Üdvözöljük a

Csalódás: nem lesz új város Szászvár és Magyarszék sem | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Csalódás: nem lesz új város Szászvár és Magyarszék sem

Szerző: Lép Péter | 2015. október 1.
Cimkék: Komló
SZÁSZVÁR–MAGYARSZÉK | Megkapta a hivatalos értesítőt a két baranyai község, amely kérte várossá nyilvánítását. A válasz, amely már júliusban kiszivárgott, mindkét esetben elutasító volt.

Országosan 23 község és nagyközség pályázott városi címre. A pályázatokat egy héttagú bizottság véleményezte, amely a hatályos jogszabályok figyelembevételével hozta meg a döntést. Bár már nyáron eldőlhetett a jelentkezők sorsa, a Lázár János kézjegyével ellátott leveleket csak most kézbesítették a két baranyai érintettnek: a 2382 fős Szászvárnak és az 1043 fős Magyarszéknek. Ezzel pedig hivatalossá vált, hogy egyik község sem lesz idén város.

Szászvár esetében – az indoklás szerint – többek között hiányzik a középfokú oktatási intézmény, a faluban nincs rendőrőrs, és a gazdaságilag aktív lakosság nagy része a településen kívül vállal munkát. A levél szerint az is hátrány, hogy többen járnak el Szászvárról dolgozni, mint ahányan oda. Azt viszont előnyként említik, hogy a lakosság iskolázottsági mutatói minden téren javuló tendenciát mutatnak. Dunai Péter polgármester közleményben tudatta a helybéliekkel, hogy folytatják a fejlesztéseket, és újra pályáznak majd a címre.

Kárpáti Jenő, Magyarszék polgármestere nem kívánta részletezni a hozzájuk érkező levél tartalmát, ám azt elárulta, hogy hasonló „problémákat” találtak az ő esetükben is. Hozzátette, hamarosan megfogalmaznak egy korrekt válaszlevet is, amelyben reagálnak a felvetett hiányosságokra.

Bár a várossá válásnak konkrét kritériumai vannak, így például hogy a lakosság lélekszáma érje el a tízezer főt, vagy hogy legyen egészségügyi alapellátás, néhány olyan feltételt is kiszabtak, amit a települések önerőből nem érhetnek el – már csak azért sem, mert azok az állam saját hatáskörébe tartoznak.

 

forrás:www.bama.hu