Üdvözöljük a

Az első Skills verseny Magyarországon | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Az első Skills verseny Magyarországon

Szerző: Somogyi-Antalfy Krisztina | 2014. január 30.

2014. március 5-én kerül megrendezésre az I. SkillsHungary Nemzeti Döntő, amelyen a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara olyan fiatal szakembereket keres, akik képviselik hazánkat az EuroSkills Lille 2014-en, azaz a „Szakmák Európa Bajnokságán”, valamint a WorldSkills versenyen, a „Szakmák Olimpiáján”.

A nemzeti döntő Budapesten a HUNGEXPO F pavilonjában zajlik majd, március 5-én délelőtt kilenc órától. A rendezvényre bárki ellátogathat, a verseny megtekintése díjtalan.

A válogatóra több mint háromszáz versenyző jelentkezett, ezért elődöntők megrendezése vált szükségessé, amelyeket február 7-ig bonyolítanak le a szervezők. A versenyzők tizenkét versenyszámban mérettethetik meg magukat a válogató folyamán, amelyek alapján a zsűritagok kiválasztják azokat a versenyzőket, akik részt vehetnek a két nemzetközi versenyen.

Az EuroSkills Lille 2014-en a következő szakmákban indulnak a versenyzők: hegesztő, villanyszerelő, épületasztalos, bútorasztalos, faipari gépkezelő, ács, fodrász, ápoló és gondozó, karbantartó tisztítóspecialista, felülettisztító specialista.

A 2015-ben Brazíliában, Sao Paolóban megrendezésre kerülő WorldSkills versenyen pedig villanyszerelő, informatikai hálózati rendszeradminisztrátor, valamint festő, díszítő festő szakmában versenyezhetnek az ifjú szakemberek.

Csatolt állományok: