Üdvözöljük a

„Sportolás közben elfáradok testben, kitisztulok fejben” | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

„Sportolás közben elfáradok testben, kitisztulok fejben”

Szerző: Kis Tünde | 2017. január 31.

3 éves korában állították sílécre a szülei, nyolcévesen pedig a tenisszel köteleződött el. Évekig versenyszerűen sportolt, és ugyan ma már nem küzd azért, hogy felállhasson a dobogó legfelső fokára, mozgás nélkül most sem tudja elképzelni a mindennapjait. Vásárhelyi Balázs, a pécsi Profit Holding Hungary Zrt. vezérigazgatója sokszor egyedül rója a kilométereket gyalog vagy kisebb baráti körével biciklin, de szívesen ütögeti a labdát a teniszpályán is. Mint mondja, a sportközösségben keletkezett kapcsolatok sok üzletet hozhatnak, holott nem is ezért járunk sportolni.

- 1993-ig intenzíven sportoltam, sízésben az országos 5. helyig küzdöttem fel magam a korosztályomban, teniszben pedig OB 2-es csapatban játszottam – idézi fel az üzletember egykori sportsikereit. - Gyerekkoromban napi 4 órát sportoltam, atletizáltam is, és versenyekre jártam. Az egyetemi időszak alatt a sport a hobbimmá vált és ez azóta így is maradt. Évente 2-3-szor eljárok síelni, hetente teniszezni (most sajnos kis sérülés miatt szünet van ebben), közben elkezdtem hegyi kerékpározni egy csapattal, terepen. A szörfözést 14 évesen kezdtem, néha motorozom és búvárkodom. A családomban nagy hagyománya volt a sportnak, a szüleim, a nagybátyám már gyerekkorában is síelt, és én is „felszülettem” a Mecsekre.

 

- Miért érzi szükségét az aktív mozgásnak?

- Nincs késztetés, egyszerűen igénylem. Nem csak azért, mert tudom, hogy kell, hanem szükségem is van rá. Ha nem mozgok eleget, hiányzik.

 

- Egyedül vagy társaságban sportol szívesebben?

- Én mindig egyéni harcos voltam, ez nyilván a személyiségemből fakad. Szeretek menni a saját fejem után. Ha el akarok menni mozogni, akkor nem mindig keresek társaságot, hanem felpattanok a gépre és indulok, akár egyedül. Kikapcsol, kizökkent, kitisztít, a sport, a kirándulás által elfelejtem a hétköznapok „gondjait”. Elfáradok testben, kitisztulok fejben, és minden mehet tovább. Hiszem, hogy ez kihat a vállalkozói teljesítményre is, jobban pörög az agyam, és bírom a hétköznapi gyűrődést.

 

- Milyen többletet ad a sport az életéhez?

- Nekem a sport kikapcsolódást jelent, nézem a természetet, a tájat. Inkább a magánéleti ügyeken járnak a gondolataim, mint az üzletin. Persze előfordul, hogy kerékpározás vagy kirándulás közben új ötletek jutnak az eszembe, de le tudok úgy gyalogolni 30 km-t, hogy csak relaxálok.

 Világéletemben olyan sportoló voltam, aki küzdött, mindig nyerni akartam. A versenyben jobbnak kell lenni az ellenfélnél, és ha nem is vagyok egy örök harcos, de a sport mindenképpen rányomja bélyegét az életemre. Nehezen viselem a vereséget, de kitartó vagyok, optimista - ezt mind a sportnak köszönhetem. Megtanultam veszteni, ami nem esik jól, de az ember megy tovább.

 

- Miként egyeztethető össze a munka és a sport?

- Azt vallom, hogy ha valaki akar, akkor tud szakítani időt a sportra is. Ha menni akarok, akkor megyek, nagyon kevés olyan dolog van, ami miatt ez nem jön össze. Este vagy reggel, hétvégén, de találok rá időt.

 

- Mostanában az üzletemberek között sikk, hogy valamilyen sportot űznek.

- Azt gondolom, sok esetben párhuzamot lehet húzni egy sikeres ember – nem feltétlenül vállalkozó – és a sport között, és vannak sportok, amit egy sikeres embernek illik ismerni. A mai világban sok vállalkozó megtanult síelni, teniszezni csak azért, hogy ott lehessenek ezekben a közegekben, hiszen akár üzleti kapcsolatokat is lehet építeni. Az üzletszerzés mindig valamilyen kommunikáció alapján indul, az ember elmegy egy társaságba, ahol másokkal beszélget, ezekből ötletek, üzleti lehetőségek, együttműködések alakulhatnak. Az ilyen társas érintkezés egy könnyű válfaja a sport, hisz egy adott helyen nagyon sok olyan ember jöhet össze, ahol ez is megtörténhet. Velem is előfordult már, hogy összetalálkoztam a pályán egy régi ismerőssel, akivel elkezdtünk beszélgetni, amiből később üzleti kapcsolat lett.