Üdvözöljük a

A jó szakma felér egy diplomával | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

A jó szakma felér egy diplomával

Szerző: Sz.K. | 2016. június 2.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzetgazdasági és Nemzeti Fejlesztési Minisztériumokkal közösen ebben az esztendőben kilencedik alkalommal rendezte meg a Szakma Kiváló Tanulója versenyt az általa felügyelt negyven szakmában - közöttük négy új informatikaiban - nappali tagozatos szakiskolások és szakközépiskolai tanulók részére. Az országos döntőt Budapesten a Hungexpo Vásárközpontban és egyes szakmákban Esztergomban rendezték meg. A végső megmérettetésen 214 diák vett részt az ország 110 oktatási intézményéből, Baranyából öt iskolából kilenc szakmában tizenketten versenyeztek a kitüntető címért, s azért, hogy a jó eredmény jutalmaként felmentés kapjanak a szakmai záróvizsga alól.

 Pécsről, Baranyából közel ötszáz pályaválasztás előtt álló fiatal is részt vehetett a döntő eseményein. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara ingyenesen tette számukra lehetővé, hogy a helyszínen ismerkedhessenek meg az egyes szakmákkal.  

 A baranyai versenyzők ebben az esztendőben is ott voltak a legjobbak között. A képzeletbeli dobogó legfelső fokára hárman állhattak fel Spolár Judit bőrdíszműves, Baluka Patrik hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő, valamint Rostás Zoltán Ádám ipari gépész.

 

  A bőrdíszművesek között az első helyen végzett Spolár Juditot, a Pécsi SZC Simonyi Károly Szakközép- és Szakiskola tanulóját a szakma rejtelmeibe a Knoch Bőrdíszműves Kft.-nél vezették be.

 - Mindig is szerettem a különleges anyagokat, amilyen a bőr is, ezért amikor részt vettem az iskola nyílt napján, s beszéltem az ott tanító tanárokkal, szakoktatókkal, megfogott a bőrdíszművesség sokszínűsége - idézi fel, hogy miért e szakmára esett annak idején a választása. - Emlékeim szerint piciként is folyamatosan varrtam, a babáimnak ruhát, később meg magamnak, mindent amire csak szükségem volt, ezért is gondoltam, hogy olyan szakmát választok, amelyben a varrásnak nagy a szerepe.

 Mint mondja, a szakmát két gyakorlati helyen sajátította el. Fél évet a kesztyűket készítő Bene Kft.-nél töltött, nagyobb részt azonban a Knoch Bőrdíszműves Kft.-nél töltötte a tanulóidejét, ahol Ulrich Beatrix bőrdíszműves mester volt a gyakorlati oktatója, aki nagyon sokat segített neki a versenyre való felkészülésben is. Megmutatta miként kell a technológiai leírásokat olvasni, s arra is felhívta a figyelmét, hogy az egyes bőröknél mire figyeljen nagyon. Az iskolában Zoltány Éva tanárnő volt az, aki az elméleti részhez való felkészülésben segített sokat.

  Kitért arra is, hogy a bőrös szakma mind a két területét szereti, de nem igazán lehet a kettőt összehasonlítani. A bőrdíszművesség során nagyobb léptékben kell gondolkodni, míg sok apró lépésből áll, mire a nagyon finom krómcserzett bőrből kesztyű lesz.

 - Mind a kettő nagy odafigyelést és egyben szárnyaló fantáziát kíván - folytatja tovább. - Az országos versenyen is ezt várták el tőlünk. Ugyan a magam részéről hiányoltam, hogy a gyakorlati feladatnak csak kis részét képezte, amit bőrből kellett elkészíteni. Nagyobb részt textillel dolgoztunk, ebből kellett egy megadott leírás alapján táskát, kesztyűt varrnunk. A díszítésüket azonban nekünk kellett megterveznünk, amit a kulcstartóhoz hasonlóan bőrből készíthettünk el. Az igazi nagy kihívást az jelentette, hogy mindezt textilvarró géppel kellett megcsinálni. Nagyon jó volt a verseny hangulata, szinte mintha csak egy nyílt napon vettünk volna részt, ugyanis miközben dolgoztunk folyamatosan érkeztek az iskolás csoportok. Az különösen tetszett, hogy mindenki segítette a másikat, a vizsgabiztosok is segítőkészek voltak. Emellett lehetőségünk volt barátokat, ismerősöket szerezni. Nagyon felszabadult  hangulatú volt a verseny maga is.

  S, hogy miként képzeli el a jövőjét? Annyi biztos, hogy leérettségizik, s miután sok minden érdekli, lehet, hogy a szakmájában, vagy ahhoz hasonló terület Emellet lehetőségünk volt barátokat, ismerősöket szerezni. Nagyon felszabadult esemény volt." en tanul tovább. Arra is gondolt már, hogy talán saját cége alapít. Az is elképzelhető, hogy a Bene Kft.-nél folytatja tovább, de az is lehet, hogy a nagybátyjának, aki órás készít majd óraszíjakat.

