Üdvözöljük a

Novemberi beszámoló: Job Developer | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Novemberi beszámoló: Job Developer

Szerző: Biró Sarolta | 2017. november 29.

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara 2017. november 27-én tartotta meg a Job Developer Foglalkoztatási Radar rendezvény második megvalósítási fázisát, melyen közel harminc 18 éven felüli fiatal vett részt.

A program keretén belül összefoglalásra kerültek az elmúlt időszak eseményei, majd a Pécsi Tudományegyetem Oktatási Igazgatóságának munkatársa, Visontai Kovách Dalma workshop keretén belül beszélgetett a jelenlévőkkel a jövőképükről, a környezetükben tapasztaltakról a lehetőségekről a munkavállalás területén.

 

Ezt követően a csoportokra választott fiatalok, egy-egy előre meghatározott, fiktív vállalkozást kaptak, melyet a megadott szempontok alapján kellett kidolgozniuk, majd azt prezentálniuk.

Az elvégzett feladatról és a prezentáció módjáról - egy a kamara által fejlesztett kérdőív, FLAG teszt, önéletrajz, Job Developer életportré, és személyes előadás alapján - értékelés készül, melyet a résztvevők személyenként megkapnak.  

 

A „Job Developer” projekt célja, hogy hozzájáruljon a munkanélküliség, különösen a fiatalkori munkanélküliség csökkentéséhez a foglalkoztatási lehetőségek kiépítésével. A projekt segítségével a fiatalok megismerik erősségeiket, felismerik a munkaerőpiac lehetőségeit és elvárásait.

 

A Job Developer projekt finanszírozása az Európai Bizottság támogatásával valósul meg. Jelen közlemény tartalmáért kizárólag a szerző tartozik felelősséggel; a Bizottság nem áll jót a benne foglaltak további felhasználásáért.

 

További információ:

 

Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

Munkatársak: Pohli Krisztina és Rozs Eszter

E-Mail: pohli@pbkik.hu és rozs@pbkik.hu

 

Ruhr-Universität Bochum

Institut für Arbeitswissenschaft

Projektleiter: Dr. Martin Kröll

Telefon: 0049 (0) 234/32-23293

E-Mail: martin.kroell@rub.de