Üdvözöljük a

Magyar utasokra is számít a horvát légitársaság | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Magyar utasokra is számít a horvát légitársaság

Szerző: Obradović Ena | 2015. szeptember 14.

Többszöri halasztás után augusztus 24-én végre felszállt a Sea Air horvát start-up légitársaság első járata Eszék és Frankfurt között.

A légitársaság indulásáról már fél évvel ezelőtt lehetett hallani, az első járat mégis csak augusztus 24-én indult el. A légitársaság egy máltai cégtől lízingeli Boeing 737-300-as típusú repülőgépét. A 18 éves gépen,  amelyen egyszerre 133 utas utazhat, csak turistaosztály van. Az első járatnak már májusban el kellett volna indulnia, ezért az eszéki reptér indulatos hangú közleményben tudatta, hogy más projektek szenvedtek kárt a társaság ígérgetései miatt. Mindenesetre az Eszéken állomásoztatott gépre alapozva a helyi utasok mellett magyarországi, boszniai és szerbiai ügyfelekre is számít a Sea Air.

Korábbi terveikkel ellentétben ugyanakkor Mosztarból és Szarajevóból is indítanak majd járatokat.

 

Eszékről heti négy járat repül Frankfurtba, heti három pedig Münchenbe és Stuttgartba. Mosztar és Eszék között heti háromszor közlekedik járat, amelyet az ukrán AeroJet üzemeltet a Sea Air megbízásából. Szarajevóból Kuvaitvárosba heti három járat közlekedik augusztus 30-tól, ezt az útvonalat a grúz Luftline légitársaság gépei repülik majd a Sea Air megbízásából. 

 

 

(Forrás: turizmusonline.hu)