Központ Angster termében, melynek témája a future brain technika lesz, amelyről Török Gergő Zoltán, a Marketing Soul Kft.  ügyvezetője fog előadást tartani.

Az előadás ingyenes, jelentkezni online lehetséges, a jelenlét egyetlen feltétele, az aktív részvétel a programban.

A választott témáról beszélgettünk az előadóval.

 

Hányszor kell megfizetni a behajtási költségátalányt?

2016. 03. 16. 10:59

Ha késedelme után csak részletekben tud fizetni a vevő, egyszer vagy többször kell megfizetni a behajtási költségátalányt?

Közép-Európa legmodernebb vágóhídja

2016. 03. 11. 10:36

Mohácson Közép –Európa legmodernebb vágóhídját létesítő MCS Vágóhíd Zrt. kibővített fejlesztéséhez újabb állami támogatást kapott. A Külügyminisztériumban a beruházás második ütemének állami támogatásáról tett bejelentésen, a város polgármestere beszélt a fejlesztés várható pozitív hatásairól.

Ezeken múlik, hogy kapcsoltak-e a vállalkozások

2016. 03. 08. 08:35

Két kft.-ben két magánszemély fele-fele arányban tulajdonos, akik ügyvezetők, illetve cégvezetők a társaságokban. Kapcsolt vállalkozásnak minősülnek-e?

Megszavazták a haladékot a kft-knek

2016. 03. 02. 09:37

A kft-k és a civil szervezetek is egy év haladékot kaptak az új Ptk.-nak való megfelelésre.

Gördeszka-pálya, ledes csarnokvilágítás avagy szlovén üzletemberek a kamarában

2016. 03. 01. 16:22

A Szlovén Köztársaság magyarországi nagykövete régiós látogatás keretében Pécsre látogatott. Ksenija Škrilec nagykövet asszonyt egy több szlovén cég képviselőiből álló üzleti delegáció kísérte, mely a nagykövetség gazdasági tanácsosának, Rok Tomšičnak a vezetésével március elsején kamaránkat is felkereste.

Megnyílt az Interreg V-A Magyarország - Horvátország együttműködési program 2014-2020 első pályázati felhívása

2016. 03. 01. 13:10

Február 29-én a Miniszterelnökség (mint Irányító Hatóság) és a Horvát Köztársaság Területfejlesztési és EU Támogatások Minisztériuma (mint Nemzeti Hatóság) meghirdette az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 első pályázati felhívását.

A kiírás indikatív értéke 26,5 millió euró, amely három különböző prioritást támogat (A természeti és kulturális erőforrások fenntartható hasznosítása; Együttműködés; Oktatás). Az első pályázati felhívás 2016. május 31-ig, közép-európai idő szerint 17.00 óráig áll nyitva, vagyis ez az egykörös kiírás beadási határideje.

Online vitarendezés

2016. 02. 26. 10:23

Új platform a fogyasztók és a kereskedők számára. Az online vitarendezési platform segítségével az uniós fogyasztók és kereskedők egyablakos rendszer keretében rendezhetik mind a belföldi, mind a határokon átnyúló internetes vásárlásokkal kapcsolatos vitáikat.

Üzleti közösség – Női Vállalkozóknak

2016. 02. 26. 10:14

A kamara önkéntes tagi körében nagy számban vannak női vállalkozók, akik szívesen megosztják tapasztalataikat egymással, és mentorálnak fiatal vállalkozó nőket. A nekik létrehozandó klub tartott előkészítő megbeszélést február 24-én.

Alapító workshop a kamarában

2016. 02. 23. 15:55

Az üzleti terv elkészítésével ismerkedett négy diákcsapat három napon keresztül. Az Enterprise+ projekt keretén belül a kamara megszervezte az Alapító workshopot, a Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola diákjainak bevonásával.

Közeledik a kötelező törzstőke emelés – Milyen módon teljesíthetik a cégek

2016. 02. 23. 08:54

Talán már minden érintett tud róla, hogy a korlátolt felelősségű társaságoknak legkésőbb 2016. március 15. napjáig meg kell felelniük az új Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek. Nagyon sok kft. esetében e kötelezettség egyben azt is jelenti, hogy törzstőkéjüket fel kell emelni legalább 3.000.000 forintra. Jobb a törzstőke emelésre időben felkészülni, és nem az utolsó pillanatban rohanva intézkedni, ezért nézzük meg, milyen módokon lehetséges a törvényi kötelezettség teljesítése.

KATA-bevallás jön - mire kell figyelni?

2016. 02. 22. 10:19

2016. február 25-ig kell benyújtaniuk az adóhatóságnak a 2015. évi adatszolgáltatásukat. A köznyelvben éves bevallásnak hívjuk, de a beküldendő 15KATA nyomtatvány tulajdonképpen egy nyilatkozat a 2015. évi összes bevételről és a 40%-os adóról (6 M fölött), valamint egy adatszolgáltatás.

Megalakult a Siklósi Turisztikai Egyesület

2016. 02. 19. 10:09

Hét természetes személy és hét szervezet tagságával megalakult a Siklósi Turisztikai Egyesület.

Elkötelezett munkavállalót! De hogyan? – humán erőforrás konferencia Pécsett

2016. 02. 18. 09:34

Minden cégvezető számára az jelenti a legkeményebb kihívást a mindennapokban, hogy a munkatársakkal megtalálja a közös nevezőt. Lesz olyan munkatárs, aki önállóan és elkötelezetten tud dolgozni a cégnél? Egyáltalán szót lehet érteni a mai pályakezdő munkavállalókkal? Hogyan lehet motiválni a dolgozókat? A szervezők főként kis- és középes méretű vállalkozások tulajdonosait és vezetőit, humán erőforrás menedzsereket és szakértőket, illetve a jövő vezetőit várják a 2016. április 13-án, szerdán megrendezendő konferencián!

Változások az egyéni vállalkozók SZJA bevallásánál

2016. 02. 17. 15:19

Lezajlott a kamara Adóklubja által 2016. február 17-én megrendezett Adófórum az egyéni vállalkozók SZJA bevallásait érintő változásokról. 

Főállású vállalkozók minimális járulékkötelezettsége 2016-ban

2016. 02. 17. 08:08

A főállású egyéni- és társas vállalkozók minimális járulékkötelezettsége azt jelenti, hogy akkor is kell járulékot fizetniük minden hónapban, ha ténylegesen nem vesznek fel jövedelmet a vállalkozásukból.

EU-Asia Business Link online platform

2016. 02. 16. 13:54

Elindult az EU-Asia Business Link online koordinációs platform, amelynek célja, hogy átfogó képet adjon a már létező, nemzetközi terjeszkedést támogató szervezetekről és intézkedésekről, valamint összehangolja azok együttműködését.

Jogszabályjavaslat: az online kereskedelem szerződéseire vonatkozóan

2016. 02. 16. 13:42

Az Európai Bizottság 2015 decemberében két irányelvet is javasolt a szerződési jog területén: egyrészt a digitális tartalomra, másrészt az árucikkekre vonatkozóan. Jelenleg a szerződési jog töredezettsége jelentős akadályt jelent az online értékesítést folytató uniós kiskereskedők számára.

Busójárás 2017

2016. 02. 12. 11:44

Az idei busójáráson kitelepült vállalkozóktól, kézművesektől eddig nem érkezett a szervezők részére negatív visszajelzés. Nagy érdeklődés van viszont a jövő évi rendezvény árusítóhelyeivel kapcsolatban, ezekre azonban csak szeptembertől lehet jelentkezni.

 

A virtuális fizetőeszközök jövője

2016. 02. 12. 11:11

A virtuális pénzeknek köszönhetően, mint amilyen a bitcoin is, közvetítő, vagy bank nélkül utalhatunk pénzt a világ bármely részére. A virtuális valuta használói közvetlenül egymással kommunikálnak, a tranzakciókat tartalmazó adatbázis pedig nyilvános és ellenőrizhető. A rendszer tehát bizalmat ébreszt a vevőkben és eladókban egyaránt, így nincs szükség egy harmadik, közvetítő félre a tranzakciókhoz.

 

KIC INNOENERGY ACCELERATOR HUB vállalkozói felkészítő program

2016. 02. 11. 12:42

Itt a helyed, ha…

…mérnök, fejlesztő, diák, vagy már gyakorlott vállalkozó vagy és rendelkezel világos üzleti elképzeléssel!

…nemzetközi piacokon képzeled el jövőbeli terméked, szolgáltatásod értékesítését, és már rendelkezel prototípussal!

…hazai és külföldi szakértők és befektetők közreműködésével kívánod felépíteni, továbbfejleszteni vállalkozásod.

A program a KIC InnoEnergy és a Bay Zoltán Nonprofit Kft. közti 5 éve tartó együttműködés bővítéseként jött létre. A márciusi 9-i pécsi nap a BAY - IPARK - IPE - PTE MIK – EEN PBKIK közös szervezésében valósul meg.

Mentesülés – kérelemre – az adókedvezményre jogosultság elvesztése alól

2016. 02. 10. 10:08

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény rendelkezik a látvány-csapatsportok támogatásának adókedvezményéről. E szabályok körében került rögzítésre az adókedvezmény igénybevételének azon feltétele, hogy az adózónak mind az alaptámogatás, mind a kiegészítő sportfejlesztési támogatás kifizetésének a tényét – annak pénzügyi teljesítésétől számított 8 napon belül – az adóhatóság részére be kell jelenteni. A bejelentés elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.

A Bizottság új intézkedéseket javasol a társaságiadó-elkerülés ellen

2016. 02. 05. 09:50

Az Európai Bizottság adókikerülés ellen fellépő csomagja arra szólítja fel a tagállamokat, hogy határozottabban és összehangoltabban lépjenek fel azon vállalatok ellen, amelyek a rájuk eső adófizetési kötelezettség kikerülésére törekszenek.

Adósok figyelem! Alapíthat-e céget, ha tartozása van?

2016. 02. 02. 10:09

Egyéni vállalkozónak 180 napon túli késedelmipótlék- és mulasztásibírság-tartozása van. Kft.-t szeretne alapítani, és az egyéni vállalkozásban végzett kereskedelmi tevékenységét szeretné a társaságban végezni. Lehetséges-e a cégalapítás, figyelik-e, hogy magánszemélyként 180 napon túli tartozása van?

Pályázna és kérdése van? Segítünk!

2016. 01. 27. 11:27

A vállalati fejlesztésekre irányuló GINOP KFI pályázatokon innovatív - tudás-intenzív - vállalkozások prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatás fejlesztésének támogatására nyerhető forrás, mely támogatja a fejlesztési munkát, prototípus gyártását, illetve a teljes folyamatot akár a piacra lépésig.

Szeptembertől tesztüzem indulhat

2016. 01. 21. 15:49

Nagyjából ötven százalékos készültségi szinten áll a mohácsi vágóhíd. A tervek szerint szeptemberben indulhat a tesztüzem, majd az év végéig folyamatosan növelik a termelést. Összességében több mint hatszáz embernek ad majd munkát az új húsüzem.

Vince-napi Bormustra Mohácson

2016. 01. 21. 14:57

Január 23.-án szombaton tartják Mohácson a Busóudvarban, a VII. Vince-napi Bormustrát.

A gazdák péntek délután négyig nevezhetnek boraikkal a versenyre.

Új év, új könyvelő?

2016. 01. 19. 08:51

Ha egy vállalkozó úgy dönt, a jövőben másra bízza a könyvelést, legtöbbször az okoz később bajt, hogy nincs tisztában azzal, milyen feladatokkal is jár a könyvelés átvétele, átadása. Pontosabban milyen dokumentumokat és milyen formában kell át -, illetve visszaadnia a könyvelőnek, megbízatása megszűntével.

Kiosztották az elárusítóhelyeket.

2016. 01. 15. 12:00

Mohácson a február 4-től 9-ig tartó Busójárás főszervezői e héten véglegesítették az elárusító helyek kiosztását, az események helyszíneit, kijelölték az egyes feladatok felelőseit, a busóknak pedig a szokásos eligazítást tartotta meg a városi rendőrkapitány és a polgármester.

 

A jövő épülete, a jövő építészete

2016. 01. 15. 11:13

Az Osztrák Gazdasági Kamara bécsi irodája és az Enterprise Europe Network hazai hálózata idén is megrendezi azt a nagyszabású, közel 400 tárgyalópartnert vonzó rendezvényét melynek célja, hogy az építészek és a kapcsolódó szakterületek vállalkozóinak nemzetközi üzleti együttműködését elősegítse.

6. Humán Klub ülés: konferencia és trendek

2016. 01. 14. 10:43

Csaknem napra pontosan három hónappal a HR Konferencia előtt tartott ülést 2016. január 12-én a Humán Klub (Human Resources = emberi erőforrások). A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett klub tagsága gőzerővel dolgozik a szervezési feladatokon. A szervezés mellett a szakmai ismeretek bővítése is folyamatosan terítéken van: Papp Zoltán Péter, az önkéntes kamarai tag Jobcapital Kft. cégvezetője a toborzás-kiválasztás aktuális trendjeit mutatta be.

2016. évi díjak Mohácson

2016. 01. 08. 12:04

Mohács önkormányzata múlt év utolsó ülésén, a 2016. január 1.-től aktuális piaci-, vásári- és közterület foglalási díjakról, valamint a kompátkelési díjak növeléséről döntött.

Siklós Karácsonyi ajándéka

2016. 01. 08. 10:10

 Siklósnak az a régi vágya, hogy ismét legyen ipari parkja, ez most megvalósulni látszik.

Vállalkozói tehetség- és kompetenciavizsgálat pécsi diákoknál

2015. 12. 18. 12:27

December 2. és 4. között 30 középiskolás diák vett részt a kamara szervezésében vállalkozói tehetség- és kompetenciavizsgálaton, az Enterprise+ projekt keretében. A résztvevő fiatalok a PSzC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola és a Szent Mór Gimnázium diákjai voltak.

A kamara részvételével zajló projekt célja, hogy fiatal 15 és 25 közötti fiatalokat készítsen fel a vállalkozói létre, a gazdasági, pénzügyi, szervezeti kérdéseket fókuszba hozva, a vállalkozói lét buktatóit bemutatva. Az iskolák, képző intézmények olyan eszközt kapnak a projekt keretében a kezükbe, amellyel diákjaikat, hallgatóikat segíthetik a sikeres foglalkoztatás, vagy vállalkozói lét felé vezető úton.

"Szolgáltatói útlevél"

2015. 12. 16. 14:11

Az Európai Bizottság a Belső Piaci Stratégia keretében kezdeményezte a „szolgáltatói útlevél” bevezetését, amely segítené a szolgáltatót annak bizonyításában, hogy eleget tesz a szolgáltatás nyújtása szerinti tagállamban alkalmazandó követelményeknek.

Nemzetközi korrupcióellenes nap: új felmérés a vállalkozói attitűdökről

2015. 12. 16. 12:40

2015. december 9-én 13. alkalommal került megrendezésre a nemzetközi korrupcióellenes nap. Ebből az alkalomból az Európai Bizottság közzétette felmérését, mely azt vizsgálta, hogy miként látják a vállalkozások az Európai Unión belüli korrupciót.

Körkapcsolás: ezúttal vissza a "stúdióba"

2015. 12. 15. 16:41

Titkár, bizottsági tag, elnök, tréner, családanya, "utazó nagykövet"... – hogy csak néhányat említsünk azok közül, amivel jellemezhető Ódorné Kovács Ildikó, aki körül mindig van valami történés. A legutóbbi a Magyar Projektmenedzsment Szövetség 24. alkalommal megtartott, Körkapcsolás című rendezvénysorozatának "Művészet és projektmenedzsment - Párbeszéd" című eseménye.

Decemberben kell dönteni az eváról

2015. 12. 07. 09:59

2015. december 1-je és december 21-e között választhatják 2016-ra az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) az újonnan bejelentkező adózók.

Megalakult a Fiatal Vállalkozók Világszövetsége

2015. 11. 27. 12:47

Megalakult a Fiatal Vállalkozók Világszövetsége, amely 65 fiatal vállalkozói szervezetet képvisel, és működési területe lefedi a világ lakosságának 76 százalékát. Az eddigi legnagyobb globális fiatal vállalkozói szövetség küldetése, hogy megállítsa az egyre nagyobb munkanélküliséget és támogassa a vállalkozást indító fiatalokat.

Fiatal Vállalkozók Hete

2015. 11. 20. 13:36

A Fiatal Vállalkozók Hete néven futó programsorozat november 19-én, csütörtökön érkezett Pécsre.

A rendezvényre a vállalkozás indításán gondolkodó fiatalokat, kezdő és tapasztalt vállalkozókat várta a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége, az esemény szervezője és a társszervezők a PBKIK, az EEN és a Szálkai Könyvelő és Adótanácsadó Iroda.

Csizi Péter országgyűlési képviselő nyitotta meg a konferenciát, arra buzdítva a hallgatóságot, hogy a gazdasági racionalitást szem előtt tartva valósítsák meg álmaikat, ötleteiket.

Ezt követően a további előadók ezen álmok megvalósításához adtak muníciót a jelenlévőknek.

Kiterjesztik az online pénztárgépek használatát

2015. 11. 20. 12:54

A kormány a feketegazdaság visszaszorítását segítő további lépésekre készül, így az elektronikus számlarendszer elindítására és az online pénztárgépek bevezetésére a szolgáltatóknál: az autószervizeknél, taxiknál, valamint a konditermek, a wellness és a pénzváltás területén - mondta a nemzetgazdasági miniszter a PwC kelet-közép európai régiós áfacsalás elleni konferenciáján csütörtökön Budapesten.

Coach a javából

2015. 11. 20. 10:40

A napokban dr. Lakner Szilvia, a Humán Klub aktív tagja egy rangos országos elismerés birtokosa lett, amelyet a Coachok Szakmai Szövetségének elnökétől vett át a 2015. november 18-án megrendezett V. Corporate Coaching Konferencián, Budapesten. Vele beszélgettünk.

Enterprise+ Losleger megvalósítása

2015. 11. 11. 09:42

A szeptemberi  Enterprise+ szakértői képzést követően a kamara, a Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola, valamint a Szent Mór Iskolaközpont együttműködésével megrendezi a  Losleger program lebonyolítását, mely keretében a képzett tehetségkutatók gazdasági beállítottságú tanulók vállalkozói kompetenciáit vizsgálják majd egy a német projektpartnerek által kifejlesztett felméréssel.

Az Európai Bizottság 2016. évi munkaprogramja

2015. 11. 09. 15:11

Az Európai Bizottság elfogadta 2016. évi munkaprogramját, amelyben megerősíti elkötelezettségét a politikai iránymutatásában szereplő tíz prioritás iránt.

Hogyan lehet átláthatóbb az EU tagállamainak adórendszere?

2015. 11. 09. 15:05

Az EP idén februárban döntött a tagállamok adó-megállapításait vizsgáló különbizottság felállításáról. Nyolc hónap munka után a különbizottság jelentésben foglalta össze ajánlásait arról, hogyan lehetne igazságosabb és átláthatóbb az adózás az EU-ban. A különbizottság október 26-án, hétfőn fogadta el a jelentést, plenáris ülésen pedig novemberben döntenek róla az EP-képviselők.

EU-s útmutató közbeszerzési szakemberek számára

2015. 11. 09. 15:05

Az Európai Bizottság közzétett egy magyar nyelven is elérhető útmutatót, amely abban nyújt segítséget a közbeszerzési szakemberek számára, hogy hogyan kerülhetőek el az európai strukturális és beruházási alapok által társfinanszírozott projektek közbeszerzési eljárásai során elkövetett leggyakoribb hibák.

Az Európai Unió új belső piaci stratégiája

2015. 11. 06. 12:30

Az Európai Bizottság közzétette az egységes belső piac hatékony működését célzó új stratégiát. Az egységes piac célja az áruk, szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad áramlásának biztosítása.

Pótbefizetés bt.-tagoktól: van-e készpénzfizetési értékhatár?

2015. 11. 02. 11:27

Az új Polgári törvénykönyvben (Ptk.) 3:183 paragrafusa értelmében a társaság pótbefizetés mellett döntene a veszteségek fedezetére. A nevezett társaság bt. Tiltja-e bármi is, hogy taggyűlési határozat alapján a bt.-tagok a tagi betétek arányában pótbefizetést eszközöljenek a lekötött tartalék terhére? A pótbefizetés pénztáron keresztül történne; figyelembe kell-e venni az 1 millió forintos készpénzfizetési értékhatárt, a NAV felé való bejelentéshez?

German Design Award – Pécsi nyertes!

2015. 10. 28. 15:47

Idén újabb design díjjal jutalmazták a hazai fejlesztésű gyerekorrszívót, a Nosiboo-t. A Nosiboo orrszívó termékcsalád ezúttal a German Design Award-ot, azaz a német design tanács legrangosabb elismerését nyerte el.

Brüsszeli Magyar Gazdasági Klub az európai gazdaságról és az uniós KKV-k finanszírozásának lehetőségeiről

2015. 10. 28. 10:01

2015. október 6-án az MKIK Brüsszeli EU Képviselete és a Belgiumi Magyar Nagykövetség Külgazdasági Irodája közösen Brüsszeli Magyar Gazdasági Klubot szervezett. A BRÜMAG témája az európai gazdaság és az uniós KKV-k finanszírozásának lehetőségei volt.

 A szakértői beszélgetés nyitó témája a pénzügyi rendszert jelenleg jellemző ellentmondás volt, miszerint a gazdasági és pénzügyi válságot egyszerre követte a likviditás bővülése és a banki szabályozás szigorodása.

Tanulmányút a testvérváros, Donji Miholjac ipari parkjába

2015. 10. 21. 15:14

Siklós Város Önkormányzata pályázatot nyújt be a „ Siklósi Ipari Park „ cím elnyeréséért - amellyel egy megfelelő infrastruktúrával ellátott ipari övezetet hozna létre -  és egy inkubátorház építéséért.

Az online fizetés piacának megnyitása: alacsonyabb díjak, kevesebb csalás

2015. 10. 19. 08:40

Az Európai Parlament megszavazta azt az uniós jogszabály-tervezetet, amely kötelező adatvédelmi és felelősségvállalási szabályok lefektetésével tenné biztonságosabbá az online fizetést.

Elnökségi ülés Mohácson

2015. 10. 16. 12:25

A mohácsi vállalkozásokat leginkább foglalkoztató szemétdíj, jövő évi tervek, valamint a vállalkozóknak szóló elismerések szerepeltek a kamara mohácsi elnökségének legutóbbi ülésén.

