Üdvözöljük a

Erős második negyedév az építőiparban | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Erős második negyedév az építőiparban

Szerző: Biró Sarolta | 2018. július 30.

Továbbra is a termelési volumen növekedése és erős cégalapítási kedv jellemzi az építőipart.

Az építőiparban 1187 új cég jött létre Magyarországon 2018 második negyedévében, ami ugyan 6%-kal elmarad az első negyedéves értéktől, de 12%-kal magasabb az előző év azonos időszakánál.

 

A magas cégalapítási szám annak fényében különösen kiemelkedő, hogy a 2012-2016 közötti időszakban csak 6-700 új építőipari cég jött létre negyedévenként.

 

A magas cégalapítási érték mellett csupán 998 cégtörlés történt az ágazatban.

 

A cégtörlések száma abból a szempontból is érdekes, hogy gyakorlatilag 1 éve teljesen konstansnak tekinthető. Ez igen meglepő egy olyan turbulens és érzékeny ágazatban, mint az építőipar.

 

Ettől még a cégtörlési arány és a cégfluktuáció igen magas a cégek számához viszonyítva.

 

Csak 2018 második negyedévében az építőipari cégek 5%-a ellen indult végrehajtás, 192 esetben indult felszámolási eljárás, a kifizetetlen számlák aránya továbbra is magas.

 

Az ágazat jövője még távolról sem nevezhető kiszámíthatónak.

 

Nagy kérdés, mi fog történni 2020 után, amikor az EU-s pénzek erős csökkenésére van kilátás és az állami szerepvállalásban is átalakulás várható.

 

Mindenesetre az bátran kijelenthető, hogy az építőipar még messze van az egészséges önjáró szinttől, van mit behozni nem csak EU-s viszonylatban, de likviditás, eszközállomány és munkaerő-képzettség tekintetében is.

 

Forrás: www.opten.hu