Fenntartható építkezés és felújítás utóhang - mérleg

Szerző: Császár Gergely | 2014. május 29.

"Legyen szíves legközelebb is szólni, ha lesz ilyen!"

A megkérdezettek mindegyike hasznosnak és hatékonynak tartotta a Bécsben, az Osztrák Gazdasági Kamara által az Enterprise Europe Network keretében megrendezett Sustainable Building and Refurbishment rendezvényt. A kétnapos szakmai esemény bővelkedett a programokban. Az első napon, a bevezető előadások és a panelbeszélgetések után került sor az egyik lényegi részre, a találkozók lebonyolítására.

Az előre megszervezett kétoldalú tárgyalások legnagyobb előnye, hogy a felek - bár egymást nem ismerik -, előre felkészülhetnek, és mondanivalójukat leendő üzleti / technológiai vagy pályázati partnerük profiljához és szakértelméhez igazíthatják.

Az eleinte kissé szkeptikus dél-dunántúli résztvevők hozzáállása is megváltozott, amikor kiderült, hogy nem csak „sales”-esek, üzletkötők vesznek részt az eseményen és ülnek a tárgyalóasztalhoz, hanem komoly technológiafejlesztők, előadók is.

 

Az esti „networking” alkalmával oldott hangulatban nyílt lehetőség újra megvitatni az időközben felmerült kérdéseket.

 

A második napon a projektlátogatásokra került sor.

Az Energybase egy modern irodaépület, a gazdaságosság és ökológia tökéletes összeegyeztetésének mintája.

A ROOFJET egy a századfordulón épült épület, mely a felújítás következtében az energiatakarékosság megvalósulása mellett teljesen új funkciókkal is szolgál lakói számára: kialakított tetőteraszain parányi zöld területet és csodás kilátást nyújt a város szívében.

A Kaiserstrasse Apartman házai a történelmi sajátosságaikat megőrizve, Bécs város támogatásának (€2,5M) köszönhetően energiahatékonyság jelleget nyertek.

Kollégiumok - az országszerte mintegy 12 000 felsőoktatásban résztvevő hallgatónak otthont adó Wohnraumverwaltungs GmbH a „Házam a váram - passzív házak aktív hallgatóknak” szlogennek megfelelően, bár nem éppen olcsó (565 € / hó) havidíjjal, de rendkívül otthonos és élhető környezetet biztosít lakóinak.

 

A precíz osztrák szervezéssel megvalósult program mérlege:

„+”

…amit a résztvevők KAPTAK…

„–”

…amit a résztvevők ADTAK…

+ 217 résztvevő

- Útiköltség

+ 145 tárgyalófél

- Szállásköltség (a későn jelentkezőknek)

+ 300 < formális és számtalan informális szakmai tárgyalás

- Idő

+ Díjmentes részvétel

(konferencia,

szervezett tárgyalások,

ebédek és networking vacsora,

programok közti transzfer,

projektlátogatások)

- Beszámoló a tárgyalások eredményéről

+ A korai jelentkezőknek

díjmentes szállás

 

 

Az EEN projekt partnere, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara számos, a fentihez hasonló rendezvény társszervezője.

 

Ezen rendezvények listája megtekinthető az alábbi linken:

http://een.ec.europa.eu/tools/services/EVE/Event/ListEvents