Üdvözöljük a

Farkas Flórián: európai modellé válhat a “Foglalkoztatási szövetkezet” – projektindító Komlón | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Farkas Flórián: európai modellé válhat a “Foglalkoztatási szövetkezet” – projektindító Komlón

Szerző: Lép Péter | 2014. március 21.
Cimkék: Komló

Az országos bemutatót követően Komlón folytatódott a Foglalkoztatási szövetkezet – Híd a munka világába elnevezésű program bemutatása, mely a leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok munkaerő-piaci felzárkózását hivatott elősegíteni.

 

A projektindító rendezvényen Polics József, a házigazda Komló polgármestere köszöntőjében az emberi méltóság, az önbecsülés alapjának nevezte a munkát.

Hegedűs István, Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke szerint ez a program reményt ad a cigány embereknek, reményt és lehetőséget arra, hogy megfelelő módon tudják az saját életüket formálni, alakítani. Hozzátette: nincs kétsége afelől, hogy akik kapcsolódnak a felzárkózási programokhoz, azokkal közösen egy új szemléletű országot fognak felépíteni.

Dr. Garai Péter, azEMMI társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy kifejezetten foglalkoztatást segítő program, képzésről és munkahelyekről fog szólni, egy magasabb fokú szociális biztonságot nyújt, mint ami jelen pillanatban a társadalmi felzárkóztatás eszköztárában megtalálható. A szakpolitikus rámutatott: minden felzárkózási programnak akkor van értelme, ha egy idő után igyekszik magát fenntartani. A foglalkoztatást elősegítő program akkor lehet sikeres, ha benne szereplők fokozatosan megtalálják a tényleges piaci foglalkoztatáshoz vezető utat. De csak akkor valósulhat meg, ha van szakképzettsége az embereknek, ha egészséges családi életkörülményei vannak. Ennek érdekében folytatódni fognak az infrastruktúra-fejlesztések, a felzárkóztatási-, a családi egészség, illetve fizikai- és lelki egészséget megőrző programok, valamint a foglalkoztatást elősegítő programok.

Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke a kormánnyal kötött keret-megállapodásról beszélt, melynek köszönhetően elindulhattak a cigányságot felzárkóztató programok, így kezdetét vette a nők foglalkoztatási, képzési programja, sőt a kormánnyal kötött keret-megállapodáson túl már működik a hatezer 7-8. osztályos cigánygyereket felkaroló ösztöndíjprogram, melyben mintegy ezer pedagógus mentorként vesz részt.

Kiemelte, hogy foglalkoztatási szövetkezettel a történelem során először nyílik alkalom arra, hogy a magyarországi cigányság gazdasági és szociális felzárkózása együttesen megvalósuljon. A foglalkoztatási szövetkezet európai modellé válhat, úgy valósulhat meg Kelet-Közép-Európában, hogy maguk a cigányok bonyolíthatnák saját foglalkoztatásukat. „Nem kevesebb ez – mondta, hogy a történelemben először cigányság a saját sorsáért fog felelni.”

Dr.Hoppál Péter a térség fideszes képviselő-jelöltje arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon – az európai stagnálással, csökkenéssel ellentétben – nő a foglalkoztatás, s ennek jelentős része a cigány emberekre vonatkozik. Ez azért lehetséges, mert a cigány emberek akarnak dolgozni, s a munkájuk eredményét még a többségi társadalom is megsüvegeli. A Szociális Szövetkezet – Híd a munka világába program lehetőséget nyújt arra, hogy a cigány családok élete gazdasági és társadalmi értelemben is emelkedő pályára álljon.

A projekt keretében megalakítandó foglalkoztatási szövetkezet tagjai a hátrányos helyzetű, többségében roma származású passzív munkanélküliek és a közfoglalkoztatási programokban résztvevők lesznek. A szakmai program a szociális gazdaságban rejlő lehetőségek kiaknázásával kívánja csökkenteni a munkanélküliséget azáltal, hogy több ezer állampolgár részére nyit meg új foglalkoztatási formát a következő években. A tervek szerint ezáltal közel 2 800 fő részesül képzésben és kerül foglalkoztatásba az első ütemben az elkövetkezendő időszakban.

 

forrás: www.komloiujsag.hu