Üdvözöljük a

Autóteszt: Hauer János – Mercedes-Benz C 220 BlueTEC | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Autóteszt: Hauer János – Mercedes-Benz C 220 BlueTEC

Szerző: T.R. | 2014. április 2.

A Kodály Központ igazgatója vérbeli autórajongó. Imádja az autókat, rajong az autósportért, számára minden autóban eltöltött perc élményeket rejt. Hauer János a Pappas Autó új modelljét, az új Mercedes-Benz C-osztályt próbálta ki.

- Mostanában változott, és változik folyamatosan a véleményem a Mercedesről. Ha egy picit távolabbra tekintünk, ennek a modellnek az elődje a 190-es volt, ami az addig felső közép és nagykategóriás autókat gyártó vállalattól meglepő lépés volt. A néha gunyoros kritikákra azonban rácáfolt az autó, amikor kiderül, hogy a Baby-Benz, és főként annak izmosabb változatai, vezetési élmény tekintetében olyant nyújottak, amit addig a Mercedes nem igazán. Ekkor elkezdték megszeretni a sportosabb középosztálybeli fiatalok. A gyár felismerte a lehetőséget, felfelé is kiterjesztette a palettát, így a DTM-ben is sikeres 2.5-ös EVO feliratkozott a legendás autók közé, és negyedszázados távlatból is olyan autók mellett szerepel a neve, mint például az első M3-as BMW.

Aztán a lefelé terjeszkedés lendülete folytatódott a fronthajtású A-osztállyal, de ez már egy másik történet. A C-osztály viszont megőrizte a 190-essel megteremtett értékeket, egy nagyon jól vezethető, remek vezetési élményt nyújtó hátsókerék hajtású limuzin maradt, számomra éppen megfelelő méretekkel.


- Megrögzött BMW rajongóként és tulajdonosként mit önnek tud nyújtani a Mercedes-C osztály?

- A hetedik darabot nyüvöm a bajor márkából, valóban rajongó vagyok. Azt el kell ismernem, hogy a C-osztályú Mercedes képes azt a vezetési élményt és életérzést nyújtani, amit az általam kedvelt BMW modellek. Ott sem szeretek minden típust, a nagyobb kategória számomra már túl lomha.


- Az AMG csomag is hozzátartozik a sportos autóhoz alkotott képhez?

- A magyar utakon ezt a futómű csomagot, és ezeket a kerekeket, kétszer is meggondolnám. Sajnos én ezekben a kérdésekben vagyok annyira felelőtlen, hogy beikszelném a megrendelőlapon. Megbánnám ugyan a kátyúkon zötykölődve, de a tesztúton is azért kanyarodtam a Mecsek felé, mert tudtam, hogy a kanyarokban kompenzálni fog a kényelmetlenségért.


- Így lett?

- Pontosan hozta azt az agilitást és dinamizmust, amit vártam tőle. Érdemes volt átkapcsolni az újdonságnak számító Agility kapcsolót sport+ állásba, mert ezzel a kormányzás feszessége és közvetlensége is felnőtt a futómű tudásához. Igazi élmény vele a kanyargás. Szerencsére szinte bolondbiztos élmény. Folyamatosan éreztem azt a láthatatlan őrangyalt, ami egy picit enged ugyan játszani, de ezért érezteti minden pillanatban, hogy ott van és vigyáz. Persze az elektronika és a fizika csatáját mindig a fizika nyeri, ezért nem érdemes közúton a határokat feszegetni. Az AMG csomag lényege az, hogy az átlagnál több élményt nyújt, sokkal több biztonsági tartalékot ad, és elképesztően jól néz ki vele az autó.

 

-Sportosságról, vezetési élményről beszélt, ez mennyire fér össze a dízelmotorral?

- A dízelmotorokat a zseniális magyar mérnök Anisits Ferenc óta tudom elfogadni. Úgyhogy beszéljünk a modern dízelekről. Ha a számokat nézzük, 170 lóerő, 400 Nm nyomaték, 8 másodperces gyorsulás 100-ra, és mellé a BlueTEC csomaggal szinte már komikusan alacsony fogyasztás. Nem hangzik rosszul.

- Sőt, az átlagos autóhoz szokott vezetőnek ezek már álombeli adatok.

- Ez is igaz, de számomra akkor is a benzinmotor nyújtja azt az élményt, amivel tökéletes, vagy ahhoz közeli lesz az az idő, amit autóban töltök. Nem kérdéses, hogy ezek a pillanatok nekem megérik azt a két literes fogyasztástöbbletet. Természetesen ez a motor is képes azt a teljesítményszintet, kulturáltságot, kifinomultságot nyújtani, amitől a Mercedes egyértelműen prémiumautó lesz. Sőt mára a márka új benzinmotorjai is megközelítették a dízeleket, nyomatékosság és alacsony fogyasztás terén, úgyhogy a választás egyéni ízlés kérdése.

- Ezt az élményt megtalálja a hétköznapi autózásban is? Reggel a garázstól a munkahelyig azon a tucatnyi kilométeren mennyit számít ez?

- Igaz, hogy az autóban töltött idő 90 százalékában helyváltoztatással telik. Nekem mégis pihentető, ha vezetek, és az autóban töltött percek számomra még mindig ünnepet jelentenek. Ezért nem mindegy, hogy a kocsi hogyan viselkedik, mit tesz alattam, hogyan kerül ki akár csak ötvennel egy apró kátyút. Szerintem egy folyamatos párbeszéd zajlik az autó és vezetője közt, és ennek minősége számomra nagyon fontos. Ez a Mercedes például kiváló beszélgetőpartner.

