Üdvözöljük a

Több hazai településen is nőhet az idegenforgalmi adó | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Több hazai településen is nőhet az idegenforgalmi adó

Szerző: Hullmann Eszter | 2014. december 1.

Bár a legtöbb város jövőre sem növeli idegenforgalmi adóját, vannak kivételek. Tapolca különösen magas adót vethet ki a turistákra, Debrecen pedig mintegy 100 forinttal növelné az IFA-t.

December 2-áig kell eldönteniük az önkormányzati képviselő testületeknek, hogy milyen mértékű helyi adókat kívánnak bevezetni, azonban az előterjesztések már árulkodók. Tapolcán a jelenlegi 450-ről 500 forintra nőne az IFA, amely a legmagasabb lenne a többi város között – ettől a lépéstől 10 milliós plusz bevételt remélnek.

 

2015-ben a törvény szerint 505 forint lehet a kiszabható legnagyobb idegenforgalmi adó, így más települések is gondolkodnak az emelésen: Balatonfüreden 460-ról 470 forintra emelkedne az IFA – ami hatszázezer vendégéjszakánál 280 millió forint bevételt jelentene a városnak–, Bikalon pedig 100 forinttal emelnék az adó mértékét – 300-ról 400-ra. Ugyanígy tenne Debrecen, a városban azonban 2010 óta nem nőtt az idegenforgalmi adó, így időszerűnek tartják az emelést.

 

Hajdúszoboszlón, Hévízen és Egerben marad 450 forint az IFA egy éjszakára. Akik az emelés mellett döntöttek vagy fontolgatják azt, azok fő indoka általában az, hogy az idegenforgalmi adó nem a helyi lakosokat terheli.

 

Forrás: Világgazdaság