Üdvözöljük a

Határtalanul Baranyában | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Határtalanul Baranyában

Szerző: Bonyár Marietta | 2017. március 23.

A Határtalanul! 2016. pályázat keretében a Pécsi SZC Pollack Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 2.500.000 forint támogatást nyert "Határon átívelő határtalan lehetőségek a műemléki képzés keretei közt (HAT-16-02-0012)" című programjára, amit a hagyományoknak megfelelően idén is a marosvásárhelyi Constantin Brancusi Szakképző Líceummal közösen valósít meg. 

Az erdélyi vendégek hétfőn értkeztek meg az iskolába. Kedden szakmai program keretében Romonyán dolgoztak a diákok, a falu fontos közösségi terét, a játszóteret újították fel a Poli-Farbe Kft. támogatásával. A közös alkotás az együttműködés szép példája, amikor egy határon túli és egy hazai iskola diákjai, egy önkormányzat és egy cég segítségével munkálkodhatnak együtt. Szerdán közös gyárlátogatáson vesznek részt a tanulók a Trilak Kft-nél, utána Budapest nevezetességeit tekintik meg. A pécsi iskola diákjai 2017. április 2-7. között utaznak Marosvásárhelyre. A közös szakmai tevékenység mellett kulturális és turisztikai látnivalók is színesítik a programot, meglátogatják Erdély szép vidékeit.