Csapatépítés személyre szabva

2015. 10. 16. 10:42

Évtizedes nemzetközi tapasztalat, coaching, lean, tervezői designgondolkodás és szemlélet, egyéni igények felmérése, ez a Design Coaching.

Minden vállalkozás fejlődésének alapja az egyének tudásának fejlesztése, ezzel a csapat képességének együttes növelése. A Design Coaching és partnerei fontosnak tartják, hogy csapatépítő programjuk keretein belül a cégeknek, vezetőknek, résztvevőknek konkrét ötleteket is adjanak ahhoz, hogy a célként kitűzött konkrét megoldandó feladatot, esetleges személyügyi vagy egyéb területi elakadást, milyen eszközökkel lehetséges megoldani. 

Humán Klub - aki lemaradt, bánhatja

2015. 10. 15. 08:27

Fegyelmezett kezdés keresztbe tett lábakkal, oldott és jóbaráti hangulatú befejezés csatatér-szerű látképpel. Így lehetne keretbe foglalni az október 13-i PBKIK Humán Klubülést. Ami közte történt, az a szakma és szórakozás egyvelege volt beszámolóval, jövőbeli tervekkel, teendőkkel, és a Points Of You™-val.

Több ezer pályázat érkezett a gazdaságfejlesztési forrásokra

2015. 10. 14. 15:06

Mintegy ötezer pályázat érkezett október elejéig a mikro-, kis- és középvállalkozásoktól (mkkv) a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében eddig meghirdetett 631 milliárd forint forrásra - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján.

GINOP pályázati információk 2015. október-december

2015. 10. 08. 15:39

Felhívjuk a tisztelt pályázni kívánó szervezetek figyelmét az alábbi táblázatra, melyben közöljük a 2015. október – december között kiírásra kerülő pályázatok jelét, címét, státuszát és megjelenésük várható idejét. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara ajánlott pályázatírói köre támogatást nyújt a pályázatok elkészítésében.

Bevezette a NAV az EGYKE-t

2015. 10. 05. 15:41

Az adóhatóság tájékoztatót adott ki a nemrégiben bevezetett  Egységes Képviseleti Adatlapról.

Mohácsi siker

2015. 10. 02. 11:52

Mohácsi székhelyű vállalkozás nyerte a 77. OMÉK Mezőgazdasági Gépesítési Díjat.

Konjunktúra felmérés 2015. október - Számítunk véleményére!

2015. 10. 02. 09:14

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft. (MKIK GVI) 1998 óta évente kétszer rendszeresen felméri a magyar vállalkozások üzleti helyzetét és várakozásait. A vizsgálatban alkalmanként 2 500 - 3000 kis-, közepes- és nagy magyarországi cég vesz részt. 

Számítunk véleményére, hogy minél pontosabb előrejelzést adhassunk a magyar gazdaság kilátásaira vonatkozóan!

Finisben Önindító 2014

2015. 09. 30. 12:31

A kreatív ipar fejlesztését célzó munkaerő-piaci program, immáron másodszor is a fináléba ért.  Az Önindító záró konferenciája 2015 szeptember 30-án került megrendezésre a Tudásközpontban.

DesignPécs a vállalkozásokért egész héten!

2015. 09. 29. 10:48

Kiállításokkal és kreatív programokkal várja Pécs a látogatókat szeptember 25 és október 4 között! Az Egyetem – Pécs városa – a kamara – a Kreatív Ipari Klaszter, valamint a pécsi kreatívok és design orientált vállalkozások a tavalyi évhez hasonlóan együttműködtek, hogy megvalósítsák a DesignPécs 2015 programot!

Coach = Tanácsadó???

2015. 09. 23. 15:05

Az önkéntes kamarai tag D-LAB Consulting Kft. ügyvezetője, Dobay Balázs nemrégen fontos lépést tett a nemzetközi coach minősítések útján. Hogy mit is takar a divatos, ám sokak által rosszul használt fogalom - erről, és még sok másról kérdeztük a szakembert.

Kihasználatlan pályázati lehetőségek Afrikában

2015. 09. 23. 12:27

Magyarország is befizetője annak az Európai Uniós pályázati alapnak (Európai Fejlesztési Alap - EDF), amelyet nagyrészt afrikai országok fejlesztését segíti elő. Az Alapból finanszírozott programokra, projektekre magyar cégek is sikerrel pályázhatnak.

Siklós Város fejlesztési lehetőségei

2015. 09. 23. 11:27

A hogyan továbbra kereste dr. Marenics János, Siklós város polgármestere a kérdést, amikor Kamaránkat is meghívta arra a gazdaságfejlesztési workshopra, amelyet 2015. szeptember 18-án rendeztek a Hotel Castelloban.

Felfüggesztették a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítését támogató pályázati felhívást

2015. 09. 23. 08:53

A Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság – a beérkezett támogatási kérelmek nagy számára és a rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret valószínűsíthető kimerülésére tekintettel – a „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című (GINOP-1.2.1-15 kódszámú) felhívást 2015. szeptember 18-i határnappal felfüggeszti.

Magyar élelmiszert Hollandiába!

2015. 09. 22. 14:42

A Tour d’Europe nemzetközi üzletember találkozó kiváló lehetőséget kínál arra, hogy belga és holland kereskedők találkozhassanak az európai/magyar élelmiszer- és italgyártókkal Rotterdamban, 2015. november 5-én.

"Svájci frank sokk" - lehetőség magyar beszállítóknak

2015. 09. 18. 11:24

Az Enterprise Europe Network meghívására az Export Klub szeptemberi találkozóján a HSU Svájci – Magyar Kamara képviselői a svájci üzleti környezetet mutatták be az érdeklődő vállalkozásoknak. A lehetséges együttműködési területek kapcsán a beszállítói lehetőségekre érdemes fókuszálni, gyakorlatilag minden szektorban.

Ukrán és Belorusz gazdasági rendezvények

2015. 09. 15. 14:44

Komoly érdeklődésre tarthatnak számot az ukrán és belorusz piac iránt érdeklődők körében a MUKIK (Magyar-Ukrán Kereskedelmi és Iparkamara) soron következő rendezvényei.

Az EU Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség útmutatója, 2015

2015. 09. 15. 13:59

Az „EU finanszírozási lehetőségek útmutatója az EU Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség érintettjei számára” című dokumentum célja, hogy információt biztosítson az EU-ban történő finanszírozásokról a munkahelyi biztonságra és egészségvédelemre vonatkozóan.

Törzstőkeemelés eredménytartalékból

2015. 09. 07. 10:13

Lehetséges-e eredménytartalékból törzstőkét emelni, ha igen, mi ennek a könyvelési technikája?

Mikor felel a cégtulajdonos?

2015. 09. 01. 12:58

A társaság tulajdonosainak helytállási kötelezettsége korlátlan vagy korlátozott lehet. Vannak azonban olyan esetek, amikor a tagok korlátolt felelőssége korlátlanná válhat.

Együttműködési profilok – miért és hogyan érdemes külföld felé nyitni ezzel a módszerrel?

2015. 08. 26. 12:18

A kamarai munkatársak sok időt töltenek a tagok megismerésével annak érdekében, hogy megfelelő hazai és külföldi üzleti lehetőségeket tudjanak számukra kínálni. A több mint 20 000 baranyai vállalkozást természetesen nem ismerhetjük meg olyan részletesen, ahogyan szeretnénk, de az alapvető információkat kinyerhetjük a Kamarai Regisztrációs Rendszerből – már ha a vállalkozás megadja ezeket.

A vezető tisztségviselő felelőssége a kényszertörlési eljárásban

2015. 08. 11. 10:29

A kényszertörlés - mint a vállalkozás bíróság általi kötelező megszüntetése – a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvényben szabályozott, 2012. március 1. napjától hatályos eljárás.

Közvetlen brüsszeli pályázatok magyarul

2015. 07. 29. 08:57

450 milliárd forintnyi pályázattal indított magyar nyelvű honlapot a Magyar Fejlesztési Központ. A www.palyazatokmagyarul.eu az unióban elsőként mindenki számára elérhető, felhasználóbarát internetes felületen nyújt naprakész tájékoztatást a közvetlen uniós forrásokra pályázni kívánóknak.

Enterprise+ szakértői képzés indul szeptemberben

2015. 07. 24. 09:36

Az Enterprise+ programmal a fiatalkori munkanélküliségre keressük az újgenerációs munkalehetőségeket. Ezért feladatunk, hogy felmérjük és felismerjük a fiatalok vállalkozói kompetenciáit és támogassuk a vállalkozói kezdeményezéseket. Ezt a program keretein belül két közgazdasági vonallal rendelkező középiskolában tesszük meg, egy - egy hetes képzés, vállalkozói csoportok létrehozása és versenyeztetés (szakértői workshop) formájában.

Viszlát, rendkívüli eredmény!

2015. 07. 21. 08:48

Az uniós irányelveknek való megfelelés érdekében megszűnik a számvitelben a rendkívüli eredmény kategória. A korábban itt elszámolt tételek az egyéb vagy a pénzügyi eredményben mutathatók ki.

Szolgáltatási Irányelv: nem működik hatékonyan az egyablakos ügyintézés

2015. 07. 09. 15:13

Az Európai Kereskedelmi és Iparkamrák Szövetsége (Eurochambres) letesztelte az egyablakos ügyintézési pontok (Point of Single Contacts/PSCs) működésének hatékonyságát 31 európai országban. A projekt keretében kamarai szakértők „álvállalkozóként” megkíséreltek létrehozni egy céget a saját, illetve másik két országban.

"Ne hagyja, hogy akadályok álljanak sikere útjába"

2015. 07. 02. 11:15

Egy üzleti vállalkozás indításakor, legyen szó belső piacon vagy nemzetközi piacon történő megjelenésről, kulcs a siker. A siker érdekében – különösen, ha export a cél – fontos felmérni a lehetséges jogi, technikai akadályokat. Kevés vállalkozó előtt ismert, hogy létezik egy eljárás, melynek kapcsán ők is véleményt nyilváníthatnak.

InnoWeit: lezártuk, de nincs vége!

2015. 06. 29. 11:02

Megtartotta zárókonferenciáját az InnoWeit projekt nemzetközi csapata. Az InnoKenn nevű német, a vállalkozások belső innovációs kapacitását felmérő eszköz továbbfejlesztésére és nemzetköziesítésére összeállt konzorcium még egy fontos feladatot végrehajt a szeptemberi, hivatalos befejezés előtt. Jó gyakorlatok vizsgálatával és beépítésével 3 modullal bővíti az eszköztárt: innovációhoz, változásmenedzsmenthez és minőségirányításhoz kapcsolódó, az önálló tanulást lehetővé tevő anyagokat fejleszt. A zárókonferencián egyebek mellett ezeket is bemutatták.

Célegyenesben az új uniós védjegyreform

2015. 06. 24. 10:33

Az Állandó Képviselők Bizottsága (Coreper) 2015. június 15-én jóváhagyta az uniós védjegyrendszer reformjáról szóló kompromisszumos megállapodást.

Startup Guide - induló vállalkozásoknak

2015. 06. 24. 07:57

altA most induló (kreatív ipari) vállalkozások számára egy frissített kiadvánnyal jelentkezik a Magyar Formatervezési Tanács (MFT).

Elhalasztották a szavazást a TTIP-ről az Európai Parlamentben

2015. 06. 23. 15:48

A nagyszámú módosító indítvány miatt elhalasztották a vitát és a plenáris szavazást az EU és az USA közötti transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségről (TTIP) szóló parlamenti állásfoglalásról.

Nyilvános konzultáció a társasági adózás átláthatóságáról

2015. 06. 23. 13:50

Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt indít a társasági adózás átláthatóságával kapcsolatban. A konzultáció célja annak kiderítése, hogy segítené-e az adókikerülés és az agresszív adózási módszerek kezelését, ha a vállalatokat köteleznék arra, hogy tegyék közzé mennyi adót fizetnek.

Boeing 737 repülőgép szimulátor és kemencés csülök

2015. 06. 18. 14:18

Bizony, még ilyen, viszonylag egymástól távol álló dolgok is megférnek egy 352 fős baranyai településen, ahol elhatározták, hogy mindent megtesznek a helyi turizmus fellendítése érdekében. A BaranyaLand Turisztikai Klaszter idén harmadik alkalommal tartotta meg ülését külső helyszínen, ezúttal Alsómocsoládon 2015. június 16.-án.

Smart Cities konferencia az „okosabb” városokért

2015. 06. 18. 11:27

Hogyan fog össze a fenntarthatóbb és élhetőbb városért a bécsi önkormányzat, a hatóságok, építészek, az egyetemi oktatás, a tervezők és termékfejlesztők? Erről szólt nagy vonalakban az a nagyon érdekfeszítő és aktuális konferencia, melyre 33 ország 291 szakembere volt kíváncsi Bécsben.

Igényeljen gazdaságfejlesztési pályázatához Széchenyi Kártya Önerő Kiegészítő és Támogatás Megelőlegező Hiteleket

2015. 06. 17. 12:32

Megjelentek a vállalkozások által leginkább várt új uniós pályázatok technológiafejlesztés, kapacitásbővítés és piacra jutás támogatására, és a pályázatokhoz mostantól automatikusan igényelhetők a Széchenyi Kártya Program uniós pályázatokhoz kapcsolódó hitelei, a Széchenyi Kártya Önerő Kiegészítő és Támogatás Megelőlegező Hitel.

Így kell feltüntetni a számlákon a könyvelés módját

2015. 06. 15. 09:07

Könyvelési programunkban van lehetőség, hogy előre berögzítsünk könyvelési kontírkódokat (például 1-es kóddal: T814-466 K 4541). Elegendő-e, ha az ezen könyvelési tétel alá tartozó számlákra hivatkozással csak 1-es kódot írunk, vagy minden számlán ugyanúgy fel kell tüntetnünk, hogy T814-466 K 4541?

Segítő családtag fogalma - vasárnapi munkavégzés

2015. 06. 12. 09:20

A vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényben megjelent a segítő családtag fogalma, amelynek értelmezése és alkalmazása kérdéseket vetett fel. Itt az NGM (Nemzetgazdasági Minisztérium) jogértelmezése.

Sikeres Beugró - Blázsovics Edina

2015. 06. 09. 11:02

Az önkéntes kamarai és Humán Klubtag Blázsovics Edina 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a TÁMOP 2.3.6.B-12-1/5 kódszámú „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban” című konstrukció keretén belül. Az interaktív HR-szakértő több évi, HR-es vállalati alkalmazotti és felsővezetői tapasztalatával azért hozta létre önálló vállalkozását, a Beugrót, hogy szakértelmével, tudásával támogathassa a KKV vezetőket szervezetük fejlesztésében, a felmerülő nehézségek leküzdésében.

TEDx 2016 – Made in Europe

2015. 06. 02. 15:36

A TEDx „Made in Europe” felhívás inspiráló európai vállalkozóknak szól! A nemzeti szinten kiválasztott versenyzők a 2015 novemberében megrendezésre kerülő luxemburgi KKV Közgyűlésen mutathatják be világmegváltó ötletüket három percben.

Új csődeljárási szabályok Európában

2015. 06. 01. 15:26

Az Európai Parlament elfogadta a csődeljárási szabályokat modernizáló új jogszabályt, amely a fizetésképtelenség kezelésén túl a csődhelyzetek kialakulását is megelőzné.

Induló vállalkozás? Ezekre a meglepetésekre számítson

2015. 06. 01. 10:20

Az induló vállalkozások többsége már az első években olyan kellemetlen meglepetésekkel szembesül, amelyek akár a véget is jelenthetik egy cégnek. Pedig ezekre fel is lehet készülni, lássuk hogyan.

OHIM web-szeminárium a design védelméért

2015. 05. 29. 13:14

A kamara, mint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal baranyai információs pontja, figyelemmel kíséri a szellemi tulajdonvédelemmel kapcsolatos eseményeket és ajánlja partnerei figyelmébe.

Valódi innovációval a fejlődő régióért - Fejlesztők Fóruma

2015. 05. 28. 11:34

Megtartotta első ülését az újraalakuló Fejlesztők Fóruma. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Bizottságának kezdeményezésére, Herbály István (RG Net) vezetésével indult fórum a valóság talaján, reális célokat tűzött ki. Az első ülésnek a Matro Kft. adott helyet.

Így vezessük szabályosan a házipénztárt

2015. 05. 26. 10:56

2015-ben az adóellenőrzések egyik kiemelt területe a házipénztárak szabályos vezetésének ellenőrzése.

Jóténykonykodó mesterszakácsok

2015. 05. 22. 11:36

A kamaránál közelmúltban mestervizsgát tett mesterszakácsok is hozzájárultak munkájukkal, annak a közelmúltban megrendezett jótékonysági estnek a sikeréhez, melynek bevétele a tehetséges fiatalok továbbtanulására létrehozott közalapítvány számláját növelte.

Enterprise+ az önfoglalkoztatásért

2015. 05. 22. 10:46

Május 19-én bemutatásra került az Enterprise+ projekt egy jól szervezett információs nap keretében. A kamara részvételével zajló projekt célja, hogy fiatal 15 és 25 közötti fiatalokat készítsen fel a vállalkozói létre, a gazdasági, pénzügyi, szervezeti kérdéseket fókuszba hozva, a vállalkozói lét buktatóit bemutatva.

PécsMa Presszó - a sikeres vállalkozás titka

2015. 05. 21. 15:55

A kamara innovációs osztályának vezetője, Rabb Szabolcs a téma szakértőjeként vett részt a PécsMa Presszó  kerekasztalbeszélgetésén a Nappaliban.

A kamara önkéntes tagjának, az Attract Kft-nek képviseletében a Red Dot Design díjas Nosiboo társtervezője Mátrabérci Zsolt beszélt a sikeres vállalkozás titkairól.

23. Körkapcsolás konferencia

2015. 05. 12. 14:12

A Projektmenedzsment Szövetség szervezésében ismét megrendezésre kerül a a Körkapcsolás. A május 21-i budapesti konferencia témája ezúttal a "jövőnk projektjei", melynek tárgyalt kérdéskörei:
Milyen kérdésekkel kell foglalkoznunk a távolabbi jövőnk érdekében?
Hogyan néznek ki a jövőnket biztosító projektek?
Hogyan készüljünk a váratlanra egyéni, céges és társadalmi szinten?
Hogyan leszünk képesek a változásra?

Új jelentés: A TTIP előnyei KKV-k számára

2015. 05. 08. 12:42

Az Európai Bizottság legfrissebb jelentése szerint a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség (TTIP) komoly lehetőségeket tartogat a kis- és középvállalkozások számára.

Mi lett a régi Önindítósokkal? - Steiner Lídia

2015. 05. 07. 09:31

A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja – a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával, a Kulturális Innovációs Kompetencia Központ Egyesülettel, a Dél-Dunántúli Idegenforgalmi NKft-vel és a Baranya Megyei Vállalkozói Központtal együttműködve indította útjára 2013-ban az Önindító munkaerő-piaci programot, amely a kreatív iparhoz, és a turizmushoz kapcsolódó jó ötletekkel rendelkező álláskeresők új vállalkozásának elindítását segítette. A projekt sikerét bizonyítja, hogy 2014-ben ismét meghirdették a programot.

10 dolog a kisvállalati adóról

2015. 05. 05. 08:36

A kisvállalati adó (KIVA) 2013 óta elérhető a hazai vállalkozások számára. Vajon milyen adóelőnyöket hordoz magában és kik profitálhatnak belőle?

Változik a telekadó Mohácson

2015. 04. 30. 11:20

A helyi adókról szóló törvény felhatalmazása alapján az önkormányzatok, magánszemélyeket érintő települési adókat határozhat meg. A képviselő-testület határozata értelmében új adót nem vetnek ki, de a helyi adórendeletben, a vállalkozókat is érintő telekadót módosították.

Kína tovább erősíti a szellemi tulajdon védelmét

2015. 04. 30. 10:24

Április 26-án a szellemi tulajdon világnapja alkalmából Shen Changyu, a kínai szellemi tulajdonjogi hivatal vezetője kifejtette, hogy a jövőben Kína tovább erősíti a szellemi tulajdon védelmét és kezelését, ezzel ösztönözve a kreativitást a társadalomban.

Üzleti, technológiai és kutatás-fejlesztési pályázati igények az EEN-től - 17. hét

2015. 04. 23. 12:32

Az Enterprise Europe Network adatbázisába a 17. héten az alábbi, magyar partnerek jelentkezését is fogadó külföldi üzleti, technológiai és K+F pályázati együttműködési igények kerültek. Az érvényes kamarai regisztrációval rendelkező magyar vállalkozások - munkatársaink segítségével - szintén megjelentethetik nemzetközi partnerkereséseiket.

Mi lett a régi Önindítósokkal? - Herbály-Hosszú Franciska

2015. 04. 21. 13:01

A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja – a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával, a Kulturális Innovációs Kompetencia Központ Egyesülettel, a Dél-Dunántúli Idegenforgalmi NKft-vel és a Baranya Megyei Vállalkozói Központtal együttműködve indította útjára 2013-ban az Önindító munkaerő-piaci programot, amely a kreatív iparhoz, és a turizmushoz kapcsolódó jó ötletekkel rendelkező álláskeresők új vállalkozásának elindítását segítette. A projekt sikerét bizonyítja, hogy 2014-ben ismét meghirdették a programot.

Herbály-Hosszú Franciskával beszélgettünk arról, hogy az ő életére milyen hatással volt a program és hogyan indította a vállalkozását.

Franciska célja egy kávézó megnyitása volt, a helyi értékek szellemiségében.

A Hosszú Kávé, a falusi élet színesítése, a fiatal családosok összehozása mellett, lehetőséget ad a hagyományőrzésre és a kultúra, művészet megjelenésének  porondja is.

Az Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete

2015. 04. 16. 14:43

Megjelent a Kormány 1210/2015. (IV. 10.) Korm. határozata az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról, olvasható az Europe Direct Baranya Megyei Európai Információs Pont tegnapi közleményében.

Finanszírozási kisokos KKV-k számára

2015. 04. 08. 15:17

A vállalkozók gyakran teszik fel azt a kérdést, hogy konkrétan milyen támogatások állnak rendelkezésükre az Európai Unión keresztül. Az uniós források labirintusában nem könnyű eligazodni, mivel annak számos formája van: vissza nem térítendő támogatások, hitelek és garanciák, vagy akár a közbeszerzésben való részvétel. Alábbi összefoglalónk tömör áttekintést nyújt az uniós források típusairól, úttörő pályázati lehetőségekről, és összegzi azokat a hasznos tájékoztató oldalakat, amelyeken keresztül gyakorlati információkhoz juthatnak az érdeklődők a különböző támogatási formákkal kapcsolatban.

