Üdvözöljük a

A tanulószerződés feltétele a szigorú házirend betartása | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

A tanulószerződés feltétele a szigorú házirend betartása

Szerző: Sz.K. | 2014. április 2.

Az elmúlt években Komlón újra a középpontba kerültek a vasas-szakmák. A helyi vállalkozók is összefogtak annak érdekében, hogy a mind inkább érezhető szakember hiányt pótolják, és kineveljék a szakmunkás utánpótlásukat. 

 A Mig-Tig Kft. termelési tevékenységtől független tanműhelyt hozott létre, ahol jelenleg negyvenkettő tanulószerződéssel foglalkoztatott szakmunkástanuló sajátítja el a hegesztő, szerkezetlakatos és ipari gépész - lakatos - szakma alapjait.

  - Több mint két évtizede Borsod megyéből pályázati úton kerültem a Mecseki Szénbányákhoz, Komlón a Központi Gépüzem főmérnöke lettem - kezdi beszélgetésünket Barta Sándor, a kft. ügyvezetője. - Mint vezető, munkakörömhöz tartozott a Központi Gépüzem által üzemeltetett tanműhely üzemeltetése,így  részt vettem a lakatos, villanyszerelő, forgácsoló, központi fűtés szerelő és  asztalos tanulók képzésében. Az évek során nagyon jó kapcsolatom alakult ki az 501. számú Szakképző Iskolával. Mint a Központi Gépüzem főmérnöke éveken át a lakatosok szakmunkásvizsga-bizottságának elnöke voltam, és minden évben a legjobb tanulókat a végzést követően a Központi Gépüzemben foglalkoztattuk tovább. A gyerekek között nagy versengés folyt ezekért az állásokért.

 Amikor a bányák bezárását követően a Központi Gépüzem  is bezárásra került ügyvezetője lett egy osztrák, magyar tulajdonú cégnek, majd tizenkét éven át az ESAB Kft. területi értékesítő mérnökeként járta a Dél-Dunántúlt. Ezzel párhuzamosan hozta létre a hegesztés-technika teljes körét felölelő cégét. Az első időkben hegesztőanyag- és hegesztőgép forgalmazásával, valamint ez utóbbi szervizelésével foglalkoztak, majd ehhez társult később a szaktanácsadás. A felnőttképzés a cég megalakulása óta az egyik alapvető tevékenységük közé tartozik, ugyanis azt tapasztalták, nem elegendő csak eladni a korszerű hegesztő-berendezéseket, hanem meg is kell tanítani azok használatát. A  hegesztők, minősített hegesztők és lakatosok  elméleti és gyakorlati oktatásában mérnökök, s mérnök-tanárok vesznek részt alvállalkozóként.

  - Az utóbbi időben egyre nagyobb szerepet kap a kereskedelmi tevékenységünk mellett a cég életében a szakember-utánpótlás nevelése, iskolarendszerű formában és a felnőttképzés keretében egyaránt - folytatja tovább. - A szakmunkás-tanulók gyakorlati oktatása a termeléstől független tanműhelyben folyik, magasan képzett szakemberek irányítása mellett. Valamennyi tanulójuk a komlói Kökönyösi Iskolaközpont szakiskolájába jár, így a cég tanműhelye betölti a képző intézet tanműhelyének szerepét. 

 Szólt arról is, tanműhelyben szigorú házirendet vezettek be, aki az erről szóló dokumentumot nem írja alá, azzal nem kötnek tanulószerződést. Itt is ugyanolyan beléptető rendszert működtetnek, mint bármelyik munkahelyen. Számítógépen rögzítik, mikor érkeztek, s mikor hagyták el a műhelyt, az elszámolás ez alapján történik. A késésért, hiányzásért levonás jár. E mellett már az első alkalommal mindenkinek felhívják a figyelmét arra is, a műhelyben kamerákat helyeztek el.

 - A kamerák kettős célt szolgálnak, a vagyonvédelem mellett az is nyomon követhető segítségükkel, hogy ki hogyan dolgozik - hangsúlyozza Barta Sándor. - Nagyon fontosnak tartom, hogy a tanulóink valódi munkadarabokat készítsenek, az éppen aktuális tudásuknak megfelelően. Azt is tudomásul kell venni, hogy mindig is lesznek közöttük olyanok, akik kényszerből választják a vasas szakmát, de nem egyszer még velük is meg lehet szerettetni,az adott szakmát ha látják, hogy egy vasdarabból ők is létre tudnak hozni valamit. A munkára és a fegyelemre nevelés kiemelt helyen szerepel a szakember-utánpótlás kinevelésében nálunk, hiszen a duális képzés keretében a tanműhelyünkből cégekhez kerülnek a tanulóink, s nem mindegy, hogy ott hogyan teljesítenek.

 Kitért arra is, a náluk eltöltött idő alatt igyekeznek megfigyelni, hogy ki milyen területen sikeresebb. Vannak, akik a vékonyabb, mások a vastagabb lemez megmunkálásában jeleskednek, de olyanok is, akik szeretnek jönni, menni, így őket érdeklődésüknek megfelelő cégekhez ajánlják. Persze vannak olyanok is, akik náluk maradnak, így ők elsősorban komoly hegesztési képzésben részesülnek, hiszen a cég gyártási tevékenysége elsősorban a speciális szaktudást igénylő hegesztési feladatok köré szerveződik.

 - Sokszor nem is akarnak elmenni tőlünk máshova gyakorlatra a gyerekek, mert jól érzik magukat, érdekes feladatokkal találkoznak. A legnagyobb siker és elismerés az, ha a végzettek visszajönnek és arról számolnak be,  milyen sikereket értek el, munkahelyükön, mennyire megbecsülik a tudásukat – mondja hangjában nem kis büszkeséggel.

 Annak idején az egyik volt tanulója, aki az országos tanulmányi versenyen hatodik helyezést ért el, lett a cég első alkalmazottja. Az évek során leérettségizett, technikus minősítést, valamint nemzetközi hegesztőmester végzettséget szerzett.

 - Nagyon nehéz jó szakembert találni, ezért is kezdtünk el tanulókkal foglalkozni. A munkatársaim közül is mindig tanul valaki, cégen belül is szervezünk képzéseket, de minden a tevékenységünkhöz kapcsolódó továbbképzésen, tanfolyamon részt veszünk. Hosszas kiválasztás után alakult ki az a gárda, amelyik jelenleg együtt dolgozik, közülük hárman már nálunk végeztek, a saját nevelésünk. A tavalyi tanévben végzett munkatársuk már a szakoktatónak segít,az előkészítésben, részt vesz a cég termelési tevékenységében, s talán néhány év múlva, már maga fogja oktatni a leendő szakmunkásokat – zárja beszélgetésünket.