Üdvözöljük a

Karosszéria-lakatosra mindig szükség lesz | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Karosszéria-lakatosra mindig szükség lesz

Szerző: Szalai Kornélia | 2018. február 7.

A műhelyben nincs egy szabad hely, minden egyes szerelőaknán áll autó, a karosszéria és a fényező műhelyben is hasonló a helyzet.

 

 

  - Másfél évtizede szinte ugyanazok dolgoznak a műhelyben, akik annak idején a céghez szerződtek - kezdi beszélgetésünket Gulyás Ferenc a P'Autócity Zrt. tanulóképzési felelőse, aki szinte napi kapcsolatban áll a kamarával, ugyanis tagja a mestervizsga-bizottságnak, az autós szakmákat összefogó tagozat elnök, a mellett tagja a Kamara HR bizottságának. - A szakmaszeretet az, amiért vállalkozunk arra, hogy tanulókkal foglalkozzunk. Azonban, míg korábban minden egyes szakmában voltak tanulóink évek óta karosszérialakatosnak és jármű fényezőnek nagyon kevesen jelentkeznek. S azóta ez még inkább így van, amióta Komlón - két éve - a szakképző iskolában megszűnt a lakatosok képzése. A pécsi szakképző iskolába is olyan kevesen jelentkeznek erre a szakmára, hogy újabb gyakorlati helyekkel nem tudják már bővíteni a velük együttműködők körét. Ennek az eredménye az is, hogy ettől a tanévtől - 2017/2018 - már a karosszérialakatos is a hiányszakmák listájára került fel. Jelenleg autószerelő és autóvillamossági - szerelő tanulóink vannak, ők érettségit követően döntöttek úgy, hogy kitanulnak egy szakmát.

  Mint mondja, szerencsésnek mondhatják magukat, mert minden feltétel adott a tanulók magas szintű képzéséhez. Többek között a két karosszéria-lakatos munkatársuk közül az egyik már hosszú évek óta a mestercím büszke tulajdonosa, a másik pedig az elmúlt esztendőben szerezte meg a mesterlevelet a kamara által szervezett mestervizsga keretében. 

 - A cégnél szinte a kezdetek óta foglalkozunk tanulóképzéssel, de ilyent korábban nem tapasztaltunk, hogy éveken át egyetlen tanuló se legyen a karosszéria-műhelyben - emeli ki. - Nálunk pedig a tanulók a gépjárművekhez kapcsolódó teljes szolgáltatási körrel - úgynevezett javítási folyamattal -

megismerkedhetnek, attól a pillanattól kezdve, hogy az autó tulajdonosa belép a márkaszerviz ajtaján és a munkafelvételen felveszik az adatait, megjavítják az autót, diagnosztizálnak, szervizelnek, raktárról gyári alkatrészt használnak fel. E mellett  a javítási folyamattal,  ha kell műszaki vizsgával kiegészülve, ha szükséges gyári garancia nyújtásával, egészen odáig, hogy a számlázás és kifizetés után átveszik a már megjavított autót. A legmodernebb járművek és a legmodernebb javítási technológia áll a rendelkezésünkre. Az sem utolsó szempont, hogy a hagyományos meghajtással rendelkezők mellett vannak már közöttük elektromos meghajtású és hibrid autók is. 

 Annak a véleményének is hangot adott, hogy a karosszéria-műhelyben nagy számban a biztosítókkal kötött szerződések alapján a körülbelül hat éves korú sérült autók javítása folyik. Ezek teljesen másképpen javíthatók, mint egy 10-14 éves jármű, ugyanis ezeknél a sérült elemeket gyári új elemekre cserélik. Emellett helyben motorikusan is ellenőrzik, hogy a baleset, ütközés során keletkező hibák is kijavításra kerüljenek.

  - Jelentős változás előtt áll a járműipar, a motoroktól kezdve egészen a különböző új technikák megjelenéséig, azonban karosszérialakatosra mindig szükség lesz, s aki ezt a szakmát választja, az biztosan meg tud belőle élni – ad hangot zárásként véleményének.