A tanulószerződéseket kötő vállalatok profilja

2015. 04. 08. 08:45

Már 50 ezer olyan diák van Magyarországon, aki valamilyen vállalatnál tanulószerződéssel vesz részt a gyakorlati képzésben.

Összevont Testületi Ülés a LAFARGE Cement Magyarország Kft. vendégeként

2015. 04. 03. 10:23

Az Innovációs Bizottság, a Kisvállalkozási Bizottság, az Ipari Tagozat elnökségének és a Közszolgáltató Tagozat elnökségének összevont testületi ülésére került sor április 2-án Királyegyházán, az önkéntes kamarai tag LAFARGE Cement Magyarország Kft. székhelyén.

Konjunktúra felmérés 2015. április - Számítunk véleményére!

2015. 04. 01. 13:12

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft. (MKIK GVI) 1998 óta évente kétszer rendszeresen felméri a magyar vállalkozások üzleti helyzetét és várakozásait. A vizsgálatban alkalmanként 2 500 - 3000 kis-, közepes- és nagy magyarországi cég vesz részt.

Számítunk véleményére, hogy minél pontosabb előrejelzést adhassunk a magyar gazdaság kilátásaira vonatkozóan!

Öko kályhák, pályázatírás

2015. 04. 01. 09:05

Tovább bővül a baranyai üzleti közösség. A Max Blank Hungária Kft. és az EU-Winner Consulting Kft. is már a megye fejlődéséért dolgozik.

Mi lett a régi Önindítósokkal? – Somogyi Éva

2015. 03. 26. 13:10

A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja – a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával, a Kulturális Innovációs Kompetencia Központ Egyesülettel, a Dél-Dunántúli Idegenforgalmi NKft-vel és a Baranya Megyei Vállalkozói Központtal együttműködve indította útjára 2013-ban az Önindító munkaerő-piaci programot, amely a kreatív iparhoz, és a turizmushoz kapcsolódó jó ötletekkel rendelkező álláskeresők új vállalkozásának elindítását segítette. A projekt sikerét bizonyítja, hogy 2014-ben ismét meghirdették a programot.

Ön mit kérne ezek közül a kamarától? ...az innováció területén

2015. 03. 12. 13:22

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara törekszik arra, hogy a regisztrált vállalkozások, de különösen az önkéntes kereskedelmi és iparkamarai tagok számára hasznos információkat adjon, és igényes szolgáltatásokat nyújtson. A Kisvállalkozási Bizottság késztetésére az innovációs osztály elkészítette a Kamarai Innovációs Szolgáltatási Portfóliót.

Fejtse ki véleményét az Enterprise Europe Network szolgáltatásaival kapcsolatban

2015. 03. 11. 15:16

Az Európai Bizottság szeretné felmérni az Enterprise Europe Network működésének hatékonyságát. Mondja el véleményét a Hálózat által nyújtott szolgáltatásokról, hogy minél inkább az Ön igényeinek megfelelően alakíthassuk azokat. A kérdőív kitöltése anonim. Köszönjük a közreműködését.

Számlázóprogramokkal kapcsolatos újabb változások

2015. 03. 11. 08:41

2016. január elsejétől csak olyan számlázó programot lehet majd használni, mely rendelkezik „adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás” funkcióval.

Lehet, hogy az idén már kapcsoltnak minősülnek a cégei?

2015. 03. 04. 09:44

2015-től a korábbinál több vállalkozásnak kell majd transzferár nyilvántartást vezetni, mivel az új szabályok szerint már a vezetőség személyi átfedése is elegendő lehet ahhoz, hogy kapcsolt vállalkozásnak minősüljenek a cégek.

A vállalkozásindítás költségei az EU-ban

2015. 02. 28. 21:04

Az Európai Bizottság frissített adatokat tett közzé arról, hogy mennyi időbe és pénzbe kerül egy új vállalkozás beindítása az Európai Unió tagállamaiban. Általánosságban elmondható, hogy az EU-ban 2014-ben csökkent a vállalkozásalapításhoz szükséges idő és anyagi befektetés

Környezetvédelmi fórum a kamarában

2015. 02. 27. 12:39

Átfogó ismeretekkel lett gazdagabb az a vállalkozó, aki részt vett  február 26-án a Pécsi Kereskedelmi Központban, a kamara által szervezett környezetvédelmi fórumon, melynek témája az új környezetvédelmi adatszolgáltatási rendszer bemutatása és a hulladékgazdálkodási jogszabályváltozások ismertetése volt.

Enterprise +, avagy hogyan indíts sikeres vállalkozást fiatalon

2015. 02. 24. 13:13

Az Indító – a vállalkozói tehetség profilvizsgálata (Enterprise+) projekt célja, hogy fiatal 15 és 25 közötti fiatalokat készítsen fel a vállalkozói létre, a gazdasági, financiális, szervezeti kérdéseket fókuszba hozva, a vállalkozói lét buktatóit bemutatva.

Az egyablakos ügyintézések (PSC) tesztelése

2015. 02. 19. 10:53

Az Eurochambres megkezdte az egyablakos ügyintézési pontok (Point of Single Contacts/PSCs) tesztelésére irányuló projektjét (Mystery Shoppers Excercice).

Jövő héttől Busójárás

2015. 02. 06. 11:41

Idén február 12.-e és 17. között kerül megrendezésre a Mohácsi Busójárás. Az árusítani szándékozó kézművesek, vállalkozók számára tavaly szeptemberben kiírt pályázatokat, már október elején helyhiány miatt nem tudták befogadni.

A duális felsőoktatási képzésről

2015. 01. 23. 13:24

2015 szeptemberétől öt képzési területen (műszaki, informatika, agrár, természettudomány és gazdaságtudományok) indulnak el a duális képzési formájú felsőoktatási szakok.

Önindító és fiatal vállalkozók kooperációja

2015. 01. 23. 09:40

A kamara önkéntes tagja, a Hungarian Artroom és az Önindító munkaügyi projekt fiatal vállalkozása, a Dobozka Manufaktúra együttműködésének egyik gyümölcse az Esküvő Classic Magazin "Nemes Elegancia" inspirációs anyagának egyik dekorja.

Ön tudja, hogy mi a meghívási képesség?

2015. 01. 23. 09:27

Minden értékesítéssel foglalkozó vállalkozás tisztában van azzal, hogy a kapcsolatteremtő, azaz meghívó képességen keresztül sokszorozódhat meg az eladása.

Tudta Ön, hogy Ön vagy Csapata könnyedén szert tehet hatékonyabb meghívási képességre? Nem kell ehhez mást tenni, mint jelentkezni a Meghívásguru egy napos képzésére!

Közeleg a kötelező felülvizsgálat határideje

2015. 01. 21. 15:16

A pénztárgépeket a jogszabály szerint minden évben felül kell vizsgálni, közeleg az elsőként bekötött online kasszák éves, kötelező felülvizsgálatának határideje.

Így őrizze meg iratait, ha vállalkozó!

2015. 01. 20. 11:22

Meddig őrizzék meg az iratokat a vállalkozók? Jobb, ha megkérdezik a könyvelőjüket, mielőtt selejtezni kezdenek.

Külgazdasági Szerződések – „felvértezve”

2015. 01. 20. 09:45

2015. január 14-én komoly témával, a külgazdasági szerződésekkel folytatódott a Ready for EXport képzési sorozat. 

Az Európai Bizottság gazdasági prioritásai 2015-ben

2015. 01. 16. 11:27

Az Európai Bizottság minden évben új munkaprogramot ad ki, amelyben meghatározza az előtte álló év stratégiai kezdeményezéseit. Célja, hogy mind az Európai Unió intézményei, mind az érdekelt felek számára elérhetővé tegye az Európai Bizottság adott évi szakpolitikai irányvonalait, jogalkotási és nem jogalkotási kezdeményezéseinek indikatív listáját.

Információ pályázatokról

2015. 01. 16. 11:15

Az európai uniós pályázati kiírásokkal, projektekkel kapcsolatban kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők, a legutóbb megnyílt ügyfélszolgálati irodában.

Fejlesztések több ágazatban

2015. 01. 09. 11:50

A 2015-ös évvel kapcsolatos várható fejlesztéseket, terveket ismertette Mohács Város polgármestere, évindító beszédében.

EVLIA - lezárult, de nincs vége

2014. 12. 15. 10:15

Lezárult a kis- és középvállalkozások (KKV-k) szellemi eszközeinek financiális forrásokhoz jutását vizsgáló, két éve tartó EVLIA projekt. Magyarországról a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és a Pécsi Tudományegyetem vett részt annak a nagy ívű tervnek a megvalósításában, melyet 9 ország tűzött ki magának 2012-ben.

Az elektronikus számláról

2014. 12. 15. 09:25

Az elektronikus bizonylatok története immár 10 éves múltra tekint vissza, így kialakultak azon alapkövetelmények, melyeket bármely elektronikus vagy félelektronikus bizonylat esetében alkalmazni kell.

Kiemelt munkaügyi ellenőrzések 2015-ben

2014. 12. 11. 10:03

A munkaügyi hivatal kiemelten ellenőrzi jövőre a munkaerő-kölcsönzéssel és a szabadsággal kapcsolatos szabályok betartását.

MKIK innovációs konferencia és képzés Pécsett

2014. 12. 03. 09:55

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) december 2-4. között innovációs konferenciát és munkamegbeszélést tart Pécsett, melyen részt vesznek az MKIK Innovációs Kollégiumának tagjai és a területi kereskedelmi és iparkamarák innovációs munkatársai is. A feladat decentralizált: a pécsi kamara is húzza azt a szekeret, amelyet minden területi kamara is - képessége és ereje függvényében - húz. Nincsenek potyautasok. A reálgazdaság érdekében történik a kamarai innovációs rendszer folyamatos fejlesztése.

Bővítés előtt a mohácsi térfigyelő-hálózat

2014. 11. 28. 11:25

Cégek telephelyei, vendéglátó-egységek üzletei nagyobb biztonságban lehetnek, ha hozzájárulnak a térfigyelő hálózat működtetésének költségeihez.

A Duna gazdasági hasznosításáról

2014. 11. 14. 11:23

A város és a térség vállalkozóitól beérkezett problémákat figyelembe véve alakította ki jövő évi program és feladattervét ülésén a kamara Mohácsi elnöksége.

Gazdasági versenyügyi tanácsadó iroda - ingyenes szakértői tanácsadás vállalkozásoknak

2014. 11. 12. 15:12

2014 áprilisától 5 irodából álló hálózat fogadja és válaszolja meg a vállalkozások és fogyasztók versenypolitikai, versenyjogi és a tudatos fogyasztói döntéshozatallal kapcsolatos megkereséseit postai úton, személyesen, telefonon és elektronikus úton is. A tanácsadó irodákat civil szervezet, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) működteti.

Mi, mennyi?

2014. 11. 07. 11:36

A vállalkozások számára rendelkezésre álló források, illetve a mulasztás esetén kiszabható bírságok tekintetében adtak e kérdésre is választ a Mohácson megrendezett kamarai rendezvényen a NAV, a Széchenyi Programiroda Kft., a Munkavédelmi Felügyelőség valamint a kamara szakemberei.

Jövő évi tervek

2014. 10. 31. 11:47

A vállalkozók ez évi munkájának elismeréséről, a gazdálkodó szervezetek munkáját segítő 2015 évi programokról, Duna városi szakaszának hasznosításáról is esett szó többek között a PBKIK Mohácsi Elnökségének legutóbbi ülésén.

Kisvállalkozások adóoptimalizálása

2014. 10. 21. 11:11

Sok kisvállalkozás úgy kíván enyhíteni adóterhein, hogy költségként számol el jó néhány, tevékenységéhez egyébként nem kapcsolható beszerzést. Cikkünkben áttekintheti, milyen eszközök, berendezések beszerzését ne számolja el e célból. 

Félidőben az InnoWeit projekt – ezek az első eredmények

2014. 10. 08. 09:37

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara munkatársai német, bolgár, görög, litván, és spanyol partnereikkel azt vizsgálják az “InnoWeit – az innovációtól az élethosszig tartó tanulás” nevet viselő projektben, hogy a vállalkozások miként tudják a lehető legjobban kiaknázni innovációs képességeiket. Az EU “Lifelong Learning Programme - Leonardo Da Vinci” alprogramja által társfinanszírozott projekt 2013. októberében indult és most tart a félidőnél. Éppen ezért érdemes megnézni az eddigi magyar eredményeket is.

KKV-k - mindig készen kell lenni a gyors irányváltásokra - FELICITY Kft.

2014. 10. 07. 11:12

"Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés; vasáru-, festék-, üveg-kiskereskedelem és fémmegmunkálás." Ha valaki rákeresett a FELICITY Kft. adataira, ezeket a tevékenységeket találta. A mindig nyugodt Varga Mónika ügyvezető most merőben más irányba váltott.

- A kisvállalkozói lét nem egyszerű, főleg a mai világban nem az. Mindig jöhet valami, ami romba dönti az addig felépített dolgokat. Sokszor szembesültem azzal, hogy a rengeteg robotolás után nem a jól végzett munka örömét élveztem, csak a fáradtságot, nyűglődést. Női főnöknek lenni építőipari jellegű területen sosem tartozott a legegyszerűbb dolgok közé...

Konjunktúra felmérés 2014. október - Minden vélemény számít!

2014. 10. 07. 10:13

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft. (MKIK GVI) 1998 óta évente kétszer rendszeresen felméri a magyar vállalkozások üzleti helyzetét és várakozásait. A területi felmérés különös jelentőségű, hiszen a 2014 tavaszi felmérés alapján Baranya megye néhány mutatót tekintve pozitív elmozdulást jelzett.

Vajon történt változás az elmúlt fél évben? Hogyan változott a vállalkozások helyzete? Javultak a vállalkozási feltételek és kilátások? Az online kérdőív kitöltésével minden baranyai vállalkozás hozzájárulhat a megyei vélemény kialakításához. 

 

Ha keresünk, találunk! - Tegye cégét láthatóvá nemzetközi partnerkereső adatbázisunkban

2014. 10. 03. 09:32

Az Európai KKV hét keretében első alkalommal szervezett egyedülálló képzést az Enterprise Europe Network hálózat pécsi irodája. Az Európai Bizottság által koordinált kampány a vállalkozói formát népszerűsíti. Tájékoztatja az érdekelteket, hogy az Európai Unió, valamint a tagállami, a regionális és a helyi hatóságok hogyan támogatják a mikro-, a kis- és a középvállalkozásokat. Célja továbbá, hogy elismerést biztosítson a vállalkozóknak, amiért hozzájárulnak Európa jólétéhez, munkahelyeihez, innovációs tevékenységeihez és versenyképességéhez  

Bővítené cégprofilját osztrák termékek hazai képviseletével?

2014. 10. 01. 14:54

Az Osztrák Nagykövetség Kereskedelmi Osztálya kereskedelmi kooperációs találkozót szervez, melyen különböző üzletágakban tevékenykedő osztrák cégek vesznek részt. Az osztrák vállalatok magyarországi piaci kapcsolataik kiépítése céljából hazai forgalmazó-együttműködő (bizonyos termékek esetében telepítő) partnert keresnek termékeik hazai képviseletére. 

Turizmus a Duna mentén

2014. 09. 26. 10:13

A Duna-menti turisztikában érdekelt vállalkozások vezetői találkoztak, szerdán a Busóudvar rendezvénytermében, a terület egységes turisztikai kínálat feltérképezésének, értékesítésének érdekében.

Busó minden mennyiségben

2014. 09. 22. 10:37

A megye vállalkozásai ezúttal Mohácson a Busóudvarban megrendezett Dunaparti Busóparti kamarai rendezvényen találkoztak és szórakoztak.

Mérföldkő a baranyai-brit gazdasági kapcsolatokban

2014. 09. 18. 10:38

Jonathan Knott brit nagykövet 2014. szeptember 16-17-én Pécsre látogatott. A kétnapos, főként kereskedelmi témájú program keretében a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarában brit üzleti és befektetési lehetőségekről tartott tájékoztatást.

Milyen formában vállalkozzunk?

2014. 09. 17. 09:18

Sokakat érdekel ez a kérdés és szeretnének minél több információt beszerezni a témáról. Milyen vállalkozási formát válasszak most induló tevékenységemhez? Az összehasonlításuk nagyon nehezen valósítható meg, mert a különböző adózási formák elemei eltérőek.

Ki jogosult a házipénztár vezetésére?

2014. 09. 09. 10:40

Milyen előírásokat kell betartani a házipénztár vezetésénél?

IV. Villányi Prémium Bormustra

2014. 09. 08. 12:50

Az XVIII. Európai Bordalfesztiválon rendezi meg a Villányi borvidék hagyományos borkostoló rendezvényét 18 pincészet részvételével, a Kodály központ aulájában, szeptember 27-én. A mustrán kizárólag prémium minősítésű borokkal találkozhat a közönség.

Logisztikai felmérés - a kis- és közepes méretű vállalkozások véleményét kéri a kamara

2014. 09. 04. 10:33

Problémái vannak vevői kiszolgálásával? Nem tudja a folyamatokat hatékonyan ellenőrizni? Nincsenek megbízható információ arról, mi mennyibe kerül? E problémák megoldásában a logisztika segíthet.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társasággal együttműködve készül új – a KKV szektor számára hasznos és hatékony – rendszert fejleszteni.

Az Önök igényeinek minél pontosabb meghatározásához kérjük véleményét!

Mit tegyek, ha van egy innovatív üzleti ötletem?

2014. 08. 29. 12:03

A kamara innovációs osztályán megkaphatja a választ!

Közép-Kelet Európai Gazdasági Fórum - Hessen, Németország

2014. 08. 21. 13:55

Aktuális piaci és együttműködési lehetőségek feltérképezésére szervez találkozót a hesseni Német Gazdasági és Kereskedelmi Kamara az Enterprise Europe Network hálózat közreműködésével. Célországok: Csehország – Magyarország – Lengyelország – Szlovákia és Hessen/Németország

Telephelyfejlesztésre nyertek pénzt mohácsi vállalkozók

2014. 08. 15. 11:01

A már működő kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése céljából a meglévő telephelyük fejlesztését vagy új létrehozását szolgáló támogatásra nyújthattak be pályázatot idén február végéig. Az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett DDOP projekt keretében, Mohácsról hat pályázó kapta meg, ütemezett munkáikhoz a támogatást.

Mohácsi vállalkozás kapta a kormányhivatal különdíját

2014. 08. 15. 10:54

A Baranya Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának különdíjával ismerték el a Furák Andrásné mohácsi egyéni vállalkozó munkáját a Szentlőrinci Gazdanapokon.

Önfoglalkoztatás növelése a fiatalok körében – mint lehetséges megoldás

2014. 08. 14. 13:57

Az Európai Unióban kiemelt szerephez juthat az önfoglalkoztatás növelése, ehhez azonban fejleszteni kell a vállalkozói készségeket.

No kamu! programsátor a Sziget fesztiválon (OS - A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület közleménye)

2014. 08. 13. 10:36

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület első alkalommal települ ki a Sziget fesztiválra. A No kamu! sátorban hamis tárgyak kiállítással, beszélgetésekkel, performanszokkal és nyereményjátékokkal várják a fesztiválozókat! A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Szellemitulajdon-védelmi Információs Pontként ad hírt az eseményről.

Tipikus hibák a H2020 KKV pályázatok beadása során

2014. 08. 11. 09:05

altA KKV eszköz új pályázati konstrukció, ezért az első körben nagyon sok pályázó követett el típus hibákat. Magyarországról 166 pályázóból 3 lett sikeres.

Tervezés és Fejlesztés a régióban! - a Fejlesztési ügynökség igazgatójának beszámolója

2014. 08. 01. 12:14

A fejlesztési pályázatok, illetve a vállalkozásfejlesztés alapjait építik a tervezéssel foglalkozó szakemberek. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) és a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) is 60% vállalkozásfejlesztés a kormány által deklarált cél. Ennek elérését és hatékony megvalósítását szolgálják a tervezés során a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által is koordinált KKV projektek összegyűjtése és beépítése a tervezési dokumentumokba.

InnoKenn diagnózis - első eredmények a Geochem Kft-nél

2014. 07. 29. 13:38

A kamarai tag Geochem Kft. mai formájában 2006. március 2-tól létezik. A cég dinamikusan fejlődő high-tech felszereltségű, különböző anyagok fizikai paramétereit meghatározó laboratóriummal, speciális ismeretanyaggal és ötletekkel, jelentős saját innováció tartalommal, és nagy fejlődési potenciállal rendelkező vállalkozás. Méréseikre, fejlesztéseikre főként a földtan egyes szakterületein van szükség (pl. szénhidrogén és nyersanyagkutatás, veszélyes és radioaktív hulladék elhelyezés, geotermikus energiakutatás, szén-dioxid elnyeletés, széntelepek metántartalmának kinyerése, stb).

Az uniós kkv-támogató eszköz első pályázati körében 155 kisvállalkozás jut támogatáshoz

2014. 07. 28. 15:43

Az Európai Bizottság július 24-én jelentette be a 3 milliárd euróból gazdálkodó új kkv-támogató eszköz ("SME Instrument") első pályázati eredményeit. A Horizont 2020 keretprogrammal létrejött támogatási eszköz innovatív kisvállalkozásokat segít abban, hogy ötleteiket piacképes termékekre váltsák. A pályázatból 21 ország (uniós tagállamok és a Horizont 2020 programhoz társult országok) összesen 155 kis- és középvállalkozása (kkv) jut egyenként 50.000 eurónyi forráshoz innovációs stratégiájához kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmány finanszírozására. Emellett a nyertes kkv-k egy maximum három napos üzletvezetési tréningen is részt vehetnek. Ebben az Enterprise Europe Network segít, mely hálózatnak a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara is tagja.

Halból készült innovatív termékcsalád gyártásához keresünk befektetőt

2014. 07. 23. 14:48

Gyermekbarát, édesvízben tenyésztett, szálkamentes halból készült termékcsaládjának gyártásához, forgalmazásához fejlesztéséhez keres befektetőt egy Somogy megyei vállalkozás.

Elektronikus kapcsolattartás a közigazgatási szervek és a vállalkozások számára

2014. 07. 16. 09:56

Az Európai Bizottság javaslatot fogadott el egy olyan új program létrehozására, amelynek segítségével a tagállamok modernizálni tudják közigazgatási szerveiket, továbbá tagállami és európai szinten egyaránt képesek lesznek interoperábilis digitális szolgáltatások biztosítására.

