Üdvözöljük a

Közép-Európa legmodernebb vágóhídja | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Közép-Európa legmodernebb vágóhídja

Szerző: Mintál Erika | 2016. március 11.

Mohácson Közép –Európa legmodernebb vágóhídját létesítő MCS Vágóhíd Zrt. kibővített fejlesztéséhez újabb állami támogatást kapott. A Külügyminisztériumban a beruházás második ütemének állami támogatásáról tett bejelentésen, a város polgármestere beszélt a fejlesztés várható pozitív hatásairól.

A húszmilliárdot meghaladó beruházással megvalósuló gigavágóhíd az eredetileg tervezett 350 dolgozóval szemben a többletfejlesztésnek köszönhetően egy műszakos munkarendben 570 főt foglalkoztat. A tervek szerint az idén szeptemberben induló próbaüzemelést követően az év végétől már teljes kapacitással folyhat a termelés.

 

A kivitelező január végén a technológiát telepítette az új vágóhídra, amelynek a beruházásához a kormányzat 2014-ben 1,4 milliárdos, vissza nem térítendő állami forrást biztosított. A most kapott újabb 1,3 milliárd a második ütemben készülő daraboló- és csomagolóüzem létesítését segíti, amivel lehetővé válik, hogy az itt előállított termékeket a legtávolabbi külföldi piacokra is szállítani tudja a cég.

 

A polgármester megjegyezte, az évi egymillió sertés vágását célul kitűző MCS Vágóhíd ZRt. a város és térsége legmeghatározóbb foglalkoztatójává válik 2017-től, hiszen nem csupán az üzemben alkalmazott 570 főnek ad munkát, de biztos piaca lesz az állattartóknak és többek között még a takarmányt előállítóknak is.

 

Forrás:mohacs.hu