Üdvözöljük a

WorldSkills Abu Dhabi 2017 és EuroSkills Budapest 2018 versenyfelhívás | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

WorldSkills Abu Dhabi 2017 és EuroSkills Budapest 2018 versenyfelhívás

Szerző: Bonyár Marietta | 2017. január 31.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a versenyszámok szponzoraival együtt várja azoknak a fiatal szakembereknek, szakmunkásoknak, technikusoknak, főiskolai és egyetemi hallgatóknak, szakközépiskolásoknak és végzős szakiskolai tanulóknak a jelentkezését, akik szívesen megméretnék tudásukat a EuroSkills, illetve WorldSkills nemzetközi versenyeken, a 2017-ben a „szakmák olimpiájának” is nevezett világbajnokságon Abu Dhabiban illetve az ifjú szakemberek Európa Bajnokságán, 2018-ban hazai pályán Budapesten.

Kik?

 

Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik vállalják:
a több fordulós válogatóversenyeken való részvételt;
a szponzorok és szakértők közreműködésével vezetett több hónapon át tartó felkészítést az általuk biztosított képzőhelyeken;
WorldSkills Abu Dhabi 2017 esetén: 1995. január 1. és 1998. január 1. között születtek;
EuroSkills Budapest 2018 esetén: 1993 január 1. és 1999. január 1. között születtek;
legalább angol alapfokú nyelvismerettel rendelkeznek.

 

Hogyan?

 

A www.skillshungary.hu weboldalon a versenyezni szeretnék/jelentkezés menüpont alatt található online űrlap kitöltésével.

 

A jelentkezési határidőt, és a válogatók tervezett menetrendjét, az egyes szakmák versenyfelhívása tartalmazza.