InnoKenn diagnózis - első eredmények a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúránál

2014. 07. 14. 09:30

„A Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. (POM) többségi tulajdonosa, Budavári Attila 12 éves volt, amikor elhatározta, hogy orgonaépítő lesz. Dédapja, ükapja is orgonaépítéssel foglalkozott Angster József híres pécsi műhelyében, és rajtuk kívül még 5 felmenője is.” - honlapjukon így kezdődnek a neves céget bemutató sorok.

Tanulás, küzdelem, áldozatok, hit, kezdeti sikerek, mérföldkövek… egy nagy ugrás az időben, és máris a ma már több mint 40 főt foglalkoztató, Európa-szerte elismert vállalkozásnál vagyunk, ahol Dobay Balázs ügyvezetői tanácsadó fogad bennünket.

Vállalkozások demográfiája, 2012

2014. 07. 09. 09:07

altTudta, hogy a Dunántúlon 1000 lakosra 60 vállalkozás jut? Az új vállalkozások közel fele Közép-Dunántúlon található, a 2007-ben indított 61 ezer vállalkozás 38%-a működött 2012-ben. További összehasonlító adatok is megtalálhatók a KSH letölthető kiadványában.

Olaszországé a főszerep a következő hat hónapban - fókuszban a versenyképesség

2014. 07. 08. 14:50

Olaszország 2014. július 1-je és december 31-e között tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztjét, 1957-es uniós csatlakozásuk óta immár tizenkettedik alkalommal, utoljára 2003-ban. Az olasz elnökségnek nincs könnyű feladata, mert az új Európai Parlament és az új Európai Bizottság felállítása megnehezíti a jogalkotási ciklus gördülékeny menetét.

Támogatás a fogyatékkal élő álláskeresőknek

2014. 07. 08. 11:01

A lakóhely már önmagában eldönti a fogyatékkal élők elhelyezkedésének esélyeit. Mindez annak a 230 interjúnak az egyik legfontosabb tanulsága, amelyet egy nemrég zárult országos szakmai program résztvevőivel készítettek.

Ingyenes borászati üzembemutatók, előadások Villányban a környezettudatosság jegyében

2014. 07. 07. 10:50

A Villány-Siklósi Borút Egyesület 2014 július-augusztus hónapokban, összesen 8 alkalommal szervez üzembemutatókat, képzéseket a Gödöllői Agrártudomány Egyetemmel közösen, NAKVI támogatással a Bock-, Gere Attila- és Tiffán's Pincészeteknél.

Egyéni vállalkozás szüneteltetése ügyfélkapun keresztül

2014. 07. 01. 10:21

A vállalkozás szüneteltetésének idejére igen szigorú szabályok vonatkoznak.

Új piaci lehetőségek

2014. 06. 20. 11:59

A horvátországi céglapítás lehetőségeiről, a baranyai háromszögben kiaknázható EU-s támogatásokról tartott tájékoztatót, a horvátországi Privilegium j.d.do.o.(egyszerűsített kft.) ügyvezetője Mohácson, a Duna Irodaházban.

Üzleti partnerként és turistaként egyaránt várja Önt Malajzia

2014. 06. 17. 15:51

Malajzia a BRIC országokat követve áll a feltörekvő piacok sorában, és a hatodik hely illeti meg, ha arról van szó mennyire egyszerű ott az üzletkötés. 2012-ben a világ tízedik legvonzóbb turisztikai célországává választották.

Javuló eredmények és bizonytalanság jellemzi Baranya gazdaságát

2014. 06. 17. 11:23

Az áprilisi konjunktúra felmérés szerint Baranya megyében az összetett konjunktúramutató 15,5 %-ponttal javult a tavaly őszi eredményhez képest. Tekintettel arra, hogy az elmúlt évben tavasszal és ősszel egyaránt 8 pontos javulásról adhattunk számot, már komoly fordulatról beszélhetünk. A helyzet azonban nem ilyen egyértelmű. Az összetett mutató értéke már pozitív, azonban még mindig elmaradt a 2010-es szinttől. Rontja az összképet az is, hogy több részmutató értéke ősz óta romlott, illetve kritikusan alacsony.

Nyitás az Európai Unión kívüli piacok felé - Uniós támogatási eszközök a KKV-k részére

2014. 05. 28. 08:40

A gyorsan fejlődő harmadik országok felvevőpiacai felbecsülhetetlen üzleti lehetőséget jelentenek az európai cégek számára, és mégis, az európai KKV-k csupán 13 százaléka exportál Európán kívüli piacokra.

Növekedés - rendhagyó módon

2014. 05. 27. 12:22

altKamaránk rendszeresen ad tájékoztatást a startup (gyorsan növekvő) vállalkozásokkal kapcsolatos hírekről, megoldásokról. Ezúttal egy a növekedést rendhagyó módon segítő írásra hívjuk fel a figyelmet.

Árvíz Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában - segítségkérés az érintett területekről

2014. 05. 20. 11:01

A Szerb Kereskedelmi és Iparkamara valamint Bosznia-Hercegovina Külkereskedelmi Kamarájának elnöke a két országban a nagy esőzések miatt kialakult súlyos árvízhelyzetről tájékoztatta kamaránkat, egyben kérik a magyar szervezetek, vállalkozások segítségét.

Céhzászlós felvonulás Mohácson

2014. 05. 16. 09:37

Május 17-18-án rendezik meg a városban a Nepomuki Szent János Ünnepet. A vizenjárók védőszentjéről elnevezett rendezvényen már hagyománnyá vált, a céhzászlós felvonulás.

Telephely kedvezménnyel Mohácson

2014. 04. 30. 14:40

Több vállalkozás számára nyílt meg a lehetőség Mohácson: kedvezményes feltételekkel bérelhet műhelyt, irodát.

Fókuszban a Turizmus

2014. 04. 30. 11:28

Minden hó végén tart testületi ülést a Siklósi városi elnökség, ezért ez nem történt másképp ebben a hónapban.

Önindítósok az idei Pécs Expon

2014. 04. 25. 10:13

Bár lezárult az Önindító program, - melyben a kamara együttműködve a KIKK Egyesülettel, a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjával, a Baranya Megyei Vállalkozói Központtal és a Magyar Turizmus Zrt. Dél-dunántúli RM Igazgatóságával -  20 kreatív ipari pályázót segített elindulni a vállalkozóvá válás útján, a kamara továbbra is támogatja a mikro vállalkozásokat.

Egyszerűbbé válik a pályázati rendszer

2014. 04. 15. 19:34

 

 

 

A 2014-2020-as tervezési-fejlesztési időszak pénzügyi forrásainak felosztásáról, pályázati rendszer átalakulásáról tartott tájékozatót Dr. Madár Péter egyetemi docens a kamara mohácsi elnökségének április 15-i rendezvényén.

 

 

 

Robotok és bajor perec

2014. 04. 11. 14:49

Az internet elterjedése, a gazdasági válság hatásai a vásárok jelentőségét érezhetően visszaszorították.  Kevesebb a kiállító és csökken a látogatók száma is. Sokan költséghatékonyabbnak és gyorsabbnak találják a kommunikáció és az üzletkötés egyéb formáit.

Simonyi Növekedési Program - Újabb kerekasztal beszélgetés export témakörben

2014. 04. 11. 14:45

„Újszerű megközelítés” – talán így lehetne jellemezni azt a találkozót, ahol április 10-én a figyelem középpontjában 8 kezdő exportőr állt.

Adó-és járulékmentesen adható az 5 millió forint munkáltatói lakáscélú támogatás!

2014. 04. 10. 10:14

Megjelent és néhány napon belül már hatályba is lépett az a miniszteri rendelet, amely szerint a cégek adó- és járulékmentesen adhatnak pénzt dolgozóiknak lakáshitel törlesztésre, lakásvásárlásra vagy felújításra, ötévente.

EVLIA – A kifejlesztett módszertan

2014. 04. 09. 09:36

A Pécsi Tudományegyetem koordinálta azt a munkacsomagot, ami kifejlesztette a szellemi termékek értékelésére alkalmazható módszertant. Most röviden ismertetjük, mi is pontosan ez!

Vállalkozói fejlesztések a Siklós-Sellyei térségben

2014. 03. 27. 11:27

A vállalkozók céljainak megvalósítása érdekében a Kamara tájékoztató fórumot tartott Harkányban, a Thermál Hotelben, március 20-án.

Mire elég 15 másodperc?

2014. 03. 26. 11:32

Szinte mindenre – amennyiben az első benyomásról van szó. Egy technika segítségével, minden vállalkozó összeállíthat egy olyan rövid bemutatkozót a vállalkozásáról, ötletéről, amellyel hatékonyan felkeltheti az emberek figyelmét rövid, személyes találkozók alkalmával.

"Önindító" programzáró

2014. 03. 20. 16:07

Az "Önindító” elnevezésű munkaerő-piaci projekt a kamara, a KIKK Egyesület, a Dél-Dunántúli Idegenforgalmi NKft. és a Baranya Megyei Vállalkozói Központ közös programja volt, amely a Baranya Megyei Kormányhivatal támogatásával valósult meg. A programzáró konferecia 2014. árcius 26-án lesz, ahol bemutatják a projekt eredményeit, tapasztalait.

Egyedülálló lehetőség a hazai vállalkozások előtt

2014. 03. 19. 15:51

A Magyar Nemzeti Kereskedőház a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve országos export-tanácsadási roadshow-t indított. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és az Enterprise Europe Network pécsi irodája által, Pécsett szervezett fórumon a magyar vállalkozások első kézből kaphattak információkat a külpiacokról, az export nyújtotta lehetőségekről, sőt személyes konzultációra is lehetőség nyílt.

Energia beszerzés közvetlenül a piacról

2014. 03. 12. 12:42

A több éves sikeres együttműködésnek köszönhetően  a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és a Sourcing Hungary Kft. folyamatosan keresi fel a siklós-sellyei térség vállalkozóit és az önkormányzatokat, és tart tájékoztatást a csoportos és egyedi energia beszerzés lehetőségeiről, előnyeiről.

Tevékenységét szüneteltető EV járulékfizetési kötelezettsége

2014. 03. 04. 09:53

A tevékenységét szüneteltető egyéni vállalkozó az ügyfélkapun keresztül köteles bejelenti  a szüneteltetést, így a biztosítási jogviszonya is szünetel, ezért a szünetelés időtartama alatt egyéni vállalkozóként  járulékfizetési kötelezettsége nincs – nem lesz biztosított.

Nyilvános konzultáció a turizmus területén

2014. 02. 24. 15:39

Az Európai Bizottság a közelmúltban két turizmust érintő témában kezdeményezett nyilvános konzultációt.

Erélyes fellépés a nemzetközi áfacsalás ellen

2014. 02. 24. 15:19

Az áfa - az árukra és szolgáltatásokra kivetett forgalmi adó – az államháztartások egyik legjelentősebb adóbevételi forrása: az Európai Unió országainak évente több mint 700 milliárd euró bevétele származik ebből az adónemből.

Elnökséget választott és megfogalmazta éves tervét a bányászklaszter

2014. 02. 14. 10:51

Másfél hónappal az alapító okirat aláírása után, megtartotta első taggyűlését a Mecseki Bányászati Klaszter.

 

Legfrissebb üzleti partnerségi ajánlataink Angliából

2014. 02. 11. 11:13

Az Enterprise Europe Network birminghami irodája összegyűjtötte ez évi legfrissebb ajánlatait, melyek angol nyelven a csatolt mellékletben találhatóak.

Európai vállalkozói régió 2015

2014. 02. 04. 15:09

A Régiók Bizottsága meghirdette az„Európai vállalkozói régió (EVR) 2015” díjat, amellyel azokat a városokat és régiókat kívánják jutalmazni, melyek kiemelkedően előretekintő jövőképpel rendelkeznek Európában. A pályázatot, amelyre 2014. március 31-ig várják a jelentkezéseket, ötödik alkalommal Luc Vanden Brande, a Flandria–Európa kapcsolattartó ügynökség elnöke nyitotta meg az európai kkv-k vilniusi közgyűlése alkalmával.

6 %-kal csökkent a cégalapítások száma

2014. 01. 31. 11:05

2011-ben és 2012-ben is több új vállalkozást alapítottak, mint 2013-ban, amikor összesen 31 811 cég kezdte meg a működését Magyarországon.

KKV Évkönyv 2013. - kérdőíves felmérés

2014. 01. 14. 11:23

Szerkessze Ön is a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. évkönyvét, amely a KKV-k 2013. évi helyzetét hivatott bemutatni.

Együttműködik a kamara és a műszaki kar a képzési igények azonosításában

2014. 01. 13. 15:51

altA gazdasági szereplők és az ipar részéről természetes elvárás, hogy munkaerőpiaci igényeiknek megfelelő képzések rendszere álljon rendelkezésre: középfoktól az egyetemi képzésekig.

A kamara 2013 tavaszán kezdte meg a PTE Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karral a képzési együttműködést. Azóta 4 szakmai fórumot megszervezve támogatjuk az egyetemet, az ipari igényeket azonosítva, a képzési rendszer frissítésében, naprakész szervezésében.

Design újra – Ékszerek kerékpár külsőből

2014. 01. 07. 14:32

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Osztálya folyamatosan tudósít a hazai formatervezésben elért kiemelkedő teljesítményről, eredményekről.

Kamaránk hisz benne, hogy nagyobb üzleti sikereket érhet el az a vállalkozás, amely megfelelően integrálja működésébe a designt. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a hazai design sikerekre, rámutatva arra, hogy a design alkalmazása nem egy felesleges tevékenység, hanem fontos értéknövelő tényező.

Kiszélesítette a Növekedési Hitelprogramot a jegybank

2014. 01. 06. 14:30

Az év elejétől még többen hozzájuthatnak a Magyar Nemzeti Bank növekedési hiteléhez, mivel módosultak a hitelprogram (NHP) feltételei. Ez évtől az őstermelők, a családi gazdálkodók és az ingatlanok bérbeadásával foglalkozó cégek is hozzájuthatnak a Növekedési Hitelprogramhoz. A maximálisan felvehető hitelösszeg 10 milliárd forintra nő, és a finanszírozásba beszállhatnak a lízingcégek is.

A felszámolás után a tartozás megmarad!

2014. 01. 02. 11:34

A fizetésképtelenné váló és az adóhátralékot felhalmozó gazdálkodó szervezetek felszámolási eljárásának végén a bíróság a társaságot megszűntnek nyilvánítja és törli a cégjegyzékből. Ez azonban nem jelenti a felhalmozott tartozások törlését – hívja fel a figyelmet a NAV.

Szijjártó Péter bemutatta a világ legnagyobb és az EU egyetlen vállalkozásfejlesztési hálózatának magyarországi KKV követeit

2013. 12. 12. 09:41

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár december 10-én mutatta be az Enterprise Europe Network magyarországi konzorciuma által életre hívott EEN követi programot.

Továbbra is a válságjelek dominálnak Baranya megye gazdaságában

2013. 12. 07. 10:50

Az őszi konjunktúra felmérés alapján készült elemzés szerint az összetett konjunktúramutató közel 8 %-ponttal javult a tavaszi eredményhez képest. Tekintettel arra, hogy tavasszal hasonló nagyságrendű javulásról adhattunk számot, ezt a változást akár fordulatnak is tekinthetnénk. A helyzet azonban nem ilyen egyértelmű. Az összetett mutató értéke továbbra is negatív, és elmaradt a 2008-as illetve a 2010-es szinttől. Rontja az összképet az is, hogy több részmutató értéke tavasz óta romlott.

Marketing EXTRÁKKAL

2013. 12. 05. 13:51

Az idei Export tréning záró konferenciájának keretében a kamara Marketing klub tagjainak és az EXTRA 2013 (EXport TRAining) résztvevőinek dr. Jarjabka Ákos projektmarketing témában tartott előadást. Ezt követően a tréning résztvevői megkapták - jól megérdemelt - elismerő oklevelüket a 60 órás képzés sikeres elvégzéséért. Az eredmények idén is magukért beszélnek:

Uniós pályázat a web- és mobil alapú vállalkozások fejlődéséhez

2013. 12. 02. 12:45

Megyénkben számos informatikai vállaltalkozást és klasztert is érdekelhet a hír: 2013. december  11-én  nyitja  meg  az  Európai  Bizottság  Digitális  Főigazgatósága  a  „Web  Entrepreneurship Challenge” elnevezésű pályázatot.

Mit kell tenni a régi pénztárgéppel?

2013. 11. 26. 10:43

A 2013. augusztus 31-e, illetve 2013. december 31-e után már nem használható pénztárgépek esetében az üzemeltető választhat, hogy a pénztárgépet a használatból kivonja, vagy a szerviz közreműködésével selejtez.

A 8470 vámtarifaszám alá tartozó, a továbbiakban a jogszabály rendelkezései alapján rendeltetésszerűen nem használható pénztárgépek vonatkozásában mind az üzemeltető, mind a gyártó, a forgalmazó kötelezettségeit a selejtezésre, az adómemória megőrzésére a fogyasztótól történő kötelező átvétel szabályaira vonatkozóan jogszabályok határozzák meg.

A „Women! Let's Do Business Online!”, „Hölgyek! Üzleteljünk interneten!”

2013. 11. 21. 11:03

A Siklósi Vállakozók Egyesületének  nyitó rendezvénye lesz  a  Magyarország  –  Horvátország  IPA  Határon
Átnyúló Együttműködési Program 2007-13 keretében megvalósuló projektről, amely elő kívánja segíteni elsősorban a hölgyek boldogulását az internet adta lehetőségek kiaknázásával.

Határtalan kreativitás

2013. 11. 13. 15:13

Várakozáson felüli sikereket hozott az Enterprise Europe Network pécsi irodájának „nagykövete” által szervezett horvátországi kreatívipari üzletember találkozó. A horvát és magyar vállalkozók bemutatkozása után nagyon gyorsan körvonalazódtak a további együttműködés területei.

Kft-ből Bt? Jöhet a tömeges átalakulás!

2013. 11. 13. 08:18

A következő hónapokban-években bizonyára sok kft átalakul bt-vé, ha nem tudják előteremteni az új Ptk. által előírt legalább 3 millió forintos törzstőkét.

A gazdasági társaságokról szóló törvény (Gt.) szabályaiból kiindulva gyakorlatilag úgy is fogalmazhatnánk, hogy átalakulásnál mindent úgy kell csinálnunk, ahogyan a cég alapításakor. A Gt. fel is sorolja azt, hogy miben kell döntenie az átalakuláskor a társaság közgyűlésének, taggyűlésének – lényegében mindazokban, amikben egyébként egy társaság megalapításakor döntöttek. Átalakulás esetén azonban nincs előtársasági időszak, az átalakulás napja majd az lesz, amikor ténylegesen megszűnik a jogelőd és az azt követő naptól tevékenykedhet a jogutód.

Startup vállalkozások: a munkaerőpiaci fellendülés zálogai

2013. 11. 13. 08:12

Kamaránk igyekszik folyamatos tájékoztatást adni a startup (fiatal, feltörekvő) cégek jellemzőiről, lehetőségeiről. Ezúttal a vállalkozások munkaerőpiacra gyakorolt hatását bemutató OECD tanulmányra hívjuk fel a figyelmet.

Társasági formaváltás? Hogyan?

2013. 11. 12. 15:20

Főszabály szerint a gazdasági társaság más gazdasági társasággá való átalakulása során a gazdasági társaság alapítására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni és az egyes társasági formák szabályainál megfogalmazott átalakulási előírásait is.

A jogutód gazdasági társaság cégbejegyzéséig, illetve az átalakulás gazdasági társaság által megjelölt időpontjáig a gazdasági társaság a bejegyzett társasági formájában folytatja tevékenységét.
Az átalakulás során olyan társasági formát kell választani, amely esetében legalább a törvény által az adott társasági formára előírt legkisebb mértékű, vagy - ilyen törvényi előírás hiányában - a társaság által meghatározott jegyzett tőke követelményének a gazdasági társaság az átalakulással eleget tud tenni.

Energiát kevesebbért a KKV-k számára is – a kamara segítségével

2013. 11. 08. 15:57

A kamara mindig igyekszik megkeresni a legjobb megoldásokat tagjai részére. Így van ez az energia-beszerzések területén is, ahol szakértő tanácsadó segítségével segíti elő a földgáz- és villamos energia fogyasztásért fizetendő költségek csökkentését a KKV-k, közintézmények számára is. E csoportok az ipari méretekben kicsinek számító mennyiség miatt elesnének az energiakereskedők tenderszerű megversenyeztetésétől, a Kamarai Energia Beszerzési Közösség segítségével azonban jelentős költségmegtakarítást érhetnek el. A Közösség tanácsadója a független beszerzési szakértő Sourcing Hungary Kft. Bizalomébresztésként álljon alább néhány adat a cég eddigi működéséből.

Egy tanács mindig jól jön - Ingyenes pénzügyi tanácsadás a kamarában, Pécsett és Komlón

2013. 11. 08. 09:17

November 7-én a kamara lehetőséget biztosított a baranyai vállalkozások számára, hogy részt vegyenek egy ingyenes pénzügyi tanácsadáson.

Egységes és egyszerű héabevallás a vállalkozások számára

2013. 11. 07. 13:28

Az Európai Bizottság előterjesztette az új, egységes héabevallásra vonatkozó javaslatát. A jogszabály-javaslat értelmében a vállalkozásoknak héabevallásuk benyújtásakor egységes előírásoknak kellene eleget tenniük, függetlenül attól, hogy bevallásukat melyik tagállamban nyújtják be.

Speciális adóalanyiság - sorozatjelleggel történő ingatlanértékesítésnél

2013. 11. 07. 08:24

A fenti hivatkozás értelmében a magánszemély nem alanya az áfának. Így az áfa szerinti adózás kizárt az ő esetükben. Tehát, ha magánszemély ingatlant értékesít, akkor az áfa nélkül történik.

Speciális adóalanyiságot és áfa fizetési kötelezettséget keletkeztet azonban, ha a magánszemély sorozat jelleggel értékesít ingatlant.

Teljesítésigazolási Szakértői Szerv - Így működik

2013. 10. 31. 09:29

Az építőipari szektorban kialakult lánctartozások a beruházások leállásán és a versenyképesség romlásán keresztül a mikro-, kis és középvállalkozások létét, valamint makroszinten a foglalkoztatási mutatókat fenyegetik. A folyamat megállítására jött létre a Tejlesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ), amely 2013. augusztus 12-én a működését megkezdte. Hol és hogyan működik pontosan a TSZSZ? Milyen ügyekben jár? Ezekre a kérdésekre is választ ad a most elkészült kiadvány.

