Üdvözöljük a

Egymilliárd forint a Zrínyi-várra | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Egymilliárd forint a Zrínyi-várra

Szerző: Rudics Judit | 2016. január 21.

A múlt év végén született kormánydöntés nyomán mintegy egymilliárd forintra számíthat a kisváros önkormányzata a vár felújítására.

A korábbiaktól eltérően nagyobb tőkeinjekció oka, hogy a város idén ünnepli a várvédő Zrínyi Miklós és bajtársai halálának 450. évfordulóját. Mint ismert, a várat fenyegető Szulejmán szultán is az ostrom idején halt meg.

 

Dr. Vass Péter polgármester elmondta, hogy a pénzből biztosan megvalósul a Zrínyi Emlékterem új beruházása, a két hosszanti várfal felújítása, a vár belső parkjainak rendezése, világításának modernizációja, illetve a Várkapitány pince felújítása. A város szeretné, ha a pénzből futna a történelmi műemlék északi oldalán található kazamaták felújítására – itt már régóta egy szállodát szeretnének kialakítani – is, ám ennek megvalósíthatósága a többi beruházási elem forrásigényétől függ majd.

 

A várhatóan két hónapon belül induló munkálatok előkészítéseként tavaly ásatások folytak a várban a tervezett Zrínyi Emlékterem helyén. A régészek egy fatemplom alapjait keresve számos török, sőt Árpád-kori leletet, emberi csontokat, cserépmaradványokat, érméket is találtak. A leletek kiértékelése jelenleg is folyik.

 

Forrás:bama.hu