Üdvözöljük a

Busójárási előkészületek | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Busójárási előkészületek

Szerző: Mintál Erika | 2015. december 10.

Jövőre korán, február 4-én kezdődik a busójárás, és 9.-én már el is temetik a telet. Az esemény időpontját a húsvét dátuma határozza meg.

A télűző népszokás időpontját a húsvét dátuma határozza meg: az attól visszafelé számított hetedik vasárnap farsangvasárnap, ami a mindig csütörtökön kisfarsanggal kezdődő, s kedden farsangtemetéssel befejeződő busójárás tetőpontja. Ebből adódóan jövőre február negyedikére esik a kezdőnap.

 

A hagyományoknak megfelelően a 2016-os busójárás kezdetén nyitják majd meg a moziban a mohácsi maszkfaragók és kellékkészítők immár hagyományos, közös kiállítását.

A tárlaton részt vehetnek a városban, illetve a vonzáskörzetben élő kezdő és gyakorló maszkfaragók és népművészeti tárgy-alkotók. A munkákat a Hagyományok Háza szakavatott zsűrije értékeli és válogatja a kiállításra. Egy alkotótól 1-3 tárgy kerülhet a közönség elé.

 

Előkészítették már az ételudvar helyét is. A Deák tér tervezett, felújítása miatt a szökőkút vízmedencéjének oldalfalának teljesen elbontották és a beton placcon helyfoglalási lehetőséget biztosítanak,  a különböző alkalmi ételárusok számára.

 

www.mohacsiujsag.hu