 

 

 

 

Re-design: Világhírű bakelit-szemüvegek Pécsről

2013. 10. 31. 09:19

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Osztálya fontosnak tartja, hogy tájékozódjon a hazánkat, régiónkat, városunkat érintő innovációkról és ezt közvetítse. Hiszen nagyobb üzleti sikereket érhet el az a vállalkozás, amely megfelelően integrálja működésébe a designt. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a hazai design sikerekre, rámutatva arra, hogy a design alkalmazása nem egy felesleges tevékenység, hanem fontos értéknövelő tényező.

Az Önindító Program eredményei

2013. 10. 29. 16:14

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ, a Kulturális Innovációs Kompetencia Központ Egyesület, és a Magyar Turizmus Zrt. Dél-dunántúli Regionális Marketing igazgatósága, valamint a RQC Regionális Minőségbiztosítási Központ Kft. együttműködésében indult Önindító Program 20 kreatív iparban tevékenykedő álláskeresőnek nyújtott segítséget, hogy megalapozott döntést hozhassanak vállalkozásuk indításáról, és ha belevágnak, akkor fel legyenek vértezve a kezdeti nehézségek leküzdéséhez.

Indul az AVEC akcelerátor program

2013. 10. 29. 14:32

A kamara célja, hogy bemutasson a vállalkozások számára minden olyan kezdeményezést, lehetőséget, mely a fejlődésüket elősegítheti: az AVEC akcelerátor program az induló vállalkozásokat segíti.

Oroszország - növekvő külkereskedelmi forgalom

2013. 10. 28. 16:05

Az év első hét hónapjában 8,1 százalékkal nőtt a külkereskedelmi forgalmunk Oroszországgal a tavalyi évhez képest, és összesen 7,1 milliárd dollárt ért el - mondta Szijjártó Péter magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos a VI. Magyar-Orosz Nemzetközi Gazdasági Fórum és Üzletember Találkozón pénteken Budapesten.

Pécsi sikerek - Amerikában nyert díjat a magyar ebook

2013. 10. 24. 14:46

A Webstar csoport által fejlesztett “Történetek a gyerekszobából” című interaktív mesekönyv első része ezüstérmet szerzett a "2013 Moonbeam Children's Book Award" versenyen. A díjat 2007 óta ítélik oda az Egyesült Államokban. Idén 1200 nevező közül 165 kapott érmet 41 print és 6 e-book kategóriában. Az Egyesült Államok és Kanada mellett 7 másik ország nevezői versenyeztek.

Kihirdették az „Európai Vállalkozások Ösztönzése Díj” döntőseit

2013. 10. 24. 14:24

Meghirdették az „Európai Vállalkozások Ösztönzése Díj” (European Enterprise Promotion Awards) 2013-as kiírásának döntőseit.

Az uniós munkahelyek mintegy 35%-a a fokozott szellemitulajdonjog-igényű iparágakban található

2013. 10. 18. 11:15

Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) és a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (BPHH) együttműködésében készült tanulmány szerint az EU teljes gazdasági tevékenységének mintegy 39%-a fokozott szellemitulajdonjog-igényű iparágakban keletkezik és a teljes uniós foglalkoztatás körülbelül 26%-a köthető közvetlenül ezekhez az iparágakhoz.

Piacra jutási feltételek és üzleti lehetőségek Oroszországban, Ukrajnában és Szerbiában

2013. 10. 11. 12:42

Enterprise Europe Network Pécs és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal társszervezésében október 11-én gazdasági fórum helyszíne volt a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara. Oroszország, Ukrajna és Szerbia külgazdasági szakdiplomatái tájékoztatták a megjelent vállalkozásokat tapasztalataikról és az érintett országok sajátos vonásairól.

Tanulószerződés megszünése

2013. 10. 11. 11:07

Mikor szűnik meg a tanulószerződés?

Zöld utat kapott az uniós bankfelügyelet

2013. 10. 04. 11:28

Az Európai Parlament képviselői megszavazták az uniós bankfelügyeleti rendszert, amely 2014 szeptemberétől az Európai Unió 150 legnagyobb bankját az Európai Központi Bank (EKB) közvetlen felügyelete alá vonja.

Vállalkozói akcióterv 2020

2013. 10. 03. 14:56

A kamara figyelemmel kíséri az Európai Bizottság az „Európai Vállalkozói Akcióterv”-ét, mely több kérdéses pontot is tartalmaz.

Kamara - Extrákkal

2013. 10. 03. 10:01

A „nudlitól a rakétáig” mindenféle terméket és szolgáltatást képes előállítani az idei Export tréninget megkezdő vállalkozói csoport. Így jellemezte a részvételt pályázati úton elnyerő résztvevőket ezévi első előadónk Dr. Jarjabka Ákos a PTE KTK Gazdálkodástudományi Intézet oktatója, egyetemi docense.

Pályázati pénzből bővítik ki a sikondai wellnesshotelt

2013. 10. 02. 08:19

KOMLÓ | Többek között új szobák és kúrák várják majd a vendégeket – hét álláshely is létrejön a beruházással.

Fontos ellenőrizni a szállítói számlák hátterét

2013. 10. 01. 15:31

Mostantól a korábbinál is indokoltabb a beszállítói számlák hátterének ellenőrzése, ugyanis a NAV belföldi összesítőjelentés-adatbázisának elindulásával a számlabefogadók már nem hivatkozhatnak arra, hogy nem tudtak üzleti partnerük adóelkerülő működéséről. Még a leggondosabb eljárással sem szűrhetőek ki teljesen a vizsgálati kockázatok, hiszen a hatályos törvények rendkívül nagy felelősséget hárítanak a számlabefogadókra.

Ingyenes Pénzügyi tanácsadás a kamarában

2013. 10. 01. 13:39

A kamara tanácsadási napot szervez az egyéni és mikro vállalkozások számára, ahol a résztvevők személyre szabott konzultáción vehetnek részt.

Program fiatalok vállalkozóvá válásának felkészítésére

2013. 10. 01. 10:34

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) által vezetett konzorcium 2013. október 7-én megnyitja a jelentkezést a Vállalkozz Itthon vállalkozásfejlesztési programjára.

Mi az a meetup?

2013. 09. 25. 11:18

meetupEgyre több új szóval kell megbarátkozni azoknak, akik az induló vállalkozások körül sündörögnek. Ezúttal egy újfajta találkozástípussal ismerkedhetünk meg.

Startup és Gazella?

2013. 09. 19. 13:48

startupA dél-dunántúli régióban sajnos továbbra sincs intézményesített támogatás a startup vállalkozások részére. Kamaránk ezért fontosnak tartja, hogy legfontosabb híreket megossza az induló vállalkozásokkal.

Egyszerűbb közbeszerzési szabályok a KKV-knak

2013. 09. 18. 15:23

A közbeszerzések az EU éves GDP-jének 19%-át teszik ki. Az Európai Bizottság által javasolt új szabályzás célja, hogy az állami megrendelésekre készülő beruházások esetén hatékonyabb és átláthatóbb legyen a közpénzek felhasználása.

Versenyre hívja a biotechnológiai start-upokat egy francia klaszter

2013. 09. 18. 11:55

Harmadik alkalommal hirdeti meg start-upok részére a Genopole Bioklaszter versenyét, melynek célja, hogy segítsék a szárnyaikat bontogató, fiatal cégeket innovatív projektjük megvalósításában.

Jön! Telephelyfejlesztés és ipartelepítés pályázat

2013. 08. 29. 13:34

telephely fejlesztésA palyazatok.org honlap friss híre várható pályázatról és feltételezett beadási határidőkről szól. Közreadjuk annak reményében, hogy a végleges kiírás is hamarosan megjelenik - erről természetesen ismét tájékoztatást adunk.

A Nagy Startup Puska

2013. 08. 29. 10:38

puskázásKevés olyan hasznos, friss és üde blog található a magyar neten, amely kizárólag a vállalkozóknak, azon belül a kezdőknek -gyorsan növekedni vágyóknak szól. A startupdate.hu oldalról ajánlottuk már a startup szótárt - ezúttal az indulás akadályait elemzik és "puskát" adnak a kátyúk kikerüléséhez.

Együtt a kockázatok megelőzéséért konferencia Pécsett

2013. 08. 28. 16:23

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) Nemzeti Fókuszpontja és a MUFOSZ Munkabiztonsági és Foglalkozás-egészségügyi Szövetség 2013. szeptember 19.-én konferenciát szervez, melynek célja az Európai Munkavédelmi Ügynökség tevékenységének, valamint két kiemelt témának (munkahelyi nanoanyag-expozíció megelőzése, illetve a munkavégzés ergonómiai kockázatainak) bemutatása.

Támogatásra pályázhatnak a komlói cégek

2013. 08. 08. 13:15

Ismét jelentkezhetnek a komlói vállalkozók a Komlói Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány által kiírt pályázatra.

Fórum a szakképzésért

2013. 07. 04. 11:10

A szakképzési feladatok sokasodása, sokrétűsége és a gazdaság szereplőinek egyre szélesebb körben való érintettsége miatt a kamara a szakképzés népszerűsítését célzó szakmai fórumot rendezett.

Mi a helyzet az EU-ban? – Felmérés a vállalati szakmai képzésekről

2013. 06. 27. 11:11

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat felmérése szerint 2010-ben az EU 27 tagállamában a vállalkozások kétharmada nyújtott alkalmazottainak szakmai képzést/továbbképzést.

Online is elérhető a vajdasági adatbázis

2013. 06. 26. 13:39

Immáron online is elérhető a vajdasági cégeket felölelő adatbázis a www.vojvodinaweb.com webcímen.

A jövő „alternatív” fedezete – a szellemi vagyon

2013. 06. 05. 09:01

 

 

 

2014-től új uniós források nyílnak meg, azonban ezek kihasználása sok esetben nem egyszerű a fedezettel nem rendelkező vállalkozások számára.

 

 

 

Mélypont előtt vagy után a megye gazdasága?

2013. 05. 30. 11:19

A közelmúltban készült konjunktúra elemzésünk a megye gazdaságának kismértékű javulásának lehetőségét jelezte. A változások mértéke, illetve egy-két részmutató alapján levonható következtetések bizonytalanságot jeleztek, melyet az elmúlt napokban megjelent KSH-adatok csak növeltek.

EVLIA – Az ismeretek terjesztése elengedhetetlen

2013. 05. 23. 14:15

A projekt feladata a vállalkozások ismereteinek terjesztése a szellemi eszközökkel kapcsolatosan.

Továbbra is a válságjelek dominálnak Baranya megye gazdaságában

2013. 05. 23. 09:18

A tavaszi konjunktúra felmérés alapján készült elemzés szerint az összetett konjunktúramutató közel 6 %-ponttal javult az őszi eredményhez képest. Fordulat következett be, vagy csak az általában jobb tavaszi értékek egyikét láthatjuk? Az tény, hogy a tavaszi eredmények, egy-két kritikus évet leszámítva, tavasszal mindig kedvezőbbek voltak, mint az előző ősziek. Az is tény, hogy az elmúlt négy felmérés legjobb eredményéről adhatunk számot. Viszont az is tény, hogy ilyen negatív értéket még a 2008-2009-es válság idején sem regisztráltunk.

Nagy sikerrel zárult a Vinistra

2013. 05. 16. 10:02

A Vinistra a legnagyobb horvát borszakmai előadássorozat, kiállítás és konferencia – mely 2013. 05. 10-12. között került megrendezésre Porečben, Horvátországban.

Magyar – horvát konzultáció Szegeden

2013. 05. 16. 09:52

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Kamarában működő Enterprise Europe Network szegedi irodája az MKIK Magyar – Horvát Tagozatával, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat eszéki irodájával és Magyarország Zágrábi Nagykövetségével együttműködve konzultációt szervezett 2013. május 15-én Szegeden.

Pollack Nyílt Nap a vállalkozások részére

2013. 04. 23. 12:36

A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kara és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara nyílt napot szervez annak érdekében, hogy a vállalkozások naprakész ismeretekkel rendelkezzenek a kar képzéseiről, a rendelkezésre álló kutatási és labor kapacitásokról - az ipari együttműködés erősítése érdekében.

Már benyújtható a kérelem a KKV-k technológiai korszerűsítését támogató hitelprogram keretében

2018. 09. 17. 15:12

Közel 60 milliárd forintos keretösszeggel jelent meg a GINOP-8.3.5-18 Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú hitelprogram

Eszközbeszerzés féláron

2018. 08. 28. 13:36

Ismét elérhető a GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén c. pályázati felhívás, melyben a vállalkozások olyan beszerzésekhez nyerhetnek támogatást, melyek révén új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, illetve új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazását, piaci bevezetését eredményezi.

WORTH partnership projekt - a technológiai újításokért

2018. 05. 24. 09:32

A projekt célja dióhéjban: design vezérelt technológiai újítások létrehozása, valamint az  Európai Unió, mint brand népszerűsítése.

K+F együttműködések ösztönzése, magyar szerepvállalás nemzetközi szinten (2018-2.1.3-EUREKA)

2018. 03. 20. 09:39

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázati lehetőséget biztosít az EUREKA programban való magyar részvétel támogatásához.

Versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizálása pályázat

2018. 02. 22. 12:19

Elkezdődött a negyedik ipari forradalom, amikor is a fizikai gépek és tárgyak egy információs hálózatba kapcsolódnak, a reálgazdaság egyetlen hatalmas, intelligens információs rendszerbe integrálódik. Az újkeletű forradalom kihívásaira ad válaszokat elsősorban az ipari folyamatok teljes digitalizációjával az Ipar 4.0 elnevezésű koncepció.

Az Ipar 4.0 kötelező haladási irány, de a hazai vállalkozások tekintetében jelenleg még gyerek cipőben jár néhány üdítő kivételt leszámítva.

Több hónapja pályázható a Versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizálása című GINOP pályázat, ez idáig mégis csak 6 darab pályázati kérelmet iktathatott be a kiírás kezelője.

KKV fejlesztési eszköz rásegítő pályázat a H2020 keretében (2018-2.1.2-KKV)

2018. 02. 14. 08:27

A felhívás azokat a mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogatja, amelyek a Horizont 2020 program keretében meghirdetett KKV fejlesztési eszköz pályázatának első fázisán a szakmai küszöböt elérő nemzetközi értékelést kaptak, de forrás hiányában nem nyertek támogatást.

Támogatás zöld startup-ok részére

2018. 02. 07. 11:28

A Climate-KIC inkubációs programja olyan magyar startup vállalkozások jelentkezését várja, amelyek a klímaváltozás kihívásaira keresik a megoldást.

Építőipari támogatási program

2018. 01. 29. 09:37

20 milliárd forintos fejlesztési programot indít a Kormány az építőiparban, amelyre már januártól pályázhatnak az ágazatban működő kis- és középvállalkozások.

Mikro - , kis - és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása

2018. 01. 10. 14:43

A Nemzetgazdasági Minisztérium 2018. január 6-ától újabb, 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet a mikro-, kis-és középvállalkozások munkahelyteremtő és -megőrző beruházásainak elősegítésére.

Kulcsszó az innováció

2017. 12. 06. 09:19

Decemberben elérhetővé vált a GINOP-2.1.8-17 KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén c. pályázat kitöltő programja.

Ipar, közösség és tudásátadás kreatívan

2017. 12. 05. 15:50

A nemzetközi ICCI projekt örömmel várja minden baranyai kreatív ipari szereplő jelentkezését az „Internationalization Creative Cultural Industries” (ICCI) projekt keretében meghirdetett egy hetes kurzusra.

GINOP-1.1.2-17-VEKOP-17 KKV szektor hatékonyságának növelése pénzügyi ismeretek fejlesztése, vállalkozói mentorálás biztosítása révén

2017. 10. 18. 13:34

A felhívás célja a KKV szektor hatékonyságának növelése, termelékenységi és eredményességi mutatók kidolgozása, a szektor ennek mentén történő értékelése, beavatkozási területek meghatározása, illetve konkrét intézkedések kidolgozása, elérhetővé tétele. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 3,3 milliárd Ft.

Az Év Családbarát Vállalata 2017 - beadható szeptember 18-ig

2017. 08. 24. 13:45

A pécsi, önkéntes kamarai tag Webstar Csoport Kft. is elnyerte már „Az Év Családbarát Vállalata” címet, most pedig csatlakoznak a jó gyakorlatok megosztásához: Családbarát Vállalat Mentor Szervezetként, többek között jó gyakorlatok megosztását és kapcsolatépítést lehetővé tévő találkozók szervezésével segítik majd a munkáltatókat.

Arról, hogy mit jelent az Év Családbarát Vállalata cím és mit vár el a pályázat, alább olvashatnak az érdeklődők.

Közel a határidő - még az Ön cége is beadhatja jelentkezését!

2017. 08. 22. 13:53

A "Kis- és középvállalkozások ipari digitalizációhoz (IPAR 4.0) kapcsolódó fejlesztéseinek támogatása"
GINOP-1.2.8-17 pályázat előminősítéséhez szükséges adatok és dokumentumok a hónap végéig nyújthatók be.

Az Év Üzletembere 2017

2017. 08. 22. 10:23
Az idei évben új formában indítja el az Ernst & Young Tanácsadó Kft. az Év Üzletembere díjat. A nagy presztízsű, világviszonylatban egyedülálló elismeréssel ebben az évben nem csak a legkiválóbb üzletembereket díjazzák, hanem kifejezetten olyan vállalkozókat keresnek, akik élen járnak a fejlesztésben, az újításokban.

Önindító 2017 - Munkaerő-piaci program

2017. 07. 17. 12:41

Az országban egyedülálló szakmai és munkaügyi program abban segít, hogy kockázat nélkül kezdje meg vállalkozását, melyhez a pályázat képzést és vissza nem térítendő támogatást biztosít.

Már lehet pályázni a fiatalok vállalkozóvá válását támogató (GINOP-5.2.7-17) programban

2017. 06. 27. 15:51

Elérhető a hivatalos pályázati honlapon a Széchenyi 2020 keretében megjelent Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása (GINOP-5.2.7-17) kitöltő programja.

Induló külhoni magyar fiatal vállalkozások tevékenységének támogatása

2017. 06. 22. 12:26

A külhoni magyar családi vállalkozások éve program keretében megjelent egy pályázati felhívás, melynek célja Magyarországgal szomszédos országokban nyilvántartott és működő induló külhoni magyar fiatal vállalkozások tevékenységének támogatása.

Még nem késő: nevezzen Ön is Az Év Kereskedelmi Kampánya pályázatra!

2017. 04. 27. 10:49

A pályázat során azokat a magyar nagykereskedelmi, gyártó és kereskedelmi cégeket díjazzák, akik 2016-ban a megszokott marketing- és reklámmegoldásoknál színesebb, kreatívabb és eredményesebb kampányokat terveztek és valósítottak meg.

Elindult a "Fiatalok vállalkozóvá válása – vállalkozás indítási költségeinek támogatása" pályázat (GINOP-5.2.2-14)

2016. 10. 04. 08:20

Hétfőtől nyújtható be támogatási kérelem a Fiatalok vállalkozóvá válása – vállalkozás indítási költségeinek támogatására kiírt pályázati felhívásra.

 

A 2,9 milliárd forint keretösszegű konstrukció az ifjúsági garancia program része. A program a 18-25 év közötti (felsőfokú végzettségű pályakezdők esetén 25-30 éves) fiatalok felkészítése új egyéni vagy mikro-kisvállalkozás indítására a kevésbé fejlett régiókban.

Innovation Hungary 2016 - Újra innovációs versenyt hirdet a Media Hungary konferenciairoda!

2016. 08. 19. 10:21

A legjobbak las vegas-i bemutatkozási lehetőséget, amerikai szakértői segítséget, médiamegjelenést és készpénzt is nyerhetnek, összesen egymillió forint feletti értékben!
A Media Hungary konferenciairoda – a tavalyi sikeres forduló után – idén újra meghirdeti a siófoki Internet Hungary konferencia innovációs és startupversenyét Innovation Hungary 2016 címmel, ahol 2016 leginnovatívabb kkv-, illetve startup projektjeit díjazzák majd.

A női üzleti angyalok európai közössége

2016. 07. 05. 11:08

A pályázati felhívás célja, hogy egyre több női üzleti angyal szülessen Európában, akik segíthetik a női vállalkozók finanszírozását.

Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért

2016. 04. 10. 10:10

A „Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért” pályázat Európa-szerte felkutatja és elismeri a vállalkozók ösztönzésére irányuló projekteket, bemutatja a legjobb gyakorlatokat, valamint bátorítja a potenciális vállalkozókat. A díj elsődleges célja olyan vállalkozói, nonprofit, önkormányzati vagy állami szintű kezdeményezések elismerése, amelyek a vállalkozók ösztönzésére, inspirálására és tevékenységük segítésére irányulnak.

Év Anyavállalata 2016

2016. 04. 05. 08:34

Idén hetedszerre indul az Év Anyavállalata verseny, amire április 5-től lehet jelentkezni majd. A szervezők kitaláltak néhány újítást is, hogy az idei verseny még izgalmasabb és még inspirálóbb legyen.

EU-s támogatások a turizmusban

2016. 03. 18. 10:22

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Turisztikai Kollégiuma kért összefoglaló anyagot a várható turisztikai pályázati lehetőségekről az Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Államtitkárságától.

Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása

2016. 01. 15. 13:12

Február végétől lehet pályázni a GINOP-1.2.5-15 - Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása című programra. A Felhívás célcsoportjába azon logisztikai vállalkozások tartoznak, amelyek hozzáadott érték-növekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük eredményeként a már meglévő üzleti infrastrukturális kapacitásaikat továbbfejlesztik, ezáltal növelve logisztikai szolgáltatásainak minőségét és nyújtott szolgáltatások körét. Az ilyen fejlesztések közvetlen hatást gyakorolnak a kkv-kat kiszolgáló beszállítói és áru-elosztási hálózatok szolgáltatási minőségére, ezen keresztül versenyképességükre.

Év Coaching Szemléletű Szervezete 2015

2015. 09. 22. 15:52

Az ICF Magyar Tagozata pályázatot írt ki 2015.05.21-én magyar székhelyű vagy telephelyű kis-, közép- és nagyvállalatok számára, továbbá non-profit szervezetek részére, mely pályázatban keresi az Év Coaching Szemléletű Szervezetét. A PBKIK Humán Klub coach szakemberei várják az érdeklődők megkeresését.

Támogatott megjelenés külföldi kiállításokon: GINOP-1.3.1-15

2015. 05. 26. 14:20

Megjelent a régóta várt Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatására kiírt GINOP-1.3.1-15 pályázati felhívás.

