Üdvözöljük a

Mire figyeljünk a 2012. adóévről benyújtandó 1229-es számú társasági adóbevallás kitöltése során | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Mire figyeljünk a 2012. adóévről benyújtandó 1229-es számú társasági adóbevallás kitöltése során

Szerző: Sörös Dávid | 2013. április 17.

Közeledik 2013. május 31-e, a társaságok 2012. adóévi kötelezettségeinek bevallási határideje, ezért az elmúlt évek tapasztalatai alapján szeretnénk jelezni, mire érdemes figyelni a NAV internetes honlapján lévő bevallás kitöltő-ellenőrző program használata során.

A bevallás elkészítése minden esetben az előlap kitöltésével indul. Az itt jelölt adatok – melyek jellemzően adózói törzsadatok – alapján a program automatikusan nyitja meg a kitöltendő lapokat, és tölti fel a bevallás számított rovat helyeit. Nagyon fontos, hogy az alapadatok kitöltése pontos legyen, hiszen így elkerülhető az az eset, hogy a bevallás, a közölt információval hibátlanná válik, de az adóhatóság birtokában lévő adattal – mely eltér a bevallásban közölttől – hibásként jelenik meg a belső feldolgozó programban.

 

A bevallás kitöltésnél még mindig előforduló hiba, hogy az összegek néhány tábla részben a törvényi előírással ellentétben 1000 forint helyett forintban kerülnek kitöltésre, bár erre vonatkozó figyelmeztető jelzést ad a program a kitöltőnek.

 

Rontott lehet a bevallás abban az esetben is, ha az internetes kitöltő-ellenőrző program szerint a logikai összefüggések megfelelően működnek, de kiderül, hogy az előzmény bevallást – például átalakulás esetén a ’251-es nyomtatványt – az adózó nem nyújtotta be és bevallással le nem fedett időszaka keletkezett.

 

Az „Adatok a csekély összegű (de minimis) támogatásokról” jelzésű lapon a csekély összegű (de minimis) támogatások igénybevételének napjaként a Tao. tv. szerinti kedvezmények esetén az adóbevallás benyújtásának a napja tüntetendő fel. Jellemzően előforduló elírás, amit szintén vizsgál és jelez a program, hogy az igénybevétel napjaként nem a jelzett dátum kerül beírásra.

 

Az előtársasági időszakot is tartalmazó bevallás esetén jellemzően előforduló hiba, hogy elmarad a jelölés a nyomtatvány borítólapján a „Bevallási időszak előtársasági időszakot is tartalmaz jelölése”kódkockában, illetve a bevallási időszak jelölése is gyakran téves. (Például, ha a létesítő okirat ellenjegyzésének, illetve közokiratba foglalásának napja 2012. november 1., a mérlegfordulónap 2012.december 31. és a cégbírósági bejegyzésre 2012. november 17-én sor került, akkor az első üzleti év időszaka, mely az előtársasági időszakot is tartalmazza, 2012. november 1.-től – 2012. december 31-éig tart.)

 

Új adónemként jelenik meg a bevalláson a 2012. üzleti éves innovációs járulékkötelezettség, amelynekelszámolását a bevallás tárgyidőszakára vonatkozóan, továbbá ehhez kapcsolódóan a bevallás esedékességét követő második naptári hónap első napjával kezdődő 12 hónapos időszakot felölelő „keresztfélévre” járulékelőleget is kell vallaniuk a pozitív járulékkötelezettséggel rendelkező mikro- és kisvállalkozáson kívüli vállalkozásoknak. A kitöltő-ellenőrző program vizsgálatot kapcsol, amire fontos figyelni a borítólapon elhelyezett „Mikro-, kis-, illetve középvállalkozás kódkockájának az adóév első, illetve utolsó napján” megnevezésű rovathoz és az innovációs járulékelőleg kötelezettség bevallására szolgáló lapon jelzett adózói minősítés összevetésére.

 

Lényeges, hogy csak a hibátlanul kitöltött bevallás kerüljön beküldésre, ezért szükséges a a program által jelölt ajánlások figyelembe vétele és a hibásként jelölt adat(ok) javítása.

 

Forrás: NAV