Üdvözöljük a

Elkezdte munkáját a “Fekete Láng Tanoda” | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Elkezdte munkáját a “Fekete Láng Tanoda”

Szerző: Lép Péter | 2014. január 24.

Ünnepélyes külsőségek között indult útjára Komlón a „Fekete Láng Tanoda” elnevezésű programja.

 

A közel 30 milliós támogatottságú projekt során 25 fő hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanuló kezdheti meg a felzárkóztatással kapcsolatos tevékenységét. A tanoda működése hozzájárulhat az érintett gyermekek iskolai sikerességéhez, hiszen a projekt célja a szociális hátrányok enyhítése, az évfolyamismétlés csökkentése, a továbbtanulási esélyek növelése, a szülőkkel való együttműködés erősítése.

A tanodaprogram megvalósításában résztvevő Komlói Fekete Láng Érdekvédelmi Egyesület 2008 óta működik. Az egyesület tartja fenn és működteti a „Komlói Fekete Láng” beás hagyományőrző csoportot, amely a roma autentikus folklór (nyelv, tánc, zene) ápolásával és terjesztésével foglalkozik. Tagjaik általános iskolások és fiatal felnőttek, akik teljesítményükkel példaképnek számítanak a komlói romák körében. Nemcsak a megyében, de az egész országban is ismert fellépők a roma kulturális és zenei fesztiválokon.

Az egyesület a tanodaprogramban való részvételével szélesíteni kívánja tevékenységi körét. Az elmúlt időszakban elért eredmények is arra kötelezik az egyesületet, hogy hatékonyabban vegye ki részét a komlói roma és /vagy hátrányos helyzetű gyerekek és családok társadalmi és oktatási integrációját előmozdító lehetőségek kiaknázásában. Szorosabb szakmai együttműködést kíván megvalósítani az érintett oktatási intézményekkel az oktatási esélyek, az iskolai sikeresség elősegítése, valamint a továbbtanulási esélyek növelése érdekében.

A Dankó Pista Közösségi Házban lezajlott rendezvényen Polics József polgármester, dr. Hoppál Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője, Hegedüs István, a Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Hegedüs Norbert, a terület önkormányzati képviselője vett részt.

Dr. Hoppál Péter a résztvevő gyermekekhez intézett gondolatai között példának állította a mellette helyet foglaló Hegedüs Norbert eddigi életútját, aki Komlóról indulva, önmagát folyamatosan képezve szerzett diplomát.

A Komlói Fekete Láng Érdekvédelmi Egyesület az új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program „A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolai lemorzsolódását csökkentő intézkedések támogatása – Tanoda típusú programok támogatása a Hátrányos Helyzetű kistérségekben” (TÁMOP-3.3.9.C.-12-2012-0070) című számú pályázat keretében nyitotta meg „Fekete Láng Tanodáját”.

 

forrás: www.komloiujsag.hu