Üdvözöljük a

Zárókonferencia Riminiben | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Zárókonferencia Riminiben

Szerző: Sipos-Rozs Eszter | 2014. szeptember 12.

A South-East Europe program keretéből finanszírozott CMC elnevezésű projektzáró partnertalálkozója 2014. szeptember 9-10. került megrendezésre Riminiben, Olaszországban.

A Kulturális Innovációs Kompetencia Központ Egyesülettel együtt vett részt a kamara a programon, ahol ismertette a DesignPécs 2014 program részleteit, mint jó példát a CMC projekt céljainak teljesítésére.

 

A projekt legfőbb szándéka a gazdaság élénkítése a kreatív ipar és turizmus fellendítése által.

 

A Rimini-i találkozót hivatalosan Mr. Enzo Finocchiaro nyitotta meg, majd a Velence Régiót képviselő Valentina Colleselli elmondta, hogy a projekt sikeresen, a tervek szerint halad előre, majd minden résztvevő ország – Olaszország, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország - ismertette eddig elért eredményeiket.

 

A konferencia második napján folytatódott a program Mr. Stefano Vitali, Rimini megye elnökének valamint a projekt vezetőpartnereinek köszöntőjével. A projekt partnerek bemutatták a pilot projektek terén végzett és a hátralévő időszakban végezni kívánt tevékenységeiket, így a sajtó képviselői előtt, ismét bemutatásra került a DesignPécs projekt is, melyre a Design Hét Budapest program kereteiben kerül sor 2014. október 3 és 12 között.

 

A találkozón Mr. Gabriel Johannes a JTS SEE program menedzsere értékelte az elvégzett tevékenységeket és ismertetett néhány új pályázati lehetőséget. Őt a SEE program olasz nemzeti kontaktpontjának vezetője követte, aki szintén pályázati lehetőségekről beszélt bővebben.

 

Az Expo2015 program felvázolását követően a projekt keretében elkészült videók ismertetése, valamint Keresnyei János prezentációja került bemutatásra, mely az ipari látványosságokhoz, valamint a kreatív utazásokhoz kötödő turizmusról szólt.

 

Mr. Vladimir Rudl, a Maribori Fejlesztési Ügynökség nevében a köz- és magánszféra területi promóciós lehetőségeiről adott elő.

 

A konferencia anyagainak közös megtárgyalását követően a jövőbeli tervekről, a projekt fenntarthatóságáról esett szó. A konferencia sikerrel zárult, a jó partneri kapcsolatnak köszönhetően, várható a partnerek ismételt közös pályázása a jövőben.