Jobban nő a gazdaság a vártnál a horvát nemzeti bank szerint

Szerző: Obradović Ena | 2015. október 30.

A horvát nemzeti bank 0,5 százalékról 1,2 százalékra javította gazdasági növekedési előrejelzését 2015-ben, jövőre pedig 1,5 százalékos növekedést jósol.

Boris Vujcic jegybankelnök csütörtökön egy Rovinjban tartott fórumon kijelentette: a javulás leginkább az export növekedésének és a kiváló turisztikai szezonnak köszönhető. "Hat év recesszió után a horvát gazdaság végre javul" - fogalmazott a jegybank elnöke, hozzátéve, hogy nőtt a bruttó hazai termék (GDP), a fogyasztás és foglalkoztatottak száma is, de külföldön még mindig kockázatos országnak tartják Horvátországot, amiért túl magas az államadóság, és gyengék a növekedési kilátások.


A probléma szerinte a deflációban keresendő, ennek oka pedig az energiahordozók, köztük az olaj árának csökkenése. Vucic úgy véli: jövőre felgyorsul az infláció, amely átlagban eléri majd az 1,1 százalékot. A jegybank elnöke szerint a legnagyobb gazdasági kockázatot továbbra is az államadóság jelenti, amely 2008-óta megállás nélkül nő. "Emiatt komoly reformokat kellene bevezetni az országban, amelyek jobb üzleti környezetet teremtenek, ugyanis fontos a külföldi tőke bevonása" - hangsúlyozta. A reformok bevezetéséhez akár tíz évre is szükség lehet, ami sokkal hosszabb idő, mint amennyiben a politikusok egy-egy választási ciklus alatt gondolkodni tudnak - szögezte le.
    

November 8-án Horvátországban parlamenti választások lesznek. A most leköszönő szociáldemokrata kormány 2011-es választási kampányában gazdasági fellendülést ígért az országnak, amelyet 2008 óta válság sújtott, és amely azóta is az Európai Unió szegényebb országai közé tartozik, és a különböző gazdasági mutatók alapján a legtöbb EU-ranglista végén szerepel. Horvátország az idén hivatalosan kilábalt a recesszióból. A legtöbb programját azonban nem sikerült megvalósítania a kormánynak. Négy év alatt ugyanis számos reform bevezetésétől állt el, ugyanúgy, mint legnagyobb projektjeitől: az autópálya-kezelő vállalat koncessziójától vagy az adriai olaj- és gázlelőhelyek feltárásától, és eközben nőtt az államadósság.


A szociáldemokraták legnagyobb kihívója a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ). Gazdasági elemzők szerint mindkét párt tele van ígéretekkel, miközben a szükséges reformok bevezetéséről egyik sem beszél.

 

 

Forrás: MTI