Baranya Megyei Innovációs Díj - 2014

2014. 10. 21. 12:30

##kep:29193:jobb:tnx##A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara ezzel az elismeréssel kívánja honorálni azt a kiemelkedő eredménnyel járó fejlesztő munkát, amely következtében

- termékfejlesztés,
- technológiai fejlesztés,
- technológia transzfer,
- informatikai rendszerfejlesztés,
- szolgáltatásfejlesztés,
- szervezetfejlesztés,

- high-tech termelő beruházás valósult meg az elmúlt 2 év során.

A beérkezési határidő 2014. november 25.

Baranya Megyei Környezetvédelmi Díj - 2014

2014. 10. 21. 12:15

##kep:29192:jobb:tnx## A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara 2014. november 25-i beérkezési határidővel díjpályázatot ír ki, melyben elismeréssel kívánja honorálni azt a kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozást, amely

c) az előző évhez viszonyítva kimagasló környezetvédelmi tevékenységet folytatott,

b) hozzájárult a megye környezetvédelmi helyzetének javításához,

c) új környezetbarát technológiák kifejlesztésével és bevezetésével tevékenyen hozzájárult környezetünk védelméhez.

Vállalkozóvá válás támogatása - NFSZ

2014. 04. 22. 13:09

A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő támogatás igénybevételére.

PÉCS EXPO - támogatott megjelenés - pályázzon Ön is!

2014. 03. 31. 12:26

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet a 30. PÉCS EXPO 2014 Nemzetközi Kiállítás és Vásáron való kiállítói megjelenésre baranyai vállalkozók számára. A helyi vállalkozói kör bemutatására egy külön teremben, a klaszterek és pályaválasztást segítő intézményekkel együtt kerül sor.

Megjelent az új felhívás egyedi társbefektetésre (Széchenyi Tőkebefektetési Alap)

2013. 08. 28. 08:15

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap célkitűzése a növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása oly módon, hogy pótlólagos forrást biztosít a növekedést megalapozó struktúraváltáshoz, technológiai fejlesztésekhez és az üzleti tevékenység bővítéséhez.

 

„A nők a jövő” – „Women are future” díj

2013. 08. 15. 10:43

A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. „WOMEN” projektjének (Nemzetközi stratégia megvalósítása a jól képzett fiatal nők elvándorlásának megállítása érdekében) keretében pályázati felhívást tesz közzé.

Egy millió font értékű nemzetközi pályázat Start-Up cégeknek

2013. 05. 28. 10:36

Million Pound StartupNem mindennapi pályázati kiírást tett közzé a palyazatok.org portál: a minimális feltételek között a székhely Londonba történő áthelyezését kérik a nyertes pályázótól. A kiírás és a készítendő pályázati anyag is angol nyelvű.

Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban - módosult a benyújtási idő

2013. 05. 13. 17:24

A konstrukció (TÁMOP-2.3.6.A-12/1.) alapvető célja a mikrovállalkozások indítását tervező fiatalok segítése. A közvetett kedvezményezettek köre a 35 év alatti, más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkező új egyéni vállalkozást, vagy mikrovállalkozást indítani tervező természetes személyek.

Pályázat kkv-k minőségügyi rendszerének kialakítására, fejlesztésére, tanúsításra való felkészítésére

2013. 04. 26. 12:35

Az Eduqualitas Kft. pályázatot hirdet mikro-, kis- és középvállalkozások minőségügyi rendszerének kialakítására, fejlesztésére, valamint tanúsításra való felkészítésére az alábbiak szerint.

Amit a külpiacokra való kilépéshez a gyakorlatban tudni kell

2017. 09. 19. 14:40

Hogyan induljon el termékeivel egy vállalkozás a nemzetközi piacokon? Mi mindenre kell figyelni? A képzésen Dr. Rekettye Gábor professor emeritus a PTE KTK egyetemi tanára és Mátrabérci Zsolt az Attract Kft. ügyvezető igazgatója a külpiacra lépés elméleti és gyakorlati hátterét is egyaránt bemutatja.

Points Of You™ Önismereti találkozás és Delegálás, feladatkiadás tréning

2017. 09. 19. 15:39

Amikor kérdéssel, problémával szembesülünk, sokszor azért nem látjuk a kiutat, mert nem tudunk két lépést hátralépni, hogy kívülről lássuk a problémát. A vezetők számára a munkatársak megfelelő bevonása, motiválása nem könnyű feladata a céges mindennapoknak. Ódorné Kovács Ildikó és Dobay Balázs szakemberek megfelelő modern szemléletet és módszereket kínálnak a képzésen résztvevő vezetőknek és munkatársaknak mind az önismeret, mind a motiválás, delegálás témaköreiben.

A vállalati kultúra szerepe az eredményességben

2017. 09. 19. 15:14

A vállalati kultúra óriási hatással van egy vállalkozás eredményes működésére. A kultúra határozza meg, hogy milyen külső és belső értékek mentén működik egy cég, hogyan viselkednek a munkavállalók a partnerekkel, és egymással, hogyan reagálnak a problémákra, mennyire lojálisak. Ezen jellemzők közvetlenül hatnak a munkavállalók elégedettségére, és a vállalkozások sikerességére. Ha Ön örömmel vezetne olyan céget, ahol mindenki szívesen dolgozik, ha szeretne egy stabil és motivált csapatot, és ezért kész változni és tenni is, Rajnai Edina interaktív hr szakértő (Beugró) megmutatja, hogyan érdemes nekiállni.

Szimulációs projektmenedzsment tréning

2017. 11. 16. 15:49

Hallott már róla? Tanult már róla? Alkalmazni is próbálta már, de mégsem az igazi? Ódorné Kovács Ildikó az Odoor Consulting szakértője egyszerűen, hatékonyan a gyakorlatban mutatja be a projektek előkészítésének, tervezésének, követésének és értékelésének módszertanát.

Vevőszerző reklámszövegek és a sikeres honlap titka

2018. 09. 26. 00:00

Hogyan szólítsuk meg a potenciális vevőinket? Hogyan jelenjünk meg az interneten kisvállalkozóként? Milyen az a weblap, ami garantáltan vonzza a vevőket? Szilágyi Tímea reklámszövegíró, marketing tanácsadó bevezeti a résztvevőket a hatékony, vevőszerző szövegek világába.

Generációs különbségek kezelése a munkahelyen

2018. 09. 26. 00:00

Magyarországon 2050-re a 60 éven felüliek közel kétszer annyian lesznek, mint a nyugdíjukat előteremtő, aktív korosztály. A 21. század egyik "vívmánya" a négy generációs munkahelyek, ezek összes előnyével és hátrányával. Mivel a gazdasági életben döntéshozói pozícióban az "érettek" vannak többségben, fontos, hogy megismerjék a feltörekvő korosztály(ok) igényeit, értékrendjét ahhoz, hogy minél hatékonyabb legyen a korosztályok közötti együttműködés.

Üzleti Kommunikáció – Ügyfélszolgálati kommunikáció

2017. 11. 16. 15:50

Tudta, hogy egy vállalkozás életében az egyik legfontosabb és legnehezebb szerep az ügyfelekkel foglalkozó munkatársaknak jut? Hogy mik a nehézségek, mi mindenre kell figyelni, ugyanakkor mi a szépsége ennek a feladatnak és, hogy mi a titok? A Forlong Bt. trénerei, Héder Sándor és Sipos Tünde megosztják a résztvevőkkel.

Nemzetközi partnerség és akik ebben segítenek

2017. 04. 07. 09:56

A fenti címen szervez egész napos rendezvényt április 26-án szerdán a Magyar – Horvát Tagozat és az Enterprise Europe Network pécsi irodája bosnyák, horvát és magyar cégek, valamint a külpiaci megjelenésben és annak finanszírozásában komoly segítséget nyújtó partnerszervezetek részvételével.

Női vállalkozókat és munkavállalókat támogató projektek - itt és most!

2018. 10. 05. 13:39

A PBKIK Üzletasszony klubja szeretettel vár minden érdeklődőt következő nyílt rendezvényére, ahol az ERASMUS Days keretében megismerhetnek olyan hazai és nemzetközi most zajló projekteket, kezdeményezéseket, melyek célja a nők és anyák vállalkozóvá válásának, a munkaerőpiacra való visszatérésüknek az elősegítése. A rendezvényen megismerkedhetnek a projektek és szervezetek által biztosított képzésekről, szolgáltatásokról, lehetőségekről, melyek a fenti célt hivatottak szolgálni.

Üzleti delegáció Trabzonba és Isztambulba

2018. 09. 06. 10:28

A Magyar Kereskedelmi Iparkamara Magyar-Török Tagozata üzleti delegációszervez  a Trabzoni Kereskedelmi és Iparkamara, az Isztambuli Kereskedelmi Kamara, az Isztambuli Iparkamara, valamint Magyarország ankarai és isztambuli külképviseleteinek közreműködésével.

Startup Demo Night – szakmai út Bajorországba

2018. 09. 05. 13:47

A Német-Magyar Ipar és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) szakmai utat szervez Bajoroszágba, ahova örömmel várják minden baranyai startup vállalkozás, inkubátorház és egyéb, a startup ökoszisztémában tevékenykedő szervezet jelentkezését.

Ismerje meg a Kamarát - Ismerjük meg egymást!

2018. 08. 30. 12:51

Folytatódik a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara tájékoztató rendezvénysorozata, ahol a regisztrált vállalkozók és azok is akik vállalkozásuk indítása előtt állnak megismedhetnek a Kamaránál igénybe vehető szolgáltatásokkal, feltehetik a vállalkozukat érintő kérdéseiket; így közösen megtalálhatjuk azokat a területeket ahol a Kamara a segítségükre lehet!

SPACE 2018 - Nemzetközi Állattenyésztési Kiállítás

2018. 08. 16. 14:07

Az Enterprise Europe Network társszervezésében idén 32. alklaommal kerül megrendezésre a SPACE Állattenyésztési Kiállítást, amit a nemzetközi üzletember találkozó tesz teljessé.

Megjelenési lehetőség a Bjelovari Gazdanapokon

2018. 08. 03. 09:42

Horvátország egyik legnagyobb mezőgazdasági vásárán 3 éve vesz rész önálló standdal az Alapítvány a Vidék Kis- és Középvállalkozásainak Fejlesztésére - Baranya Megyei Vállalkozói Központ, melyet idén is megosztanak a horvát piac iránt érdeklődő hazai vállalkozásokkal.

Üzletember találkozó és gazdasági fórum Novi Sad-on

2018. 08. 01. 11:49

Az Enterprise Europe Network, az Vajdasági Kereskedelmi Kamara és a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség társszervezésében nemzetközi üzletember találkozóra kerül sor az Európai Régiók Közgyűlésének (AER) fórumának keretében, melyre örömmel várnak minden érdeklődő baranyai céget is.

Eurázsiai Vízügyi Konferencia 2018

2018. 07. 26. 09:29

A nemzetközi Vízügyi Konferencia a Magyar Vízipari Klaszter, az Ázsiai-Európai Vízügyi Együttműködés (ASEM Water) és a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség szervezésében kerül megrendezésre Budapesten.

Marketplace Austria 2018.

2018. 07. 23. 15:02

Az Osztrák Gazdasági Kamara és az Enterprise Europe Network szervezésében megrendezésre kerülő nemzetközi üzletember találkozó fókuszában az élelmiszer- és italkereskedelem áll. A rendezvény nyitva áll minden érdeklődő és a szektor szereplői számára.

Textil és műanyag - az újrahasznosítás alappillérei

2018. 07. 23. 10:48

Az Enterprise Europe Network nemzetközi üzletember találkozót szervez a műanyag és textilhulladék feldolgozásának és újrahasznosításának témájában 2018. novemberében, Belgiumban.

Digitális megoldások az élet minden területén - "Dolgok Internete" Világkongresszus

2018. 07. 23. 09:49

Az ismét megrendezésre kerülő esemény társrendezvényeként az Enterprise Europe Network nemzetközi üzletember találkozót szervez az IoT (Internet of Things) World Congress keretében.

Ígéretes vállalkozások és üzleti partnerségek - Match@RuhrSummit2018

2018. 07. 23. 09:40

Az Enterprise Europe Network üzletfejlesztési hálózat szervezésében nemzetközi üzletember találkozóra kerül sor Németország egyik legnagyobb start-up konferenciájának részeként.

Add+it = Adalékanyaggyártás nemzetközi színtéren

2018. 07. 23. 09:30

Szeptemberben az Enterprise Europe Network szervezésében nemzetközi üzletember találkozót tartanak adalékanyaggyártás témájú konferencia keretében, Ausztriában.

Kulturális örökség - szárazföldön, vízen, vitruálisan

2018. 06. 18. 07:52

Az Enterprise Europe Network szervezésében nemzetközi üzletember találkozót tartanak az idén szeptemberben 5. alkalommal megrendezésre kerülő "SuperScienceMe2018" kutatók éjszakája társrendezvényeként "Cultural Heritage Matchmaking" címmel.

Ismerje meg a Kamarát – Ismerjük meg egymást!

2018. 06. 13. 09:27

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara örömmel várja a legújabb regisztrált vállalkozásokat egy kötetlen tájékoztatóra, hogy részletesen megismerhessék az igénybe vehető kamarai szolgáltatásokat és együtt megtaláljuk azokat a területeket, ahol kölcsönösen egymás segítségére lehetünk.

ScaleMeUp! Innováció menedzsment tréning a nemzetközi piacra jutás érdekében

2018. 06. 04. 16:56

A tréning célja, hogy felkészítse az ígéretes fejlődési potenciállal bíró vállalkozásokat az innováció menedzsment feladataira, különös tekintettel a nemzetközi piac kihívásaira. Az innováció menedzsment a digitális világban egyre inkább értékközpontúvá válik, és mindinkább a közvetlen fogyasztói igények irányába fordul. Tréningünk a mai tudásunk szerinti legfrissebb tudást igyekszik átadni, leginkább azzal, hogy felmutassa a ma hatékony innováció menedzsment módszerek skáláját egy újszerű értékinnovációs gondolkodás megindításához.

GDPR tájékoztató Mohácson

2018. 05. 22. 11:30

Mikrohitelről, az Egységes Európai Adatvédelmi Rendeletről (GDPR) hallhatnak tájékoztatót azok az érdeklődők, akik eljönnek a Mohács Város Önkormányzata, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ, valamint a kamara Mohácsi Elnökségének közös rendezvényére.

Külpiaci lehetőségek a Közép-európai régióban

2018. 05. 17. 15:57

Az MNKH Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. „Külpiaci lehetőségek a Közép-európai régióban” címmel üzleti fórumot szervez, amelyen Horvátország, Szlovénia és Szerbia, mint export célpiacok gazdasági környezetével és üzleti lehetőségeivel ismerkedhetnek meg a résztvevők.

Holnap – Utazás a megoldások világába - Filmvetítés vállalkozóknak

2018. 05. 14. 00:00

Van olyan film, ami korszakot alkot, a Holnap c. film pont ilyen. Egy fiatal filmes csapat keresi azt, ami a jövőben fontos akár egy vállalkozás számára is. A pécsi filmvetítésre a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Üzletasszony Klubjának szervezésében kerül sor 2018. május 22-én 16.00- kor az Apolló moziban.

Agrárélelmiszeripar – egészséges étkezés és intelligens élelmiszer logisztika

2018. 05. 09. 10:14

Az Enterprise Europe Network nemzetközi üzletember találkozót szervez a „Terra Madre Salone del Gusto” élelmiszeripari kiállítás és vásár keretében.

Üzletember találkozó az 56. szlovén Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszer Vásáron

2018. 05. 09. 10:09

Az Enterprise Europe Network szervezésében megrendezésre kerülő „Meet4Business Matchmaking Event Agra 2018” rendezvény keretében várják minden a mezőgazdaság, élelmiszeripar, csomagolás, csomagolási technikák, logisztika és erdészet területen működő baranyai cég részvételét is.

ENERGA 2018 – nemzetközi üzletember találkozó

2018. 05. 09. 10:01

Az Enterprise Europe Network társszervezésében nemzetközi üzletember találkozóra kerül sor az ENERGA 2018 kiállítás és vásár részeként.

UN-ITA II. – olasz-magyar gazdasági konferencia

2018. 05. 02. 14:37

A Szervezők örömmel várják minden olasz export-import érdekeltségű baranyai vállalkozás jelentkezését az üzleti találkozóra, melyre a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara rendezésében 2018. május 25-26-án kerül sor.

Innovat&Match; 2018, Bologna

2018. 04. 20. 15:31

12. alkalommal rendezik meg a kutatók és az üzleti világ közös platformját megteremtő Innovat&Match 2018 nemzetközi partnerkereső rendezvényt, Bolognában. A június 7-8-án lezajló eseményt a „R2B - Research to Business 2018” kiállítás keretein belül rendezik meg. Idén 15 fő számára pénzügyileg is támogatják a részvételt, 500 € keretig – erre május 7-ig lehet jelentkezni!

Milánói Nemzetközi Kézműves Vásár – Várják a magyar kiállítókat!

2018. 04. 16. 15:13

A világ legnagyobb B2C jellegű kézműves vásárán 110 ország kultúrája, hagyománya, ízvilága, kézműves terméke és ötletes újdonsága találkozik, tökéletesen ötvözve tradíciót és innovációt.

"Industry Day" - Várják a baranyai beszállítók jelentkezését is!

2018. 04. 16. 14:05

Az Amerikai Nagykövetség szakmai nyílt napot szervez a nagykövetségi közbeszerzés folyamat és feltételrendszer, valamint a különböző szerződésformák bemutatására.

Japán termelési módszerekről tanuljon Japánban

2018. 04. 12. 09:18

TQC, TQM, TPM, JIT, TIE, KAIZEN – ha ezek a rövidítések ismerősek az Ön számára és szívesen tanulna ezekről a legautentikusabb helyen, akkor jelentkezzen az EU-Japan Centre felhívására. Szeptemberben egyhetes, előadásokkal, workshopokkal, céglátogatásokkal fűszerezett képzést tartanak európai KKV-k vezetői számára.

A látvány többet ér ezer szónál!

2018. 04. 11. 08:03

Az Enterprise Europe Network szervezésében nemzetközi üzletember találkozóra kerül sor a Torinoi Divathét keretében.

Partner a fémiparban? - alapanyagtól a kész termékig

2018. 04. 09. 08:08

A Kárpátaljai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében nemzetközi üzletember találkozó kerül megrendezésre a fémipar és kapcsolódó ágazatok szereplői számára.

GAMESCOM – a jövő játékainak színtere

2018. 04. 09. 07:41

A világ legnagyobb számítógépesjáték-vásárja és fesztiválja; a Gamescom kiváló alkalom a piaci szereplők, trendek megismerésére, valamint a kapcsolat- és piacépítésre az ágazati baranyai cégek, startupok számára.

Esélyek és kihívások Közép-Európában

2018. 04. 09. 07:36

Az Enterprise Europe Network és az Osztrák Gazdasági Kamara közös szervezésében gazdasági fórum és üzletember találkozó kerül megrendezésre járműipar és gépipar témákban.

Vízkészlet-védelmi előadás és workshop

2018. 04. 05. 15:29

A Vízkészlet-védelmi előadás és workshop kamarai tagunk, a Humán Innovációs Csoport Nonprofit Kft. szervezésében  kerül megrendezésre Szigetváron, 2018. április 12-én.

Bio, vega, reform - jó üzlet az egészséges táplálkozás

2018. 03. 29. 09:06

Az Enterprise Europe Network "Free From Functional Food Expo" rendezénysorozat részeként nemzetközi üzletember találkozó kerül megrendezésre.

Ipar 4.0 tanúsítványok ünnepélyes átadása

2018. 03. 28. 10:51

A  kamara együttműködési megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetemmel és a PTE Politechnika Kft.-vel az IPAR 4.0 minősítő rendszer kidolgozására, amelyet 6 vállalkozás bevonásával tesztelt az 2017 során.
Az eredmények összesítésére, értékelésére és összehasonlítására 2018 elején került sor egy szakértői csoport bevonásával.

Facebook Marketing Workshop Pécsen!

2018. 03. 27. 09:53

A mai napon volt szerencsénk meginterjúvolni önkéntes kamarai tagunkat, Török Gergő Zoltánt, aki egyben a Marketing Soul Kft. ügyvezetője is. Gergő havi szinten több, több vállalkozás marketing tevékenységeit felügyeli, és emellett még jut ideje előadásokra és fiatal, kezdő vállalkozók mentorálására is. Gergőék a Marketing Soul-nál nemsokára – április 13-án – tartanak egy Facebook Marketing Workshop-ot, ami igencsak izgalmasnak ígérkezik. Erről kérdeztük most őt.

Faipari nap a Construmán

2018. 03. 26. 09:17

Az egyik legnagyobb hazai építőipari szakkiállítás, a Construma, immár 36. alkalommal 2018. április 11-15. között színvonalas kísérőprogramokkal számos újdonságot kínál a résztvevőknek, melynek egyik eseménye a Fától a Bútorig 2018 faipari nap.

Kínai pénzügyi és jogi konzultáció Budapesten

2018. 03. 23. 14:03

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Kínai Tagozata konzultációt szervez a Kína iránt érdeklődő vállalkozások részére. A programon az Unicredit Bank Hungary és a Baker&McKenzie Ügyvédi Iroda szakértői röviden ismertetik a szakterületüket érintő legfontosabb tudnivalókat, majd egyéni konzultációra nyílik lehetőség.

High-tech, zöld és örökségmegőrző megoldások az építőiparban - Future of Building 2018

2018. 03. 01. 08:16

Az Enterprise Europe Network és az Osztrák Gazdasági Kamara bécsi irodájának közös szervezésében ismét megrendezésre kerül a Future of Building konferencia, kiállítás és üzletember találkozó.

Mostari Nemzetközi Vásár

2018. 02. 28. 08:56

Az Enterprise Europe Network társszervezésében nemzetközi üzletember találkozót tartanak nemcsak Bosznia-Hercegovina, de a nyugat-balkáni régió egyik legjelentősebb multiszektorális kiállításának keretében.

Üzleti fórum – felnőtt-, szak- és gyakorlati képzés, megoldások a munkaerőhiányra?!

2018. 02. 27. 13:20

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Német Tagozata üzleti fórumot szervez „Német exportorientált magyar vállalkozások gyakorlati tapasztalatai a munkaerőhiány kezelésében” címmel.

