Üdvözöljük a

Közeledik a félév | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Közeledik a félév

Szerző: Bakó Eszter | 2016. december 8.

A szakképzésben részt vevő tanuló - a szakma mellett - a gyakorlati képzés során tanulja meg, hogy mi a munkafegyelem, hogyan kell a munkához, kollégákhoz viszonyulni, és a munkaterületet rendben tartani. Meg kell tanulnia, hogy a munkahelyen mindkét fél részéről vannak jogok és kötelességek. Előfordulhat, hogy a tanuló úgy érzi, hogy számításait jelenlegi képzőhelyén nem találja meg, ezért másik gyakorlati helyet keres, hogy tanulmányait ott folytassa.

A tanulónak lehetősége van – megfelelő indok mellett - képzőhelyet váltani, melyet írásban kell benyújtania ahhoz a gazdálkodó szervezethez, ahol be szeretné fejezni tanulmányait. Ezt – a rendkívüli eseteket leszámítva - félévente javasoljuk.

Tanulói felmondás esetén a felmondást a tervezett gyakorlati képzőhely váltás előtt 15 munkanappal kell benyújtani. Amennyiben személyesen történik az átadás, javasoljuk a dokumentum átvételének igazolását.

Honlapunkon található az „Áthelyezési kérelem” című nyomtatvány, amelyet az új tanulószerződéssel együtt kell beadni a kamarához. Ezt először a a tanulónak kell kitölteni, majd a lemondó és az új képző cégnek, illetve az iskolának.

A tanuló adott gazdálkodó szervezetnél akkor kezdi meg a képzést, amikor biztosítottá válik. Ezért célszerű, hogy az „Áthelyezési kérelem” először a lemondó képzőhelyhez kerüljön, akinek a NAV kijelentés napját úgy kell megjelölni, hogy az megegyezzen a lemondás napjával.

A fogadó gazdálkodó szervezet a gyakorlati képzés kezdetéül a biztosítottá válás napját kell, hogy megjelölje. Ezzel elkerülhető lesz, hogy az érintett képzőhelyeknek önellenőrzést kelljen végrehajtani, hibás bejelentés miatt. Áthelyezési kérelem nyomtatvány letölthető a Pécs- Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara honlapjáról.