A leltározás szabályozása I. rész

A mérleg összeállításának, az anyagi és nem anyagi javakban megtestesülő vagyon számbavételének egyik módja az, hogy megszámláljuk, megmérjük a vagyontárgyakat, értéküket pénzben kifejezzük, majd a mérleg megfelelő rovataiba csoportosítjuk azokat.

Ez a számbavétel, megszámlálás, mérés munkafolyamata a leltározás. A selejtezés célszerű, ha megelőzi a leltározást, hiszen ekkor a leltárban már csak a vállalkozó tevékenységéhez valóban szükséges vagyontárgyak szerepelnek, növelve a számviteli beszámolók megbízhatóságát.

A leltározás általános tudnivalói

A 2000. évi C. törvény a számvitelről (a továbbiakban: Számviteli törvény) magát a leltár fogalmát nem tartalmazza az értelmező rendelkezések, fogalmak között, talán azért nem, mert a szakirodalomban és a gyakorlatban is ez a fogalom általánosan elfogadott tartalommal bír.

A leltár fogalma a számviteli szakirodalom, illetve gyakorlat alapján: olyan részletes kimutatás, amely a vállalkozó eszközeit és az eszközök forrásait tételesen egy adott időpontra vonatkozóan, mennyiségben és értékben tartalmazza. A leltár a mérleg alapdokumentuma, egy olyan okmány (dokumentum), amely a leltározás (leltárfelvétel), valamint a leltárértékelés végeredményeként alakul ki. A mérlegnek és a leltárnak vannak egyező és eltérő ismérvei.

A mérleg és a leltár egyező ismérvei:

• mindkét számviteli dokumentum adott időpontra vonatkozik,
• mindkét számviteli dokumentum teljes körűségre törekszik,
• mindkét számviteli dokumentum valódiságát a vállalkozás felelős vezetőjének aláírásával kell igazolni.

A mérleg és a leltár eltérő ismérvei:

• a mérleg csak értékbeli adatokat tartalmaz, a leltár mennyiségi és értékadatokat is,
• a mérleg tagolását Számviteli törvény írja elő, a leltárban szereplő tételek sorrendjére nincs előírás.

A Számviteli törvény nem is magáról a leltárról, hanem a leltárkészítési kötelezettségről rendelkezik a következők szerint: a könyvek üzleti év végi zárásához, a beszámoló elkészítéséhez, a mérleg tételeinek alátámasztásához olyan leltárt kell összeállítani, és a Számviteli törvény előírásai szerint megőrizni, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza a vállalkozónak a mérleg fordulónapján meglévő eszközeit és forrásait mennyiségben és értékben.

2. A főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartások adatai közötti egyeztetés

A leltárkészítési kötelezettség teljesítése keretében a Számviteli törvény 2012-től egyértelműen rögzíti a főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartások adatai közötti egyeztetési kötelezettséget.

A leltárkészítési kötelezettség teljesítése keretében a vállalkozónak a főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartások adatai közötti egyeztetést az üzleti év mérlegfordulónapjára vonatkozóan el kell végeznie.

A leltárkészítés módjai

• mennyiségi felvétellel,
• egyeztetéssel (nyilvántartások alapján).

A mennyiségi felvétel az eszközök és a források tényleges megmérését, megszámlálását, míg az egyeztetés a főkönyvi számláknak az analitikus nyilvántartásokkal vagy a könyvelés helyességét igazoló egyéb okmányokkal (bankkivonatok, folyószámla-kivonatok, egyeztető levelek, analitikus nyilvántartások, számítások stb.) való egybevetését, összehasonlítását jelenti.

A leltárkészítés módjainak alkalmazása az adott vállalkozónál alapvetően attól függ, hogy a vállalkozó az eszközeiről, illetve azok forrásairól év közben milyen nyilvántartást vezet.

Az eszközök és a források leltárkészítési és leltározási szabályzatában meghatározott időszakonként, de legalább háromévente mennyiségi felvétellel kell elkészíteni a leltárt a nem csak értékben kimutatott (természetes mértékegységben is értelmezhető) eszközöknél.

Minden üzleti év fordulónapjára mennyiségi felvétellel kell elkészíteni a leltárt a nem csak értékben kimutatott eszközöknél. E vállalkozónál tehát a nem csak értékben kimutatott eszközöknél nem lehetséges egyeztetéssel elkészíteni a leltárt a folyamatos mennyiségi nyilvántartás hiánya miatt.