 

  A hűtő- és légtechnikai rendszerszerelők versenyében Baluka Patrik végzett az első helyen, aki szintén a Pécsi SZC Simonyi Károly Szakközép- és Szakiskolába járt, a szakma alapjait pedig a Mecsek Klíma Kft.-nél sajátította el.

 - Annyira nem volt nehéz a verseny, de könnyűnek sem volt mondható, a magam részéről nagyon élveztem - ad hangot véleményének. - Split klímát kellett telepíteni, meg alulkasírozott habszivacsból légcsatornát készíteni ventilátorhoz, mindezt négy óra alatt. A légtechnikával egy kicsit meggyűlt a bajom, mert a megadott szögben a fordulót nehéz volt kialakítani. Ugyan mindannyian a feladatra koncentráltunk, de nem egyszer szó nélkül segítettünk egymásnak, ha valaki valahol elakadt.

 Mint mondja, a felkészülésében az iskolában is sokat segítettek, a tanműhelyben gyakorolhatott. A gyakorlati helyén pedig mindig más mellé osztották be, hogy minden egyes részterülettel tisztában legyen, megismerje a legújabb eljárásokat. 

 Nyolcadik után a Zipernowsky Műszaki Szakközépiskolában kezdte meg tanulmányait, azonban úgy érezte nem jól választott, ezért átjelentkezett a Simonyi Károly Szakközép- és Szakiskolába. S miután akkoriban a családjában majdnem mindenki klímát szereltetett fel, ezért úgy döntött hűtő- és légtechnikai rendszerszerelőnek tanul. S, hamar kiderült jól döntött. A gyakorlati helyén elégedettek vele, különösen azért, mert hamar megállapítja a hiba okát és helyét.

 - Már csak a szakmunkásvizsga szóbeli része van hátra - mondja. - Aztán nyáron még diákként a Mecsek Klímánál dolgozom, majd ismét beülök az iskolapadba, mert szeretnék leérettségizni. A terveim között szerepel, hogy másodszakmaként megszerzem az autószerelő szakmunkás-bizonyítványt. A végcél, hogy autóklíma szerelőként dolgozzam, ugyanis az egyik ismerősömnek jól jönne a segítség. S, ha ez mégsem jönne össze, akkor sincs gond, a Mecsek Klímánál visszavárnak, ott megvan a helyem.

 

 Az ipari gépészek versenyében az országos első helyet Rostás Zoltán Ádám a Pécsi SZC mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskolájának tanulója szerezte meg, aki a Hauni Hungária Gépgyártó Kft.-nél töltötte a gyakorlati idejét.

 - Kiskorom óta szerettem szerelni, a szétszedés az ment, de az újra összeszerelés az már nem - avat be a kezdetekbe, miért is esett választása annak idején erre a szakmára. - Az érettségi után géplakatosnak, ipari gépésznek jelentkeztem, a szakmai gyakorlatot pedig Pécsen a Hauni Hungária Kft.-nél töltöttem. A versenyre való felkészülésben mind a két helyen sokat segítettek, a gyárban kint dolgoztam a gyártósoron, hogy minél jobban begyakorolhassam az egyes műveleteket. 

 Mint mondja, a balesetveszély miatt, az ő szakmájukban az országos döntőre nem Budapesten, hanem Esztergomban került sor. 

 - Jó hangulatú volt a verseny, s érdekesek voltak a feladatok is, ahol tudtam segítettem a többieknek, nem a győzni mentem, hanem inkább azért, hogy felmentést kapjak a szakmunkás-vizsga alól - folytatja tovább. - A vizsgabiztosok is nagyon segítőkészek voltak, ha nem találtunk meg egy szerszámot hoztak, vagy ha valamit nem értettünk, vagy hirtelen nem jutott eszükbe a megoldást rávezettek bennünket.

  Az előválogatóban rajz alapján kellett egy alkatrészt készíteni. A döntőben pedig egy asztali fúrógép fúróorsóján kellett csapágyat és zéger gyűrűt cserélni, majd ismét üzemképes állapotba kellett helyezni. A döntőbe öten jutottunk be, jó hangulatban zajlott a verseny, utána is sokat beszélgettünk. 

 Miután nem a győzelemért ment nagyon meg is lepődött, amikor kiderült, ő végzett az első helyen. Szeptemberben aztán ismét iskolapadba ül, a Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskolában gépgyártás technológiai technikus vizsgát tesz, utána pedig a tervei szerint Dunaújvárosban folytatja tovább tanulmányait a főiskolán a szakoktatói diploma megszerzése ugyanis a végcél.