- A Kodály Központ igazgatójaként nem csak munkaköre, hanem hobbija is a zenéhez kötődik. Saját kocsijában sokszoros győztes Hifi rendszert épített, ebben az autóban pedig egy átlagon felüli minőségű hangrendszer van. Össze lehet hasonlítani őket?

- Magam is meglepődtem, hogy a Burmester cég, ami egy német tradicionális manufaktúra, megjelent az autóiparban. Rájuk az volt jellemző, hogy ha fejlesztettek egy erősítőt, azt 30-40 évig árulták, mert az olyan értéket képviselt, ami sokáig érvényes. Nyilvánvaló, hogy ezen a ponton kapcsolódhat össze a Mercedes márkanévvel. A hangzását természetesen nem szabad  a saját Európa Bajnoki hatodik helyezett autóm hangzáshoz hasonlítani, de annyira jól szól, hogy ennyi pénzből, ezt minőséget, másképpen nem lehet elérni. Ráadásul gyönyörűek is a hangsugárzók. Hangsúlyozom hangzás minőségről és nem hangerőről beszélünk, én az autóhifi versenyek hangminőségről szóló vállfajában indulok.


- Honnan jött ez a hobbi?

- Sokáig otthon hallgattam zenét, de aztán rájöttem, hogy szinte több időt töltök a volánnál, mint otthon, és milyen jó lenne ott is jó minőségű zenét hallgatni. Felfedeztem az autóhifi építők társadalmát, és onnan már nem volt visszaút. Jó zenei rendszert építeni óriási kihívás, mert az autó alapvetően egy alkalmatlan akusztikai környezet. Ide kell, nagyon sokrétű ismeretanyag ötvözésével és rengeteg munkával, egy színpadot, és egy zenekart varázsolni. Amikor ez sikerül, akkor óriási élményt kapunk cserébe.

 

- Egy Mercedes sokak számár a még mindig a kényelemről, a komfortról, a suhanásról, és a megbízhatóságról szól, ezen a téren milyen az új C-osztály?

- Hatalmas előrelépést érzek az egyébként nekem nagyon tetsző, és máig minőséginek számító elődhöz képest is. Egy ilyen kategóriájú autónál már nagyon nehéz elvonatkoztatni a konkrét tesztautótól, mert a végtelen extralista segítségével olyan autót vásárolhatunk, ami teljesen személyre szabott. Ettől is prémiumautó a Mercedes, itt nem konfekciót kap a vevő, hanem egy olyan autót, amit neki építettek, az ő ízlése szerint. Az látszik, hogy az alapok nagyon jók, az anyagok hibátlan minőségűek, a felszerelések közt pedig ott van minden, amit ma az autóipar kínál. Azt is ki kell emelni, hogy ezek nem csak megrendelhetőek, hanem a márkától elvárt tökéletességgel és finomsággal működnek.

A hátsó üléseken érezhető leginkább, hogy nem egy E-osztály méretű limuzinban ülünk. Az elődhöz képest ugyan 8 centit nőtt a tengelytáv és 4-et a szélesség, de ezt nem éreztem annyira határozottan a hátsó üléseken. A tekintélyes csomagteret néhány literrel megkurtítva, talán még több helyet tudtak volna kialakítani a tervezők.


- A formaterv is ilyen nagy előrelépés az előd után?

- Mint ahogy a műszakisága, így a formaterve is a mai autóépítés élvonalát képviseli. A részletek megítélése már egyéni ízlés kérdése, nekem például a kétségkívül nagyon magas technikai színvonalú LED-es fényszórók egy picit túlzóak, biztosan az egyszerűbb xenonnal választanám. Összességében azonban ez egy remekül sikerült formaterv, nagyon sok utalást tartalmaz az S osztály eleganciájára.

- Összességében milyen autó az új C-osztályos Mercedes?

- Ez egy nagyon jó autó. Már már felfoghatatlanul magas technikai színvonalú, és remek vezetési élményt nyújt. Képes arra, hogy nagyon széles rétegek számára tökéletes választás autó legyen. Azt érzi a friss jogosítványos fiatal, a családapa, a feleség és nagypapa is, hogy ez a kocsi tudja azt, amit vezetőként vagy utasként elvár tőle. Ráadásul még az indulóárat is sikerült versenyképesre belőni, az pedig, hogy az alap garanciaidőben, azaz 4 évig vagy 120.000 kilométerig, az előírt  karbantartási munkákat díjtalanul elvégzik, akár döntő is lehet a vásárláskor.

TR

 

A tesztautó adatai:

Lökettérfogat:                      2143 cm3

Maximális teljesítmény:       170 LE 3000-4200/min

Maximális nyomaték:           400 Nm 1400-2800/min

Saját tömeg:                          1550 kg

Csomagtér:                           480 l

Maximális sebesség:             234 km/h

Gyorsulás 0-100 km/h:         8.1 s

Átlagfogyasztás:                   4.5 l

Alapár (C220CDI):              10 386 910 Ft

Fontosabb alapfelszerelések: Integrált Szerviz Csomag, esőszenzor, Thermatic klímaautomatika, Start-STOP rendszer, ESP, Éberségfigyelő, adaptív fékrendszer, kanyardinamika asszisztens, guminyomás ellenőrző, ütközésre figyelmeztető rendszer, első- oldalsó- függöny- és térdlégzsák, Bluetooth telefonkihangosító

 

Pappas Auto Pécs - 7630 Pécs, Koksz u. 125. - www.pappas.hu