AgroB2B 2018 - nemzetközi üzletember találkozó a Novi Sad Fair keretében

2018. 02. 22. 09:31

A Magyar-Horvát Tagozat kiutazó delegációt hirdet a "Novi Sad Fair" nemzetközi agrárgazdasági kiállítás és vásárra, illetve a mellette rendezendő üzletember-találkozóra. Megfelelő számú jelentkező esetén közös buszos kiutazást szervez a Tagozat.

Üzletember találkozó: fa, -kitermelés, -technológia, -termékek

2018. 02. 22. 08:45

A Kárpátaljai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében nemzetközi üzletember találkozó kerül megrendezésre Ungváron.

Jobdeveloper szakértői workshop

2018. 02. 19. 15:26

Végéhez ért az az Erasmus+ projekt, melynek célja a fiatalok a munka világába történő becsatornázása a  képességeik feltárásával, és ezzel új munkalehetőségek felderítésével – akár önálló lábakon, akár munkahelyen. A fiatalokat un.  „Job Developer-ek“ – pályafejlesztők – segítik a fiatalokat a helyi munka-erőpiaci szükségletek feltárásában, valamint saját képességeik, tehetségük és érdeklődési körük felfedésében. A projekt redeményeinek összegzésére a szakértői workshopon kerül sor.

Masters of Business 2018

2018. 01. 25. 14:28

2018. február 1-én kerül megrendezésre a Masters of Business rendezvény, amelyen a külföldi kereskedőházak képviselőivel folytathatnak tárgyalásokat a hazai vállalkozások. A részvétel díjmentes, előzetes regisztrációhoz kötött.

GDPR Gyakorlati megvalósítás workshop

2018. 01. 24. 08:56

Amennyiben az elmélettel már tisztában vagyunk, de nem tudjuk merre induljunk el a felkészülésben, akkor ez a workshop egy sorvezetőt biztosít a megfeleléshez vezető úton.

Tájékoztató fórum - munkaügy, adózás, pályázatírás

2017. 11. 22. 14:32

Az Első Magyar Könyvelő és Pályázatíró Kft. szervezésében tematikus tájékoztató fórumok kerülnek megrendezésre a kiskereskedelemmel és vendéglátással, szálláshely-szolgáltatással foglalkozó cégek számára.

Fehéroroszország üzleti szemléletben

2017. 11. 22. 12:51

Magyar-belorusz gazdasági fórum és üzletember találkozó kerül megrendezésre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében.

Szakmai fórum Harkányban

2017. 11. 14. 08:44

November 23-án munkajogi témában szervez fórumot a Kamara Siklós városi elnöksége. A rendezvény témái: foglalkozatás jogszabályi változásai, a foglalkoztatáshoz kapcsolódó aktuális támogatási lehetőségek.

Knowledge to Money Club: december 7., Budapest

2017. 11. 09. 10:32

Ismét a Magyar Nemzeti Kereskedőház ad otthont a decemberi klubülésnek, melyen összegyűlnek az ország legaktívabb, az uniós Horizont 2020 programhoz kötődő K+F és innovációs pályázatírói, bírálói, a segítő szervezetek képviselői – és természetesen a pályázók. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Enterprise Europe Network közös utazást szervez pécsi indulással, melyre november 23-ig lehet jelentkezni, korlátozott számban.

Üzleti lehetőségek a szerbiai Kragujevacban

2017. 11. 07. 15:22

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Nyugat-balkáni Tagozata november 21-én kragujevaci üzleti lehetőségeket bemutató rendezvényt szervez, melyen részt vesznek a szerb város önkormányzatának és a helyi kamarának a képviselői.

Szakmai nap Mohácson

2017. 10. 26. 10:29

November 7.-n a mohácsi járási kormányhivatal  foglalkoztatási osztályával közösen szakmai nap kerül megrendezésre Mohácson. A rendezvény témái: a foglalkoztatáshoz kapcsolódó aktuális támogatási lehetőségek, Ipar 4.0, virtualizáció és digitalizáció a KKV-k életében, interaktív szakmabemutató kiállítás.

Vajdasági Beszállítói Nap

2017. 10. 25. 15:49

A Vajdasági Fejlesztési Ügynökség Beszállítói Nap 2017 néven egésznapos rendezvényt szervez november 15-én olyan hazai és külföldi cégek számára, amelyek a mezőgazdaság, autóipar, ICT, gumi és műanyag, textil vagy a fémfeldolgozás területén tevékenykednek.

Piac & Profit: K+F és Innováció konferencia

2017. 10. 24. 12:01

A Piac & Profit harmadik alkalommal rendezi meg a "K+F és Innováció" című országos konferenciáját - Magyar Innovációs Szövetség szakmai partnerségével - 2017. október 25-én, a Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexumban.

Stratégia alkotás és üzleti terv készítés képzés

2017. 10. 12. 15:19

Mi a stratégia szerepe egy vállalkozás életében? Hogyan készítsünk üzleti tervet? Önnek van már? Rajnai Attila, a Rati Kft. ügyvezetője Önt is megismerteti azzal, hogy a mindennapi üzleti életben mi a haszna ezeknek.

Adatvédelmi Tisztviselő Képzés (DPO)

2017. 10. 05. 10:23

Adatvédelmi tisztviselő képzés során a szakértő tréner részletesen ismerteti az új európai adatvédelmi rendelet (GDPR) vonatkozó rendelkezéseit, esettanulmányokon keresztül bemutatja a gyakorlatot, illetve tanácsokat ad a résztvevők egyedi problémáinak megoldására, és folyamatos konzultációs lehetőséget biztosít.

Amit a GDPR-ról tudni kell - Ingyenes konferencia

2017. 10. 05. 09:49

Óriási meglepetés érheti azokat a vállalatokat, amelyek félvállról veszik a hamarosan hatályba lépő új uniós adatvédelmi változásokat, amelyek jelentős jogi és technikai feltételeket is támasztanak. Bár a jogalkotó két év átmeneti időt adott a felkészülésre – ami nemsokára lejár -, mégis sokan lehetnek olyanok, akiket meglepetés érhet, ha később a törvény lesújt rájuk, mivel most nem is gondolják, hogy a jogszabály hatálya alá tartoznak, így nem is foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A témában ingyenes konferenciát szervez a kamara 2017. október 27-én.

Tajvani - Magyar Üzletembertalálkozó

2017. 09. 27. 13:06

A Tajvani Kereskedelmi Központ szervezésében 2017. Október 19-én, csütörtökön 9 cégből álló tajvani delegáció érkezik Magyarországra kereskedelmi kapcsolatok kiépítése céljából. A delegáció tagjai alapvetően az IT, smart city solutions, adatátvitel, megfigyelési eszközök, zöldenergia területeiről érkeznek.

Smart City Expo World Congress - nemzetközi üzletember találkozó

2017. 08. 22. 14:07

Az Enterprise Europe Network szervezésében, idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Smart City Expo World Congress rendezvénnyel párhuzamos nemzetközi üzletember találkozó, melyre magyar cégek jelentkezését is várják.

Nemzetközi környezetipari szakkiállítás – V. ÖKOINDUSTRIA

2017. 07. 25. 13:26

Közép-és Kelet Európa jelentős, kétévente megrendezésre kerülő környezetipari szakkiállítása idén is színes szakmai tartalommal és nemzetközi kapcsolatépítési lehetősségekkel várja a zöldipar szereplőit

Jelentkezzen a DesignPécsre!

2017. 07. 12. 17:33

Idén 2017. szeptember 29. és október 8. között negyedik alkalommal szervezi meg a kamara együttműködő partnereivel (intézmények, vállalkozások) a DesignPécs rendezvénysorozatot, mely a Design Hét Budapest kísérőrendezvénye.

Design Világnapja június 29-én!

2017. 06. 28. 10:06

A Design Hét Budapest  június 29-én kerekasztalbeszélgetést és kötetlen eszmecserét szervez abban a témában, hogy lesz egy designerből vállalkozó, és hogy hogyan jön mindehhez a fenntarthatóság? Az ingyenes és nyilvános esemény apropója a  Design Világnapja.

Közbeszerzés Ausztriában - piaci lehetőségek haladó exportőrök részére

2017. 06. 08. 08:53

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és Magyarország Bécsi Nagykövetsége „Közbeszerzés Ausztriában, Piaci lehetőségek haladó exportőrök részére” címmel rendezvényt szervez.

Külgazdasági Értekezlet - 2017

2017. 05. 22. 15:44

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium idén június 28-30. között rendezi meg a Külgazdasági Értekezletet, amely során a vállalkozások rövid találkozások keretében személyesen vehetik fel a kapcsolatot a külgazdasági attasékkal, akik a külföldi országok piacát és az exportlehetőségeket jól ismerő, magyar szakemberek.

 

Üzleti delegáció Koszovóba és Albániába

2017. 04. 12. 11:34

A Magyar Kereskedelmi Iparkamara Nyugat-balkáni Tagozata üzleti delegációt szervez Magyarország koszovói és albániai nagykövetségével együttműködve, a helyi kamarai partnerek támogatásával.

Helló Kanada!

2017. 04. 12. 11:22

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényt szervez „Információs nap Kanadáról” címmel

Magyar-Jordán Üzleti Fórum

2017. 04. 03. 12:32

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Közel-Kelet és Észak-Afrika Tagozata, a Jordán Európa Üzletember Szövetség (JEBA) magyarországi látogatása alkalmából Magyar-Jordán Üzleti Fórum címmel rendezvényt szervez Budapesten.

Enni vagy nem enni: az itt a kérdés

2017. 03. 28. 15:34

Az Enterprise Europe Network üzletember találkozót szervez a diétás és funkcionális élelmiszerek gyártói számára a Free From Functional Food Expo társrendezvényeként Barcelonában.

"MEET4BUSINESS" AGRA 2017 - Nemzetközi üzletember találkozó

2017. 03. 23. 08:23

Az Enterprise Europe Network és a Maribor Fejlesztési Ügynökség társszervezésében „MEET4BUSINESS” AGRA 2017 néven nemzetközi üzletembertalálkozót tartanak az 55. Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásár keretében Szlovéniában.

ELMARAD - Fiatal vállalkozások üzleti piactere​​ / EEN speed business meeting - Üzletépítési technikák

2017. 03. 07. 15:46

A 2017.március 28-ai Fiatal vállalkozások üzleti piactere című rendezvényünket egy későbbi időpontban tartjuk meg. Várhatóan az október 4-6. között megrendezésre kerülő komplex tematikájú nemzetközi Open 4 Business rendezvényhez kapcsoljuk.

 

 

Vállalkozói zóna - Gazdasági konferencia és üzletember találkozó Bukarest

2017. 01. 26. 10:54

A Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) Vállalkozói zóna című konferenciája Bukarestben kerül megrendezésre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román Tagozata, Magyarország Bukaresti Nagykövetsége és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) Bukarest szervezésében.

Junior Expo – Fiatal Vállalkozók Szakkiállítása

2017. 01. 16. 14:24

Egerben, az Agria Universitas Egyesület szervezésében megrendezésre kerülő

VIII. Junior Expo a 35 évesnél fiatalabb vállalkozók díjmentes bemutatkozására ad lehetőséget ahol a résztvevők megismertethetik vállalkozásukat a nagyközönséggel, személyes kapcsolatot építhetnek ki leendő üzleti partnereikkel és pontosabb képet kaphatnak a vállalkozói környezetről.

Üzleti lehetőségek Japánban

2017. 01. 06. 11:01

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara üzleti szemináriumot szervez a Japán iránt érdeklődő vállalkozások részére ,,Üzleti lehetőségek Japánban’’ címmel.

A programra felkérést kapott Japán magyarországi nagykövete, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a magyar-japán kereskedelmi szervezetek képviselői is.

„InnoSport 2017” nemzetközi üzletember találkozó

2017. 01. 03. 14:12

A nemzetközi partnerkereső rendezvény kiváló lehetőség a sport, szabadidős tevékenységek és az egészségipar területén tevékenykedő vállalkozásoknak arra, hogy új K+F illetve üzleti partnereket találjanak, új üzleti lehetőségekre és projektötletekre leljenek, növeljék versenyképességüket és megjelenjenek a nemzetközi piacokon. Az InnoSport 2017 rendezvény házigazdája a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.

Építőipari szakmai nap Mohácson - ELMARAD

2016. 12. 15. 11:57

Ha Ön építőipari vállalkozó, és munkájáért nem fizettek, hová fordulhat segítségért? Online építési napló vezetéséről vannak kérdései? Melyek az építésügyi hatóság elvárásai ellenőrzés során? Válaszokat kaphat a rendezvény szakértőitől Mohácson.

Készüljön velünk a januári változásokra - vállalkozói fórum Mohácson

2016. 12. 15. 11:20

2017. év elején számos változás lép életbe, többek között az online pénztárgépek, és a szakképzési hozzájárulás elszámolása, valamint a tanulók foglalkoztatása kapcsán. Ezekről kérdezhetik az érdeklődők a NAV és a kamara szakértőit Mohácson.

Fontos-e Pécsett a kreatív ipar?

2016. 12. 12. 08:26

Fontos-e Pécsett a kreatív ipar? címmel kerekasztal beszélgetést hirdet a Váradi András Alapítvány 2016 december 13-án , kedden 18 órakor a Trafikban (Pécs, Perczel u. 22.).

Német gazdasági fórum - beszállítói lehetőség

2016. 11. 09. 15:55

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Német Tagozatának szervezésében kerül megrendezésre a Magyar - Német Gazdasági Fórum és a Magyar - Német Tagozat éves közgyűlése.

Fiatal vagy? Vállalkozol? Pályáznál?

2016. 11. 09. 12:54

A FIVOSZ, a Kamara, az Enterprise Europe Network és a Szálkai Könyvelő- és Adótanácsadó Iroda társszervezésében évek óta kerül megrendezésre Pécsett is az ország aktív vállalkozói rétegét megmozgató, a Global Entrepreneurship Week világmozgalom részét képező Fiatal Vállalkozók Hete.

Pályázati Tájékoztató Fórum

2016. 10. 25. 15:38

A Magyarország - Horvátország Együttműködési Programjának kis- és középvállalkozások versenyképességét támogató részéről valamint a Vidékfejlesztési Program releváns pályázatairól tartunk tájékoztató fórumot, ahová minden érdeklődőt sok szeretettel várunk.

Networking receptek üzletasszonyoknak

2016. 09. 16. 14:23

Szép dolog ez a Networking, de hogyan lesz ebből üzlet? Hogy mérjük a hatékonyságát? Ez olyan nyomulásféle, nem? Megannyi kérdés, amikre az előadáson és az azt követő beszélgetésen választ kaphat.

DesignPécs, először, másodszor, harmadszor!

2016. 09. 02. 11:35

Az eddigi sikerek mentén, valamint a vállalkozói igényeknek eleget téve, idén ismét meghirdetésre került és immár harmadik alkalommal koordinálja a kamara a DesignPécset - 2016.szeptember 23. és 2016.október 02 között - a megye designban jártas és érdekelt vállalkozásainak, a PTE szakirányú hallgatóinak bemutatására és nem utolsó sorban a pécsi látogató közönség tájékoztatása véget.

Keress és találj befektetőt!

2016. 09. 02. 11:23

Van egy jó ötlete, de hiányzik hozzá a forrás? Elindult már saját erőből és szeretne  továbblépni? Második körös befektetőt keres? Szakmai partnerünk a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynöksége, a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesülettel együttműködve INVESTPLACC címmel rendezvényt szervez, ahol befektetőkkel találkozhat és tőkét szerezhet az induló projektjéhez, de akár a több éve piacon lévő márkájának fejlesztéséhez is.

Ausztria mint gazdasági székhely - információs rendezvény

2016. 08. 16. 09:15

Az ABA-Invest in Austria és az Osztrák Nagykövetség Kereskedelmi Osztálya információs rendezvényt szervez szeptember 8-án, melynek témája az osztrák cégalapítás gazdasági, jogi, adózási feltételei, szabályai és lehetőségei.

A prezentációkat követően gyakorlati tapasztalatairól  számol be Treszner János vállalkozó, majd Networking-állófogadással zárul a program.

Kiutazó Delegáció Shenzen, Kína - szállás támogatással

2016. 07. 28. 14:45

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Kínai Tagozata Nádasi Tamás, a  Tagozat elnökének vezetésével 2016. szeptember 25-30. között üzleti delegációt szervez Kínába, Shenzhenbe az ,,Első Shenzhen-Közép-Kelet-Európai Gazdasági, Kereskedelmi és Kulturális Fórum’’ alkalmából.

A delegáció tagjai a helyi kamarai partnerek által szervezett üzleti fórumokon és üzletember-találkozón vesznek részt Shenzhenben.

"MEET4BUSINESS" AGRA 2016 - Szlovénia

2016. 05. 26. 10:36

A Maribori Fejlesztési Ügynökség európai szintű partnerkereső rendezvényt szervez az 54. Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásár keretében. Ez a vásár már több, mint 50 éve a régió, és ezen belül négy uniós ország legnagyobb gazdasági és szakmai eseménye a maga nemében. Több mint 1.700 kiállító vesz részt 30 országból, melyet 120.000 látogató keres fel. További 150 szakmai és egyéb társadalmi rendezvényt tartanak a vásár ideje alatt.

GondolatÉbresztő a helyi gazdasági közösség formálódásához

2016. 05. 17. 11:18

A rendezvény fő témaköre a helyi közösségek, a helyi gazdaság és üzleti közösségek előnyei.
GondolatÉbresztő, az együttműködéshez, az együttgondolkodáshoz szükséges ötletek, eszközök megismerése.

Kamarai klubok zöld-bicikli túrája

2016. 05. 05. 10:07

A kamarában működő klubok tagjainak a kifejezetten szakmai összejöveteleken felül, úgynevezett nyitott rendezvényeket is szervezünk. Ennek célja elsősorban a kapcsolatépítés, kikapcsolódás és, hogy más közegben is megismerjék egymást a megye vállalkozói. Ezek az alkalmak mindig külső helyszínen és önköltséges formában valósulnak meg.
Első ilyen, minden klubunk számára szervezett nyílt eseményünk – az Üzletasszony klub szervezésében - egy vidám tavaszi zöld-bicikli túra lesz 2016. május 15. vasárnap délelőtt, közös lakomával a végén, hogy ne kelljen otthon főzőcskézni.

Az Uniós Vámkódex alkalmazásával kapcsolatos tudnivalók

2016. 04. 20. 16:55

2016 március végén elfogadásra került az új Uniós Vámkódex, melynek szabályai május 1-jétől érvénybe lépnek. Az exportőr cégek, könyvelők részére a NAV Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatósága Vám Főosztályával együttműködve május 12-én információs napot szervezünk.

Konzultáció német vásárokról

2016. 04. 14. 12:13

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Német Tagozatának konzultációt szervez, melynek témája a németországi vásárokkal kapcsolatos tudnivalók és a külföldi vásárokon való megjelenést támogató pályázatok.

Franchise kiállítás és üzletember-találkozó Opatijában

2016. 04. 05. 10:05

A Horvát Gazdasági Kamara a Rijekai Kamarával közösen szervezi második alkalommal a Nemzetközi Franchise, Pénzügyi és Tanácsadói Kiállítást (FEC – Franchising Exhibition Croatia) június 2-3 között.

Konzultáció németországi vásárokon való megjelenéssel kapcsolatban

2016. 03. 23. 08:22

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Német Tagozata konzultációt rendez, melynek témája a németországi vásárokkal kapcsolatos tudnivalók és a külföldi vásárokon való megjelenést támogató pályázatok.

ASEAN Fórum

2016. 03. 18. 10:24

2016. március 31-én a Külügyi és Külgazdasági Intézet, a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem konferenciát rendez ASEAN Economic Community - Deeping Integration Brings Expanding Opportunities for Trade and Growth címmel.

A konferencia célja az ASEAN országokkal folytatott gazdasági együttműködés eredményeinek, perspektíváinak bemutatása a délkelet ázsiai integrációs folyamat újabb mérföldkövét jelentő ASEAN közösség útnak indítását követő helyzetben.

Business 4.0 - Női Vállalkozók Kongresszusa

2016. 03. 11. 11:25

Az Osztrák Kereskedelmi Kamara szervezésében 2016. április 14-15-én, Innsbruckban kerül megrendezésre a Női Vállalkozói Kongresszusa, melynek részletes programja a csatolt linken elérhető.

Waterways Expo Varsóban

2016. 03. 03. 16:07

Idén harmadik alkalommal 2016. június 16-18-án rendezik meg Varsóban a Kultúra és Tudomány Palotájában a Waterways Expo kiállítást.  Az esemény központi témái a belvízi hajózás infrastruktúrája és a fenntartható vízi gazdálkodás a különböző ágazatokban.

Logisztikai konzultáció

2016. 02. 22. 12:42

A nyugat-balkáni országok iránt érdeklődő vállalkozások számára szervez logisztikai konzultációt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Nyugat-balkáni Tagozata március 2-án. A konzultáció témái:

  • a nyugat-balkáni térség logisztikai sajátosságai,
  • logisztikai tapasztalatok a Nyugat-Balkánon.

Elkötelezett munkavállalót! De hogyan? – humán erőforrás konferencia Pécsett

2016. 02. 18. 09:34

Minden cégvezető számára az jelenti a legkeményebb kihívást a mindennapokban, hogy a munkatársakkal megtalálja a közös nevezőt. Lesz olyan munkatárs, aki önállóan és elkötelezetten tud dolgozni a cégnél? Egyáltalán szót lehet érteni a mai pályakezdő munkavállalókkal? Hogyan lehet motiválni a dolgozókat? A szervezők főként kis- és közepes méretű vállalkozások tulajdonosait és vezetőit, humán erőforrás menedzsereket és szakértőket, illetve a jövő vezetőit várják a 2016. április 13-án, szerdán megrendezendő konferencián!

KIC INNOENERGY ACCELERATOR HUB vállalkozói felkészítő program

2016. 02. 11. 12:42

Itt a helyed, ha…

…mérnök, fejlesztő, diák, vagy már gyakorlott vállalkozó vagy és rendelkezel világos üzleti elképzeléssel!

…nemzetközi piacokon képzeled el jövőbeli terméked, szolgáltatásod értékesítését, és már rendelkezel prototípussal!

…hazai és külföldi szakértők és befektetők közreműködésével kívánod felépíteni, továbbfejleszteni vállalkozásod.

A program a KIC InnoEnergy és a Bay Zoltán Nonprofit Kft. közti 5 éve tartó együttműködés bővítéseként jött létre. A márciusi 9-i pécsi nap a BAY - IPARK - IPE - PTE MIK – EEN PBKIK közös szervezésében valósul meg.

