Üdvözöljük a

Pályaválasztást segítő képzés-Pécsett is | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Pályaválasztást segítő képzés-Pécsett is

Szerző: Somogyi-Antalfy Krisztina | 2016. március 10.

Folytatódik a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal tehetség programja a tanév második felében is.

A program felső tagozatos diákoknak szóló, speciális képzés, amely 2015 októberében az ország négy régiójában (Miskolc, Veszprém, Pécs, Szolnok) indult.
A célja az, hogy a szülőkkel és a tanárokkal együtt segítse a gyermekek kibontakozását, látókörének szélesítését és az egyéni érdeklődési területek felfedezését, amely a későbbiekben a diákok tudatos pályaválasztását segíti.

Az első félév tapasztalatai szerint a diákok motiváció és csapatmunka terén fejlődtek a legtöbbet. A képzés során egyre nyitottabbá és aktívabbá váltak a diákok, ami magabiztosabb fellépést adott nekik, önállóbbak lettek, nőtt a kötelességtudatuk, vagyis egyfajta érzelmi fejlődésen is keresztülmentek.

 

Az ingyenes képzés keretében a gyerekek kéthetente szombatonként tartott foglalkozásokon, valamint az oktatók által kapott anyagokon keresztül bővíthetik tudásukat. Az első félévben a mindennapi élethez sok szállal kötődő területeken szerezhettek jártasságot a gyerekek, úgymint a pénzügyi ismeretek, a média világa, a természettudományos kísérletek vagy az egészségügyi tudatosság.

 

A program a második félévben is folytatódik, olyan témákkal, mint a robotok világa, művészet és matematika, internetes tudatosság, valamint a környezeti tudatosság.

 

További pályaválasztással kapcsolatos hírekért kattintson ide: