Üdvözöljük a

Három új pályázat segíti a magyar startupok pezsgését | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Három új pályázat segíti a magyar startupok pezsgését

Szerző: Hamar László | 2015. október 15.
Cimkék: pályázat

Magyarországon eddig hiányzott egy egységes "felhordó" rendszer, ami a kezdő vállalkozásokat eljuttatná a növekedés fázisába, illetve a kockázati tőkepiac szereplőihez, de ennek kialakítása most megkezdődik egy két pályázatból álló rendszer keretében - jelezte egy háttérbeszélgetésen Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke hozzátette, hogy az első fázisban gyorsan dönt majd egy szakértői testület, hogy néhány millió forint megítélhető-e az ötletgazdának, amely összegből kidolgozhatja a projektjét és megszerezheti a legelső visszajelzéseket.

Ha ez sikerült, akkor egy másik pályázaton további mintegy 60 millió forintot kaphat a növekedéshez, inkubátorok közreműködésével. Ezen két pályázat mellett idén ősszel megjelenik egy olyan felhívás is, amely nem csak startup jellegű vállalkozásokat ösztönöz 10-130 millió forintot prototípus kifejlesztésére és piacra vitelére.
A magyarországi startup világ szereplői számára a kezdő lökés és lépések megadásában segíthetnek az NKFI Hivatal pályázati portfóliójának az az új konstrukció, amelynek kereteit vázolta tegnap Pálinkás József. Az NKFI Hivatal elnöke szerint az a cél, hogy a pályázati rendszer perspektivikus legyen, a "beugró szinten" az igazán ígéretes ötletek kidolgozásához lehetőség legyen viszonylag nagy kockázat mellett is kis tőkét kihelyezni a startup vállalkozásoknak. Ennek rendszere pedig az alábbiak szerint nézhet majd ki:

  • A kezdő fázisban az NKFI Hivatal több kezdeti ígéretes termékötlet kidolgozását ösztönzi. Az erre a pályázatra jelentkezőkről egy szakértői bizottság szakmai vélemények és prezentációk alapján gyors döntést hoz arról, hogy támogatja-e a Hivatal az ötletet, vagy sem. Pálinkás jelzése szerint a piaci szakértők az egyeztetések során a szakmailag megalapozott gyors döntés és az ösztönzők fontosságát emelték ki az innovatív cégek jövőbeli sikere szempontjából. Kedvező elbírálás esetén a tervek szerintmaximum 3 millió forintnyi pályázati támogatást kaphat a pályázó csapat. A gyors döntéshozás azonban nem jelent laza kockázatkezelést, a támogatandó pályázatokat befektetői tapasztalatokkal is rendelkező szakértő zsűri választja majd ki - hangsúlyozta Pálinkás.
  • A kezdeti, 3 millió forintos támogatásból kiderül, hogy működik-e az ötlet, vagy sem. Egy másik, nagyobb összegű pályázat keretében már komoly szakmai, üzletfejlesztési, technológiai és pénzügyi támogatásra lehet majd pályázni. Ebben a szakaszban tervek szerint inkubátorházak, akcelerátorok támogatása lesz szükséges az itt már startup vállalkozással rendelkező csapatok számára. Kedvező elbírálás esetén Pálinkás jelzése szerint itt akár körülbelül 60 millió forintos támogatást is elnyerhet a cég. Az első két fázisra az elnök szerint kezdetben összesen mintegy 6,5 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre. Ebből 5 milliárd forint a GINOP-2.1.5. kódszámú pályázati keretben látszik (Innovációs ökoszisztéma építése (startup és spin-off), míg további 1,5 milliárd forint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapban áll rendelkezésre. Természetesen lehetőség lesz csak erre a második felhívásra is pályázni.
  • Az ígéretes ötletek kidolgozását, valamint a startup vállalkozások fejlesztését támogató két felhívás egy szűkebb kört céloz, kifejezetten a gyors növekedésű, startup vállalatok megalakítását és fejlődését támogatja. E mellet azonban ösztönző lehet a startup cégek számára is az a pályázat, amely szintén a termékfejlesztést helyezi középpontba innovatív vállalkozások számára. Ez prototípusok kifejlesztéséhez és a piacra vezetéséhez nyújt támogatást (GINOP-2.1.7.). A Hivatal tervei szerint ezen 20 milliárd forintnyi keretösszegű pályázatból mintegy 10-130 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás áll majd a nyertesek rendelkezésére. Ennél a pályázatnál a szoros értelemben vett meglévő termék technológiai továbbfejlesztésének, vagy egy új termék kifejlesztésének és piacosításának elősegítése a cél.

Pálinkás a fentiek mellett azt is jelezte, hogy a közelmúltban két, a Start-up_13 (Gazella) programban indult inkubátorral aláírták az ezzel kapcsolatos szerződést, azaz a fentiekben vázolt források mellett a Start-up_13 program is segíti még az innovációs ökoszisztéma fejlődését.

 

Forrás: Portfolio.hu online gazdasági újság