Üdvözöljük a

Innováció marketing kurzus a KTK-n kamarai közreműködéssel | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Innováció marketing kurzus a KTK-n kamarai közreműködéssel

Szerző: Erdős-Pohli Krisztina | 2014. november 6.
Cimkék: innováció

Dr. Szekeres György (Hisztopatológia Kft.), a kamara Innovációs Bizottságának tagja már több éve vesz részt az innováció iránt érdeklődő diákok oktatásában, melybe az idei évben bevonta az innovációs osztály munkatársait is.

 

 

 

A közgazdaságtudományi karon több éve folyik innováció marketing képzés Lányi Bea vezetésével. A kurzus lényege, hogy a diákok ne csupán az elméleti vonatkozásaival találkozzanak az innovációnak, hanem megtapasztalják, hogy a tanult innovációs folyamatok pontosan hogyan működnek a vállalkozásoknál.

 

A kurzus gyakorlati részét Dr. Szekeres György vezeti, aki az idei évben felkérte a kamara innovációs osztályának két munkatársát, Császár Gergelyt és Erdős-Pohli Krisztinát, hogy legyenek a segítségére.  A munkatársak saját tapasztalataikon keresztül mutatják be a kamara által nyújtott innovációs szolgáltatásokat (pl.: EEN hálózat, partnerkeresés, innovációs tanácsadás, szellemi tulajdon védelem, iparjogvédelem stb.), konkrét példákat ismertetve. Így a hallgatóság jobban megismerheti, hogy az elmélet hogyan képes a gyakorlatban realizálódni, akár külső segítség bevonásával.

 

A kurzus része innovatív vállalatok felkeresése is, ahol a diákoknak alkalmuk nyílik a kérdéseiket személyesen is feltenni. Az idei évben a Geochem Kft.-t, a Lakics Kft.-t, a Soft-Flow Kft.-t, a Marckon Kft-t, a Számlaközpont Kft.-t és a Puchner Kastélyt keresik fel a hallgatók.