Üdvözöljük a

„Ezen az úton kell menni tovább” | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

„Ezen az úton kell menni tovább”

Szerző: N.T. | 2015. március 3.

Azt gondolja Seres László, a Seres Kft. ügyvezetője, hogy a kamara az elkötelezettségét és az állhatatosságát ismerte el Az Év Üzletembere Díjjal, pedig az indoklásban a Seres Kft. 2014-es konkrét sikere is szerepel. A Seres Gépipari és Kereskedelmi Kft. magyar tulajdonú vállalkozás, mely kommunális gépjármű felépítmény gyártás mellett hidraulika- és gépszerviz tevékenységet is folytat.  2014-es évük egyik legnagyobb sikere a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási programhoz átadott 57 tömörítő valamint edénymosó autó, melyek a Seres Kft-nél készültek.

Az eszközök a legmodernebb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelnek, csúcstechnológiát képviselnek.  A pécsi vállalkozás a hazai piacon kívül külföldre is szállít, a cég tagja a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszternek és a Magyar Környezettechnológiai Fejlesztő és Gyártó Klaszternek is. Tevékenységére folyamatosan az együttműködés, a helyi vállalkozások partnerként történő bevonása jellemző.

  A 100 fős cég első embere 1990-ben alapította műszaki vállalkozását, szinte a nulláról indult. Kezdetben alkatrész-kereskedelemmel foglalkoztak, de a korábbi munkahelyi tapasztalatokra építve néhány év múlva elkezdték a kommunálisgép-felépítmény gyártást. Eleinte egyszerűbb alkatrészeket, gépeket gyártottak egy kis műhelyben, amely fokozatosan gyarapodott: nőtt az alapterület, a berendezések száma, mindez az új technológiai fejlesztéseknek köszönhetően. A gyártmányfejlesztés mindig is a vállalkozás tevékenységének középpontjában állt, ez volt és ma is ez a záloga a talpon maradásnak. Több mint 10 évvel ezelőtt a barcsi telephely mellett megépítették a pécsit is, ahol kisebb részegységeket állítanak elő és itt működik a hidraulika- és gépszerviz is. A Seres Kft. gépeit az ország különböző pontjain vásárolják olyan cégek, amelyek környezetvédelemmel, szállítással, hulladékgyűjtéssel, -ártalmatlanítással foglalkoznak.

  Seres László büszke vállalkozására és munkatársaira is. Azt vallja, hogy sikerük egyik titka a rugalmasság: a nagyvállalatokkal ellentétben a Seres Kft-nél rövid idő alatt képesek reagálni a kihívásokra, emellett nagyon fontos a bizalom, a partnerekkel évtizedek óta tartó kiegyensúlyozott kapcsolat. Nagyban számítanak a géphasználók véleményére, tapasztalatára, hiszen ez által tudják tökéletesíteni a termékeiket.  Emellett természetesen szükség van jó szakemberekre mind a fizikai állományt, mind a középvezetőket tekintve. Seres László sok kollégájával évtizedek óta együtt dolgozik, de azt mondja, hogy szükséges fiatalítani is: addig kell a fiatalokat bevonni ebbe a munkába, amíg az idősebb szakember át tudja adni a tudását, tapasztalatát. Emellett oda kell figyelni a szakmunkás-képzésre is, amivel kapcsolatban az államnak és a cégeknek is felelősséget kell vállalniuk. A Seres Kft. gyakorlati képzőhelyéül szolgál a lakatos- és hegesztő tanulóknak. Ahogy korábban Seres úr megfogalmazta: számára fontos, hogy a munkatársaknak meglegyen a komfortérzetük és reggel jó kedvvel menjenek be dolgozni. Emellett büszkék legyenek arra, amit csinálnak.

  A 2014-es év kiemelkedő volt a pécsi vállalkozás számára: a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási programban egy pécsi vállalkozással közösen több, mint ötven járművet hoztak létre, mintegy 1 milliárd forint értékben. A szállítóautók többsége a szelektív hulladék begyűjtésére szolgál, más részükkel az újrahasznosítható anyagot szállítják el ipari feldolgozásra. A gépjárművek felépítményét és az azt működtető hidraulikus berendezéseket a Seres Kft. fejlesztette és gyártotta, a járművekhez beszerzett alapanyagok szinte 100%-ban magyar beszerzési forrásból származnak, ezért a kész járművekre elnyerték a hivatalos „Magyar termék” használatát.

 Az új kommunális gépjárművek tervezése és gyártása során fontos szempont volt, hogy – főként városi, belvárosi - üzemeltetésükkel jelentősen csökkenjen a környezetterhelés: alacsonyabb károsanyag-, széndioxid- és koromkibocsátás jellemezze őket, emellett mérséklődjön a zajterhelés.

  Többek között ezt a teljesítményt is díjazta a kamara Az Év Üzletembere Díjjal, amelyet annak a természetes személynek adományoznak, aki egyes gazdasági szervezetek piacképességét, eredményes gazdálkodását jelentősen javító teljesítményt nyújtott a megelőző évben Baranya megyében. Seres Lászlót, a Seres Kft. ügyvezetőjét meglepetésként érte a kitüntetés.

- Azért is váratlan számomra ez az elismerés, mert úgy gondolom, hogy rajtam kívül még sok cégvezető megérdemelné. Mindenesetre nagyon megtisztelő számomra, hogy rám gondoltak.

 - Mit gondol, miért éppen önre esett a kamara választása mint az év üzletemberére?

 - Gondolom, a jelölőbizottság ismeri a múltamat és látja azt, hogy mit hoztam létre. Talán az a legfontosabb, hogy 25 éves a cégünk, egy helyi vállalkozás, amely 100 embert foglalkoztat. A cég az elmúlt 25 év alatt folyamatos fejlődésen ment keresztül, leszámítva azt a pár rossz gazdasági évet, amiből szépen kijöttünk.  

 - Mitől lehet sikeres egy üzletember?

 - Elsősorban elkötelezettnek kell lenni. Ki kell tűzni egy célt, mindig egy rövidebb távra, amit meg kell valósítani. Emellett említhetem az állhatatosságot is, még akkor is küzdeni kell, ha a széljárás éppen nem kedvező, hanem éppen olyan, amilyen.

 - Mit gondol, hogy egy ilyen elismerésnek az üzleti életben van értéke? Ha kirakja az irodájában a díjat, akkor erre felfigyelnek az önhöz érkező partnerek?

 - Én leszek az utolsó, aki az elismeréseit jól látható helyre teszi ki az irodájában, de bizonyára majd többen megszólítanak ez ügyben. Korábban is kaptam már elismerést egy civil szerveződéstől, ám ezt még fel kell dolgoznom magamban.

 - Mire jogosítja fel illetve mire kötelezi Az Év Üzletembere Díj?

- Itt leginkább kötelezettségről van szó, számomra azt üzeni, hogy a jövőben is ezen az úton kell mennünk tovább. Ez tehát egyben egy megerősítés is.