Pénzügyi konzultáció a Magyar-Kínai tagozat szervezésében

2016. 02. 10. 12:34

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Kínai Tagozata konzultációt szervez ,,Pénzügyi konzultáció a Kína iránt érdeklődő vállalkozások számára’’ címmel február 23-án 14 órától.

 

Üzletember-találkozó Novi Sad-ban

2016. 02. 09. 13:39

83. alkalommal rendezik meg a szerbiai Novi Sad-ban a nemzetközi mezőgazdasági vásárt és kiállítást, melynek kísérő rendezvénye a szerb Enterprise Europe Network  és az Ipari és Kereskedelmi kamara által szervezett nemzetközi üzletember találkozó 2016. május 16-án.

Szakmai egyeztetés az új pécsi vásárcsarnokkal kapcsolatban

2016. 02. 09. 13:04

Az elmúlt években több megbeszélés és projekt témája volt a pécsi piacok kialakítása, egységes arculata, 2015 nyarán kiírásra került az új pécsi vásárcsarnok tervpályázata. Az elkészült terveket 2015 őszén nyilvánossá tették.

Fórum az Egyéni vállalkozók SZJA bevallásáról

2016. 02. 09. 12:31

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Adóklubja adófórumot szervez a NAV szakemberének előadásában február 17-én. A rendezvényen a résztvevők információt kapnak az Egyéni vállalkozók SZJA bevallásáról és a hozzá kapcsolódó törvényváltozásokról.

Fókuszban a külpiacok - Trendek és lehetőségek az export területén

2016. 02. 07. 11:26

A Magyar Kerekedelmi és Iparkamara által szervezett rendezvény célja, hogy az aktuális globális gazdasági folyamatokról, a magyar külgazdasági stratégiáról, valamint a külpiacok nyújtotta lehetőségekről tájékoztassa úgy a kezdő exportőröket, mind a már tapasztalt, de új piacokat kereső vállalatok vezetőit.

Franchise hálózatok legnagyobb vására Bécsben

2016. 02. 02. 12:59

Az Enterprise Europe Network ausztriai hálózata közel 50%-ban támogatja a magyar franchise tulajdonosok standját a Bécsben, november 4-5 között megrendezésre kerülő első Franchise Expón. Az érdeklődők máris regisztrálhatnak az eseményre. Tegye meg az első lépést, hogy meghódítsa az osztrák piacot, és partnereket találjon.

Sikeres piacra lépés Portugáliában, kitekintéssel Portugál-Afrikára

2016. 01. 20. 10:09

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara "Sikeres piacra lépés Portugáliában, kitekintéssel Portugál-Afrikára" címmel 2016. február 9-én rendezvényt szervez Budapesten, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Román-Magyar Üzleti Fórum

2016. 01. 19. 12:59

2016. február 11-én rendezik meg Bukarestben, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. és a Román Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében, a Magyar–Román Gazdasági Vegyes Bizottság 7. üléséhez kapcsolódó Üzleti Fórumot.

 

Az Üzleti Fórumot várhatóan a Gazdasági Vegyes Bizottság két társelnöke,  Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár, valamint Vlad Vasiliu, Románia külkereskedelemért felelős államtitkára nyitják meg.

4 hetes tanulmányút Japánba

2016. 01. 08. 12:04

Az EU-Japan Centre várja a jelentkezőket az alábbi programjához: 52. “Emberi Erőforrás Képző Program – Bepillantás a Japán Iparba”. Ez a 4-5 hetes képzés Japánban lesz és az Európai Bizottság finanszírozza.

A jövő épülete, a jövő építészete

2016. 01. 08. 10:47

Az Osztrák Gazdasági Kamara bécsi irodája és az Enterprise Europe Network hazai hálózata idén is megrendezi azt a nagyszabású, közel 400 tárgyalópartnert vonzó rendezvényét melynek célja, hogy az építészek és a kapcsolódó szakterületek vállalkozóinak nemzetközi üzleti együttműködését elősegítse.

A divatvilág Amszterdamra figyel januárban

2015. 12. 10. 12:57

A közeljövőben ötödik alkalommal kerül megrendezésre EU FashionMatch 5.0 @ Modefabriek néven január 24-25.-én az a nemzetközi kiállítás, vásár és üzletember találkozó, melyre Baranyából is várják az érdeklődőket.

Magyar-macedón gazdasági fórum és üzletember-találkozó

2015. 12. 09. 08:24

2015. december 16-én szerdán, 14:00-17:00 óra között rendezi meg  a magyar-macedón gazdasági fórumot és üzletember-találkozót a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Nyugat-balkáni Tagozata, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. és a Macedón Gazdasági Kamara. Az eseményen a tervek szerint köszöntőt mond a vegyes bizottság magyar társelnöke, Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár, illetve macedón partnere, Aneta Dimovska, a Macedón Gazdasági Minisztérium államtitkára. 

A K T Í V - Aktuális Információk Vállalkozóknak

2015. 11. 19. 13:54

AKTÍV, avagy aktuláis információk vállalkozóknak címmel várjuk fórumunkra azokat a cégeket, akik szeretnének a KKV szektort érintő, a versenyképességhez nélkülözhetetlen hasznos információk és lehetőségek birtokába kerülni. A program második felében a vállalkozásoké a főszerep. Várjuk a problémafelvetéseket, tapasztalatokat és a sikertörténeteket is.

24. Körkapcsolás: Művészet és projektmenedzsment

2015. 11. 18. 09:37

A Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ) szervezésében 2015. november 26-án megrendezésre kerül a 24. Körkapcsolás konferencia, melynek témája ezúttal a Művészet és Projektmenedzsment - Párbeszéd. A konferencia izgalmas programján belül művészek, többek között színházi rendező, énekes, díszlettervező, karmester és gyakorló projektmenedzserek párbeszédén keresztül mutat rá a projektmenedzsment sokszínűségére.

Fiatal vállalkozó vagy? Itt a helyed!

2015. 11. 04. 13:57

Fiatal vállalkozók ezrei rajonganak érte, és 8 éve teltházzal fut. Mi az? November 16-20-ig az ország egész területén, nagyobb városokban zajló rendezvénysorozat, ahova az ország legsikeresebb vállalkozóit hozzuk el. A pécsi fórumra 19-én kerül sor a Pécsi Kereskedelmi Központban.

Üzleti partnert keresek!

2015. 11. 03. 16:02

Lehetséges, hogy valaki épp azt a terméket, szolgáltatást keresi külföldről, amivel a vállalkozásom foglakozik? Hogy találok rá? Mi lenne a legrövidebb út? Ki tud ebben segíteni?

Szlovák Együttműködési Börze

2015. 10. 20. 13:02

A Szlovák Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség és a SARIO Business Link projekt legnagyobb rendezvényére lesz idén a A Szlovák Együttműködési Börze 2015. Az idei, 9. évad, Ázsiára összpontosít, nagyobb hangsúlyt fektetve Közép-Ázsiára (Kazahsztán) és Kínára.

Tőkeakadémia 2 – képzés tőkebevonási ismeretekről a HIPA szervezésében

2015. 10. 15. 10:15

A HIPA Tőkeakadémia csapata kétszer kétnapos tanfolyamot szervez Visegrádon, melynek célja a magyar vállalkozások forrás-, illetve tőkebevonási ismereteinek, képességeinek fejlesztése, ezen keresztül pedig a befektetéseket vonzó tulajdonságaik javítása.

Japán üzletember-találkozó és ICT szeminárium Tokióban

2015. 10. 05. 13:54

Várhatóan 2015. december első hetében – a jelenlegi tervek szerint december 2-án -  Szabó László miniszterhelyettes úr Tokióba látogat, melyhez kapcsolódva a Tokiói Magyar Nagykövetség networking állófogadással egybekötött Magyar-Japán ICT szemináriumot szervez.

Konferencia indonéz üzleti lehetőségekről

2015. 08. 13. 10:04

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tisztelettel meghívja Önöket a ’’Hungary-Indonesia Relations: Business Opportunities in the ICT and Healthcare Sectors in Indonesia” című rendezvényünkre, melyet az EU-Indonesia Business Network, a Szövetség a Digitális Gazdaságért (IVSZ) és a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Klaszter szervezetekkel együttműködésben valósít meg.

AgrOOrganic nemzetközi üzletember találkozó

2015. 08. 13. 09:55

A szerbiai Selencában kerül megrendezésre az Organikus Termelési Központ, a Vajdasági Organikus Klaszter - Novi Sad, és az újvidéki Enterprise Europe Network Szerbia szervezésében nemzetközi üzletember találkozó.

Interbeauty 2015 - Pozsony

2015. 07. 30. 14:35

A Szlovák Business Agency és az Enterprise Europe Network hálózat közös szervezésében kerül megrendezésre az INTERBEAUTY 2015 nemzetközi üzletember találkozó, melynek főbb témakörei:
szépség, egészséges életmód, divat, textíliák, kiegészítők és kreatív ipar.

Sikeres piacra lépés az USA-ban

2015. 07. 07. 09:18

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara július 16-án csütörtökön délután kettő órától megrendezi a "Sikeres piacra lépés az USA-ban" című szemináriumot.

Részvételi lehetőség az amszterdami Fashion héten

2015. 06. 17. 15:46

A hazai Enterprise Europe Network hálózat pécsi és budapesti irodája (MNKH) társszervezője a júliusi Mercedes-Benz Fashion Week mellett megrendezett EU FashionMatch 4.0 @ Modefabriek 2015. kiállítás és üzletember találkozónak.

IV. China Smart Expo Budapesten

2015. 05. 20. 11:11

Magyarország első és egyetlen üzleti rendezvénye, ahol a magyar és kínai vállalkozások találkozhatnak. A China Smart Expo idén negyedik alkalommal, 2015. június 16-17-18-án kerül megrendezésre a Budapest Experience Centerben (1152 Budapest, Szentmihályi út 171.).

Humán Klub a kamarában

2015. 05. 07. 09:05

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara tisztelettel meghívja Önt a 2015. május 13-án 14 és 16 óra között tartandó rendezvényére. Az eseményen a Humán Klub újraalakuló ülésére kerül sor.

Kinek szól? Az eseményre főképp a kis- és középvállalkozások vezetőit, humán erőforrás (HR) vezetőit és tanácsadóit, HR szolgáltatások (pl. munkaügy, bérszámfejtés, stb.) nyújtásával foglalkozókat várják a szervezők. A részvétel kereskedelmi és iparkamarai tagok és regisztrált vállalkozások számára díjmentes, de rendezett kamarai regisztrációhoz és előzetes jelentkezéshez kötött.

Energiahatékonyság a fenntartható fejlődésért – Nagyváradon

2015. 04. 24. 10:33

A Romániai Magyar Üzleti Egyesület május 14-én, 19.00 órától állófogadással egybekötött üzletember találkozót szervez a nagyváradi LOTUS CENTERben.

Enterprise + hogyan indíts sikeres vállalkozást fiatalon

2015. 04. 23. 12:57

A kamara részvételével zajló Enterprise+ projekt célja, hogy fiatal 15 és 25 közötti fiatalokat készítsen fel a vállalkozói létre, a gazdasági, pénzügyi, szervezeti kérdéseket fókuszba hozva, a vállalkozói lét buktatóit bemutatva. Május 19-én az érdeklődők információs nap keretében a kamarában tudhatnak meg többet az eddigi német tapasztalatokról, valamint a projekt hazai magvalósításáról. A projekt elsődleges célcsoportjai a közép- és felsőfokú oktatásban részt vevő diákok, valamint a fiatal munkanélküliek.

Pályázatok, adóterhek csökkentése, finanszírozás - folyamatos kihívások előtt a KKV szektor

2015. 04. 01. 15:26

A WTS Klient és az Enterprise Europe Network Pécs közös rendezvénye a kis- és középvállalkozókat foglalkoztató aktuális gazdaság kihívásokra keresi a választ felkészült előadók segítségével. A program kiemelt figyelmet fordít a GINOP pályázatokra, az EU-s támogatások hasznosulására, pénzügyi konstrukciókra és az adóterhek csökkentésére.

Meet4Business Matchmaking

2015. 01. 27. 10:00

A Maribor Fejlesztési Ügynökség második alkalommal szervez üzletember találkozót a Fenntartható technológia és zöld életvitel (GREEN) valamint az Építőipar, engergetika, közszolgáltatások és kézművesség tavaszi vására keretében.

Tudnivalók első kézből az EKÁER rendszerről - A létszám betelt!

2014. 12. 18. 21:55

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Adóklubja adófórumot szervez a NAV munkatársának előadásában 2015. január 13-án az újonnan bevezetésre kerülő Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerről.

Későbbi időpontban! Fejlesztők Fóruma a kamarában – ipari gyártó cégek és fejlesztők számára

2014. 10. 21. 15:58
Ezúton értesítünk minden kedves érdeklődőt és meghívottat, hogy a 2014 november 14-én péntekre tervezett Fejlesztők Fóruma rendezvényt előreláthatólag 2015 január-február hónapra halasztjuk.
 

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara időről időre bemutatkozási lehetőséget biztosít üzleti közössége, az önkéntes kamarai tagok számára. Az RG Net Kft.-nek 2015 év elején lesz alkalma fejlesztései bemutatására. Fókuszban az ipari gyártó cégek számára kidolgozott rendszerek állnak, úgymint az üzemi információs, az árammérő és az értesítő, valamintmunkaidő-nyilvántartó terminál. A résztvevőknek a termékek és a szolgáltatások megismerése mellett lehetőségük lesz kérdéseket feltenni, és értékes szakmai kapcsolatokra szert tenni.

Sikeres piacra lépés Dél-Afrikában - üzleti szeminárium

2014. 09. 12. 10:40

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Magyar-Dél-Afrikai Kereskedelmi Kamarával (HUNSAC) együttműködve „Sikeres piacra lépés Dél-Afrikában” című üzleti szemináriumot szervez 2014. szeptember 25-én.

Magyar-Pakisztáni Üzletember Találkozó

2014. 05. 20. 15:08

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-pakisztáni üzletember-találkozót szervez 2014. május 26-án Budapesten.

Kiutazó delegáció - Kína és Mongólia

2014. 05. 20. 14:51

Az MKIK Magyar-Kínai és Magyar-Mongol Tagozatai üzleti delegációt szerveznek 2014. augusztus 30. és szeptember 7. között Ürümcsibe és Ulánbátorba.

Hogyan változott a Ptk?

2014. 04. 08. 09:26

2014. március 15-én lépett hatályba az Új Polgári Törvénykönyv, mely számos ponton módosítja a gazdasági társaságok és vezetőik mindennapjait. Kíváncsi, hogy az Ön vállalkozását érintik-e a változások? Szakértőnktől megtudhatja!

China Import and Export Fair 115. alkalommal

2014. 01. 14. 13:05

A Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetség, a Kínai Külkereskedelmi Központ, valamint a ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamara szervezésében január 20.-án rendezik meg 115. „China Import and Export Fair” vásár bemutatkozó programját.

Üzleti Környezet Koszovóban - Gazdasági Fórum

2013. 11. 26. 15:09

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Nyugat-balkáni Tagozata és a Koszovói Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége szervezésében „Üzleti környezet Koszovóban” címmel gazdasági fórumra kerül sor Budapesten, ahol bemutatkozik Sami Ukelli úr, a Koszovói Köztársaság új nagykövete.

Aktuális Tudás Workshop

2013. 10. 14. 13:31

A vállalkozás sikeres menedzseléséhez korszerű tudásra van szükség. A KIKK Egyesület a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködésben tréningsorozatot indít, amelynek keretében szakavatott előadók, a vállalkozások igényeinek megfelelő témákban, gyakorlat központú előadásokat, mini tréningeket tartanak.

Hongkongi üzleti szeminárium Budapesten

2013. 08. 28. 09:03

HKTDCA Hong Kong Trade Development Council és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2013. szeptember 24-én üzleti szemináriumot szervez “Hongkong: Az Ön partnere az üzleti sikerhez” címmel, ahol értesülhet a legújabb kétoldalú üzleti lehetőségekről.

"Facebook szüret" marketing konferencia

2013. 08. 13. 11:03

MKIK logo2013. szeptember 25-én, 13.00 és 17.00 óra között kerül megrendezésrpbkik logoe a  "Facebook szüret" marketing konferencia,  egy olyan rendezvény, melynek célja, hogy a résztvevők megismerjék a közösségi médiában rejlő üzleti lehetőségeket, és olyan ötleteket kapjanak, amiket utána egyszerűen és gyorsan tudnak alkalmazni cégük életében.

EU Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség - OSHA

2015. 09. 15. 13:10

Az Ügynökség célja, hogy Európát olyan hellyé alakítsa, ahol biztonságosabban, egészségesebb körülmények között és hatékonyabban lehet dolgozni. Mindez a vállalkozások, a munkavállalók és a kormányok javát szolgálja. Népszerűsítse a kockázat megelőzés kultúráját, ezzel javítva az európai munkakörülményeket.

 

Az ENTERPRISE EUROPE NETWORK az Ügynökség együttűmködő partnere.

 

Magyarországi nagykövete: Buda Csilla régióvezető, Enterprise Europe Network Közép-Dunántúl

 

AZ ÖN HANGJA EURÓPÁBAN - SME FEEDBACK

2015. 09. 07. 13:13

Találkozott már olyan bürokratikus

akadállyal, amelyből valamilyen

módon hátránya származott?

Van ötlete, hol és hogyan

lehetne egyszerűsíteni?

KÖVETEK

2014. 07. 24. 12:04

 

 

2013 februárjában a magyarországi Enterprise Europe Network partnerek egyedülálló kezdeményezést indítottak útnak, az úgynevezett „Enterprise Europe Network Követ” programot azzal a céllal, hogy a Hálózat sikertörténeteken keresztül még hatékonyabban kommunikálja szolgáltatásait a hazai vállalkozóknak. A program keretében ünnepélyes keretek között minden régióban kinevezésre kerültgy-egy olyan vállalkozó, aki sikeresen hasznosította Hálózatunk szolgáltatásait nemzetközi kapcsolataiban - ők az Enterprise Europe Network Követei.

Scale-up tanácsadás az ország több pontján

2018. 03. 06. 00:00

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Enterprise Europe Network konzorciumi partnerei a ScaleMeUpHungary projekt* segítségével támogatják a gyors növekedési és innovációs potenciállal rendelkező KKV-kat, más néven „gazellákat” a nemzetközi versenyképességük és hálózatosodásuk elősegítése céljából.

*(GRO/SME/16/B/07 „Support young innovative companies scaling-up their activities in the Single Market”)

Innovációs osztály

2014. 05. 09. 10:35

Az innováció, mint gazdasági szakkifejezés először az elismert közgazdász szakember, J. A. Schumpeter írásművében jelent meg 1911-ben „A gazdasági fejlődés elmélete” című német nyelvű publikációban. Talán nem véletlen, hogy maga a kifejezés és a hozzá kapcsolódó fogalmak, definíciók is elsőként a gazdaságelmélet területén gyökeresedtek meg, hiszen Schumpeter óta általánosan elfogadott az a megközelítés, miszerint a gazdasági haladás legfontosabb mozgatóereje az innovációs tevékenység. Legyen szó vállalati szintű versenyképességről, vagy gazdasági extenzióról, a korábban elfogadott két hagyományos termelési tényező – a munka és tőke – mellé a 20. századtól már egy harmadik elem, a tudás és az abból fakadó vállalati alkalmazkodási képesség is felzárkózott, mint gazdasági versenyelőnyt jelentő gazdasági faktor.

Duális felsőoktatási képzés

2017. 09. 18. 00:00

2015-ben Magyarország is bevezette a felsőoktatásban az Európa más országaiban – különösen Németországban – már sikerrel bizonyított duális képzést.


A külföldi duális képzések és a hazai kezdeményezések kedvező tapasztalatai alapján a duális képzési modellt műszaki, informatika, agrár, természettudomány vagy gazdaságtudományok képzési területen indított gyakorlatigényes alapképzési szakon, illetve e képzési területhez tartozó mesterképzési szakon vezették be.

Pénzügyi önismereti játék mindenkinek!

2016. 06. 23. 10:46

A Kamara Üzletasszony klubjának ülései során felmerült, hogy sokan hoztunk már pénzügyileg helytelen döntéseket, aminek vállalkozásunk, vagy akár magánvagyonunk látta kárát. A pénzügyi önismeretünket és megalapozottabb pénzügyi döntéseket hivatott fejleszteni a Cashflow játék, melyre itt három potenciális időpontot hirdetünk meg, önköltséges formában.

Csak ezen a linken tudsz rá jelentkezni: https://goo.gl/vCFoA8

Belépési nyilatkozat a PBKIK Üzletasszony Klubjába

2016. 05. 03. 15:42

Az alábbi dokumentumot kitöltők kinyilvánítják belépési szándékukat a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Üzletasszony Klubjába. Nyilatkoznak arról, hogy a Klub alapszabályát megismerték, és azt magukra nézve kötelezőnek elfogadják, mint a Klub működését szabályozó dokumentumot.

Követek 2015-2016

2015. 09. 07. 14:33

 

A hazai Enterprise Europe Network irodákat befogadó szervezetek képviselői, és a Hálózat követei

PBKIK Üzletasszony Klub működési szabályzat

2016. 05. 03. 15:25

A klub működése belső (nem nyilvános) és külső (nyilvános) eseményeket foglal magában. A klub belső működése rendszeres.

A PBKIK Humán Klub

2016. 01. 08. 21:38

A PBKIK Humán Klub célja a humán témákban tapasztalatcsere, tudásmegosztás és folyamatosan növekvő tudásbázis építése, valamint a vállalkozások szemléletformálása a hatékonyabb működés érdekében. A Klub célja az is, hogy a HR szakmában a Baranyában is rendelkezésre álló széleskörű tudást, ismeretet és minőségi szolgáltatást nyújtók és az azt igénybevevők egymásra találását elősegítse.

A Klub célja továbbá...

Országos kamarai innovációs rendszer

2014. 05. 09. 10:50

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2012-ben országos innovációs rendszer építését, szervezését kezdeményezte. Több a pécsi kamara korábbi Nemzetgazdasági Minisztérium által támogatott projektjét is országos kiterjesztésre alkalmasnak ítélte. Ez később egy komplex kamarai innovációs szolgáltatásfejlesztési projekt alapjául szolgált.

InnoWeit - az innováció mérhető

2014. 03. 31. 16:06

Németországban az innovatív projektek nagy része meghiúsul – ennek észre- és tudomásul vételénél azonban nem állnak meg a szakemberek a nyugat-európai országban. A gazdaság gerincét adó kis- és középvállalkozások támogatására működő eszközt hoztak létre, mellyel megelőzhető a fejlesztésekbe kezdő KKV-k munkájának kudarca.