Üdvözöljük a

Felhívás – felkészítés az MKKR bevezetésére a szakképzésben | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Felhívás – felkészítés az MKKR bevezetésére a szakképzésben

Szerző: Piacsek László | 2014. november 28.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapján felhívás jelent meg a Magyar Képesítési Keretrendszer kidolgozásával és bevezetésével kapcsolatban.

A TÁMOP 2.2.1-12/1-2012-0001 kódszámú, „A szakképzés és a felnőttképzés minőségének és tartalmának fejlesztése” című kiemelt projekt keretében az 5. MKKR kidolgozása alprojekt kiemelt feladata, hogy javaslatot tegyen az állam által elismert – OKJ-s – szakképesítések Magyar Képesítési Keretrendszer szerinti szintjére. Egy-egy képesítés keretrendszerben elfoglalt helye megjelenik majd a bizonyítványokban, oklevelekben és tanúsítványokban is.

 

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal a kiemelt projekt keretében szakértői felkészítést szervez, melynek célja a keretrendszer későbbi alkalmazásához kapcsolódóan:

  • az MKKR működtetésében, fenntartásában részt vevő intézmények, szakemberek,
  • országos gazdasági érdekképviseleti szervezetek, civil szervezetek,
  • az intézmények minőségbiztosítással foglalkozó szakemberei, intézményvezetők,
  • országos, regionális és helyi szintű szakmapolitikai döntéshozók,
  • szak- és felnőttképző intézményben dolgozó szakértők

megismertetése a tanulásieredmény-alapú megközelítéssel, bevezetése az egyes képesítések tanulásieredmény-alapú leírásába.

 

A szakértői felkészítésekre – azonos tartalommal – két alkalommal kerül sor 2014. december 2-án és 2014. december 9-én, amelyek programja a hivatkozott linkre kattintva elérhető.

 

Jelen felhívással kapcsolatosan az alábbi linken érdeklődhetnek.

 

Forrás: www.nive.hu