Üdvözöljük a

Pityóka | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Pityóka

Szerző: Sz.Koncz I. | 2013. április 4.

Nagymamám bálba vágyott volna, meghívója volt a Pannóniába, de ruhára nem jutott pénze. Szezon volt, tél vége, majdnem tavasz éppen. A locsolóbálok ideje volt. Vagyis ilyentájt történt. A nagyi ismerte a táncrendet, talán az vonzotta a legjobban.

Egy délelőtt egyedül maradt otthon. Hívta a szellemeket, mutatnák meg neki, hol tartja dédanyám az ötpengősöket. Fölpattant a spájzajtó, és a stelázsin ugrálni kezdett az egyik ötliteres üveg, amelyikben a szárazbab volt amúgy. Nagyanyám kivett a bab közül három ötpengőst, gondosan visszahelyezte a hasas üveget a stelázsira, új ruhát varratott magának, és szombaton már a bálban ropta a mátkájával. Dédanyám nem fogott gyanút, azt hitte, a lánynak még a nyári napszámból maradt pénze.

Hanem, eljött a vasárnap! Édesdajkám krumpliért küldte nagyanyámat, aki azonban visszafordult a pincegrádics aljáról.

– Nem merek lemenni, anyám, jönnek felém a krumplik mind – jajgatott kétségbeesetten.

– Szóval, a szellemekkel cimboráltál! – bosszankodott a dédanyám, majd elhívatta a Gyuri papot, aki jeles ördögűző hírében állott. A plébános kifaggatta a lányt a történtekről, jót nevetett, tessék-lássék elmondott egy Miatyánkot, a dédapámmal megittak vagy egy liter bort, aztán hóna alá vágta a hálából kapott kolbászt, és hazaballagott.

A nagymamám lement a pincébe. A krumplik ellenségesen, de mozdulatlanul lapítottak a fal mellett. Attól fogva a nagyi nem hívta a szellemeket, és nem evett pityókát többé.

Ezt a régi, családi anekdotát azért citáltam most elő, mert volt bennem egy kis aggodalom, amikor barátaimmal minap fölkerestük a Bohémia Sörkonyhát Pécsett. Maradt valami homályos emlékem még a nyolcvanas évek elejéről, a nagy prágai sörtúrákról, és azon belül rengeteg burgonyáról. Rémlik, mintha a cseh fővárosban irgalmatlan mennyiségű krumplit ettünk volna össze anno. Márpedig nem kötöttünk sírig tartó barátságot egymással, ebbéli bizonyosságom nehezen írható fölül.

Az étlap első sora mindjárt megnyugtatólag hatott a maga pacallevesével. A különlegességnek Jiři Menzel állított örök emléket Hóvirágünnep című filmjében, ahol a főhős az életét áldozza azért, hogy a barátainak forrón szervírozhassa a pacallevest. Nem volt mese, neki kellett szaladnom, és meg kellett állapítanom, hogy a termék magasan megfelel annak, amit Menzel után erről a levesről gondolok.

Lapunk főszerkesztője mesélte, hogy nem egyszer fordult meg ezek között a falak között, többször volt olyan alkalom is, amikor valakit itt búcsúztattak. Hogy éppen honnan távozott az illető, azt el is felejtettem megkérdezni, vagy, hogy miért búcsúztatták volna, azt végképp nem tudom, de el tudom hinni, hogy az ember merengő, búcsúzó hangulatba tudja ringatni magát az itteni serekkel. Merthogy a választék aztán igazán remek. Ha az ajánlatomra várnak, úgy én biztos, hogy a Havran mellett török pálcát. Nem annyira az ízek egyedisége miatt, sokkal inkább érzelmi okokból: Havrán Pofi, akinek még a becsületes (kereszt)nevét sem ismertük sokan, pár éve bekövetkezett haláláig a budapesti belváros és főleg Óbuda kedves, kicsit link figurája volt. Örömmel látogatta a szóba jöhető italméréseket, bár fizetésre ritkán vállalkozott, mert nem szívesen váltotta föl az új hétezer-ötszáz forintosát (Hommage à M.Gy.). Szóval, az ö emlékére ürítettem söröspoharamat Havran beltartalommal.

De vissza az ennivalókhoz! A knédli-sertés-káposzta összeállítás nem szorul magyarázatra, kevés kommentárt igényel a békebeli kapros-juhtúrós sztrapacska és a mézes sörön sült csülök. Számtalan batyu van, ez az elnevezés a sörrel készített cseh burgonyás tócsnit (más tájnyelvi területeken cicegét, lapcsánkát) takarja. Változatai csirkemell-, tarja-, és pirított marhacsíkokkal meg mit tudom én még, mikkel kérhetők; én nem kértem. Sokkal jobban izgatott ugyanis a barna sörben pácolt, sült oldalas. Ehhez párolt káposztával kevert krumplis knédlit adtak, de megkíméltem magam a túlzásba vitt pityóka-fogyasztás káros következményeitől.

És akkor most félre minden egyéb dicsérettel, mert jön a legkiemelkedőbb: sörkorcsolyák szempontjából, azt hiszem, hazánk egyik élenjáró éttermével állunk szemben. Mindehhez persze be kell avatnom Önöket annyiban, hogy mániákusan keresem a sörkorcsolyákat, és többnyire nem lelek deliciózus készítményeket. Fáradt, kőkemény vagy éppen töppedt perecek, esetleg egy pár mikróban újramelegített virsli, némi száraz pogácsa – ez adja a hazai választékot. De nem itt! Itt kínálja magát a hermelin (a szakma szabályai szerint fűszeres olajban pácolják ezt a remek sajtot), az utopenec, a tojásos kenyér, ide sorolom a pirítóson tálalt lecsós karajt, ami pedig a kenősöket illeti… Nu, abból tényleg pazar a márványsajtos és a tepertős készlet.

Ami pedig a többi sert, az alávalók közül pedig a főnök kedvencét illeti, azt további kommentár nélkül ajánlom ízlelésre minden, e műfajban járatos és járatlan kedves möszjőnek (Hommage à Gy.G.).

Sz.Koncz I.