Üdvözöljük a

Ülést tartott a közszolgáltató tagozat elnöksége | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Ülést tartott a közszolgáltató tagozat elnöksége

Szerző: Hamar László | 2013. július 1.

A közszolgáltató vállalatok működése ebben az évben a jogszabályi változások következtében jelentős változásokat hozott, egyes cégek esetében éves szinten többszáz millió forinttal jut kevesebb a feladatok ellátására - derült ki a tagozati elnökség csütörtöki ülésén, melyen részt vett dr. Síkfői Tamás titkár is.

A szolgáltatók tartalékai jelentősen lecsökkentek, ezért a fejlesztések és beruházások leállítása után hamarosan a karbantartási kiadások lefaragására is rákényszerülnek.

A tagozat elnöksége éves munkatervében  a "smart city" (okos város) projekt indítása is szerepelt, ennek kezdetét bizonytalan ideig felfüggesztették.

Döntöttek arról is, hogy a nehézségek ellenére megkezdik az erőforrás kapacitási térkép összeállítását, melyből kiderül, hogy melyik területen melyik szolgáltatónak milyen erőforrásai állnak rendelkezésre - ez segíthet más szolgáltatói igények kielégítésében.

A szakmai látogatásokat folytatják, ősszel a Pannon Power új biomassza üzemét keresik fel a közszolgáltatók.