Üdvözöljük a

Minden gyerek számít! | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Minden gyerek számít!

Szerző: Somogyi-Antalfy Krisztina | 2015. október 16.

Nem egyszerű feladat a vállalkozásoknak jól képzett és dolgozni akaró munkavállalót találni, a végzős tanulóknak pedig megfelelő pályát választani. Főként, ha még valamilyen nehezítő körülményt is figyelembe kell venni, mint például a képességbeli hiányok.

A kamara a pályaorientációs tevékenysége során az SNI, azaz a sajátos nevelési igényű gyerekekre is figyelmet fordít. Második alkalommal került megrendezésre a Suli-iránytű az SNI tanulók szakmaválasztásához elnevezésű rendezvény, melynek két célja van. A gyerekek a több szakmacsoport szerint előkészített játékokon keresztül találjanak maguk számára olyan területet, amiben jól érzik magukat, biztonsággal mozognak, amilyen jellegű tevékenységet, szakmát el tudnának képzelni az iskola utáni éveikben. A szülők, a gyerekeket segítő osztályfőnökök pedig tájékoztatást kapjanak kifejezetten az SNI tanulók továbbtanulási lehetőségeiről, ajánlott iskolatípusokról, valamint lehetőséget egyéni konzultációkra a speciális szakiskolákban dolgozó, tanító szakemberekkel. 
A tanulási és egyéb nehézségekkel küzdő gyerekeknek méginkább fontos, hogy ne kudarcélménnyel kezdjék a középiskolát. Reálisan felmérve a képességeiket és lehetőségeiket, megfelelő szakmát és iskolát választva akár egy rész-szakképesítés megszerzésével is jól képzett és lelkes munkaerő válhat a fiatalokból.
 
Az SNI tanulókkal kapcsolatos tudnivalók a Pályaválasztás Baranya honlapon.