Üdvözöljük a

Sűrű programok már az év elején | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Sűrű programok már az év elején

Szerző: Nagy Andrea | 2017. január 6.

Alig kezdődött el a 2017-es év, máris fontos rendezvényekkel indít a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara.

A Baranya Megyei Önkormányzat „Foglalkoztatási Szövetkezés Baranya Felzárkózásáért 2020” címmel projektet indított, amelynek célja, hogy képzéssel, a foglalkoztatás támogatásával, képzésre és a munkába járás támogatásával, valamint egyéb programokkal segítse elő a Baranya megyében élő álláskeresők foglalkoztathatóságának javítását, a helyi munkaerő-piaci feszültségek oldását.

 

A projekt keretében kiemelt súlya van annak, hogy megismerjük a helyi szereplők igényeit, véleményeit, javaslatait a kritikussá váló munkaerő-piaci helyzet megoldására.

Ennek érdekében szakmai egyeztetéseket kezdeményezünk a foglalkoztatásban érintett helyi szervezetekkel, vállalkozásokkal.

A szakmai egyeztetések célja, hogy a résztvevők javaslatai, ötletei beépüljenek a helyi foglalkoztathatóság fejlesztését célzó Paktum programok, támogatások, intézkedések, együttműködések megvalósításába.

 

Térségünkben két helyen rendezünk szakmai egyeztető fórumot:

 

Sellyei járás:

Időpont: 2017. január 10. (kedd) 9.00 óra

Helyszín: Polgármesteri hivatal díszterme/tanácsterme (Sellye, Dózsa Gy. u. 1.)

 

Siklósi járás:

Időpont: 2017. január 10. (kedd) 14.00 óra

Helyszín: Polgármesteri hivatal díszterme/tanácsterme (Siklós, Kossuth tér 1.)

 

Mondja el véleményét Ön is!

Mit tegyünk a megyei foglalkoztatás javításáért, mire használjuk a projekt során várhatóan rendelkezésre álló forrásokat?