Üdvözöljük a

Bemutatásra került az EVLIA projekt az érdeklődők számára | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Bemutatásra került az EVLIA projekt az érdeklődők számára

Szerző: Erdős-Pohli Krisztina | 2013. április 19.

2013. Április 17-én két előadás segítségével közelebb kerülhettek az érdeklődők és a sajtó a PBKIK szellemi eszköz menedzsmenttel kapcsolatos projektjéhez.

A kamara és a projektben résztvevő másik magyar intézmény, a Pécsi Tudományegyetem közös rendezvény keretében mutatta be a nyilvánosságnak a nemzetközi projektet.

Dobay Kata (PTE – Kutatáshasznosítási és Technológia Transzfer Központ) ismertette a projekt céljait, az eddig elért eredményeket és a PTE által irányított munkacsomag jövőbeli feladatait. Ezt követően a hallgatóság közelebb kerülhetett a szellemi eszközök értékelésének gyakorlatához: Rigler István (Riglersystem Kft.) tartott előadást az általuk kifejlesztet szellemi eszköz menedzsment rendszertről.

A projekt bemutatására azért is volt szükség, mert a jövőben, a projektben résztvevő országokban munkacsoportokat fogunk felállítani, akiknek a feladata lesz, hogy a projektet, a munkacsomagok részfeladatait tapasztalataikkal és véleményükkel támogassák.

Bővebb információért látogassanak el a projekt weboldalára: www.evlia.eu