Üdvözöljük a

Mikor tilos a munkavállalói felmondás? | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Mikor tilos a munkavállalói felmondás?

Szerző: Varga Erika | 2017. október 3.

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy ismerje a rá vonatkozó munkaügyi szabályokat, törvényeket. Cikkünkben azokat az eseteket ismertetjük, amikor a munkavállaló felmondását a törvény korlátozza vagy hátrányos jogkövetkezményhez köti.

A Munka Törvénykönyve – alapvetően a munkavállaló védelmére – több olyan esetet meghatároz, amikor a munkáltató nem, vagy csak bizonyos garanciák mellett szüntetheti meg felmondással a munkaviszonyt. Felmondási tilalmaknak nevezzük azokat az eseteket, amikor a munkáltató egyáltalán nem élhet felmondással, míg felmondási korlátozásoknak azokat, amikor valamilyen speciális védelem illeti meg a felmondással szemben a munkavállalót, jóllehet a munkáltató ekkor is közölhet felmondást. Jóval kevésbé ismert, hogy egyes esetekben viszont a munkavállaló felmondási joga korlátozott. Az alábbiakban ezeket mutatjuk be részletesen.

 

A törvény szerint a felek megállapodhatnak abban, hogy a munkaviszony elején – de legfeljebb a munkaviszony kezdetétől számított egy évig – a munkaviszonyt felmondással nem szüntethetik meg. Egy ilyen megállapodással a munkavállaló az első évben „röghöz köthető”. Ennek akkor lehet értelme, ha mindkét fél biztosítékot szeretne arra, hogy a frissen létesített jogviszonyuk huzamosabb ideig fenn is fog maradni. Például, munkaviszony hosszas és költséges betanítással kezdődik, vagy a munkavállaló kivételes szakértelemmel bír, amit a munkáltató nem kíván elveszíteni. A felmondás jogáról való lemondás csak kölcsönös lehet, tehát érvénytelen a kikötés, ha az csak a munkavállalót köti. Nincs akadálya, hogy a megállapodás tartama alatt a felek ne felmondással, hanem más jogcímen szüntessék meg a munkaviszonyt, vagy közös megegyezéssel módosítsák a felmondást kizáró egyezségüket (pl. lerövidítsék vagy éppen meghosszabbítsák annak időtartamát). A megállapodás megsértése esetén a jogellenes munkaviszony megszüntetés szankcióit kell alkalmazni. 

 

A munkavállaló felmondási jogának korlátozását jelenti a tanulmányi szerződés is. Ebben ugyanis a munkavállalónak vállalnia kell, hogy a munkáltató támogatásával elvégzett képzést követően bizonyos időtartamig munkaviszonyát felmondással nem szünteti meg. Ezt az időtartamot a munkáltató által adott támogatással arányosan kell meghatározni, azzal, hogy öt évnél hosszabb nem lehet. Hangsúlyozottan nem önmagában a képzés idejének van jelentősége, hanem a munkáltatói támogatás mértékének. Például, ha a munkáltató az ötéves egyetemi képzés tandíjának 20%-át téríti meg, akkor az ötéves letöltendő idő előírása biztosan aránytalan. Ellenben, egy három hónapos képzés mellett is lehet arányos a felmondás több évre való kizárása, például milliós nagyságrendű tandíj esetén. A törvény egyértelműen fogalmaz, és csak azt tiltja, hogy a letöltendő idő alatt a munkavállaló felmondással éljen. Így nem követ el szerződésszegést, ha valamely más jogcímen szünteti meg a jogviszonyát, például azonnali hatályú felmondással, vagy a munkáltatóval kötött közös megegyezéssel. Ha a munkavállaló a tiltott időszak alatt mégis felmondással él, attól a munkaviszony megszüntetése nem lesz jogellenes, de a munkáltató visszakövetelheti a nyújtott támogatást.

 

A visszatérítési kötelezettség arányos, ha a munkavállaló a szerződésben kikötött tartamnak csak egy részét nem tölti le.

 

Annak is lehet a munkavállalói felmondásra korlátozó hatása, ha a foglalkoztatásra munkaidőkeretben kerül sor. Ha ugyanis a munkavállaló a munkaidőkeret tartama alatt (tehát annak lezárása előtt) szünteti meg a munkaviszonyát saját felmondásával, az befolyásolhatja a keretben teljesített munkaidejének elszámolását. Ilyenkor ugyanis a munkavállaló munkabérét az általános munkarend, a napi munkaidő és a teljesített munkaidő alapulvételével el kell számolni. Azaz, össze kell vetni, hogy a munkavállaló a folyamatban lévő munkaidőkeret kezdetétől a munkaviszonya megszűnéséig, az általános munkarend alapján (heti öt munkanap, hétfőtől péntekig) hány órára volt beosztható és ehhez képest hány órát teljesített ténylegesen. Ha többet teljesített, mint amennyire beosztható lett volna, az a keret végén a munkaidőkereten felüli rendkívüli munkaidőt jelentene. De ebben az esetben – a keret lejárat előtti zárásánál – a rendkívüli munkaidőre járó díjazást nem kell elszámolni. Ha tehát a munkavállalónak sok el nem számolt órája van, sokat veszíthet, ha a munkaidőkeret lezárása előtt mondja fel a munkaviszonyát.

 

Olyan eset is lehetséges, hogy a munkavállaló magasabb bérben részesült a keret ideje alatt, mint amennyi a tényleges teljesítése alapján járna. Ennek az az oka, hogy a havibéres munkavállaló a munkaidőkeret tartalma alatt mindig a havi alapbérére jogosult, függetlenül a beosztás szerinti munkaidőtől. Például, ha a keret első hónapjában a beosztható munkaidő 168 óra, a munkavállaló viszont csak 152 órára volt beosztva, akkor is a teljes alapbérét megkapja. Ha viszont ilyenkor a munkavállaló felmondja a munkaviszonyt, a teljesítéssel nem fedezett munkabér-többletet a munkáltató előlegként visszakövetelheti. Ezt a munkáltató a munkavállaló külön hozzájárulása nélkül megteheti. Ezért a munkaidőkeretben dolgozó munkavállalóknak érdemes nyomon követni, hogy a teljesített óraszámuk fényében érdemes-e a munkaidőkeret lejárta előtti időpontra felmondani a munkaviszonyt, vagy inkább célszerű megvárni ezzel a keret végét.

 

forrás: ado.hu

 

Amennyiben a  cikkben leírtakkal kapcsolatban kérdése merülne fel kérjük írjon a pbkik@pbkik.hu e-mail címre. Megfelelő számú érdeklődő esetén a legközelebbi Adófórum témái közé javasoljuk.