Üdvözöljük a

Hatósági ellenőrzés margójára | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Hatósági ellenőrzés margójára

Szerző: Nagy Eszter | 2010. március 8.

A magyar gazdaság versenyképessége az államszervezet működési, pénzügyi válsága miatt jelentősen romlott. Az európai összehasonlításban igen jelentős adóterhek, jövedelemközpontosítás és adminisztráció mellett pazarlás és hiány jelenik meg egyszerre az állami rendszerekben. A hiány miatt - a vállalkozások jelzései szerint - a hatósági gyakorlat egyértelműen bevétel orientálttá vált.
A kamara vezetése a vállalkozások hatósági tapasztalatairól felmérést készít évente, és annak összesített eredményét segítő szándékkal közzéteszi a sajtóban, és elküldi a hatóságoknak.
A 2009-es felmérés eredménye csatoltan olvasható.

 

 

 

A PBKIK erőfeszítései e téren nem önmagukért valók. Üzenetünket – úgy tűnik – a politikai pártok is meghallották. Reméljük ez nem pusztán a kampány része. A FIDESZ Magyar Polgári Szövetség 2010. március 12-én jelentette meg Nemzeti Ügyek Politikája című programját, melynek „1.2 Egyszerűbb és teljesíthetőbb feltételek a vállalkozások számára” pontjának egyik meghatározó kitétele „Életszerű, egyszerű, ügyfélbarát szabályozást” ígér.

Csatolt állományok: