Üdvözöljük a

Életmű Díj a legendás vendéglősnek | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Életmű Díj a legendás vendéglősnek

Szerző: E.É. | 2013. április 4.

A kamara egybehangzó szavazata alapján egy, neves baranyai vendéglátós szakember kapott idén „Életmű Díjat”. Az indoklás szerint a szóban forgó elismerés annak adható, aki munkásságával maradandót, példaértékűt alkotott. Nagy Tibor, a mohácsi Halászcsárda étterem üzemeltetője nem csak a legendás vendéglátóhelyen, illetve a hazai gasztronómián  hagyta örökre szakmai kézjegyét, de a kamara munkáját is hosszú éveken át elkötelezetten segítette. A díjazottal beszélgettünk.

Szakmai tudás, szorgalom és alázat, ez a mindig mosolygó Nagy Tibor hitvallása. Azt mondja, hogy minden esetben úgy kell szeretni és kiszolgálni a vendéget, ahogy azt ő megkívánja. És akkor a vendég is szeretni fogja azt a helyet, ahol mindig szívesen látják őt.

„Nézze, az életem – és ezt bátran, minden túlzás nélkül mondhatom – a mai napig ez a kedves, hangulatos Duna-parti vendéglő, a Halászcsárda. Nos, a pályafutásom mikor is kezdődött? Bizony, már nagyon régen. Egészen pontosan 1957-ben. Ekkor próbálkoztam ugyanis, akkor még fiatal „kölyökként” ennek a nagyon szép szakmának az elsajátításával. Itt azért megjegyezném, hogy e tekintetben is nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen a tanuló éveimet nem máshol, mint a harkányi Baranya Szállóban, Katona József igazgató vezetésével és a legendás, pécsi Nádor Szállóban töltöttem, Kis Karcsi bácsi szakmai felügyelete mellett. Ez alatt az idő alatt rengeteget tanultam az említett, nagyszerű kollegáktól magáról a valódi vendéglátásról. Az ő odaadó munkájukat érdeklődéssel figyelve értettem meg igazán, hogy miből is áll egy vendéglátós igazi ars poeticája. Ők voltak azok, akik megtanították a szakma alap fortélyait, a vendég várás és fogadás alapvető szabályait, és etikettjét. Ahogy azonban telt-múlt az idő, úgy sikerült szépen, fokozatosan elsajátítani a vendéglátás rejtett fortélyait is. Így aztán – vélhetően a kitartásomnak és szorgalmamnak köszönhetően – kiemeltek. Mohácson előbb a Török presszóban, majd egy év múlva már a mohácsi Béke szálló helyettes üzletvezetőjeként dolgozhattam.

 

- Miként került a Halászcsárda élére?

- Mindez városi kérésre történt, hiszen akkor még nem volt az üzletekkel, boltokkal ilyen „adok-veszek„ világ, mint ami napjainkra jellemző. Ahogy azt már említettem, a város egyszerűen kikért, így 1968-óta voltam a mohácsi Halászcsárdában. A vendéglő a történelmi belvárosban, a Duna-parton található. Akik már ez alatt az idő alatt nálunk megfordultak, az csodaszámba ment. A nyolc betelt és féltve őrzött vendégkönyvünkben ott sorakoznak a neves művészeknek, íróknak, szobrászoknak sportolóknak a neveik, kedves bejegyzéseik, köszöneteik. Bátran mondhatom tehát, hogy nagyszerű emberekkel találkozhattam.  Az pedig számomra csak hab a tortán, hogy  nincs az az öt csillagos, száz csilláros fővárosi szálloda, ahol a mohácsi Halászcsárda az ételeivel ne „vendégszerepelt” volna. Ezeket az emlékeket szintén dokumentumok lapjai őrzik. Nem beszélve a sok évtizedes külföldi szakmai utakról, amelyek közül számomra talán az Egyesült Államokhoz fűződnek a legkedvesebb élmények. Ezek az amerikai kirándulásaink ugyanis nyolc alkalommal a híres-nevezetes Super Bowl-hoz kötődtek. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy Mohácsról felfedeztek.”

 

Aki járt már a mohácsi Halászcsárdában, biztosan nem felejti az étterem egyedi, különleges hangulatát. Az étel és az ital-kínálat tekintetében a magyaros íz világ dominál, főszerepben a hazai konyhaművészet remekeivel. Ám a hal és vad-ételeken, egyéb gasztronómiai különlegességeken kívül az étlapon gyakran szerepel igazi kuriózum is, amely más nemzet ételeinek íz világát idézi meg. A legendás hírű vendéglős nevéhez fűződik a ropogós haltepertő és a helyi specialitásként a busó pálinka is.

 

Nagy Tibor már a kezdetek óta aktív tagja a kamarának. Emellett a kamara, Mohács város elnökségének a munkáját is hosszú éveken át segítette tapasztalataival, javaslataival. Számos, komoly  szakmai elismerés tulajdonosa, tevékenységét például az ECA és az Alpok-Adria védnöki tábla adományozásával ismerte el. Emellett meghívást kapott a Chaine de Rotisseurs Egyesületbe, tagja a Magyar Vendéglátósok Ipartestületének. Nagy Tibor aktívan részt vett a szakképzési projektekben is. Szakmai műhelyében számos diák tanult, belőlük jó néhányan ma már  kiváló vendéglátósok.

 

A vendéglős állítja: eddig minden díjnak és elismerésnek nagyon örült. Ezek a kitüntetések ugyanis kivétel nélkül annak a munkának szólnak, amelyre feltette az életét és amit mindig próbált a tehetségéhez képest a legjobban végezni. A legutóbbi kamarai elismerés, az Életmű Díj azonban nagyon kedves a számára és meg is hatódott, amikor tudomást szerzett arról, hogy jelölik őt erre a kitüntetésre. Úgy gondolja, hogy e díj már a nevében is egy fajta összegző, visszatekintést hordoz. Olyan életérzés kavarog ilyen ünnepség után, amelyet az ember csak akkor tapasztal, ha már elég idő van a háta mögött. „Egy fajta összegzést jelent a számomra  a szakmai múltról, arról, miként álltam meg a helyem ebben a gyönyörű, de időnként bizony küzdelmeket sem nélkülöző szakmában. Felkerült tehát a korona egy élet munkájára. És ez – őszintén mondhatom-  nagyon nagy büszkeséggel tölt el. „